Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tuck barát

1 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hiába mondja Orbán Viktor a kereszténydemokratákról, hogy sorsuk a „szövetség vagy felmorzsolódás”, pláne hiába vádolja őket Kövér a siófoki kormányülésen kipattant abortusz vita után kispárti létből fakadó túlérzékenységgel, azért lassan kiderül, hogy…..
A KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) honlapot és kampányt indított annak érdekében, hogy "szemben a 2002 és 2010 közötti évek fiatalokat elüldöző politikájával- praktikus információval, tanácsokkal és erkölcsi támogatással lássa el azokat a…..
„Mert amíg csak őt "zaklattam" addig nem érdekelte, de most már a családját meg a barátait is "zaklatom" ami már sok” – a kiszemelt lány eleinte mérsékelten érdeklődik, így a srác cselhez folyamodik. Az álnéven való bejelentkezés jó…..
„Csakhogy én tudok viselkedni ittasan, ő pedig rendszeresen csinál valami balesetet, már kétszer esett el lépcsőn, és számtalanszor esett le bárszékekről” – na, most aztán feldobták a labdát! A következő menetben a nő és az alkohol bizarr kapcsolatában fogunk…..
Gulyásdemokrácia Mondd, hogy vicc 2010.07.03 08:55:45
Hát ilyen egyszerűen nincs. Komolyan a nem hiszem el kategória. Nincs mit mondani, én földig meghajlok a kormány előtt: Torgyán óta nem volt semmi a politikában, ami úgy igazán meg tudott volna lepni. Sem az első Orbán-kormány brutális öntömjénezése, sem Medgyessy balhéi, sem a…..
Tuck barát 2010.07.03 17:00:37
  A demokrácia és a diktatúra között az a különbség, hogy előbbiben felírhatod a falakra: „Szabadság”, utóbbiban fel KELL írnod. Gondolom, egyetlen épelméjű embernek sem kell magyarázni, hogy mi az a „leheletnyi” differencia aközött, hogy…..
Nagyon vicces posztra leltünk egy portugál tévés blogon: eladósorba került William Shatner parókája, amit a kopaszodó színész az eredeti Star Trek harmadik évadában viselt. Az eredet persze nem 100%, mert Shatner előbb költözne be Leonard Nimoy házába, mint hogy beismerje a dolgot…..
anonim [szexfüggők] Villon 2010.06.22 08:28:00
Hazamegyek, lebaszom a táskám az ágy mellé, leülök, lehúzom a sliccem, előveszem a farkam és elkezdem verni. Korábban meglazított nyakkendőmet egyre szorosabbra húzom. De finom így. Leveszem a zakómat, a nyakkendőből is kibújok. A kendőre erősebb hurkot kötök és a…..
Karotta Közlöny Sajtóközlemény 2010.06.02 23:28:00
Budapest, 2010. 05. 29.Azonnali közlésreA magyar blogoszféra két jeles kiadványa, a zamat.blog.hu és a karotta.blog.hu szerkesztősége ünnepélyes keretek között fuzionált. Az összeolvadás előkészítése során a felek feltárták a kínálkozó szinergialehetőségeket és…..
Ennyit változott a világ, ennyire picik lettek a tárolók harminc év alatt. A bal oldali monstrumon a piros gomb akkora, mint a jobb oldali SD-kártya. A bal oldali IBM által összeállított tár nyolc darab 2,5 GB-os részből áll és majdnem kétezer kilogrammot nyom. Az egész monstrum 648…..
Walt Disney meséit az élet írja, no meg Kovi.Sziasztok!Mostanság egyre gyakrabban olvaslak benneteket. Komolyan nagyon jók ezek az írások. S ezek hatására, úgy elgondolkodtam az eddigi "hosszabb" - rövidebb kapcsolataimon. Mondjuk mivel 16 vagyok (l), nem nagyon vagyok híve a…..
Tuck barát 2010.01.19 10:48:57
Orvosi és popvicc egyben, jól indult ez a napunk is. Hang Ember, a rettegett humorista először elképesztően mélyre süllyed, utána viszont a zene segítségével megmenti önmagát, olvasóit a pokolo fenekére taszítva. és mindezt pár sor szöveggel, lengetjük is a süvegünket. A…..
Megy az OTIV... ..