Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SoulMiner

0 bejegyzést írt és 118 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Star Wars-univerzum legmeghatározóbb szerzője 66 évesen úgy döntött, pihenni szeretne, és visszavonul a legkedvesebb gyermeke életének további egyengetésétől. Az Erő mindkét oldalát uraló nagymester A Birodalom visszavág (The Empire Strikes Back, 1980), A Jedi visszatér (Return of the Jedi, 1983)…..
A USA Network akkorát robbantott az újonc Mr. Robottal, hogy már a pilot tévés bemutatója előtt le kellett adni a rendelést a második évadra, és az utóbbi hetekben Amerikában kisebb jelenség lett a sorozat, miközben a nézők vadul szőtték az elméleteket, hogy éppen mi az isten…..
Új képek érkeztek az év egyik legjobban várt filmjéből, melyek többek között végre megmutatják, hogy Furiosa (Charlize Theron) miért is válthatna ki mozgáskorlátozott igazolványt. ..
SoulMiner 2015.01.06 14:21:03
Megosztó. Nagyon szereted, nagyon utálod, vonogatod a vállad. Az már az első vélemények alapján is látszik, hogy a Csillagok között eme három hozzáállás gyakorlóit egyenlő arányban fogja képviseltetni - kb. úgy, mint utoljára a Prometheus. Az is kapott egy kibeszélő posztot,…..
SoulMiner 2014.11.07 18:36:41
Az van, hogy hobbiszinten én is foglalkozom a tudomány filmben bemutatott elemeivel, és nagyon zavart, hogy ezeket keverik a teljes nonszenszszel. Pl.: Hibernálás? Hogyan?! Ezen csak én akadtam fel? Akkor a film időkezeléséről ne is beszéljünk. Megkerülnek egy fekete lyukat pár perc alatt? Tudjátok hány fényév széles egy-egy fekete lyuk??? De már a 3 lehetséges bolygó közötti utazgatás is több évet igényelne szerintem. Azt is tegyük hozzá, hogy a Marsig tartana 2 évig az út, de tegyük fel, hogy valami újabb hajtóművet használtak. A bolygókról felszállni bizony nem lett volna ilyen egyszerű, de egy ilyen közel tartózkodó fekete lyuknál nem is kellett volna ezen agyalniuk, mert rég szétszakadt volna mindenki. Ugyanakkor a drámát enyhítendő a filmbe 2 humorherold robotot is beleraktak, akik valami elképesztően elbaszott módon mozogtak. Értem én, hogy eredetinek számítottak, de hogy praktikusak nem voltak, az 1000%! A fekete lyukba lépésnél már nem élt volna senki. Olyan gravitáció van ott, hogy a fény se lép ki onnan. Ergó minimum fénysebességgel forog, innentől kezdve nincs miről beszélni. Azokról a sivár, unalmas bolygókról már kedvem sincs beszélni. Tökéletesen tükrözik Nolan emocionális és vizuális ötlettelenségét. Ugyanakkor egyértelmű, hogy nem nagyon tudták eldönteni, hogy egy pörgős sci-fi kalandfilmet csináljanak, vagy egy tudományos-fantasztikus dokumentumfilmet. Valahol a kettő között ez született. A vége csavar ötletes, de nem eredeti. Azt az egyet sajnálom, hogy egy filmötletemben én is hasonlóan mutatnám be az ötödik dimenziót, és ezt most ellőtték. Alapvetően lekötött a film, és izgalmas is volt, de sajnos nem érzek bármiféle késztetést, hogy újranézzem. Ellenben a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant már 3x néztem meg moziban. Esélyes, hogy meg fogom negyedszer is!
Christopher Nolan munkássága már menthetetlenül a szinkronizálandók közé esik, de ha egyszer ily módon produkálnak filmjei 300-400 ezer nézőt a mozikban, ám legyen. A Csillagok között szinkronján ugyanakkor látszik a komoly gondoskodás – remélhetőleg hallatszani is fog a…..
SoulMiner 2014.11.03 13:56:54
És hát a vélemények... "Kimondhatom már, hogy a Csillagok között elképesztő?" - Edgar Wright Lenyűgöző, mennyire ambiciózus és intelligens Chis Nolan Csillagok közöttje. Fantasztikus játék, elképesztő képek. Nézzétek meg (70mm-es) IMAX-ben! - Brad Bird Továbbá:…..
Nem, nem kezdek el újabb szinkronvitát. Nem követelek feliratos kópiákat. Nem kívánom a 3D halálát. Mást kérdezek. Azt vettem észre, hogy ha egy film 3D-s – és mostanság az a ritkább, ha egy nagy költségvetésű darab nem az –, akkor az szinte biztos, hogy szinkronizált (a…..
Hajszálnyira van Brad Pitt attól, hogy aláírja a szerződést a True Detective következő, második évadára, adta hírül több hírportál is. Az első évadban az Oscad-díjas Matthew McConaughey és Woody Harrelson szerepeltek, és azt már megerősítette az HBO hogy a második évadra…..
SoulMiner 2014.05.14 17:01:31
@doggfather: Egyiket sem, mert teljesen másról fog szólni. Az amerikai közlekedésügyek sötét oldalát mutatja be. Az író mondta egy interjúban. És állítólag az egyik főszereplő egy nagyon kemény nő lesz.
Geekblog The Battery 2014.03.11 10:00:00
A világnak úgy van szüksége még egy zombifilmre, mint zombinak a salátára. Rég tele a tököm a vagányság és furfangosság bullshit-maszkjában ágáló filmesek utóbbi évekbeli kínos erőlködéseivel, hogy Romero örökségét hollywoodi módra rövid, hangzatos szlogenekkel…..
aeon flux arany málna díjak 2014 2014.03.02 09:05:00
A sok jó között időzzünk el a legrosszabbaknál egy pár perc erejéig. Igen, kiosztották a hírhedt Razzie Awardsot, azaz az Arany Málna díjakat. Az idei díjszezon tükrében talán nem okozok meglepetést azzal, hogy itt is borult a papírforma...  Legrosszabb filmAfter EarthGrown…..
Geekblog Vérturisták 2014.01.23 08:00:00
Időnként mindannyiunkkal történnek felháborító dolgok. Valami olyasmi, amire nem értjük, mivel szolgáltunk rá. A buszon megtapossák vadiúj bőrcipőnket, a pénztárnál tonnányi apróval adnak vissza, rugdossák a székünket mozizás közben, a kiszemelt csajt az orrunk előtt…..
SoulMiner 2014.01.23 17:50:25
@The Man Who Laughs: Én nem láttam a Kill Listet, de a Field in Englandnek nincs sztorija. :D

Amúgy a Vérturisták zseniális szerintem, én szinte végig szakadtam a röhögéstől, főleg amikor felcsendül Frankie Goes To Hollywoodtól a The Power Of Love. A szó legnemesebb értelmében lett közönségbarát Wheatley ezen filmje. A Field in England semmilyen szinten nem közönségbarát. De ezt már megemlítettem annak a kommentjeiben is, hogy a fényképezése és az alakítások miatt érdemes megnézni, ha tolerálod, hogy nincs sztori, meg ilyen egyéb apróságok. :D
Elvileg holnap debütál (a Smaug pusztasága előtt) az Interstellar első előzetese, melyben egy rakat felfedező (Matthew McConaughey, Jessica Chastain, Anne Hathaway, stb.) féregjáratokra, azon keresztül pedig idegen világokra bukkan. Remélhetőleg nem csupán a trailerre jut moneyshot…..
SoulMiner 2013.12.13 01:27:48
Emberek vagyunk, Lewis. És mint olyan, nem nagyon toleráljuk, ha egy kultikus filmnek, amely legalább annyit ad a trashnek és a sci-finek, mint amennyit társadalomkritikának, szóval Paul Verhoeven kultklasszikusának csupán szemétre való folytatásait tehetjük fel a polcra BD-n. Mindez…..
A tévés szórakoztatás világában elvileg baromi nehéz komoly sikert elérni, mert szemben egy mozifilmmel, nem csak egyszer kell leültetni a nézőt, hanem minden héten, éveken át. Az ember azt hinné, itt nincsen pardon, nincs marketinges gimmick, ehhez tényleg baszott jónak kell lenni.…..
A Guardian újságírója elmerengett azon, hogy milyen csúnya a Pennsylvania Station New Yorkban és ha már így tett, gyorsan összeszedte a világ 10 legrondább pályaudvarát. Közéjük sorolva a budai Délit is (meg mint idő közben a tájkertes Aesculus felhívta a…..
Geekblog Tűzgyűrű 2013.07.11 00:01:00
A geekek gyakran kilóra vehetők a filmpiacon, egy nyálcsorgató koncepció már elég ahhoz, hogy hibákat, problémákat söpörjön el náluk, valahogy így: „kit érdekel a logika, bazmeg, hát itt óriásszörnyek harcolnak óriásrobotokkal!” Vagy, ahogy ánglisül mondanák, „your…..
SoulMiner 2013.07.14 22:17:23
@vargatom: Tudom, hogy a stereo 3D rendesen renderelt volt a CG jeleneteknél, ez még nem jelenti azt, hogy jó is lett. Nekem nem jött be, néhol zavaróan egyszerűen oldották meg a konvertálást. Térhatásban eddig a Star Trek 2, a Hugo és a Piranha 3D volt szerintem eddig a csúcs. Érdekes, hogy ebből 2 filmre forgott és konvertálták.

Az ILM-fika nyílván sarkítás volt, Davy Jones mellett még az AI is nagyon jól sikerült, vagy akár a Transformers első része is. Általánosan igaz, hogy élettelen dolgokat szinte már tökéletesen hihetően meg tudnak csinálni, de idegen lényekkel, vagy élő állatokkal szoktak elvérezni, de azokkal nagyon.
Geekblog Z világháború 2013.06.25 13:42:53
Nem vagyok hozzászokva egy zombifilmben ahhoz, hogy valahányszor fogsorok csattannak a húson, golyók csapódnak be, és fejszék meg feszítővasak találkoznak élőholt koponyával, a kamera szégyenlőssé válik – ráadásul nem a jelenet dinamikáját megtartva, hanem látványos…..
SoulMiner 2013.06.25 14:40:32
Geekblog Newsflash! (23. hét) 2013.06.09 17:23:29
Ha a jelenlegi tervek szerint valósul meg, akkor a THE OUTSIDER című filmet, amiben egy amerikai katona elmerül a II. világháború utáni Japán jakuza-alvilágában, Takashi Miike rendezi, Tom Hardy főszereplésével, Joel Silver producer felügyelete alatt. Amerikai, angol nyelvű…..
Geekblog Új Acélember előzetes! 2013.04.17 07:01:06
Szokás szerint lélegzetelállítóan jól összerakott Zack Synder-trailer. Ha végre a film csak fele olyan jól lesz, mint azt ez a három perc sugallja... hohó! Egyébként Az előzetes alatt már Hans Zimmer pulzáló, heroikus, monumentális zenéje szól. ..
A tegnapi Titanic-menü: Csacsogó New York-i fiatalok és néhány elveszett élet keresése, avagy az amerikai független film ellenpólusai. Hogyan kövessünk vadidegeneket? (How to Follow Strangers, 2012) In medias res: érdekes volt, hogy a film rendezője az amerikai független film…..
Az illat neve egyszerűen „C", alkotója Clive Christian tíz éve áll a luxus parfüm gyártás élén, ennek örömére hozta ki a fentebb említett illatot privát kollekciójából. A „C" érzéki és csábító illat nőknek és férfiaknak egyaránt. Clive Christian keltette életre…..
SoulMiner 2013.03.15 13:41:44