Regisztráció Blogot indítok
Adatok
OneLove

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szép kis kétkezes gyomrost vitt be a Wizz ma két nagyágyúnak, egyszerre kapott a Ryanair és a Lufthansa azzal, hogy a káeurópai cég Frankfurt fő repterére indít járatokat, ráadásul Budapestről is és naponta. Michael O'Leary Ryanair-vezér addig mondogatta, hogy Heathrow-ra és Frankfurtba soha nem…..
Jól megünnepelte a Wizz Air a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) üzemeltetés-biztonsági auditján (IOSA) megszerzett regisztrációjának átadását, plusz ahogy írtuk is, bejelentettek négy új útvonalat, meg egy új gépet a pesti bázisra. Ezekhez kapcsolódón tartott sajtótájékoztatót a cég…..
Úgy látszik, habzsolja a magyar utas a méregdrága nyaralójáratokat. A Wizz Air ugyanis már a nyári csúcsszezon beindulásakor bővíti nyári kínálatát, ilyenre pedig még soha nem volt példa. Várna visszatérő útvonal, pár éve még befuccsolt, Mallorca pedig, amit most sűrítenek,a legdrágább.  A Wizz…..
Török Gábor védelmében. Ez lenne az alcím.Valójában nem szorul védelemre, maga is reagált a történtekre. Politikai elemzőként az évek során mindent megkapott, volt ő már SZDSZ-es, fideszes, gyanús, hogy szoci, de a legkülönbözőbb kritikák ma is megtalálhatóak blogja…..
Az új köztársasági elnök megválasztása kapcsán gyorsan előtérbe kerültek a pártérdekek. Mesterházy Attila és az MSZP hitelességi szempontból majdnem megsemmisítette magát azzal, hogy Sólyom Lászlót javasolta köztársasági elnöknek. Azt a Sólyom Lászlót, akivel számtalan…..
A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy semmire, de valójában ez nincs is messze a realitásoktól. Bár az LMP nem egyszemélyes párt, több vezető politikusa van, mint például Jávor Benedek (mennyire háttérbe szorult?!), Karácsony Gergely, Vágó Gábor, Ertsey Katalin, de mégiscsak…..
 Forrás: Fidesz.huEgy biztos, egyedi. ..
OneLove 2012.01.18 19:40:45
@Politikazabáló: Így van, őt meg amúgy is kedvelem :).
Nekem ez az új típusú, kb. egy hete tartó kommunikáció tetszik - nagyon jó volt Kovács Zoltán CNN-es Richard Quest interjúja (végre egy magyar, aki meggyőzően tud angolul beszélni), valamint a mai OV felszólalás Strasbourgban is hasonlóan hatásos volt. Remélem, hogy ez nem csak fellángolás volt, hanem valaminek a kezdete is :)
Nemrég őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték Julia Timosenko korábbi ukrán kormányfőt. Előtte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt is előzetes letartóztatásba helyezték, miután Ausztriában elfogták. Nálunk Gyurcsány Ferencet többen szívesen látnák…..
Lassan minden hétre jut egy olyan konfliktus, amelyben mindkét szereplő egy oldalon, a jobboldalon áll. Néha csak beszólásokról van szó, máskor durva hangvételű levélről, vagy komoly döntések (lásd kinevezések) kommentálásáról, következményeiről. Íme néhány konfliktus az…..
1. Talán a forróság számlájára írható, hogy Indexen a toronydaru mellett a helyesírást is elfelejtették, de legalább két napja az Index híreit is lehet lájkolni - régi lemaradást pótoltak ezzel a lehetőséggel. 2. Az Origon szintén vannak érdekességek, már ami a…..
PTinfo Tolongás Debrecenben 2011.06.12 11:26:00
Kisebbfajta tumultus alakult ki a legújabb - sorrendben hatodik - debreceni villamostenderen. A Haon tájékoztatása alapján a tíz darab, pályázati dokumentumot megvásárló közül végül hatan tettek ajánlatot. Hatan eddig egyik vidéki villamostenderen sem indultak, így érdekes lehet…..
Sziasztok!   Van Magyarországon olyan multicég ( Zalában) amely családcentrikusságra hivatkozva bevezette a 12 órás munkaidőt. Reggel 06 - 18 ig tart és 18 -06 ig. Több ezren dolgoznak 12 órát állva. A nagyfőnökök azt mondják, ha nem tetszik, el lehet menni.   Nem…..
OneLove 2011.02.11 23:52:26
@turwall: Teljesen igazad van. Ugyanezt tapasztaltam én is személyesen és a baráti körömben is. Van egy-két kivétel, főleg amcsi cégeknél, akik megpróbálnak a fizetés kivételével mindenben a kintivel hasonló munkakörülményeket és valóban motiváló környezetet teremteni, de a többieknél sajnos az itt leírt a jellemző...
Két hete vasárnap a Zara hotel Araz nevű éttermében voltunk egy tematikus ebéden. Dórával, Ádámmal valamint Mónival, a Binary Choice szerzőjével (aki ki is tolt rólunk egy fotót a Twitpicre) elfoglaltuk az asztalunkat és nekiálltunk a zabálásnak. Arab ételek voltak (ma épp…..
Mint minden rajongói fórum, mi is a mém terjesztésére törekszünk, ami esetünkben a borozás iránti szenvedéllyel való megfertőzést jelenti. A beoltás fontos eleme a verbális násztánc, de a lényeg mégiscsak az anyag maga, amitől belázasodtunk. A Best Buy rovatban olyan borokat…..
Elképzeltem magam előtt a Tv2 vezérlőjét a pénteki Megasztár 5 alatt, akkor, amikor az adás felénél Claudia kissé csodálkozva olvasta be az állást: Szíj Melinda 45 százalékkal vezet. Gyöngyözhettek a homlokok erőteljesen, biztos volt sok tanácstalan tekintet, vállvonogatás,…..
„Gratulálni jöttem, mert ön rendkívül ügyesen hiteti el a magyarokkal, hogy fontos az, amit gondol és tesz. Hogy múlik azon bármi! Nagyon tehetségesen csinálja.” Frei Tamás új könyvében az orosz Gazprom elnöke ezekkel a szavakkal kezdi ultimátumszerű mondandóját,…..
A vicces angolsággal a világ elé álló celebek sora ezen a héten Babinyecz Tímea szépségkirálynővel folytatódott, politikusaink nyelvtudásához hasonló nyelvi bravúrjai a YouTube-közösség nagy örömére bármikor megtekinthetők innentől fogva.   Elég ijesztő dolgokat bír…..
„Úgy kezdődött a baj” – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, majd így folytatta: „Lassacskán a miniszterelnök, ahelyett, hogy a miniszterekre hagyta volna a munkát, egy miniszterelnök-helyettessel koordináltatta volna a munkájukat,…..
Közeledik az urnazárás ideje, egyre közelebb vagyunk a bizonyossághoz. Foglaljuk hát össze, hogy milyen kérdésekre kaphatunk ma este választ.1. Mekkora volt a választási részvétel, a korábbiakkal összehasonlítva ez magasnak vagy inkább alacsonynak számít?2. Voltak-e meglepő…..
OneLove 2010.04.11 22:03:54
@7919nünü: Köszönöm 7919nünü :)
OneLove 2010.04.11 23:07:47
Akik - hozzám hasonlóan - már nagyon várják a vasárnap estét, amikor végre elindul az adatok özöne, és értelmét veszti minden korábbi ködszurkálás, azok számára a napközbeni részvételi jelentések is értékes információnak számítanak. Önmagukban azonban ezek a…..
OneLove 2010.04.11 11:44:11
@namitirok: Kicsit én is csodálkoztam, hogy ekkora városban ez a helyzet. Ahogy most néztem a valasztas.hu-n, más nagyvárosokban is így van. Nem tudom, miért nem volt megoldható a két-három szavazókörre osztás. Főleg azokat sajnáltam, amikor ott voltam, akik meg alapból ott vannak szavazóként bejegyezve...
OneLove 2010.04.11 11:46:25
@szobatars: És ebből mindössze egyben szavazhatnak az igazolással szavazó átjelentkezők, a 22-es számúban.
OneLove 2010.04.11 11:56:11
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Az általad megadott linken Te is láthatod, hogy Budapest kivételével minden városban egy-egy szavazókör van az igazolással szavazók részére. Szvsz nem beszélek hülyeségeket :)
Igen, Lehet! Nem hittem volna 4 nappal ezelőtt, hogy minden lista állni fog. De áll, és most sem hiszem el. Tegnap Celldömölkön, az egész város LMP volt. Négy kitelepülés, 16 aktivista, végigplakátolt város. Két nap alatt 200 szelvény. Ma reggel, Dunaújvárosban 732 KC volt, a…..
Gábor tulajdonképpen olcsón megúszta, csak egy üveg parfüm tűnt el a feladott bőröndjéből, de bármennyire is megszokott, tökéletesen érthető és jogos a felháborodása. Kedves Homár, ha már a Budapest Airport válaszra sem méltat, akkor legalább szolgáljon tanulságul a…..
5 választókerületben kiemelten szükségünk van segítségre, mert az adott választókerületen múlik, hogy a megyében választható lesz-e az LMP. Az összes többi megyében már be van biztosítva a megyei lista, csak az a kérdés, hogy hány képviselőjelöltünknek gyűlik össze a 750…..