Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ipari zen

87 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem olyan régen, fűnyírás közben Kamó kétségbeesetten kiabálni kezdett: "Apa, állj! Állj meg rögtön!" Még madártávlatból is egész jól látható volt, hogy egy irdatlan nagy pók állta el a fűnyíró útját, pajkos kedvében egy hatalmas gyapotlabdacsot görgetve maga előtt.…..
Mi hárman egészen biztosan voltunk benne, hogy a kék nünüke egy kis aranyos türkizkék plüssnyúl amivel a gyerekek szoktak aludni. Emiatt aztán mikor rábukkantunk erre a hatalmas bogárra a Bakonyban, mint a faj felfedezői hosszas tanakodás után metálkék páncélosnak neveztük el.…..
Néha van az úgy, hogy a leghétköznapibb mondatok sem azt jelentik, amit általában szoktak. Nálunk például a "Szedd magad!" leginkább akkor szokott elhangzani, ha már nagyon nem halad a reggeli készülődés és késünk el a suliból. Többnyire természetes velejárója az enyhén…..
A lányok még ovisok voltak a Gyöngyharmat ovi Tulipán csoportjában, mikor egy szülő kedvességből egy remek fényképet hozott be egy magnóliáról, amire rámontírozta a gyerekek fényképét. A kép gyönyörű volt, csak a háttérválasztást nem értettük pontosan. Aztán az az…..
A barátposzátát jóval a többi madár után fedezte fel Alma a tavaszi fészkrakó szezonban. Ennek több oka is volt. Egyrészt nem a közeli fán, hanem egy kicsivel messzebb a sövényen üldögélt többnyire. Másrészt pedig szürke-fekete színe olyannyira láthatatlanná tette a tél…..
Viszonylag gyakori látvány volt mostanában, hogy szalmával, ágakkal, sárral tele csőrrel igyekeztek a madarak fészket rakni, mint ez a légykapó is itt. Az első alkalommal lekéstük, de a légykapó szorgosan újra meg újra megjelent a következő adag szalmával a csőrében...
A madármegfigyelésnek és a fényképezésnek az is kedvezett áprilisban, hogy a fákon még egyáltalán nem volt lomb, így aztán a levelek nem nagyon takarták el a madarakat. Ennek ellenére még így is volt olyan, hogy a fán hosszasan elidőző gyönyörű tengelicét, bárhova ment,…..
"Apa, ez nem igaz, ti teljesen be vagytok kattanva ezektől a madaraktól!" - fakadt ki Kamó néhány héttel ezelőtt és teljesen igaza volt. Ugyanis akkor már napok óta távcsővel és fényképezőgéppel felfegyverkezve kukkoltunk az ablakban madarak után. Már régebben barkácsolunk…..
New York egyes háztömbjeiről, felhőkarcolóiról közismert, hogy hetven-száz év alatt szinte semmit sem változtak, ám nem csak az épületek állják jól az idő múlását, s némely közterület is megtartotta a maga képét, hangulatát a hosszú évek alatt. Evan Joseph egyike New…..
A fotós ül hosszu méla lesben, aztán kattint. Ha néha sikerül, akkor elküldi az év természetfotósa kiallításra. Ha igazán jól sikerült, akkor nyer is vele. És mivel a természetfotós önzetlen, azt is elmondja, hogy hogyan sikerült becserkészni az állatot  és milyen…..
Sajnos a hétvége itthon telt a meleg ágyikóban egy családi kiszerelésű nátha miatt. Az ágyban viszont ráértünk elővenni néhány őszi kirándulás napsütéses képeit gyógyulási célzattal. A fóti Somlyót azért szeretjük nagyon, mert nagyon közel van, már 2-3 óra alatt is…..
Ha szakad az eső, ha orrodig nem látsz a ködben, ha alig van fagyppont fölott a hőmérséklet, indulj el kirándulni. Biztosan jobb lesz, mint bent fanyalogni a szobában. Mivel idén elég hosszú volt az ősz, az erdei fákon még elég sűrű a lomb és jónáhány őszi virág is nyílik…..
A héten végre  közétették a hvg Goldenblog versenyének a teljes eredménylistáját. Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a tücsök és bogár idés is hajszálpontosan ugyanazon a - tizenötödik - helyen végzett mint tavaly. Mivel nagy hívei vagyunk az újrafelhasználásnak,…..
Most kiderült, hogy miért érdemes egész évben locsolgatni az erkélyen a muskátlikat. Idén többször is, ilyen gyönyörű kacsafarkú szenderek látogattak hozzánk. Képen is egészen lenyűgöző látvány, de nézni ahogyan kolibri módjára a levegőben repülve kinyújtja hatalmas…..
Van az úgy nyáron, hogy hetekig nem esik az eső és a hőségtől nem tud már hová lenni az ember. Aztán van az úgy, hogy az ember már nem bírja és felemenne a hegyre hűsölni egy kicsit. Na, mikor végre elindul az ember akkor szokott jönni a hidegfront, esővel és zimankóval.  Mi…..
Ha Eger illetve Recsk felől közelít az ember a Kékestető fele, akkor mielőtt nekiszaladna a komolyabb emelkedőnek szembetalálja magát a parádsasvári kastéllyal. A kastélyt érdemes meglátogatni legalább kivülről, kiváló állapotban van, jelenleg szálloda működik benne. Amit…..
Előfordul néha, hogy számtalan terv van a hétvégére, de ezekből az idő rövidsége miatt igen kevés valósul meg. Mert mit tegyen az ember, ha mondjuk, kirándulni, templomokat nézni vagy esetleg Meseországban kalandozni egyaránt kedve van? Nos ez az utóbbi például könnyedén…..
Néha határozottan szerencsés, ha az ember nem a tévé előtt tespedve nézi a focit. Mi például a dunaparti kivetitőn néztük a európa-bajnoki meccsek egy részét. Itt például a meccsek szünetében nem  kellett csipszet zabálni, az unalom elűzésére. Míg az edzők kiadták a…..
Nemrég tettünk egy remek kis kirándulást a Börzsönyben a Sashegyen. Ahogy az erdőben baktattunk felfele egyszerűen nem lehetett nem észrevenni a rengeteg levegőben repülő sárgás-fekete hernyót. Tüzetesebben megvizsgálva jól látszott, hogy a hernyók egy vékony szálon csüngenek…..
Az előző posztban már esett néhány szó a Cuha szurdok pillangóiról, most akkor következik néhány kép is. Néha az ember nem is gondolná, hogy mennyi apró fortélya van a természetfényképezésnek. A legelső lepkék amik szemet szúrtak a mély barnásfekete színű gyászlepkék…..
  Igazából minden öreg járművemnél erre vágyok a legjobban. Hogy külföldre mehessek vele. Lehetőleg Nyugatra. Köpjenek le, egy sznob vagyok, nekem még mindig ott a legszabadabb a levegő, ott merek leülni az utcai lépcsőre tiszta farmerben, ott érzem logikusnak a dolgok…..
Sajnos elég nehezen született meg ez a poszt, pedig annyi mindent láttunk a Cuha szurdokban, hogy az folyatatásokban is nehéz lenne mind leírni. Idén elhúzódott a tél a muskátlikat is csak húsvét után mertük kiültetni. Az első igazán kellemes meleg koratavaszi nap a Bakonyban…..
 A Picasat windowson használók örülhetnek a hírnek, egy gomb letöltése után közvetlenül a Picasaból tölthetnek fel egyenesen az Indafotóra. Kattints ide a gomb letöltéséhez! A Picasaba kaptok egy piros gombot, a dolgotok mindössze annyi, hogy jelöljétek ki a feltölteni…..
Ipari zen 2012.04.05 14:28:53
@darthwalk: Köszi szépen. Sajnos pontos időpontot nem tudok mondani, de ez visszatérő jelenségnek tűnik már hónapok óta. Csak beletelt egy kis időbe, míg kisakkoztam hogy mitől függ, hogy működik-e vagy sem. Kipróbálom valamikor amikor lesz egy pár perc időm és majd jelzek neked utána.
Ipari zen 2012.04.21 12:17:01
@darthwalk:
Ma kipróbáltam végre, de egyelőre nem sikerült reprodukálni a jelenséget. Igaz azóta frissítettem a Picasa-t (3.9-re) és emiatt frissítettem az indafoto uploadolót is. Ha újra előáll a hiba, akkor jelentkezem.