Regisztráció Blogot indítok
Adatok
arisztokrata 40+

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Törzsszövetség Ukrajna üzenete 2014.02.28 16:22:08
Miközben a magyarokat az Unióból kívánja Orbán az oroszok rabságába dönteni (teljes energiafüggés, gyarmat leszünk), mindezt jól ellenpontozta, hogy emberek haltak meg, hogy ne tartsa őket távol Putyin bábja (Janukovics) az EU-tól. Orbán Viktor arra is rádöbbent, hogy hiába…..
Nem elég, hogy az őszödi beszéd kikerüléséről Kósa 24 órán belül mást mond a Kossuth rádiónak mint az ATV-nek, bízva abban, hogy nincs átfedés a két célközönség között (ráfaragott, mert van), még egy holnap megjelenő nagyinterjúban is - hát, nem tudom szebben mondani -…..
Az igazi nagy baj nem is azzal lenne, hogy a nemzet pocakos focihuszára ilyen kijelentésre ragadtatja el magát. Jó, ez is jellemzi elmebeli állapotának silányságát, ahol túlteng tündérország víziója, amit már többször is hangoztatott beszédeiben. Az igazi baj azokkal van, akik…..
Néhány héttel ezelőtt a Mazsihisz azzal a követeléssel állt elő, hogy a kormány ne állítsa fel a a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékművet, Szakály Sándort váltsa le a Veritas Történetkutató Intézet éléről, és garantálja, hogy a Sorsok Háza úgy mutatja…..
arisztokrata 40+ 2014.02.10 23:02:58
Gyűlöletem kezdete a 90-es évek elejére datálható. Még javában uralkodott nagy, nemzeti Hóbaglyunk (Boross Péter), amikor ez a narancsszínű undormány már az ártatlan gyermekek felé is elkezdte nyújtogatni rettenetes csápjait. Általános iskolás voltam, de - talán kissé…..
Szélsőjobbos bált rendezett a Hofburgban az osztrák Szabadságpárt. A magyar média szokásához híven az egy szál mti-tudósítás alapján már megint csak addig jutott el a tájékoztatásban, hogy csatatérré változott Bécs belvárosa, vagy, idézzük, áll a bál Bécsben (értik,…..
korreláció Angol fasiszta pártok 2014.01.23 14:49:09
  Vona Gábor a hét végén Londonba utazna ...  ha beengedik. Lássuk a Guardian cikkét: Fascist Hungarian Gábor Vona: not the sort of immigrant we want in the UK The leader of the Jobbik party, the most powerful extreme-right organisation in Europe, says he's coming here to host…..
EnergiaGorilla Viktor goes shopping 2014.01.15 12:19:39
- Te már megint hovamész a cimboráiddal? - Kiugrunk Moszkvába, csak olyan rutinszerű izé, átbeszélünk ezt-azt, semmi különleges. - De nem vesztek atomerőművet? - Frászt, hova gondolsz… - Nézz a szemembe, és úgy ígérd meg!   - Drágám, hazajöttem! - Mi az ott…..
Mekkora bálvány, előtte az állvány, fogja a mikrofonját. Gajdol a drága, az alsónadrágja összecsokizva rég. Nagyon léha, valami lé ha néha lecsúszik a torkán, Elmebajával úgy ragad magával, mint a legpusztítóbb orkán. (via) Te, Viktor, ez a hét lassan nekem…..
arisztokrata 40+ 2012.07.29 15:12:52
@a szív fészkei: Ne becsüld le magad, kicsit több önbizalmat, és midjárt jobban leszel
„A kormány új gazdasági modellt épít, amelynek a Coca-Cola a kedvezményezettjei közé fog tartozni” - mondta Orbán Viktor a Coca-Cola Magyarország dunaharaszti székhelyén, amikor aláírta a stratégiai partnerségi megállapodást. Ha ő is arra az új gazdasági modellre gondolt,…..
arisztokrata 40+ 2012.07.20 23:55:06
@Malachi: Kedves Malachi
Nekem az a legviccesebb, hogy ha holnap pl Ukrajnában , Csehországban, vagy Szlovákiában valamelyik Cola szintű és kategóriájú multi befektet néhány milliárd dollárt, akkor kedvelt Vincent társalgópatrnerünk ismét kirukkol egy fenti szinvonalú anyaggal, miszerint Orbánék ezt is elbaltázták.
Én kedvtelésből 3 ország sajtóját olvasom, nincsen új a nap alatt
arisztokrata 40+ 2012.07.21 00:16:22
@dr. mesterseges szinezek:
Először is köszönöm a kiemelt figyelmet.
Észrevételei megfontolandóak, talán jogosak is, vulgárisan szellemes megfogalmazása némi ellenszenvet takar.
Magyar fordításban : Az üzlet az üzlet- angol eredetit nem idézem
Kifinomult francia úniós társaink a korábbi időkben tettek utalásokat a pénz illatára vonatkozóan.
Európa 20-27 orsazágában szoktak CIKKIIII dolgokat elkövetni , az állami érdekek érvényesítése miatt.Ajánlanám kedves figyelmébe az olasz ,francia és keleti szomszédaink napilapjait
arisztokrata 40+ 2012.07.21 00:30:24
@Malachi:
Kedves Malachi
Fontos számomra, hogy úgy fogalmazzak, hogy ha valaha egyszer, valamikor együtt ülünk egy asztalnál akkor a leírt szavaimat vállalni tudjam és ezek alapján vitassuk meg nézeteink hiányosságait vagy erősségeit.
Vincent fedőnevű szerző viszont feladatának megfelelően sarkít, ezért őt megilleti a kíméletlenség vagy a feltétlen egyetértés .
Ha valaki még nem értesült volna róla: az IMF-küldöttség megállapodás nélkül fog hazautazni júliusban. Augusztusban is. Meg ősszel is és jövőre is. Ha visszajönnek egyáltalán. Nem olvasnak maguk újságot, elemzőkéim? Csak írnak? Sajnos, még mindig sokan vannak, akik nem…..
arisztokrata 40+ 2012.07.14 06:27:23
Kedves Kettes
Ez tetszik, ahogyan látod a dolgokat. És van benne rendszer. Olvasatomban Orbánék több mint két éve hintáztatják a nagyokos elemzőket, az IMF edzett tárgyalócsapatát, és ez müködik.Tehát két év után újra telefonált az IMF , hogy a reggeli géppel jövünk 17-én, a pénzünk eladó, beszéljük meg.
Lehet,hogy a másnap ismét hazarepülnek , bár Varga eléggé okos fiú, nem fogja mégegyszer leégetni őket
Ezt a taktikát tanítani kellene. Vannak országocskák akik folyamatosan kuncsorognak a hitelért, aztán odarepül az IMF, és másnap bejelenti az ügyeletes kormányocska, hogy pénz az lesz de fizu minusz 25%, nyugdíj -10%
Magyarországgal meg fognak állapodni , lesz IMF hitel de van egy bökkenő:
Ettől nem lesz jobb egyikünknek sem, mert a postás nem fogja kihozni a hitel ránk eső részét készpénzben péntek délután.
Szóval Hölgyeim/Uraim a megoldás az, hogy kicsit okosabban és többet dolgozni, fönöktől fizetésemelést kérni a töblettudásra hivatkozva, ha nem ad otthagyni és elmenni a konkurrenciához, kisebb lapostévét vásárolni, készpénzre, nem hitelre, személyi kölcsönnek nem bedőlni, korrekt biztos üzleteket kötni, és akkor magasról lehet tenni arra, hogy +,- mennyi a TB járulék és a cégautó adó.
Vagy irány a nagyvilág, kalandra fel.
Szép napot mindenkinek, most dolgozni fogok egy kicsit , nem baj ha szombaton is keres egy kis pénzt az ember.
arisztokrata 40+ 2012.07.14 09:29:06
@Kettes: Igen, egyetértek, főleg mondandód utolsó harmadával.
Kérdés: Miért nem tudják a kedves hozzászólók szalonképesen kfejezni a véleményüket?
- akinek nem inge...
Orbán Viktor méltó módon válaszolt az amerikai Kongresszus 50 képviselője által június végén írott levélre.  Mármint hozzá méltó módon. A képviselők alapvetően a Jobbik mindennapi antiszemita és cigányellenes kirohanásait sérelmezték, illetve hiányolták, hogy a magyar…..
Magyarország a lehetőségek hazája, aki mást mond: hazudik. Idióta, hazaáruló, esetleg náci. Valamelyik a három közül, mert a mindenkori hatalmat minden ciklusban csak az izgatja, hogy simán menjen a lenyúlás, aki pedig ezt szóvá akarná tenni, azt rögtön olyan skatulyába…..
arisztokrata 40+ 2012.06.25 20:16:35
@don piano:
Tisztelt Don Piano
A helyesírást illetően igaza van tényleg melléütöttem.
Hozzászólásom többi részéről mi a véleménye?
Szép estét
A napokban egy bulvárlap újságírója információt kért a masszázsblog szerkesztőségétől, mert az erotikus  masszázsról akart írni a férfiak szemszögéből. Megkapta, aztán valahogy mégsem az lett belőle, aminek indult, mert a tanult hölgy elakadt a legostobább trollok szellemi…..
arisztokrata 40+ 2012.06.25 18:09:27
@enmajor:
Lehet hogy vannak kamu vagy szinezett elemek, a felsorolt esetek többsége valós lehetőség.Tapasztaltabb "függők"ki tudják szürni a hozzáértést testi adottságokkal és plusz szolgáltatások felkinálásával pótoló hölgyeket.
Az utoljára említett kellemes utóhatás nem is jutott eszembe mint hozadék.
Gondolom mindenki látott már Ázsiában készült dokumentumfilmet az ottani gasztronómiai csodákról, mint a szakéban ázó kígyó, a szárított csótány és hasonlók... Arról már kevesebben tudnak, hogy mitől is lesz valójában bíbor árnyalatú az eperízű joghurt...A…..
Európa leghidegebb pontja? Pipa. Kóbor kutyák? Pipa. Mátyás király szülőháza?  Ez is pipa. Óriási bádogtetős paloták, ezer éves határ, színes gumilabdák tömkelege? Már folytatni is fárasztó. Érdekli, hogy merre találhatóak ezek? Elmondom. Ha már az ember megteheti,…..