Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bogriella

24 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amilyen sok legenda fűződik az angyalokhoz, olyan sokan, oly sokféleképpen képzelik el, milyenek is lehetnek ők. De kik is ők valójában? Egyesek szerint olyan szellemi lények ők, akiket az Isten eleve ilyenné, erre a célra és tökéletessé teremtett. Mások szerint mi is ilyenek voltunk, csak mi…..
bogriella 2020.03.01 23:57:31
@thoomas26:
Köszönöm a válaszodat. :)
A szabad akarat kérdésén is el szoktam gondolkodni.
Régebben, pár évvel ezelőtt megingathatatlanul hittem benne, hogy létezik a szabad akarat, ettől gondoltam emberi lényeknek magunkat, azóta ez a hitem eléggé inog, úgy vélem ma és egy kis ideje már érzem is talán, mivel minden el van rendelve, el lett rendelve a leszületésem előtt (életfeladat) ezért a szabad akarat, mint olyan, illúzió. Lehet, talán ezt is kissé sarkosan élem meg mostanság, viszont remélem, ha így van, változik ez bennem akkor, amikor változnia szükséges.
A szabad akaratot én magamnak úgy magyaráztam, amikor választás előtt állok, mondjuk el kell döntenem, bizonyos helyzetekben hogy most merre menjek, több lehetőség közül melyiket válasszam... ezt nevezzük szabad akaratnak, azt ami a döntés lehetőségében, felelősségében rejlő. Megértettem (lehet, még nem jól), hogy ez sem a szabad akarat, csak annak látszik, magyarázatom rá a hozzászólásom elején található.
Azt is értem és így is hiszem, nincsenek büntetések, sem jutalmak, következmények vannak, amik valójában emberi döntéseim mivoltából eredők... viszont ez sincsen, nekem ez is csak illúzió, hiszen el lett rendelve.
Számomra ez a szabad akarat kérdés, ma és itt és most így kerek.
Miért, mire vagyunk mi, emberek Istennek? Miért teremtett bennünket olyannak, amilyenek vagyunk? Vagyis inkább milyennek teremtett bennünket és miért akarunk egy-egy leszületésben megtapasztalni a gonoszságot, az aljasságot, mire jó ez nekünk, főleg számára? Tudom, a lelki fejlődés egyik állomása... miért szükséges Isten szerint a lelki fejlődésünk akkor, amikor teremthetett volna bennünket tökéletesre, olyanra, mint saját magát vagy mint amilyenek leszünk egyszer, sokára majd, a sok-sok leszületésünk, lelkifejlődésünk során... akkor a következő kérdésem, mivel a legértékesebb a világon a szeretet, miért kell mellé a gonoszság is, a fájdalom, a szomorúság? (csak akkor tapasztalhatjuk meg egyik pórust, ha van ellentettje is) Miért az a sorsunk, hogy fejlődjünk, HA! A Tökéletesből születtünk?
Hát, ezek jutottak eszembe még... eléggé fáradt vagyok, már alig fog az agyam... Jó éjt. :)
bogriella 2020.03.02 21:29:29
Köszönöm. :)
Biztos nem eléggé világosan fogalmaztam éjszaka, amikor írtam a fentieket... a szabad akarat elöl én nem zárkózom el, asszem ami a jót, a fejlődést, a szeretetet érinti és ismerem, találkoztam vele a mostani leszületésem alatt... szóval asszem én semmi elöl sem zárkózom el, a lényeg, most hol tartok, most hogyan tudom felfogni, megérteni azt, aminek az útján járok.
Ahhoz szólnék még, hogy mindenki azt tegye mással, amit vele szeretnének hogy tegyenek... ehhez kapcsolódik számomra az, van pár valaki az életemben, akikkel kapcsolatban sokáig nem tudtam elfogadni a szeretetteltelibb rájuk gondolást vagy legalábbis megértően feléjük fordulni. Ezekből, akik a legnagyobb csalódást, fájdalmat, szomorúságot okozták nekem, megmaradtak ketten, egyik már kevesebb intenzítással, mint a másik... most jut eszembe hárman vannak, ezekből kettő él, a harmadik már 2005-ben meghalt.
Amikor gyomorszorítóan előugranak a lelkemből, már nem dühöt érzek, illetve egyiknél még jelen van a düh, érdekes módon, őt jobban össze tudom rakni a fejemben, jobban megértem, világosabbak számomra a miértek, míg a másiknál, aki már halványabban él a lelkemben, (mindkettő élő ember) "csak" a mély szomorúság és fájdalom van jelen. Természetesen nem mindig, nem folyamatos ez.
Megtanították nekem, hogyha szeretettel, elfogadással imádkozom olyan emberért IS! aki pedig nagyon megbántott, aljas módon viselkedett velem, a legközelebbi hozzátartozóim egyike és másika... elmúlik a harag, a düh és idővel szelidül a mély szomorúság, az a gyászfolyamat, amelyiken minden egyes elengedéskor jó esetben és szerencsésen keresztül megyek. A harmadiknál pedig ott tartok, már nem akarom átharapni a torkát (elnézést, komolyan ezt akartam) hanem szelíden megkérdezném tőle, mondd csak, elmúltál már jó pár éve 70 éves, nem fárasztó ennyi sok gyűlölködés számodra? És ezzel az én lelkem is megszelidül.
Szóval, én most ezt csinálom, amikor eszembe jutnak, csak jót kívánok nekik, igyekszem ezt tiszta szívből tenni, boldogságot az életük hátralévő részére, egészséget. Működik, mert működtetem. :)
Köszönöm kedves Tamás a linket, el fogom olvasni a bejegyzésedet, tapasztalataidat. Többször járok az oldaladon, tanulok, böngészek. :)
Az elmúlt 3 évben megtett spirituális utam csúcspontja - számomra legalábbis - két évvel ezelőtt volt, amikor azok a segítő szellemek kerestek fel telepatikus úton, akikkel azóta is kapcsolatban vagyok. Felkerestek, s közölték, hogy a leszületésem előtt közéjük tartoztam, és a mostani életemben…..
Természetesen nagyon sok és sok féle bűnt (hibát) elkövethetünk az életünkben, ám úgy gondolom érdemes kiemelni közülük kettőt, ami minden bizonnyal az élen áll. (Bűn helyett inkább hibának nevezném e rossz tetteinket, s a bűnhődés helyett is inkább a helyrehozást, az újabb esélyt tartom helyesebb…..
bogriella 2019.03.30 23:42:29
Kedves Tamás! :)
A gyerekeim fölnőttek, mindketten betöltötték a 30-ik életévüket.
Mikor általános iskolások voltak, akkor jött divatba a gyorsétterem, a legtöbb gyerek onnan gyűjtött valamilyen figurát, amit az aktuális gyermek menű megvételével kaphatott meg. Egyik rokonunk kislányának a polcai telis tele voltak ilyesmikkel és nekem fájt a szívem, hogy az én gyerekeimnek nem adhatom meg.
Éltünk évekig olyan anyagi körülmények között, hogy még a tejet sem tudtam megvenni számukra.
Akkor mindezeket borzasztónak éltem meg, bántottam magam, hogy nem tudom megadni nekik, nem tudok a kedvükbe járni, pedig annyira vágytak rá.
A fiammal, már többedszerre beszélgettünk arról, hogy mekkora áldás lett az, ma már így éljük meg és nem hiányként, hogy nem volt pénzünk akkoriban gyorséttermi kajára, tejre, ugyanis kiderült, hogy rettenetesen káros az egészségre.
Mi évekig azt ettük, amit a szüleim megtermeltek a szőlőben, az ősszel kifejtett, összevágott zöldborsót, zöldbabot elraktam a fagyasztóba, a tőlük kapott krumpliból főztem krumplifőzeléket, paprikás krumplit, krumplis tésztát, nagyon ritkán takott krumplit, ettük a cukorborsófőzeléket és a zöldbabfőzeléket, szárazbabból levest és főzeléket, ritkán, talán hétvégenként jutott hús az asztalunkra.
Ma már nem irígylem a rokon kislányt, hanem izgulok érte, hogy semmi baja ne legyen a későbbiekben a rengeteg gyorséttermi ételtől, amelyeket évekig és legalább heti rendszerességgel evett.
Mi nem vettünk colat, sem chipset...
Nem bántom már maga azért, mert hosszú ideig nem jutott tej a gyerekeimnek, mert később kiderült, hogy károsabb, ha kap, mint ha nem kap.
A savanyítottatt most esszük, túró, tejföl, kefir, natur joghurt és sajt formájában.
Jó ideje már, nagyon figyelek az étkezésünkre.
Nem vásárolunk boltban semmiféle szalámit, csak a Gyulai kolbászt, ízesített joghurtot sem, pedig nekem az egyik nagy kedvencem, hanem én készítek itthon sült húst, zsírban lesütött csirkemájat, kőrözöttet, aminek a tetejére, a szendvicsben kolbászt karikázok, fasírozottat, rántott húst, főtt tojást, rántottát sült baconnal és ezeket váltogatva készítem az uzsonnát, amit a fiam a munkahelyén megeszik.
Nagyon kevés cukrot eszünk, max. vaniliáscukrot, ha a sütirecept úgy kívánja, amúgy édesítővel sütök, 24 éve, napi rendszerességgel isszuk Süssinával a limonádét, azt mondják nem egészséges, mert mű, eddig baj nem lett belőle és ezzel is sütök, sőt, még a lekvárokat is ezzel rakom el, igyekszem figyelni a lisztre, magam sütöm a kenyeret, amit én nem eszem, csak a fiamnak kell csomagolni...
Csokoládét nem eszünk, sem diót, sem mogyorót, ugyanis tavaly év végén kialakult a fiamnál mindkét kezén az ekcéma. (elmúlt, tünetmentes, most a megelőzésen van a hangsúly)
Mákot lehet és annyi csokoládét is, amennyivel mondjuk bevonom a süteményt, mint a napokban készített Sport szeletet... de ez nagyon ritkán készül, nálunk.
Almaecetet iszunk, napi rendszerességgel.
Szeretjük a zöldségeket, amikor levest főzök nagyon sok zöldséggel készítem.
A nyári nasink fél pohár (nagy) natur joghurt, bele kevés édesítő és egy barack felkockázva, ugyanez ősszel, télen, körtével. Engem könnyű boldoggá tenni! :)
Nagy vonalakban ennyit mondanék a testről.
A lélekről annyit, hogy a szüleim azt adták, amit adni tudtak, sem többet, sem kevesebbet, hiszen a szüleiktől Ők is azt kapták, amit adni tudtak, sem többet, sem kevesebbet. Ez így persze nagyon egyszerű, mégis, nekem, mint a gyereküknek és az én gyerekeimnél is biztosan így van, nekem/nekik szükséges azt feldolgozni, amit megkaptak tőlem és azt is, amit nem akartak, holott akarták, szükségük lett volna rá vagy nem és mégis rájuk lett erőszakolva.
Több szeretetet, odafigyelést... vagy kevesebb ellenőrzést, nagyobb szabadságot... ilyesmikre gondolok, nem kézzelfogható dolgokra.
Megértettem, mint ember, nem vagyok tökéletes, hibázom, ezért jó ideje azt gondolom magamról, elég jó szülő vagyok, holott, úgy érzem, van még mit megbocsátanom magamnak az általam elkövetett hibákból, amiket elkövettem a nevelésük közben.
Valamennyi írásomból egyértelműen kiderül - s bízom benne, Olvasóim döntő többségének sem kérdés ez már -, hogy a testi halál a legkevésbé sem az, aminek a legtöbben gondolják, s az valóban csak a testre vonatkozik. Maga a lélek, akik valójában vagyunk, független annak élettartamától, létezett annak…..
bogriella 2019.03.28 21:15:25
@thoomas26: Köszönöm. Olvasom. :)
bogriella 2019.03.27 19:37:25
@thoomas26: Igen, a prímet nálam is a Viskó viszi.
bogriella 2019.03.27 19:41:04
@bogriella: Még valami eszembe jutott... A csodás álmok jönnek c. filmmel kapcsolatban.
Nem hiszem, illetve nem tudom elképzelni, hogy aki eldobja magától az életet, azt a másik síkon büntetnék a testi halála után, ráadásul olyan módon, ahogy az a filmben látható volt. Tudom film, mégis elgondolkodtam ezen, miközben nagyon figyeltem az érzéseimet. Teljességgel tolom el.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor látszólag túl nagy véletlenek játszanak közre, s éppen ezért elég egyértelműnek tűnik, hogy nem csupán véletlenről van szó, még akkor sem, ha egyébként elfogadnánk a véletlen létezését. Az ilyen helyzetek mind a sorsunkat alakítják, egy részük erőteljesebben…..
bogriella 2018.12.10 16:10:38
Kedves Tamás! Ugyanezeket élem, éljük a fiammal meg, holott Ő már 30 éves. :) Velünk nagyon nagy csoda történt pár nappal ezelőtt, pontosabban pénteken. Megemlíteném, a fiam nagyon szeretett volna egy új okostelefont, de várnia kellett, úgy tudta, mert február elején jár le neki a 2 év, a mostanival. Az én laptopom meg már vagy egy éve rossz, több, mint 13 éves készülék, legkevesebb 25 ezer lenne a javíttatása és erre nincsen most pénzünk. Használom a fiamét. Felhívtuk a TELEKOM-ot, régóta a szolgáltatónk, mindkét mobiltelefonunkat ott vettük... jeleztünk feléjük valamit, amikor a hölgy megkérdezte, hogy nem akar e a fiam csomagot váltani, egyúttal mobiltelefont is, ugyanis a lejárat előtt 3 hónappal már lehetséges. Persze, hogy rábólintott, meg lesz a karácsonyi ajándéka, a héten küldik. A hölgy megkérdezte, más egyebet szeretnénk e, elpanaszoltam, jó lenne egy laptop Asus, mondta mennyi lenne a havi törlesztő, 30%-os kedvezményekkel, HA! bekötetjük a vonalas telefont, ami alig több ezer forintnál. Mivel akartunk egy cserekészüléket, arra az esetre, ha egyik mobil elromlana, ez is megoldódott, mert lett vonalunk IS! Úgyhogy, amennyit spóroltunk a 30%-al, annyi kb. a törlesztőrészlete a laptopnak, így nyugodtan válallhattuk és nekem is meg lett a karácsonyi ajándékom. Álmomban nem gondoltam, azt, hogy csupán a "véletlennek" köszönhetően (A véletlen, Isten inkognítóban) ilyen gazdag Jézuskánk lesz, olyan, amilyent eddig még sosem éltünk át, ha kizárólag az anyagi oldalát nézem. Pénteken csak mondogattam a fiamnak, hogy ez nem igaz, én ezt el sem hiszem, fel sem foghatom, hogy ekkora csodában lett részünk, hogy hónapok óta, ugye én már lassan egy éve vágyom arra, nem új gépre csak arra, hogy a régimet meg tudjuk javíttatni, a fiam meg legalább szeptember óta sóhajtozott, hogy mikor lesz már február, hogy lecserélhesse a mobilját. Amikor úgy hozza a sorsunk segítünk, adományozunk, ételt vittünk A Dobozba, amit idén sajnos leszedetett a városvezetőség... majd megtaláljuk a módját, hogy másképpen juttassuk el a rászorulóknak azokat az élelmiszereket, más egyebeket, amiket adományoznánk... Szóval, sokszorosan visszajön a jótett, rosszat meg nem teszünk, legalábbis szándékosan. Annyira nagyon hálás vagyok, az új lapotopomat ma hozta a futár, csak kettőt kellett aludnom és már itt is van, a fiam telefonja is megérkezik majd még a héten. Köszönjük! :) Gondoltam, megírom, mert vannak még csodák, bátran bízzunk és higgyünk. :)
Bevezető A lélek, mielőtt leszületik, megtervezi a leendő élete főbb körülményeit, főbb életeseményeit és szereplőit. Szellemi segítőivel együtt teszi ezt, teljes tudatosságában, s annak teljes ismeretében, hogy az előző élete következményeképp vagy lélekfejlődési kívánalmai alapján mit kell…..
bogriella 2017.10.22 14:10:32
@thoomas26: Én vagyok aki a fészen írt a Spirituális csoportban, kérted inkább privátot írjak, itt nem jó beszélgeti, ha valami kérdésem lenne az olvasottakkal vagy hozzászólásom?
bogriella 2017.10.22 16:26:59
@thoomas26: Köszönöm, írtam. :)
Nagyon sok teszik fel maguknak vagy másoknak a kérdést, hogy vajon mi az ő sorsuk? Mi az ő feladatuk? Hogy vajon tényleg a megfelelő útjukon járnak-e? Bár ahány ember, annyi féle sors, mégis vannak általános elvek, melyek mindenkire igazak. Sok helyütt említettem már, itt is megjegyezném; a lélek…..
Hiába a sok-sok évi terápia, még mindig felfedezek magamban olyan tulajdonságokat, amikről nem volt tudomásom. Vagy magamtól jövök rá, vagy felhívják rá a figyelmemet. És ezek nem túl jók.  Egy barátnőm, akinél 9 napot töltöttem Norvégiában vendégként, az ő meghívására (igaz, a saját költségemre)…..
Hófehér, gyönyörüséges és elegáns csipke párna. Oldalát kettő, fából készült és fehér, virágot ábrázoló gomb zárja. 9X9-es négyzetekből áll, mindkét oldala használható. Catania fonalból horgoltam, 3-as horgolótűvel. ..
Bogriella Horgolda HORGOLT PÁRNÁM 2015.09.29 16:55:59
Ezt a párnát a Testvéremnek készítettem születésnapjára. Igyekeztem pasis és egyben semleges színt választani, remélem örül majd neki. Holnap lesz a felköszöntés. :) ALIZE DIVA fonalból horgoltam, 2-es horgolótűvel.  ..
A legelső filéhorgolással készített terítőim. A nagyobbikat Catania fonalból horgoltam, 3-as horgolótűvel. A kisebbiket ugyancsak pamut fonalból, nem volt papír a gombolyagon, 2-es horgolótűvel készítettem. Jelenleg ez a kettő filé horgolásminta a kedvencem.    ..