Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ódor Richárd

0 bejegyzést írt és 169 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Reakciós reflexiók #nyaralási 2017.07.25 21:10:32
  I „Nyerj két repülőjegyet és utazz pároddal a Maldív-szigetekre” – olvasható egy hirdetésben. Időnként úgy érzem, egy reakciós életének keresztje az örök méltatlankodás, hiszen úton útfélen kénytelen elszenvedni a modern, „haladó” világ valamennyi abszurditását. Az igazat megvallva, tele…..
A „népakarat” és a „többség” igencsak viszketeg fogalmak. Könnyűszerrel visszaélnek velük a politikai viták hangadói. Most, amikor Budapesten aláírásokat gyűjtenek egy helyi népszavazás kiírása érdekében, elgondolkodtam néhány történelmi példán. Vajon akarta-e az angol nép többsége I. Károly…..
A magyar történelem sorsfordító hónapja október. 1849. október 6-án végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt és tizenhárom honvéd főtisztünket. 1918. október 31-én gyilkolták meg Gróf Tisza Istvánt, az egyik utolsó magyar államférfit; e napon szállt sírba a Monarchia, s köszöntött reánk a…..
„Én azt szeretem hinni: minden jobb lelkű ember bizonyos vágyást hordoz szívében – habár sejtetlen is – magán, felebarátin s mindenen, ami őt környezi, szüntelen javítni. Ezen a tökéletesbhez ellenállhatatlan vonzódás legszebb tulajdona az emberi léleknek; s amint halhatatlan része jobban s jobban…..
Ódor Richárd 2016.09.28 10:42:23
@Lord Meldrum: Szerintem bonyolultabb ez ennél. Az irodalmi nyelv nagyjából a Nyugat óta egészen statikus, legföljebb a szleng jött még be, de azelőtt a tájnyelv sokkal nagyobb eltéréseket eredményezett, nem is létezett sztenderd. Adott esetben Széchenyi mai szemmel nehézkesnek ható (nem elsőnyelvi) megfogalmazásai saját korában sem feltétlenül érződtek könnyednek minden olvasó számára, habár természetesen mégis közelebb álltak hozzá.

Azon kívül ezek elsősorban mégis gazdasági és csak másodsorban filozófiai esszék. Különböző beállítottságú emberek léteznek, és a kevéssé humán irányból érkezőknek minden motivációja elszállhat a kortársaknál is szokatlanabb szöveg láttán. Ez puszta marketing és nyelvészkedés, a nyelv változása pedig természetes és nem a kulturális minimum hiánya, ha több évszázados szövegeket más hévvel olvasunk. A helyesírási szabályzat, a tömegmédiumok és elsősorban a televízió hatása, hogy manapság már nincs ilyen mértékű változás, és hogy van egy általános sztenderd nyelvváltozat. Úgyhogy ha nem létezik korszerűsített változat, a potenciálos olvasók nagyobb részét biztosan elveszítjük - sőt, Széchenyi maga veszíti el.

Különben nem kell drasztikus változtatásokra gondolni, kb. aposztrófok kiirtásáról és a valószínűleg nem pesti lektorálás felülvizsgálatáról van szó.
Tímeának ajánlom Kortalanság. Túlzás nélkül állíthatom, történelmi jelentőségű filmvetítésen vettem részt péntek este. Előző nap mutatták be először a magyar mozikban Kertész Mihály legendás filmjét, a Casablancát. Mélységes elégtételt és elégedettséget éreztem, amikor körbepillantottam a teremben:…..
Huszonnyolc nap múlva Magyarország választott vezetői szavazóurnákhoz szólítják a választópolgárokat. A hatalmasok a kormányzat csúcsain hegedűt cincogtatnak, remélve, hogy alant a honpolgárok engedelmesen táncra perdülnek. Úgy döntöttem, nem veszek részt ebben az őrületben. Október másodikán…..
Ódor Richárd 2016.09.05 20:30:56
@Lord Meldrum:
Megértem.

Ami Zolát illeti, igen, azok is nagyon jók, nekem is kedvenceim, ide sorolnám még az Összeomlást. Hanem idéznék egy szösszenetet a hivatkozott regényből, kedvcsinálónak - annak ellenére, hogy ez a könyv jobban kapcsolódik a fő szálhoz, nem mellékvágány, mint a Germinal vagy a Párizs gyomra.

"- Megyek ebédelni. Úgy látom, nincs semmi fontos dolgom... Csak az a felügyelői állás maradt függőben. Ki kellene nevezni valakit.
A miniszter arcán zavar tükröződött, ingatta a fejét.
- Igen, hogyne, ki kellene nevezni valakit... Már egy csomó nevet javasoltak. Bosszant, hogy olyanokat kell kineveznem, akiket nem ismerek.
S körülnézett, mintha a szoba valamelyik sarkában akarná megtalálni a kinevezendő személyt. Tekintete megakadt Béjuin úron, aki békés csöndben nyúlt el a kandalló előtt.
- Béjuin úr - szólította.
Az lassan föltekintett, de nem moccant.
- Akar felügyelő lenni? Megmondom, miről van szó: hatezer frankos állás, semmi munka, és egyáltalán nem összeférhetetlen a képviselőségével.
Béjuin úr bólogatott. Hogyne, hogyne, elfogadja. S amikor nyélbe ütötték a dolgot, ott maradt még pár pillanatig, szimatolgatott a levegőben. De bizonyára megérezte, hogy ma már nem számíthat semmire, mert d'Escorailles úr mögött lassan megindult az ajtó felé, a lábát húzva."

A politika nem ma lett ilyen. Lehangoló, hogy egészen beragadtunk ebbe...
Egyik régi barátom mondta nekem néhány órával ezelőtt, hogy Szilágyi Áron címvédő olimpiai bajnokunk karakteréhez tökéletesen illik a kardvívás. Mintha egy modern Baradlay Richardot láttunk volna a páston küzdeni. Valóban. Egy megnyerő fiatalember nemes arcvonásokkal; arisztokratikus sportot művel,…..
A Viasat3 a következő hashtaggal reklámozza a Supergirl című sorozatát: #girlpower Meg olyan képekkel, amiken a főszereplő Melissa Benoist szerepel Supergirl-jelmezben (ha már egyszer képregénysorozatról van szó), és a biztonság kedvéért, meg azért, hátha az emberek elfelejtenék, hogy ő egy nő, a…..
A futurizmus kibaszottul unalmas téma, azt vettem észre, hogy engem sem nagyon érdekel. Pedig a jövő maga nagyon érdekel - és hogy milyen lehetne. Javasoltam is, hogy gyakorolnunk kéne az erről való gondolkodást. De ha nem az, amit ma futurizmusnak nevezünk, akkor mégis melyik az a része érdekel a…..
Ódor Richárd 2016.07.08 20:53:30
Az anarchisták valójában idealisták, amibaz emberi jellemet illeti.

Minden túlélésre játszó rendszernek figyelembe kell vennie az emberi gyarlóságot és ostobaságot. Máshogyan nem megy. Ha mind felszámolnánk az államokat - aligha volna kapható erre mindegyik egy pár száz éven belül -, előbb-utóbb jönne egy hadúr, aki bandát, majd sereget alapít, és uralma alá hajtja mindazokat, akik nem észlelik elég korán a veszélyt. Az álamosodás pedig úhljraindul - önvédelemből. Az anarchizmus és pacifizmus eképpen nem egyeztethető össze. Békét a buta és a gonosz emberek közt csak a kölcsönös óvatosság, ha úgy tetszik, félelem teremthet mindaddig, amíg nem találunk egy új, mindenkit egyaránt veszélyeztető ellenséget.

Az emberi alaptermészet nem változott a történelem során, épp csak tapasztalatot szereztünk, amit azok képesek átlátni, akik elég intelligensek hozzá. A környezetünk, a szokásaink, a kultúránk változott és változik, de az alapjellemek megaradnak. Továbbra is lesznek bűnözők, hazugok, gonoszak, szociopaták, nárcisztikusak és egyéb személyiségzavarban szenvedők, lesznek gyöngék éa befolyásolhatók is - és mindhiába élnek mellettük erényesek, racionálisak, jó emberek, mert egyedül, szabályok és hatalom nélkül nem lesznek képesek megvédeni magukat a csoportokba verődő gyarlósággal szemben.

Ez az emberiség tragédiája, soha nem lehet elérni az ideális rendszert, mert míg létezünk, folyton a gyarlósággal kell küzdenünk, napról-napra és örökké.
Ódor Richárd 2016.07.08 20:55:11
@Ódor Richárd: (Elnézést az elgépelésekért, mobilról írtam és nem volt időm javítani.)
Reakciós reflexiók Twitterpápa 2016.05.16 17:56:25
Egész életemben hittem Istenben, de nem félelemből, hanem azért, mert hinni akartam, hogy létezik túlvilág, ahonnan az igazság és a végtelen jóság sejtelmei érkeznek hozzánk, amelyeket kivételes pillanatokban foghatunk fel – ha egyáltalán felfoghatók. Hinni akartam, hogy a túlvilág isteni rendjéhez…..
Ódor Richárd 2016.05.17 23:27:18
Mondhatnám, hogy pesszimista vagyok ebben a kérdésben, és nem mert az egyházat vagy a katolikus hívőket félteném, hanem éppen mert kívülállóként tekinthetek a folyamatra, olyanként, akit sem ateizmus, sem vallásosság nem befolyásolt az ismereteken túl. A tudomány ugyanis nem értékelvű, és legföljebb valószínűségeket és relációkat határoz meg, nem igazságokat nyilatkoztat ki - épp ezért tűnik úgy, hogy bármilyen irányban változnak is a dolgok, az nem válik a társadalom előnyére. Persze a társadalom előnye is viszonylagos, a világmindenség szempontjából mindegy, hogy van-e emberi társadalom vagy sem, csak saját viszonyrendszerünkön belül értelmezhető minden emberi viszony és létezés.

A vallásosság a legtöbb emberben ugyanis egyfajta nyugvópont, egy origó, amihez viszonyulni tud, amire stabil alap nélkül a legtöbben nem volnának képesek. Sémák nélkül a szabadság esztelenségbe csaphat át, vagy a vallást igénylők, azt szükségleti szinten megélők új hitet találnak: megrögzött ateisták, muszlimok vagy éppen ezotéria-hívők, mi több, párthívők és gyűlölködők is lehetnek. (Ha csupán a buddhizmus felé fordulnak, az talán nem veszélyes.) Ha a katolikus egyház elveszti a híveit - akár generációs léptékkel mérve is -, például azért, mert túl gyorsan és drasztikusan változik, és mert a polkorrektnek vélt, ellenben tudományosan is vitatható eszmék beszűrődnek a kommunikációjába, azok máshova fognak fordulni, és korántsem bizonyos, hogy valamelyik protestáns egyházat választják.

Részemről a lelki dolgokat is az agy termékeinek tartom, ekképp a vallás minden mozzanatát is, de épp ezért vallom, hogy szükség van hatásos és _szelíd_ vallásokra, amelyek képesek hatni az emberekre. Nem mindenki filozófus és művész, hogy saját univerzumot teremtsen magának.

De azt is észre kell venni, hogy maga az egyház és a tanításai mennyit változtak az évezredek során. A korszellem megköveteli - a statikus vallások mind eltűnnek.
Ódor Richárd 2016.05.18 01:32:53
@PuffCinq: Annak mindig csak az utókor a megmondhatója, hogy egy vallás változásai hogyan hatnak a hívők számosságára. :) Mi legföljebb következtethetünk.

Habár megemlítendő, hogy az elmúlt, vallási szempontból általában konzervatívnak mondható időkben a katolikusok, meg egyáltalán a keresztények száma is drasztikusan csökkent. Nyugat-Európában kifejezetten nagy mértékben, de már itthon is 40% körül áll csak a hívők, és 10% körül az aktív vallásgyakorlók aránya, a tendencia csökkenő jellegű. Ebből arra lehet következtetni, hogy az elmúlt idők gyakorlata nem volt célszerű - ma már egy vallásnak sem elég, ha pusztán az üdvösség reményét kínálja. Vonzónak és trendinek kell lennie, hogy kissé köznapian fejezzem ki magam - és talán épp ez a cél is, mindenesetre nagyon kétesélyes vállalkozás. Hogy ez a katolikus egyház szempontjából jó avagy rossz változás-e, hogy sikerül-e megállítani a hívek létszámának csökkenését, vagy ellenkezőleg, éppen felgyorsítja mindezt, azt majd néhány év vagy évtized múlva magunk is meglátjuk.
Úgy vélem, súlyosan tévednek azok a hírmagyarázók, akik nem tulajdonítanak kellő jelentőséget a politikusok ünnepi beszédeinek, mondván, „csak beszélnek”. Bevallom Önöknek, soha nem kaptam magyarázatot arra sem, hogy akik a „konkrétumok” hiányát kérik számon valamely szónokon, mit is értenek…..
Egyik olvasónk magánlevélben tette szóvá, hogy egy reakciós fórumon nem tanácsos helyt adni a „balliberális oldalt támogató véleményeknek”; arra kér továbbá, hogy  „Ne tegyen úgy, mintha »független értelmiségi« lenne, mert nem áll jól Önnek!” Úgy vélem, e jogos és elgondolkodtató felvetés…..
Ódor Richárd 2016.03.04 01:33:47
"és a hagyományra támaszkodik, kiáll olyan vereségre ítélt ősi intézmények, értékek és osztályok mellett, mint a monarchia, a történeti jog, az egyház, a különféle testületek és az arisztokrácia, de mindig kételkedik az evolúcióban és az egyenlőségben; irtózik a forradalmaktól és mindentől, ami „forradalmian új”"

A felsorolásban van olyan, amivel magam is egyetértek, és olyan is, amit legalábbis vitatnék, megkérdőjeleznék, hiszen alapvető attitűdöm a tudományos megközelítés és a tudomány értéksemlegessége. De nem vitatom, csak leírok pár dolgot a saját szemléletemről. Mert érdekes, hogy a régi dolgokhoz és régi stílusokhoz való saját vonzódásomat is egyfajta irracionális, ámde az emberi élet nagyfokú irracionalitását ismervén mégis elfogadható hóbortként élem meg, amely mellett egészen jól megférnek a technokrata jellegű jellemvonásaim is. Az abszolút fejlődésben vagy haladásban én sem hiszek, különösen, hogy egy társadalmi folyamat szinte sohasem egyértelműen jó vagy rossz - de a változást nem tartom alávalóbbnak a hagyományok őrzésénél, és viszont. A messze jövő történettudósainak mindez puszta érdekesség lesz csupán, akár I. István küzdelme a pogány hagyományokkal.

És óh, micsoda világ jönne, ha a Parlamentben nem a fájó és hazug ostobasággal kéne szélmalomharcot vívni (már ha vállalkozik erre még valaki), csak az érdemes hagyomány és a kecsegtető újítások között kellene kompromisszumot találni...
„Korunk Hőse, igen tisztelt uraim, valóban arckép, de nem egy emberé: olyan arckép, mely egész nemzedékünk hibáit hordozza, teljes fejlettségük fokán. Erre azt mondják nekem, hogy az ember nem lehet ilyen rossz; én pedig ezt kérdezem: ha hinni tudnak minden tragikus és romantikus gonosztevő…..
Örülök, hogy elolvashattam ezt a cikket, mert tanúja lehetettem a magyar politikai újságírás egyik mélypontjának. Korábban két ízben is foglalkoztam azzal a morális és stiláris színvonaltalansággal, amelyet ez az „újság” képvisel – először egy „ételkritika”, majd egy „nekrológ” ürügyén –; ma már…..
Kanada új, liberális miniszterelnöke, a negyvenegy esztendős, Justin Trudeau sci-fi rajongó, és egyik híve szerint ez a legfontosabb, amit tudni kell róla. Sokaknak fel sem tűnt, pedig ideje lenne megkondítani a vészharangokat. Bevallom Önöknek, mindig kellő távolságot tartottam a sci-fi műfajától…..
Az újkori Mad Max-et látva több kérdés is felvetődött bennem. Először is minek csinálták? Miért hívják Mad Maxnek, amikor semmi nem hasonlít belőle a régiekhez? Hol az Interceptor? Miért kellett ehhez a régi rendező? De mivel összességében a film tetszett így inkább a kukacoskodás helyett arra…..
Ódor Richárd 2015.07.24 16:07:18
@scal: Úgyis el fogom felejteni, mire eljutok a filmig, a moziról tuti lecsúszok, és úgysincs rá pénzem (egy tonna klasszikust kell előbb még bepótolnom, olyanokat is, amiket nem komálok), na meg ez egy akciófilm. Az akciót nem tudom kritikában elolvasni. :)

De a benyomásom megmarad, kíváncsi vagyok, vajon jól spekuláltam-e.

(Speed Graphert érdemes egyszer megnézni (én annak idején 7/10-re pontoztam, de 8-nál ritkán megyek magasabbra), épp a protagonista hasonlóan összetettebb ábrázolása miatt. Persze van egy csomó japánosan naiv hibája, mint a legtöbb animének, de hát istenem. :) )

www.youtube.com/watch?v=iPZDVaT9-ek
Városi túlélő 10 fontos teendő 2012.02.05 20:27:00
Biztos vagyok benne, hogy sokan közületek semmilyen módon nem készültek fel egy esetleges rossz szcenárióra. Nincs ezzel semmi baj, mondhatni ez a normális, hiszen a legtöbbünk dolgozik, fizetést kap érte, aztán a boltban levásárolja azt. Ez így megy napról-napra: reggel megvesszük…..
Ódor Richárd 2015.03.09 22:39:55
@stg44: Az eredeti blogbejegyzésre értettem - a hozzászólásokat még nem olvastam el egészen, hanem ahogy így átfutom, valóban "városi túlélő" attitűd a jellemző, tehát "a túlélés, ahogy azt egy városi lakos elképzelni". :)

A lényeg, hogy ha az ember nem akarja, hogy a gatyája rámenjen a felhalmozásra, sőt, ha egyenest jól akar kijönni belőle, akkor meg kell keresni a termelőket vagy első forgalmazókat. (Magro.hu, uzletiajanlatok.hu, neten böngészve stb.) Lisztre, búzadarára mindig a legközelebbi malomban bukkanhatunk a legolcsóbban, gabonafélék a termelőknél, egyéb szemes, mint sárgaborsó, lencse, stb. a forgalmazóknál szoktak előfordulni a legolcsóbban. Habár nem mind ad el magánszemélynek kis 100 kilós adagot, az ember meg nem mindig tud venni fél tonnát egyszerre... :) Az is jó megoldás, ha a bolti kis kiszerelések gyártóit keressük meg, de ezek gyakran az ország peremén helyezkednek el, ott van raktáruk, gyáruk, onnan adnak el - ha épp a közelben lakunk, szerencsénk van.
A 19. századi Magyarországon az emberi beavatkozás alapjaiban változtatta meg a természeti környezetet. Bár a haladásként ünnepelt nagy átalakítást a közvetlenül érintettek nem feltétlenül fogadták örömmel, ember és természet viszonyának változási iránya jó időre eldőlt... (A poszt forrásául…..
Táborhétvége volt az X-Faktorban, az az a kör, ahol leszűkítik a jelentkezők körét kezelhető mennyiségűre (értsd: 24 olyan versenyzőre/együttesre, akikhez már lehet arcot társítani, akikre emlékszik a néző), és akikből majd a jövő hétvégi két mentorházban kialakul a 12…..
Ódor Richárd 2014.10.07 03:46:59
@munkakozvetito: Hamis volt?
Furcsa belegondolni, milyen is lenne London ha valamilyen másik városra hasonlítana. A Harmsworth's Magazine-nál is elgondolkodtak a 19. század utolsó évében a dolgon és megalkották az elképzelt Londont. Először velencei stílusban, aztán egy képzelt amerikai hódítás után. Elképesztő, hogy a korabeli…..
Ódor Richárd 2014.08.28 03:33:07
@nandras01: Én a kor átlagemberének szemszögéből írtam, akik még egy többé-kevésbé lineáris esztétika-fejlődés csúcspontján álltak. Nekik az lett volna evidens, ha az építészetben és formatervezésben minden csak még művészibbé, még mesteribbé válik. A kora középkortól, de talán az ókortól fogva egymásra rakódtak, épültek a stílusok, egymásból fejlődtek ki mind az iparművészetben, mind a képzőművészetben. Persze azóta tudjuk, hogy annak a stílusnak akkor már nem volt hova fejlődnie, hacsak a technológiát nem vesszük figyelembe. Ámde a 20. században jött az avantgárd, a modern és posztmodern, és mondhatni egészen derékba törte az addigi vonalat, és a stílusok lineáris története megszakadt, de ezt 1900-ban még valószínűleg senki sem láthatta előre.

Az ízlés maga nem egzakt dolog, csak relativizálva lehet róla beszélni. A historista eklektika korának embere szemében a mai világ formái érthetetlenül és fölöslegesen minimalisták volnának, míg a mai modern emberek nem elhanyagolható részének épp a bécsi barokk volt érthetetlenül és fölöslegesen díszített. (Bár tegyük hozzá, hogy Budapestnek még mindig a régi műalkotásai vonzzák a turistákat, nem a Bálna vagy az akvárium-irodaházak, tehát a régi stílusnak még évszázadok múltán is van megbecsülése, míg a modernek néhány év alatt szinte szükségszerűen retróvá válnak.)
A nemi ösztön sohasem teljesen szabad, de sohasem lehet teljesen a társadalmi szabályok bilincseibe verni. Bronislaw Malinowski. Alkoholban fulladozó latintanárom, a nagytudású, melegszívű Fekete Flóris összetűzött házfőnökével, aki Nagykárolyba helyeztette. Flóris úr azonban negyven rendbeli…..
Ódor Richárd 2014.08.17 20:06:57
@Ferdinandus: Ajánlott olvasásra a Decameron a reneszánsz erkölcsű Bocacciótól, ami a 14. század közepén íródott. Ott is volt kettősség, természetesen - pláne, hogy még fizikai büntetést is vonhatott maga után a nyilvánosság -, de a viktoriánus kor prüdériáját még nem érte el.
Ódor Richárd 2014.08.17 20:07:11
(@mojoking77: "de megemlithetjuk pl, hogy az EU-n belul, megint csak hala a jo egnek, az allatokkal torteno aktus is buncselekmeny" Mi is az EU-n belül vagyunk, nemde? Márpedig itt jogilag nem bűncselekmény - habár társadalmilag nem elfogadott. :) )
Van pár szakma, amely nevében és olvasmányélményeink alapján még benne van a köztudatban, de az elmúlt évtizedekben teljesen és maradéktalanul kihaltak, eltűntek. Ezekből adok most egy csokorra valót. Villamoskalauz Akárcsak a vasúton, hajdanában a BKV villamosain és autóbuszain is kalauzok…..
Filmbook Vágott verzió 2014.08.12 09:32:13
Pontosan emlékszem a napra, amikor megutáltam Robin Williamst. Az osztályfőnökünk úgy gondolta, jó ötlet lesz, ha levetíti 10-11 éves nebulóinak a Holt Költők Társaságát. Én nem osztottam ezt a lelkesedést, és utána Williamst be is skatulyáztam ebbe a szerepbe. Fogalmam se volt…..
Nincs oka panaszra az RTL Klubtól a Tv2-höz átcsábított egykori versmondólánynak: heti hatórás munkával több mint kétmillió forintot keres majd a TV2-nél. A Blikk legalábbis így tudja. Részlet a bulvárlap oknyomozásából: A csatorna valóban első osztályú sztárként kezeli…..
Ódor Richárd 2014.07.14 15:29:11
@zetorov: "Igazából semmihez sem ért, és mégis milliókat keres.
Van abban valami mélyen elszomorító, hogy ma már elég jól kinézni a boldoguláshoz." - Ha az élő műsor vezetése az smafu... (Komolyan, egyszer próbálja ki, aki azt semminek mondja.)