Adatok
dula
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Oké, lassan várjuk a dumaszínházas mosóporhirdetéseket, ki lehet erőltetni egy-két vicces sztorit a makacs foltok témakörében is, legalább annyit biztosan, mint a számítógépes vírusvédelemmel kapcsolatban, márpedig éppen ezt teszi a standupos Kiss Ádám az ESET filmjében. A…..
Megkaptam a választ a kérdéseimre, sőt sajnos többet is kaptam, mint ahány kérdésem volt. Úgy is mondhatnám, hogy olyan kérdésekre is választ kaptam, amiket még fel sem tettem. Valami olyasmiben volt részem, amit ebben az országban mostanság nem tapasztaltunk. Közelről…..
A Hágai Nemzetközi Bíróság is vizsgálódik a UPC szerelőinek ügyében, annyi emberiségellenes akciót hajtottak végre az utóbbi években. Mai hősünk Ági, a kábeltévék Kohlhaas Mihálya, aki annyira kiborult a UPC-ügyfélszolgálat legendás ügyfélellenességén, hogy kemény harc…..
Sziasztok!
Lányom idén gyűjtötte be a mellékelt pedagógiai gyöngyszemet (csak az utolsó huszadik sor csúszott át a következő oldalra). Először nem is értettem a dolgot, aztán lassan felderengett olvasmányaimból Kreuzkamm tanár úr... Azt hittem manapság ilyen már nem fordul elő. Hozzátenném, hogy…..
Előadást tartok egy gimnáziumban, mondandómat jól megválogatott képekkel illusztrálom, a hallgatóság zömében negyedéves diákokból áll, és kurvára nem érdekli őket az, amiről beszélek, engem viszont igen, egyrészt, mert az emberiség máig sem pontosan igazolható…..
dula
2010.02.26 09:38:56
@szerintem___1: Na igen...
Tékozló Homár
Túl alacsony árat írt ki a Tesco, annyiért nem is akarta aztán odaadni az uborkát
2010.02.16 00:01:00
Úgy látszik, magyar hipermarketbetegség, hogy kiírnak egy árat, aztán, amikor rájönnek, hogy az túl alacsony, nem akarják annyiért adni az árut. Richy0609-vel majdnem ugyanaz történt, mint hétfői, Vásárlóval verekedett a Auchan biztonsági őre című posztunk hősével. Csak vele…..
dula
2010.02.16 09:10:27
@kétszersült: Pedig egyszerű: ne legyen rossz napja! Nem azért van ott, hogy én a vevő, az Ő rossz napja miatt szívjak. Amikor egy bakternek rossz napja van, emberek halnak meg. Volt, hogy a ruházati osztályon a kirakott ruhákat mind kivittem a kirakott táblával együtt a vevőszolgálatra, hogy "bebizonyítsam" az igazam. Ez az újpesti Tescoban történt. Nem örültek nekem...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az asztalon van előtte, meg a wc-ajtófélfára tűzve -látszik is -, meglehetősen kínos. Egy jobb vágás ráfért volna a műre...