Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Agresszív Biciklis

37 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Késői gyerek vagyok. Anyám 35 évesen szült, két tizenpár évvel idősebb testvérem van. Nyilván ebből jött jópár komplexusom (elkényeztetettség, önállótlanság, jólneveltség, ami később az ellenkezőjébe csapott át), de most nem is ez a lényeg. A fenti okból kifolyólag…..
Reggel nagy dugó volt, most már tudom, miért: index.hu/bulvar/hirek/2011/08/18/felnyarsalta_a_szalagkorlat_a_mercedest/Az út menti szalagkorlátnak csapódott egy Mercedes Budapest XIV. kerületében, az M3-as autópálya bevezető szakaszán.A sofőr megsérült, kórházba vitték,…..
Ez nagy igazság. Így hát hiába is gürcöltem, nem lettem a világ ura.Azért próbáltam konstruktív lenni és a jövőbe mutatni ezzel a Woody Allen-klasszikussal tíz- és húszezresekbe foglalva:..
Régen nem írtam. Egyrészt elég sok dolgom is volt, másrészt a hangulatom sem volt alkalmas ilyesmire.Nézzük az alaphelyzetet: ellopták a kocsimat. Ezzel lehetetlen lett kimennem Amerikába, legalábbis idén. Ez azt jelenti, hogy harmincvalahány évesen mehetek valami fősulira, tiszta…..
Ez most nem lesz vicces, eredeti, semmi.Eredetileg arról akartam írni, hogy megdöntöttem a munkarekordot - 70 óra egy héten, 20 óra alvás - gyakorlatilag haza már csak aludni megyek, de még a 8 óra sincs meg. De ez most már indifferens.Tavaly, amikor megvettem a kocsit, valahogy…..
Risks of home office..
Több ezer éve élnek köztünk, és mi úgy hisszük, uraljuk - valójában elnyomjuk - őket.Nomád értelemben vett életképességben és fizikumban messze túlszárnyalnak minket, mégis híven szolgálnak minket. De vajon meddig? Meddig tart az egyoldalú barátság, a szolgalelkű…..
Agresszív Biciklis Kérés 2011.04.12 23:52:00
Aki feliratkozott RSS-re, az legyen szíves törölje magát.Nem tudok őszintén írni, ha olvassák.Köszi...
Annyira imádom a hoaxokat, hogy most teljes terjedelmében idemásolok egyet.Gondolkodtam, vajon kinek áll érdekében ilyet terjeszteni, talán egy MOL-ügynöknek? Aztán arra jutottam, hogy valami maszek benzinkutas lehet, akinek a szomszédságában van egy Total- és egy Shell-kút :)…..
Már megint Varsóba evett a fene, ráadásul ez a szeánsz most kéthetente fog ismétlődni beláthatatlan ideig.A kinti irodába mentem, ami egy iparterületen van, és a szállodámat is oda foglalta a szellemi analfabéta asszisztens. Egy felújított munkásszállóba, amit…..
Hozzávalók:4 tojásÉtolajVegetaBorsPirospaprika2 zsemle (Tesco vagy hasonló) Elkészítés:Egy kanálnyi étolajat egy serpenyőbe öntünk és a főzőlapra helyezzük. A tojást felületesen felverjük, majd az előmelegített serpenyőbe öntjük. 3-5 percig teljes lángon sütjük,…..
Ha a Rákospatak-Rákosrendező táján a vasúton kelnél át, a bakterház mellett a kidobott bútorhalmok között egy zsáknyi régi-új könyvet találsz. Nem mondom, hogy kincsesbánya, de aki szereti Nemerét vagy Szilvási Lajost, annak megéri böngészni, mert egész sorozatot…..
Konyhai kiegészítők most elképzelhetetlen árengedménnyel:..
De az egészségnél többet ér.És a szabadságnál?Szerintem pokolian ravasz húzás volt, hogy a médiatörvényt egyszerre vezették be a nyugdíjállamosítással. Brüsszel most a sajtószabadságon lovagol, miközben a pénzt simán lenyúlják. Ha ostoba elvekről van szó, az emberek…..
Ennek most nem tudtam frappáns címet adni.Mentem a kocsival egy vidéki országúton, a szülői háztól visszafelé bűzös és nem szívlelt fővárosunkba. Elég megszokott dolog itt különböző állatokat látni. Van egy 25 km-es szakasz, ahol esténként hazafelé mindig legalább…..
A malacpofa.Október 23. nem az én ünnepem. Tulajdonképpen annak sem voltam tudatában, hogy lesz, ez lehet az én hibám - összefolynak a napok, meg aztán hétvégére is esik, de úgy érzem, hogy egy ekkora országban nem fér el két forradalom. 48 már bizonyított, lenyomta a…..
Ma elütöttek.Nagy bajom nem lett, a karom fáj egy kicsit. Nagyon nem is hibáztathatok senkit, nem volt elsőbbségem. Csak gondoltam, hogy a balra kanyarodó mellett nem jön el senki, tévedtem. A nő jól beszart, engem hibáztatott, aztán miután mondtam, hogy semmi bajom, gyorsan elhúzott.…..
A mai nap durva volt. 14 órát töltöttem a munkahelyemen - melóval -, hogy ki legyen adva ez a kurva release. Ez a hónap amúgy is rekord - sikerült túllépnem a 240 órát.Mindegy, amúgy sincs mást csináljak. A munka az az eszköz, amivel elérhetem a célt, ami az ébren…..
Most kaptam az alábbi hoaxot iWiWen.A címe is sokatmondó: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: iWiW-RendszerüzenetHello, kedves felhasználó.Szeretném veled tudatni hogy, ha ezt a levelet nem küldödel 3 héten belül minden ismerősödnek, akkor törlünk a rendszerből.Majdnem hogy, tele van…..
Boldog szülinapot, boldog szülinapot.....
Agresszív Biciklis S < H 2010.08.21 09:35:00
Újabb fölösleges kiadásba hajszolt a luxus utáni vágy: a családi Suzukit lecseréltem egy másféltonnás acélszörnyre, egy Honda Accordra. Már évek óta fontolgattam egy rendes kocsi beszerzését, de most egy nap alatt érett meg bennem az elhatározás. Pénteken elkezdtem nézegetni,…..
Már korábban említettem, hogy kedvelem Amerikát. Már az első alkalommal, amikor ott jártam, megfogott. Mi leginkább a filmekből ismerjük meg a hírekből, meg persze mindenki tudja, hogy minden amerikai ostoba, kövér, két kocsija van és szegény harmadik világon élősködik. Ennek…..
Agresszív Biciklis Lakótársam 2010.07.30 20:46:00
Van egy saját szúnyogom - csak az én véremet szívja. Éjjel rám száll és táplálkozik. Ha lecsapnám, egy nagy véres placcs lenne a falon. Nyitva szoktam hagyni az ajtót, hátha kirepül.Előbb-utóbb csak megdöglik...
Agresszív Biciklis *.$!? 2010.06.10 00:22:00
Na tessék már megint éjfél. Már megint módosult tudatállapotban vagyok. Dehát ezt ígértem. Egy karakterre két backslash jut, mindegy.Vannak olyan napok, amikor az ember fejében egy dallam megy folyamatosan. Mindenki átélt már ilyet gondolom. Ugyanez megtörténhet egy eseménnyel vagy…..
A magányra általában negatív érzésként gondolunk, egy olyan állapotként, amit senki nem kíván magának. Pedig igenis sokan vannak, akiknek - legalább időnként - szükségük van a magányra.Ezek között találjuk a legtöbb biciklist. A bringázás ugyanis magányos tevékenység. A…..