Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lebarmozott vidéki

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
UPDATE: Az eseményt bizonytalan időre elhalasztjuk! :(   Csókay András megosztó személyiség. Vagy rajonganak érte az emberek, vagy pedig a víz is kiveri őket tőle. Miért? Mert amikor megszólalásra kap lehetőséget, akkor mindig előkerül a személyes hite, Isten és Jézus. Akár díszpolgári címről van…..
A Future Man a Hulu nagy találmánya, amit kábé úgy készíttethettek Seth Rogannel, hogy ami drog volt a székházban, azt elé borították, rámosolyogtak, valamelyik még egy "semmi baj nem lesz, szívd el mindet nyugodtan"-t is elereszthetett, majd két két hét múlva visszanéztek, és megkapták a…..
Lebarmozott vidéki 2018.11.24 21:57:04
@Stussz:
Ahogy minden mást:
bit.ly/2PTw3nW
Meglehetősen érdekes adatokkal állt elő egy friss brit tanulmány, mely azt vizsgálta, miként járulnak hozzá (vagy vesznek el) a brit költségvetésből a szigetországban élő uniós határátkelők. A végeredmény elgondolkodtató. Mutasd be a városod - hova érdemes menni, mit nem…..
Lebarmozott vidéki 2018.09.24 09:20:30
@Willkommenskultur:
"el nem tudom kepzelni hogy barki adozna magyarorszagon a hasznalt ingosag eladasa utan, ez marhasag"
Persze, hogy az, soha nem volt ilyen kötelezettség, legalábbis nem így, ahogy az agyilag hátrányos helyzetűek előadják.
Egy rövid példa a valós helyzetre:
szamvitelsuli.com/adozas-2018/ingo-vagyon-adozasa
A lényeg: szabad szemmel jól látható *nyereségnek* kell lennie az üzleten, hogy egyáltalán szóba kerüljön a tranzakció *bevallása*, de még ez sem jelent rögtön *adófizetési* kötelezettséget.
Biztos vagyok benne, hogy a különböző fétisek száma szinte megszámlálhatatlanul van jelen ebben a szép nagyvilágban. Ehhez a számhoz tett hozzá egy újabb darabot Neal Stephenson és Nicole Galland A D.O.D.O felemelkedése és bukása című művével. Biztosra veszem, hogy a szerzőpáros a könyvben…..
Lebarmozott vidéki 2018.09.16 13:08:38
Ezeket motoros szólásokat, mondásokat már biztosan hallottad, sőt lefogadom, hogy jópárat már te magad is használtál. Vannak köztük oltári nagy baromságok és hatalmas igazságok is. Ki így, ki úgy értelmezi. Lássuk hát az én szubjektív értelmezésemben mit jelentenek ezek az…..
Lebarmozott vidéki 2018.07.25 21:42:53
@Krisi:
'többre mennél ha inkább felkapcsolnád a reflektort'
Hogy szorulna a fejére a sisak az összes reflektorozó bunkónak!
Az üzleti életben eltöltött éveim alatt rengeteg emberrel tárgyaltam sok-sok iparágból. Hol született megállapodás, hol nem. És bizony a megkötött üzletekből nem mindig lett virágzó együttműködés: számtalan nemfizetés, behajtás vagy akár per is lett a vége egy-egy gyömölcsözően induló üzleti…..
Lebarmozott vidéki 2018.02.12 21:35:46
@AgiHuszka: "amikor a nyelvtanról beszélünk az az a pont, ahol a tartalom helyett a küllem a döntő, és ez régen rossz"
Lószart, mama.
Az a régen rossz, hogy fingod sincs, melyik része a küllem, és melyik a tartalom.
Az őszt, mint a természet nyugalomba vonulásának időszakát tartjuk számon, mikor a kerti teendők egyre fogyatkoznak, novemberre pedig már nem is maradnak. Ez azonban csak részben igaz, számos zöldségféle vethető például még novemberben is, sőt, még a hónap vége felé sincs későn! November vége persze…..
Kevés nemzet van úgy oda a szinkronért, mint a miénk. Régen még volt is okunk, hogy büszkék legyünk rá. Egy szinkronra heteket szántak. Elsőrangú fordítók dolgoztak rajtuk a legnagyobb műgonddal és színészlegendák vették ki a részüket belőle. Ma már futószalagon készülnek olyan tempó mellett, ami…..
Lebarmozott vidéki 2017.07.23 21:13:02
@Operátor:
"Jó én nem tudok angolul, de ha csak a hangszíneket nézem, szerintem Sheldon botsáska alakthoz illik a szinkron."
Na, hát azt pont angoltudás nélkül is tökéletesen lehet hallani, hogy Sheldon szinkronjának hangszíne mennyire *pocsékul* illik a karakterhez: egy sápítozó idiótát csináltak belőle a kekeckedő zseni helyett. Ráadásul az az ún. színész még az értelmes beszédre is képtelen, összevissza hangsúlyozva makog, már az első évfolyamról ki kellett volna rúgni a p...ába.
Amikor a boltban megvesszük a törülközőket, még selymesek és puhák, de már az első néhány mosás után érződik a különbség. Minden alkalommal egyre durvább lesz, hiába adunk öblítőt a mosószerhez. Ezzel a filléres trükkel viszont újjászülethetnek a törülközők. Mutatjuk, hogy csináld. Válogasd szét…..
Minden évben tavasszal egy órányi időutazás részesei lehetünk. Hajnali 2-kor hirtelen 3 órára vált az idő, ami egyetlen kiesett órát jelent az éjszakai alvásunkban, mégis számos élettani, pszichés és mentális következménnyel jár. Az okozott problémák két fő folyamatra vezethetők vissza. Egyrészt a…..
Lebarmozott vidéki 2017.03.26 20:01:49
@Zingomen:
Nem választottam, hanem valami magadfajta agyatlantól kaptam.
Tehát lassan mondom el újra, hogy te is megérthesd: NEM KELL kevesebbet aludnia senkinek.
Hétvégén addig alszol, ameddig jólesik, délután meg mondjuk nem iszol kávét, vagy estefelé bedobsz egy kis piát/langyos tejet/nemkívánttörlendő, hogy könnyebben elszenderedj, és voilá, máris meg van oldva a nagy műbalhétok.
Akinek pedig ez is kevés, az kezdje el ezt a műsort már a hét közepén, és garantáltan nem lesz semmi komoly problémája.
Igaz, úgy nem lehetne évente kétszer hetekig hajtani a f@szságrokkát...
Lebarmozott vidéki 2017.03.26 21:23:06
@paraszthajszal:
Egy KIS piától nem fog rövidülni az alvásideje senkinek. Nem azt mondtam, hogy b@sszon be.
Lebarmozott vidéki 2017.03.27 17:27:23
@Tinman:
'Mondd a szervezetednek, hogy aludjon el korábban. Ez sokaknál nem így működik.'
Ott írtam le, alig följebb, hogyan tudod neki megmondani.

'A biológiai órám szerint kelek, fekszek, ebédelek, edzek és indulok munkába.'
Világos.
9:30-kor toszol, ha ott van az aszony, ha nincs, 10:00-kor meg alszol akkor is, ha már csak 15 perc van hátra a (tetszés szerinti) vb-döntőből, ugye?
Tudod, kit etess...

'Na engem pontosan ezért rúg tökön ez az elbaxott szokás.'
1. Törődj bele, hogy kisebbségben vagy.
2. Próbáld meg feldolgozni a problémád megoldására kapott javaslatokat.
Az évek óta a legnézettebb vígjátéknak számító The Big Bang Theory főszereplőinek fizetése mindig is érdekes kérdés volt, hiszen annak idején a főszereplő trió (John Galecki, Jim Parsons és Kaley Cuoco) az első évadot még 60 000 dolláros fizuval csinálta végig, a következő háromért már 250 000…..
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 11:56:26
@Lebarmozott vidéki: "az okoskodó zseni helyett" ... a tudálékos volt a szó, amit kerestem.

@wkker: "A szinkron általában igényesebb"
Nem. A szinkron ugyan még ma is elég sokszor jó, főleg a filmeké, de "általában" még a jó szinkron is kiöl egy csomó hangulati elemet. A nyelvjárásoknak, tájszólásoknak és akcentusoknak például (nagyrészt persze objektív okokból) szinte egyáltalán nem adható vissza sem az ízességük, sem a sokféleségük. De a baj az, hogy meg sem próbálják: van egyfajta "migráncsbeszéd", és mindenhol azt nyomják.
A sorozatok mostani szinkronja pedig (már amivel találkoztam magyarul) a legtöbb esetben simán csapnivaló, és nem is csak maguk a hangok. Egy idevágó példa: könyörgök, egy amerikai műsorban az amerikai űrhajóst mi a f.sznak beszéltetik a "ruszki" (valójában orosz-indiai-akármilyen-egyen-)akcentussal!? ]:O
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 15:44:10
@Terézágyú:

"Hát, nem adható vissza, de a normál ember számára nem is ismerhető fel az eredetit hallva...
TE olyan jó vagy ángolból, hogy kapásból felismered a tájszólásokat - de más meg nem."
Nem, sajnos egyáltalán nem vagyok belőle olyan jó, hogy azt is fölismerjem, pontosan milyen akcentussal beszél valaki, de attól még hallom, hogy egész más hangzású. Vidékies shangon magyrul s

"Az valóban egy gázos hiba volt az Agymenőkben - de egy egyszeri benézése a dolgoknak "
Én meg úgy emlékszem, következetesen úgy beszél a szinkronban.

"Mellesleg az TIPIKUS ruszki akcentus volt... ha te összekevered az indiaival, akkor az a te hibád."
Ezt egy szóval sem mondtam.
Azt mondom, hogy MINDEN akcentust ezzel az egyen-idegen halandzsával "szinkronizálnak" (legyen akár indiai, akár más ázsiai, mexikói, stb). Az valóban leginkább ruszki, éppen ezért ezt mondtam rá én is. Ennél azért kicsit változatosabban kéne csinálni.
Vagy pedig simán hagyják veszni az egészet, különösen ha "csak" az angol anyanyelvűek közötti különbségről van szó. (Ennek nyilván ott lenne jelentősége, amikor egymás mellett szerepelnek valamiben.) Még nem nagyon hallottam, hogy ezt - sikerrel - próbálták volna érzékeltetni.

Én ezért szeretek sokkal jobban felirattal nézni szinte bármit, hiába nem beszélem az adott nyelvet.
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 15:46:31
@Lebarmozott vidéki:
"Vidékies" hangon magyarul se lenne nehéz megszólalni.
Ha valaha is volt problémád a szortírozással, selejtezéssel, akkor meg fogsz érteni, hogy miért kutatom végtelen lelkesedéssel azokat a tippeket, amik rendszerezéssel, helykihasználással, tárolással kapcsolatosak. Legyen az nekem való vagy abszolút számomra használhatatlan (pl. helyhiány miatt),…..
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 06:59:49
@Pink Petsch:
'A polcot egy mozdulat letörölni '
Az.
Csakhogy van rajta 86 poros-pókhálós üvegecske, amiket előbb le kell pakolni, aztán meg vissza, persze szintén letörölgetve, Úgyhogy lesz az egy óra is.
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 09:25:35
@livibaba:
'nem árt, ha az egész gépet levegő fogja körül'
Nyilván nem árt, de az OLDALÁNÁL teljesen MINDEGY.
Vagy úgy gondolod, hogy a beépített eszközök gyártói kevesebbet tudnak a hűtőkről, mint a férjecskéd?
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 11:22:51
@livibaba:
1. Teljesen mindegy, hogy milyen rokonod mennyire tisztességes, ez nem befolyásolja a tényeket.
2. Én pedig normális hangnemben megírtam, hogy az állításod hülyeség, akárkitől is hallottad. Az illető amúgy tanult-e fizikát felsőfokon, ha már azt vizsgáljuk, kicsodának a kicsodája erősebb és mennyivel?
A kenyér teljesen megkerülhetetlen része a mindennapjainknak, nem véletlenül csempészte be magát számos közmondásunkba, szólnak róla versek, novellák, vagy éppen szerepel imádságainkban is - mindennapi kenyerünket, ugye. Most elárulunk pár érdekességet mindenki egyik nagy kedvenc…..
Lebarmozott vidéki 2017.03.02 07:15:05
@cardiobascuralis: A lipóti már k.a régen k.a messze van a házikenyértől, meg sem közelíti az otthonit, ami a közönséges villanysütőben készül.
Aki meg egyszer is látott-kóstolt valódi tk-s meg rozskenyeret, csak röhög (vagy sír, n.k.t.) a bolti, melasszal színezett sz.rokon. (A lipótin is.)
Elég volt! Elég volt abból, hogy havonta egyszer le kell másznom a retkes, büdös vízaknába leolvasni a vízóraállást. Ahogy a horgászbotról szokták mondani: a bot a horgász meghosszabbított karja. Valami ilyesmin kezdtem én is törni a fejem. Arra gondoltam, hogy elkezdek egy hosszabb Mano…..
Lebarmozott vidéki 2017.02.10 20:47:20
@Untermensch4:
1. Ahhoz nem kell leolvasni; elég, ha minden csapot elzársz, és megnézed, áll-e az óra.
2. Leteszel egy újságot vagy lábtörlőt, letérdelsz és kicsit lehajolsz. A fagyot meg -10°C-ig semmiről nem kell tájékoztatni, de -20-ig is elég egy kartont az óra fölé dobni.
Lebarmozott vidéki 2017.02.10 21:21:41
Lebarmozott vidéki 2017.02.10 22:36:05
@Untermensch4:
Mondjuk egy bot? Az meg mindenképpen kell. Vagy ha jól le tudja olvasni az órát, akkor már nem kell szigetelni? ]:O
Jött a hír tavaly, hogy a franciák vívmánya szerint hétvégén nem kell a céges e-mailjeikkel foglalkozniuk a munkavállalóknak. (cikk: Tilos lesz a hétvégi céges levelezés Franciaországban ) Az indoklás szerint az állandó elérhetőség okozta stressztől mentenék így meg a munkavállalókat. Ez egyfelől…..
Lebarmozott vidéki 2017.01.07 07:51:09
@Bambano:
"adminisztratív/it módszerekkel akarják érvényre juttatni az elvárást: pl. azzal, hogy a levelező szerver dobálja el a nem törvényes leveleket"
Sok hülyeséget el tudok képzelni a franciákról, de ez még hozzájuk képest is kirívóan értelmetlen lenne, nem gondolod? ]:D
Egyébként - most néztem - a posztbeli hivatkozás is csak annyit mond, hogy nem kell _ellenőrizniük_ a leveleket a saját munkaidejükön kívül.
Tehát valószínűleg semmi másról nincs szó, mint ennek az elvnek jogszabályban való, egyértelmű rögzítéséről.
Egészen döbbenetes, hogy 2013-ban volt az első szinkronos toplista a blogon. Bár nem úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna, de végigböngészve a korábbi helyezetteket, fel sem tűnt, hogy idő közben elrepült egy-két esztendő. Ez tehát sorban a negyedik alkalom, hogy a hölgyek és az urak után az…..
Lebarmozott vidéki 2016.12.24 09:35:00
Lebarmozott vidéki 2016.12.24 10:46:05
@Jasinka Ádám:
Belenéztem, pont Goggins miatt. Nem, nem az. (És még belenézni is kár volt, nem az esetem, de ez itt off.)
Tegnap írtam nektek arról, hogyan lehet a legegyszerűbben, a legkisebb energia ráfordításával felaprítani a téli tüzelőt. Ma viszont azt vesszük át, hogyan kell begyújtani a cserépkályhában, kandallóban és egyéb, fatüzelésű társaikban. Íme néhány tutorial videó:..
Lebarmozott vidéki 2016.12.01 08:52:44
@Skywatcher:
Nem, erre a fizkatankönyvben van a válasz.
Biztos jártál már úgy, hogy meglátsz valamit a neten (vagy úgy egyébként a világban), és a fejedhez kapsz, hogy: ez miért nem jutott eddig eszembe?! Na a most következő praktika pontosan ilyen. Annyira kézenfekvő, annyira egyszerű, és annyira utálok egy órát pakolászni és takarítani csak azért, mert…..
Ma már talán csak nagyon kevesen dőlnek be az úgynevezett klasszikus átveréseknek. Klasszikus átverés alatt most azokat a kommunikációs és üzleti trükköket értem, melyek az áldozat pénzsóvárságára, naivságára játszva közepes, vagy annál egy kicsit nagyobb összegeket nyúlnak le azt ígérvén, hogy e…..
A nyest nem egy túl ismert vadállat, a vaddisznót, a sünt, vagy épp a rókát már megszoktuk, mint a városban, lakott településrészeken előforduló nem domesztikált állatokat, tudjuk hogy hogy néznek ki, de a nyest még őrzi a titokzatosságát. A hírekben olykor veszélyes vadként említik, gyakran…..
Lebarmozott vidéki 2016.07.29 13:47:39
@erol:
Kíváncsi lennék, meddig bírod, hogy az ablakod alatt visítanak, mintha nyúznák őket.
Most is van valami hasonló a környéken, mert látom a nyomait (szar, fél madarak, stb.) az udvaron. De amíg nem nyomakodik beljebb az intimszféránkba, addig természetesen nem bántjuk. Csak ha muszáj, és még akkor is sajnáljuk.
Úgyhogy pofa be.
Lebarmozott vidéki 2016.07.29 20:36:26
@erol:
Miféle vakond?

Az, hogy ne szólj bele, amíg nem tapasztaltad.
Lebarmozott vidéki 2016.07.29 20:37:27
@erol:
Soha nem mondtam, hogy a vidék=csend és nyugalom.
Bár mondhatnám!
Az életünk egy ideje a Facebookon zajlik. Ennek ellenére a FB úgy gyűjt korlátlanul adatokat rólunk, hogy ezt semmi sem szabályozza a saját (hiányos) adatgyűjtési szabályain (privacy) és az ezeket is magába foglaló felhasználói szerződéseken túl. A adatgyűjtés a FB személyre szabott algoritmusában…..
Lebarmozott vidéki 2016.06.19 09:02:09
Mihálydeák Rita Szokásom dicsérni a franciákat, mert valljuk be: elég sok területen jeleskednek, így nemcsak a gasztronómiájukkal, hanem filmjeikkel is képesek elkápráztatni a világot. Rengeteg tehetséges és ismert francia színész van, akiket volt szerencsénk a magyar csatornák képernyőin…..
Lebarmozott vidéki 2016.05.04 22:09:32
@maczuda:
Mások sem, mert nem francia, hanem spanyol származású volt:
www.youtube.com/watch?v=h1RjA-JRLbQ
forvo.com/word/louis_de_fun%C3%A8s/
Az urak azon tanakodnak, vajon mikor is kezdődött az a huszonnégy óra, amin belül le kell szállítaniuk a hajót, de nem is ők lennének, ha közben nem kapnának össze. Többek között azon, hogy Cobi majdnem megajándékozta Jesust és a helyi zsarukat néhány kompromittáló…..
Belsőség Porsche HLS? Az meg mi? 2015.01.16 13:24:19
Aachen (igen, dupla a betűvel) bájos kis város a német–belga határ keleti oldalán, egy köpésre Hollandiától. Történelmileg is jelentős: itt rendezte be I. (Nagy) Károly frank király székhelyét. Ahogy szinte egész Európa, Aachen sem úszta meg a második világháború…..
Lebarmozott vidéki 2015.01.16 19:03:34