Regisztráció Blogot indítok
Adatok
egy hang

0 bejegyzést írt és 162 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Az elmúlt két-három napban eléggé sok hír röppent fel a rendőrség átszervezésével kapcsolatban, és most, hogy már kicsit tisztul a kép (ha ugyan tényleg tisztul), ideje kicsit megvizsgálni a dolgokat. Az már biztos, hogy a Belügyminisztérium döntése szerint jogutód…..
Sokszor leírtuk már ezen a blogon, az érdemtelen és felelőtlen nácizás nem használ senkinek. Viszont azt is hozzátettük, van amikor ki kell mondanunk, hogy náci! Baráth Zsolt a Jobbik képviselője például egy náci! Egy olyan ember akinek semmi keresnivalója a magyar…..
A szerző újságíró, az ittlakunk.hu főszerkesztője, a nyomozó újságírást támogató Soma-díj kuratóriumi elnöke   A kétharmad jó lehetett volna néhány dologra. A fiúk megmutathatták volna, hogy kell jól, nyálas és szövevényes kompromisszumok nélkül kormányozni. Nem…..
egy hang 2012.02.02 12:16:04
@KayaIbrahim: Távol áll tőlem a Jobbik. Másrészt a SZU-nak semmi köze az IMF-hez. A probléma az az, hogy nincs kire szavazni, mert mind elmebeteg pszichopata és a tömeggyilkosságokat illetve pszichiátriai "kényszergyógykezeléseket" -értsd memóriatörlés, elektrosokk egységszándékban támogatják a legfelsőbb szinten, ugyanis Magyarországon a mindenkori miniszterelnök a polgári titkosszolgálatok feje. Itt százezreket kellene egyik pillanatról a másikra eltiltani a közügyektől, vagyonelkobzást végezni, és bebörtönözni stb.
Ki élne szivesen együtt elmebetegekkel egy társadalomban? Ha senki, akkor miért is van eltörölve a halálbüntetés, és mióta is? Költői kérdések..
Cool List 2011 30. Orbán Ráhel 2011.12.07 10:00:00
Gondoltátok volna, hogy a magyar miniszterelnök lánya nem egy karótnyelt, unalmas kékharisnya, hanem egy vagány, természetes és persze veszettül COOL csaj? Erre sokan csak akkor döbbentek rá, amikor nyáron az Európa Kemping főszervezőjeként összegyűjtötte Európa legkúlabb…..
Te hallottál már olyat, hogy egy bank ráfizet a bótra? - ezt egy "pénzügyi tanácsadónak" nevezett házaló ügynök kérdezte tőlem, amikor egy banki "terméket" akart rámsózni. Bevallom, hallottam, ha nem is túl sokat. Éppen ezért gondolom meg százszor is, hogy…..
egy hang 2011.10.05 15:04:50
@LEndy: Nem mellébeszélek, csak ez elég piti ügy a többihez képest. Igazából teljesen mindegy, mire vetíted, alényeg az hogy míg azt mondják, piacgazdaság van, addig az sajnos nem van, hanem van helyette monopólium, meg duopólium. Energiaszolgáltatóból van pár, mobilszolgáltatóból van 3, stb. A 10% -ot az általuk befektetett tőkére értem. Szerinted ha a Rotschild család becsült vagyona 100 trillió dollár, akkor nem full mindegy, mire vetítem? Szerinted ezek fizetnek adót, vagy inflálódik náluk a pénz?
mek.oszk.hu/06800/06897/html/1002.htm
Inkább számold ki, hogy hány éves magyar GDP-t von ki ez az 1 család 1 nap alatt a világból ;)
egy hang 2011.10.05 15:10:45
@harcsapaprikás: Szerintem emberek halnak meg mindenhogy. Te viszont tökéletes bérkommentelő vagy, de elmehetnél akár TV-s műsorvezetúnek is, ahol a tények full nem számítanak, csak a rágalmazás és a másik lejáratása. De ha már épp a személyeskedésnél tartunk, és ennyire nyilvánvaló hogy te egy pszichopátiás pöx vagy én majdnem felkerültem miattad a Wikipédiára ide: en.wikipedia.org/wiki/Death_from_laughter
egy hang 2011.10.05 15:52:22
@LEndy: Téged a legtöbb magyarral együtt elpusztítottak az Echelon-hullámok, ember. Ha ennyit tudtál leszűrni abból, amit írtam, téged általánosban meg kellett volna buktatni szövegértelmezésnél.
Kit érdekel Orbán, meg a ROI, meg a "piacnyitás" meg a Zeitgeist? Én krematisztikáról, kamatról, kamatmentes pénzről, annak történelmi megvalósulásairól(3x), és világválságokról beszéltem.
"A mobilszolgáltatók zsebe jelenleg üres"-muhaha
www.telekom.hu/static/sw/download/MagyarTelekom_2010elsofeleveseredmenyek.pdf. Az a néhány százmilliárd tényleg semmi. Az sms-ért, ami köztudottan ingyenes szolgáltatás kellene legyen, annyira elenyésző adatforgalmat generál, itthon az is ingyenes, ugye?
A nagyok- bárcsak vonulnának ki, de eszük ágában sincs. Mivel itt majdnem 6% a kamat, az EU alapkamat 3%, emiatt sem áramlott be 52-szeres magyar GDP 200ö-ben kivonva innét 2éves termelésünkkel ekvivalens mennyiséget, igaz, b@romarcú?
Ezért nem merte szegény Antall sem visszamondani az államadósságot, amit 13-szorosan megfizettünk 1990-ig, de hogyhogy hogy nem, mégis 20.szor annyi maradt, ugye? És azért lett MO 8800 md forinntal beszopatva az EU csatlakozás miatt, mert minden multinak és konglomerátumnak szar, ugye? Elmondom, hogy napi 5 milliárd forintunkba kerül EU tagnak lenni.
mek.niif.hu/06800/06897/html/0909.htm
És miért ne lehetne a profit az infláció feletti mértékben elvárt? És erről miértne születhettek volna megállapodások 15 évvel? Politika kérdése minden.
@whale: ne légy ilyen naiv. Az össze világválságot hosszú tervezés előzi meg. Azt a hetet is, ami az 1929-eset megelőzte.
Társasjáték annyiban, hogy az állam némi adókedvezményért átengedi a multiknak a nép szopatását, ennyiben társasjáték. A népnek semmit nem kéne fizetnie, az állam vezetőit böribe, illetve karóra húzni, mivel apartheid bűncselekmény az összes, a bankokat meg elküldeni a románokhoz.Kész.
Egy kézfogás. Ahogy az ujjak összefonódnak, vörös és barna, vajon mi lehet Vona mélabús tekintetében, Mesterházy cinkos mosolyában? Talán arra gondolnak, 4 év múlva együtt kicsináljuk a Fidesz-t? Ahogy a vér és a máj találkozik, ahogy a testben kötnek erős szövetséget, úgy…..
Mint ismert, Tupac Shakur 1996-ban lövöldözés áldozata lett, azt viszont kevesebben tudják, hogy a legendás rappert már 1994-ben is meglőtték. Eddig egyik bűntény elkövetőjét sem sikerült elkapni, viszont most ez némiképp változhat, ugyanis Dexter Isaac, aki jelenleg…..
Ment már 220-szal, de csak görgőkön, szabad ég alatt eddig „csak” 171 a rekordja. Nagy György újabb idényt kezdett, hogy egyszer az amerikai Nagy Sóstóban új kerékpáros sebesség-világrekordot állítson fel. Csütörtökön a szél nem kedvezett, de Vecsés és Üllő…..
egy hang 2011.04.07 18:35:05
@Obi Wan: Fogsz két külsőt, és egymásba erőlteted, bele meg a belsőt..sima kemping külső is 8 barig simán elbirja, többet meg nem nagyon tudnak a kutakon levő pumpák se. Legalábbis 10 éve igy flatlandeztünk jópáran - oda is kemény kerekek kellenek
Kedves barátaim! Mindannyian tudjuk, hogy egy konteós üldözési mániájánál már csak az egója fejlettebb, ezért nézzétek el nekem, hogy egy féligmeddig magánjellegű probléma taglalásával veszek el pár percet abból az értékes időtökből, amelyet ufókutatással, gyíkemberek…..
Ha kicsit gunyorosan akarunk fogalmazni (és nem tartunk attól, hogy ŐK az orrunkra koppintanak), bátran mondhatjuk, hogy többé-kevésbé titkos társaságokkal napjainkban tele van a padlás: szabadkőművesek, illuminátusok, bilderbergesek, céeferesek – hogy csak azokat említsem,…..
egy hang 2011.01.24 13:31:39
Jó kis írás. Néhány adalék:
Egyes források szerint a lovagrend megalapításának az oka illetve következménye maga egy misszió, amit a Merovingok -akik Krisztustól eredeztetik magukat- leszármazottai adtak át a templomosokegyik alapítójának, Hughes de Payennek aki Champagne grófjának a vazallusa. Az alapítók egyike kazár zsidó volt, mint ahogy a 4.nagymesterük is. A vakolók yorki ágának 13. legmagasabb rangú fokozata is ugye a templomos lovag fokozat. Ahogy a merovingok nem vághatják a hajukat (ugye mint Salamon), hasonlóképp a templomosok nem vághatják a szakállukat. Még egy érdekes aspektus hogy a bukásuknál több vezető bevallota (lehet kényszer alatt) hogy bafometet imádták (aki ugye félig nő, félig férfi, félig ember és félig szörny, vagyis az ördög), ezt ábrázolja Eliphas Levi a 19.sz-ban a tarot kártyán, illetve Anton Lavey a sátán egyházában is ezt a szimbólumot használja
Mellesleg Vaco de Gama-t is templomos mesternek tartják illetve Kolombuszt, aki a lovagrend zászlaja alatt hajózott Amerikába(lehet már rég tudták mi van az új világban).
Még valami. Jacques de Molay állítólag halála előtt "meghívta" az akkori pápát és Fülöp királyt, csatlakozzonak hozzá a halálban 1 éven belül. A pápa 1 hónapon belül halt meg vérhasban, és a király meg 8 hónapon belül. Nem véletlen tehát hogy okkult szimbólunként azóta is előszeretettel használják őket, pl az SS fekete nap nevű belső szerve is a templomosokról lett mintázva, illetve azt is mondják, az egész már az ókori egyiptomból ered.
egy hang 2011.01.25 13:20:38
@Zig Zag: Én szerintem ez az egész pont azt mutatja hogyan működik a világ..a "demokrácia", a "sajtószabadság" és hasonló dolgok amik csak az elménk börtönében léteztek, továbbá azt hogy belső terror alatt van tartva a rendszer.
Persze ha hihetünk tiborunak és tényleg nem ő törölte le a templomos mester levelét, ami felől kétségem nincs(nem posztolta volna a válaszát sem különben meg a levelet sem), mint hogy afelől sem hogy nem csak az index meg a blogok hanem gyakorlatilag kézivezérléssel működik szinte minden mint régen. A "rendszerváltozás" pedig csupán az épp futó echelon programban történt, a valóságban minden maradt a régiben, mint ahogy az összes belső ember mindig minden(nyilas, komcsi, bármilyen)rendszerből át lett mentve a következőbe aminek csak a neve változott, az irányitói a háttérből mindig ugyanazok.
egy hang 2011.01.25 13:39:13
@tiboru: Szerintem egy levél nem magyarázna semmit. Amúgy meg milyen levél? "Üdv tiború, a blog.hu programozója vagyok, és én szedtem le a templomos mester levelét felsőbb utasitásra."
? :D
Vérgáz mindenhogy.
Kéne egy ápdét2: ha valaki lementette tegnap a templomos mester levelét, küldje el kommentben :D
Úgy fest, minden változik, csak a templomosok maradnak a régiek.
 Böcskei Balázsnak tegnap megjelent egy cikke a Népszabadságban, és bár annyira nem vagyok nagyképű, hogy érintettnek érezzem magam, de egy felvetésére reagálnék. Felvetése szerint Szabó Tímea kiírta magát a „demokratikus közbeszédből”, vagy valami ilyesmi,…..
egy hang 2010.12.12 14:53:23
Izrael a terrorista állam megtestesitője. Az ókorban is a Sicarii volt az első zsidó terrorista csoport, az újkorban pedig Menachem Begin volt az első terrorista, aki Izrael megalapitásánál százszám gyilkolt palesztin családokat, majd Izrael elnökévé választották és a tömeggyilkos vörös szőnyegen vonult be a Fehér Házba is. Amúgy a zsidókról:
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)
LUTHER MÁRTON: „A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem győznek meg. Ők egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elöljáróság ezer forintot kap tolük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestől. Óvakodnunk kell tolük.” (Asztali beszéde)
THOMAS JEFFERSON: „A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek.” (D. Boorstin, The Americans).
VOLTAIRE: „Csak a zsidók tudatlan és barbár nép, akik a régóta egyesítik a legpiszkosabb dölyfösséget, a legutálatosabb babonákat, a leglegyőzhetetlenebb utálatát minden népnek, akik eltűrik, és gazdaggá teszik őket.” (Juif, Dictionnaire Philosophique)
KÖLCSEY FERENC: „Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.”
MAURICE SAMUELS: „Mi, zsidók vagyunk a pusztító erő, és maradunk a pusztító erő. Semmit olyat sem tehetsz, ami igényeinknek megfelelne.” (You Gentiles)
II. VILMOS, NÉMET CSÁSZÁR: „Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt, akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelosek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük, és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem.” (Chicago Tribune, 1922. július 2.)
MINDSZENTY BÍBOROS a B'nai B'rith figyelőből 1949 január 28-án:
"Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és ők annak a forradalmi bandának a vezetői, akik az országot kínpadra vonják."
Az elmúlt hét egyik - legnagyobb port felvert  - sajtóhíre volt a WikiLeaks által beharangozott, mintegy negyedmillió (részben bizalmas és titkos) amerikai diplomáciai jelentés nyilvánosságra hozatala, amelyekből több ezret már letölthetővé is tettek a honlapjukon, s több…..
egy hang 2010.12.02 13:19:43
@-Hank Moody-: Jól beszélsz, Hank.
@Szomjas Gödény: upsz, befenyitettek.
Amúgy a népbutitás hatékonyságát szerintem látják az összes többi blogon, velveten, subbán stb. Ide még aránylag értelmes kommentelők járnak. Mindenesetre vicces lenne egy a WL bu*i banda opció a pollban, arra nyomtam volna egyet :)
Geológusokat, oceanográfusokat, biológusokat és ökológusokat hívott össze a NASA csütörtökön tartandó sajtótájékoztatójára. Az űrügynökség fontos asztrobiológiai bejelentésre készül, ami meghatározó lesz a földönkívüli élet nyomait kereső kutatások…..
egy hang 2010.12.01 14:20:50
@registraal: Ez egy baromság. A Vatikán ha úgy tetszik már 2 éve bejelentette azt, amire most a NASA készül, vagyis hogy létezik Földön kivüli élet.
uk.reuters.com/article/idUKL146364620080514
www.msnbc.msn.com/id/24598508/ns/world_news-europe/
tezzsék
Richard Morgan Valós Halál című művében a virtuális valóság, a fejlett idegsebészet és a kibernetika házasítása révén, és némi khm... ösztökélés segítségével bármit meg lehet tudni az egyes emberek legbensőbb titkairól. Na mármost tételezzük fel, hogy ez a…..
IDDQD Leselkedik utánunk az Xbox? 2010.11.15 08:44:22
A Microsoft szerint természetesen nem, bár közben befektetői konferenciákon arról beszélnek a cég illetékesei, hogy ha mégis leselkedne, akkor azt milyen hatékonyan és ügyesen tudná megtenni. A Kinect kamerájáról van szó, ami egyenesen a játékost bámulja, illetve mindenkit, aki…..
egy hang 2010.11.15 13:35:40
@MiKEY: Nem hogy lehallgat, hanem az sms-t 5 évre, a hivásaidat meg 3 évre megőrzik, és ha jön egy birói utasitás vagy NHH levél, kiadják bárkinek
@moli: Ez szolgáltatótól független! Nem tudsz hová menni, minden szolgáltatóra vonatkozik, mert ez a törvény. Amúgy tavaly óta az összes internetszolgáltató is köteles megőrizni a clickstreamet, nem emlékszem pontosan hány de asszem 2 évre..aki parázik, használjon tort
Az amerikai Szerencsekerék és úgy egyébként a televíziós vetélkedők történetének legmázlistább játékosát úgy hívják, hogy Caitlin Burke. A hölgy a minap fogta magát, és egy 27 betűs, hét szóból álló feladványt egy betű ismeretében fejtett meg. Aztakurva. ..
Pénzügyi kisokos ihletett, hogy egy régebbi banki agyalásomat kiírjam magamból.Vállalkozások nagyon jól tudják, hogy milyen jó is ha az embernek van bankszámlája. Jól le lehet nyúlni. Hát akkor ne legyen. Ez tiszta eretnekség lenne. Azonnal bünti, kaloda, börtön, talán még le…..
Nagyon sokan valami misztikus, zárt világra gondolnak, amikor a bank szót hallják, pedig ha jobban belegondolunk, a bankok mára mindennapi életünk részévé váltak. Világuk pedig korántsem annyira misztikus, mint sokan gondolják, sőt. Egyébként már az elnevezésük is a…..
egy hang 2010.11.03 12:08:47
@manchu: ott a pont!
"Mivel a közvetítésre szolgáló eszköz - a pénz - forgatója értéket nem állít elő, jólétének tehát nem az értéktermelés az alapja, hanem az, amit a pénz szaporításával másoktól elvesz. A valódi értéket hordozó termékeket és szolgáltatásokat nem a pénzgazdaság, hanem a reálgazdaság - a fizikai termelőgazdaság és szolgáltató ágazatok együttese - állítja elő.
A pénz növekedését a kamat biztosítja. A kamat pedig akkor kikényszeríthető, ha a valódi értéket képviselő fizikai termékek és emberi szükségletet kielégítő szolgáltatások cseréjéhez szükséges jelet (az a jel a pénz) nem az állítja elő, aki a terméket és a szolgáltatást eloállítja, hanem valaki más. Mivel közvetítő jelek nélkül a gazdasági folyamatok elakadnak, ezért azok, akik megszerzik maguknak a jelek feletti uralmat, azok e jeleknek a használatáért kamatjáradék formájában sarcot követelhetnek maguknak az értékelőállító társaiktól."
Úgy is kifejezhetjük, hogy a kamatmechanizmusba elrejtve jogilag szabályozott lopás zajlik le!
A kamat is közpénz, mert olyan jövedelemből hasítják ki, amelyet a reálgazdaságban értéktermelő munkát végző állampolgárok állítanak elő. A közhatalom, az állam, adózás révén részesül ebből az értékből.A pénzvagyonosok szervezett magánhatalma pedig kamat formájában részesül belőle.
"Az összegyűjtött betétekből a pénzintézetek kölcsön is adnak azoknak, akik pénzszűkében vannak."- Kölcsönadás akkor ha valaki úgyszeret kölcsönadni, hogy a semmiér(azért a jelért, ami megjelenik a számlán)azért valódi értéket(zálogba a házat, autót, havi 300ezres fizetést, mindegy mit) ad. Ha belegondolna a paraszt, esze ágába se jutna. "Sokan összekeverik a valutát a devizával: a valuta maga a pénz fizikai valójában, a deviza pedig valamely külföldi ország pénzére szóló követelés" - haha aki ezt irta le kellene dobni a Tajgetoszról.
egy hang 2010.11.03 14:46:13
@coeurace: közvetitő eszköz. Persze, annak kéne lennie. Csak hogy az összes áru felett áll. Miért? Mert nem csak hogy nem romlik, mint a paradicsom, hanem idővel még nyer is rajta a banktulajdonos. Vagyis amig a paraszt dolgozik, és termel, és ezt újra elosztja más, mert be kell cserélnie pénzre vagy másra a paradicsomot ha nem akarja hogy megrohadjon, addig a bankár nem csak hogy nem dolgozik, hanem ha ő nem kapja meg a 3% uzsorát, akkor vissza is tartja a gazdaságtól a pénzét, megbénitva az árucserét, és tönkretéve a parasztot is, meg a másikat is aki ezt meg akarná venni! Erre többek közt Arisztotelész is rájött, és megkülönböztette a krematisztikát az ökonómiától. A krematiszika uralkodik ma, azaz profitorientáltság. Pénzből lehet kevés vagy sok, de elég sosem. És kijelentette, mint ahogy Marx is a Tőke 168.oldalán hogy addig nem lehet igazságos az elosztás és nem lehet emberbarát egy társadalom, amig kamatmechanizmus működik benne. Ezt nem tanitják semmilyen egyetemen, mert ott egy állásra készitenek fel, nem pedig gondolkodni tanitanak(legalábbis közgáz esetében). A többi példád sántit.
  Néhány hete a kezembe került egy riportkötet, mely szerintem az utóbbi idők egyik legérdekesebbje a műfaján belül. Mindez azért is különös, mert Kordos Szabolcs Tilos a belépés című könyve nem egzotikus tájakon, veszélyes terepeken játszódik, hanem olyan helyeken, amelyek…..
egy hang 2010.10.20 14:59:51
@Slejmi bá: Jim, te vagy az? Neked benne, alap :D