Adatok
rezignált
0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vágyak és realitások a budai vár tervezett rekonstrukciója kapcsán
Ma nyílik kiállítás Hauszmann Alajos eredeti terveiből és a volt Királyi Palota utóbbi hónapokban előkerült és visszaszerzett berendezési tárgyaiból. A tárlat, ha nem is ad majd egyértelmű választ arra, hogy mit lehet rekonstruálni…..
rezignált
2016.01.09 13:38:15
Hogy "a könnyen hordozható" fényképezőgép a ’30-as években még ritkaság lett volna, az valótlan. A könnyen kezelhető, kézben hordozható box-kamerákat valójában már az előző századfordulón világszerte milliók vásárolták.
Magyar Művészeti AkadémiaTitkársága1368 BudapestPf. 242
Ikt. sz. : MMA-T-1524/2015
Tárgy: Pályázati kérelem elutasítása
Fernando Botero Angulo úr részérePárizs
Tisztelt Botero Ferdinánd úr!
Köszönettel vettük, hogy megtisztelt minket a bizalmával és beadta pályaművét,…..
rezignált
2015.12.09 23:39:31
Isaac Mizrahi divatmogul és a QVC nevű teleshop műsorvezetője ezen a videón (7:20-tól) egy ruháról kezd el beszélni, aminek a mintája kísértetiesen emlékeztet a Földre, ha "nagyon messziről nézzük". A Holdról, mondja a műsorvezető, mire a divatmogul hozzáteszi, hogy ja, a Hold…..
Erősen kezdjük az év utolsó (nem teljes) hetét, hiszen Heinz-Harald egészen összetett és nekem nagyon tetsző posztot írt Ausztriáról, társadalomról, politikáról, hagyományokról, zenéről, sportról – szóval van benne minden, amitől igazán jó lesz egy írás.
„Én is…..
A fénykép és ami mögötte van 8.
Egy fotólapon három fezt és három tábori sapkát viselő katona látható. Vajon hol szolgáltak ők? Esetleg egy bosnyákokból álló tábori vadász zászlóaljban, ahogy a postai címzés szövegéből gondolnánk? Vagy máshol? Molnár Tibor állandó…..
Loomis Dean a LIFE magazin veterán fotósa készítette az alábbi fotókat az ötvenes évek gondtalan ifjúságáról. A képek a Nyugati-parton - főleg Kaliforniában - a háború utáni felívelő jólét idején készültek...
rezignált
2014.10.18 02:30:16
Dehogynem léteztek a feketék, az ötvenes években javában folyt a feketebőrű zenei előadók (Chuck Berry, Little Richard, stb.) és a fehér középosztálybeli fiatalság lelkes egymásratalálása. Két társadalmi csoport, melynek tagjai még nem élveznek teljes egyenjogúságot, de mindkettő javában készül rá. Ezen a korabeli klipen a szinesbőrű Mahalia Jacksont és a fiatal fehér rajongótábort látjuk az 1958-as Newporti fesztiválon. www.youtube.com/watch?v=90H486KOVBg
A hétköznapi élet története
"Fontos tényezője a kellemes otthonnak" - A cseléd a polgári háztartásban
2014.05.15 12:56:39
"Abban az időben a polgári háztartásokban valósággal társadalmi kötelezettséget jelentett a cselédtartás. Az akkori szemlélet szerint nem volt úrinő, akinek nem volt cselédje." A háztartási alkalmazottak, azaz a cselédek Magyarországon a kiegyezés és 1945 között a fizetett munkát végző nők…..
A világ leghülyébb kötelező biztosítási rendszerétől búcsúzunk. Lesz helyette új, ami csakis jobb lehet. De lehetne még jobb. Vélemények az azonos című írásunkról...
Remélem, nem én vagyok az egyetlen ember, akit érdekel ez a film, hiszen Magyarországon szerintem minimum hússzor lejátszották különféle adókon az elmúlt negyven évben, szerintem a nagyon-nagyon régi időkben mozifilm is volt. Az én generációm számára például igazi kult-cucc. A…..
rezignált
2009.12.28 01:29:37
@gitáros: Kosztolányi és "grammernáci"-ság? ... az eszed tokja
rezignált
2009.12.28 01:35:51
@sámuel: A Te hozzászólásod is elég személyeskedő, nem hiszem, hogy előrevivő dolog lenne minősítenünk egymást. Ezért ennek is csak egy részére reagálok.
Attól tartok nincs igazad, amikor azt írod, hogy az észrevételeim nem közhasznúak.
Úgy vélem ugyanis, hogy az a szöveg, amiről itt eszmét cserélünk, mégiscsak valamiféle újságírói produktum, s mint ilyen, vonatkozna rá valamiféle, ezen a szinten elvárható nyelvhasználati minimum. A hozzászólásokból is kiderül, hogy ezeket a cikkeket nem kizárólag pallérozott nyelvhasználók olvassák. Nem gondolnám, hogy "közhasznú" dolog lenne, őeléjük egy ilyen etalont állítani.
Ami a szerzőnek írandó mailt illeti, abban lehet, hogy van igazság, és abban a javaslatodban is, ami az elkészült gépirat másvalaki általi, előzetes átolvasását illeti. Voltaképpen én is a korrekciós mechanizmust hiányolom. Olyannyira, hogy esetenként akár magam is végigolvasnék egy-egy ilyen írást, és jelezném a szerzőnek, ha valahol szükségét érzem a javításnak, noha ez nyilván nem az én feladatom lenne.
S végezetül, ha már a világ azon dolgait kéred rajtam számom, amelyeket úgymond érezni kell, akkor tessék, íme; egy olyan autós kultfilm, amit bizony nagyon is érezni kell.
Mond valakinek valamit az 1971-es Vanishing Point, magyarul Enyészpont? (Bár nem ezen a címen, hanem Száguldás a semmibe néven forgalmazták Magyarországon.) Az egyik legnagyobb ródmúvi a maga műfajában. A Dodge 1970-es Challengerének csinált baljós hangulatú, torokszorítóan izgalmas, drámai végkifejletű reklámot.
Attól tartok nincs igazad, amikor azt írod, hogy az észrevételeim nem közhasznúak.
Úgy vélem ugyanis, hogy az a szöveg, amiről itt eszmét cserélünk, mégiscsak valamiféle újságírói produktum, s mint ilyen, vonatkozna rá valamiféle, ezen a szinten elvárható nyelvhasználati minimum. A hozzászólásokból is kiderül, hogy ezeket a cikkeket nem kizárólag pallérozott nyelvhasználók olvassák. Nem gondolnám, hogy "közhasznú" dolog lenne, őeléjük egy ilyen etalont állítani.
Ami a szerzőnek írandó mailt illeti, abban lehet, hogy van igazság, és abban a javaslatodban is, ami az elkészült gépirat másvalaki általi, előzetes átolvasását illeti. Voltaképpen én is a korrekciós mechanizmust hiányolom. Olyannyira, hogy esetenként akár magam is végigolvasnék egy-egy ilyen írást, és jelezném a szerzőnek, ha valahol szükségét érzem a javításnak, noha ez nyilván nem az én feladatom lenne.
S végezetül, ha már a világ azon dolgait kéred rajtam számom, amelyeket úgymond érezni kell, akkor tessék, íme; egy olyan autós kultfilm, amit bizony nagyon is érezni kell.
Mond valakinek valamit az 1971-es Vanishing Point, magyarul Enyészpont? (Bár nem ezen a címen, hanem Száguldás a semmibe néven forgalmazták Magyarországon.) Az egyik legnagyobb ródmúvi a maga műfajában. A Dodge 1970-es Challengerének csinált baljós hangulatú, torokszorítóan izgalmas, drámai végkifejletű reklámot.
rezignált
2010.01.07 22:45:07
Tisztelt Csikós Zsolt!
Három pontba foglalt reagálására magam is három, (+ 1) pontban válaszolok.
1. Hozzászólása megerősítette azt a benyomásomat, hogy nekünk kettőnknek nincs vitánk egymással, én még nézetkülönbséget se igen látok.
A szövegeinket nem csupán megírni, hanem szerkeszteni, gondozni is kell, írástudók számára ez trivialitás, evidencia. Magától értetődik, hogy írásművünket, ha elkészült, elolvassuk. Bárki, aki hivatásszerűen, vagy akár csak alkalmilag is foglalkozik írással, megtapasztalhatja, hogy a saját szövegünkhöz való „közelség” annak kritikus szemmel való olvasását gátolja. Ez nem mai felfedezés, hiszen a „nonum prematur in annum” jótanács, - vagyis, hogy írásművünket javítsuk, csiszolgassuk elkészülte után, hagyjuk érni, mielőtt a közönség elé kerül - már Horatius kétezer évvel ezelőtt írt ars poetikájában is benne van.
Nem vitás ugyanakkor, hogy életünk felgyorsult tempója, a leadási határidők szorítása nem mindig teszi lehetővé a klasszikus tanács betartását. Erre az esetre megoldás a szövegeinket friss szemmel olvasó, gyakorlott korrektor, és az olvasószerkesztő, akiknek alig nélkülözhető hozzájárulása révén nyerik el írásaink közlésre szánt, végső formájukat. Korrektor és szerkesztő közreműködése a lap-, és könyvkiadói munkában mindennapos, bevett gyakorlat. Magam hálával szoktam gondolni az ő jótékony, szöveggondozói munkájukra, amikor az én gépirataimból publikálás előtt kifésülik az általam már nem látott gubancokat. Szövegeinket manapság általában szövegszerkesztővel állítjuk elő, melyhez hozzátartozik a magyarul helyesírás-ellenőrzőnek, vagy nyelvi ellenőrzőnek nevezett spelling checker funkció. Kézreálló, hasznos segédeszköz, de önmagában kielégítő eredményt nem ad, a semminél azonban mindenképpen többet ér, jobb.
Ami a Belsőség szerkesztésének Totalcaron belüli helyzetét illeti, azon sincs semmi vitatnivalóm. Éppen csak megjegyzem, hogy az olvasó szemszögéből nézve ezek az írások nem elkülönülten, hanem egy egységes médiafelület elemeiként jelennek meg, azok számára, akik onnan nyitják meg, az Index címoldal részeként. Mely felületen sajnos rengeteg a kifogásolthoz hasonló, korrigálatlanságból eredő, nem is annyira nyelvtani, inkább ortográfiai hiba. Ismétlem, hogy ezek, a - részben multimédiás, részben szöveges - tartalmak együttesen jelennek meg, és ilyen módon hatnak. [Az Ön cikkével szinte egyidőben, címoldalon díszelgett ott egy, a Kipupogók (sic!) bandázsolásával foglalkozó írás, egy másik, ami bizonyos, problémás „műserek”-ről tudósított. Harmadszori nekifutásra derült ki, hogy nem mesterségesen előállított, alacsony alkoholtartalmú szeszesitalok, (azaz mű-serek), hanem bizonyos sebességmérő műsZerek problémáiról van szó.] Az ilyen szöveghibákat napestig lehetne sorolni, mely jelenségre nehéz másként tekinteni, mint a pongyolaság, igénytelenség megnyilvánulásaira és az olvasó bizonyos fokú lenézésének szimptómájára. Ha az olvasók egy része ezt az igénytelenséget nemhogy nem helyteleníti, hanem a jelek szerint harcos kiállással igényli, az legyen az ő bajuk. Az viszont a szerzők, szerkesztők, írástudók közös felelőssége, hogy milyen színvonalhoz szoktatják az olvasót.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy nekem személy szerint az Ön írásával nincs bajom, az adott médiafelületen rendszeresen megnyilvánuló szerkesztetlenség miatt, a szöveggondozás jellemző hiányosságai ellen emeltem szót. Azért, mert nem gondolom, hogy ez valami olyan, fátum-szerű adottság lenne, amin némi odafigyeléssel ne lehetne változtatni, javítani.
Nem ismeretes előttem, hogyan szoktak alakulni a leadási terminusok, de közlésre szánt anyagokat adott esetben, valóban, - akár minden ellenszolgáltatás nélkül -, szívesebben olvasnék el előzetesen, és tennék javaslatot szükség esetén a korrekcióra, minthogy a késznek vélt, és már feltöltött szövegben bukkanjak „műserek”-re és „kipupogók”-ra.
Tökéletességet persze magam sem tudok garantálni, itt azonban nem is erről van szó, hanem csak arról, hogy meg kellene próbálnunk tenni valamit, ha zavar bennünket az, - amit Csikós úr egy másik írásában úgy fogalmaz meg, - „hogy ebben az országban soha semmi nem készül el rendesen”.
totalcar.hu/magazin/velemeny/plakettharc/
2. Más kérdés, hogy tetszik-e az embernek a szóbanforgó film, és, hogy az miről szól?
A Félelem bére nekem sohasem tetszett különösebben, egyebek mellett azért nem, mert – mint ahogy mások is írják – a kitalált történet atmoszférája a legelső képkockáktól kezdve nyomasztó, szinte fojtogató. Dramaturgia és végkifejlet nyers, könyörtelen, már-már szadista. Kétségtelen, hogy ehhez a rusztikus, macsóisztikus érzésvilághoz jól passzolnak a filmben látható teherautó-dinoszauruszok.
Nagy különbséget látok viszont aközött, hogy valaki ma, vagy pedig ötven évvel ezelőtt látta először ezt a filmet. Művészetszociológiai közhely, hogy egy alkotás befogadása kor-, hely- és kultúrafüggő. Jellemzően így van ez a (játék)filmek esetében, ami fiatal, alig több mint 100 éves médium. A politikai, gazdasági, kulturális, technikai, stb. környezet nagyot változott a film forgatása és bemutatása óta eltelt, bő fél évszázad alatt. Megváltozott a közönség attitűdje, összetétele, megváltoztak elvárásai. Egészen más ma a korszellem, más az életérzés, másutt vannak a hangsúlyok, és - a retrodivatot is beleértve -, másmilyen a divat. Más idők iránt nyilvánul meg nosztalgia, más korok relikviái ébresztenek érdeklődést, vagy keltenek pikáns izgalmat.
Bár ugyanazt a filmet nézzük, mégis, a mai néző élménye egészen más a megváltozott relációk miatt. Kár, hogy terjedelmi okokból nem lehet itt részletesen kitérni ezekre a megváltozott körülményekre, noha az egész témakörnek talán ez volna a legizgalmasabb vetülete, legalább is számomra. Hogy csak egyetlen, a befogadói közeg szempontjából fontos tényezőt említsek, a hazai motorizáció helyzete ma, a huszonegyedik század első évtizedének végén összehasonlíthatatlanul más, mint amilyen a huszadik század ötvenes éveiben volt. Önmagában CSAK ENNEK a témának a kifejtése egy hosszabb, elemző írás témája lehetne.
3. Harmadjára és utolsósorban pedig reagálnék a haragos indulatoknak arra a cunamijára, amit azok zúdítottak rám, akiket itt én nemcsak, hogy nem kritizáltam, hanem meg sem szólítottam. Ellenségességük, indulataik hevessége számomra elképesztő. Konfliktust én velük nem kerestem, ők támadtak rám. Érvelési-, konfliktuskezelési képességük a jelek szerint nincs, van helyette értetlenkedés, kötözködés, gyalázkodás, csúsztatás. Úgy tűnik, hogy nem képesek különbséget tenni az ad nomimem, és az ad hominem érvelés között, talán azt sem tudják, hogy mi fán teremnek ezek a fogalmak. Önteltségük, a máshogyan gondolkodás kiváltotta dühödt intoleranciájuk fölidézi azt az „örökké érzékeny”-ként jellemzett, állítólagos sértettsége miatt bosszúállásra hajlamos embertípust, vagy társadalmi csoportot, akiket oly találóan írt le naplójában a kiváló színész, a néhai Mensáros László. Mely embercsoportnak -, mint egy jeles, indexes publicista megállapítja -, (a színhibás járólap mellett) a flex az ikonja.
Az engem ledorongolni próbálók megnyilvánulásaiból a rosszemlékű cenzúra korszaka köszön vissza. Legszívesebben belém fojtanák a szót, ám a szólásszabadságnak elkötelezett magamfajta liberális nem szokott engedni a cenzúrának. Baljós jel, hogy azok, akik itt a közösség nevében fellépve cenzúráznának, a „K………s”-féle, minősíthetetlenül trágár hozzászólásban nem találnak kivetni valót. Mintha sosem hallottak volna az „amfora-elv”-ről (tartalomhoz a forma), mintha meg sem fordulna a fejükben, hogy kulturális témákhoz, kultúremberekhez, kulturált nyelvhasználat lenne méltó. És, hogy ennél jóval nagyobb konfliktusok is rendezhetők lennének tisztességes tónusban. Mindez mutatja, hogy milyen katasztrofálisan mélyre süllyedt a köznyelvi érintkezés szintje a mindennapokban. Rossz érzés arra gondolni, hogy ez a magatartás, és ezek a személyek nem csak egy viszonylag tét nélküli, internetes felületen nyilvánulnak meg ilyen módon, hanem ugyanígy jelen vannak a közutakon is. A krakélerekkel ott sem szoktam a párbajozni, a kesztyűt itt sem veszem fel, rám dobált saraikat nem dobálom vissza. Vádaskodásaikra nem válaszolok, párbeszédképtelen, érvelni nem tudó személyekkel nincs értelme erőltetni a dialógust.
Ki tudja milyen frusztráltságokat próbálnak meg kompenzálni, amikor nem beszélgetőtársként fogadnak valakit, akinek esetleg más, az övékétől eltérő véleménye van, hanem úgy rontanak rá, ahogyan egy acsarkodó kutyafalka ront rá az idegenre, amikor nincs otthon a gazda.
Csakhogy a „gazda”, a védeni kívánt szerző, (egyrészről nincs támadva), másrészről, értelmes, mértéktartó emberként, nem várja el, hogy csacsenoló hívei feltuszkolják a „csak hódolat illet meg, nem bírálat” madáchi pulpitusára. Tudja, hogy nem feltétlenül ellenség az, aki esetleg kritikát fogalmaz meg az ő írása kapcsán, aminthogy az sem feltétlenül a jóakarónk, vagy a barátunk, aki hízelkedve, törleszkedve a talpunkat nyalja. Éppen ezért a szöveg „gazdája”, a szerző elviseli a kritikus hozzászólást, és maga is hasonló hangnemben, írástudó emberhez méltó módon válaszol.
Így tehát a csaholva előrohanó kutyafalka tagjai, az önjelölt, acsargó cenzorok, nem a gazda birtokát védő házőrzők, hanem csak afféle, „magánszorgalmú” ebek. Ahogyan a költő írta:
A magánszorgalmú kutyák
Legtöbbet mégis ők gyötörtek.
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.
Sem a házat, és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak, a buták.
Aki csak utcájukba ért,
szaggatták volna cafatokra,
csontját mindet megropogtatva,
külön-külön leszopogatva
egy köhejért, egy zörejért.
A magánszorgalmú ebek.
Ahogy végigfutva a láncot,
két lábra állva azt a táncot
járták: vért, vért, vagy megveszek.
Ahogy az éji falun át
morse-mód híreket csaholtak:
messze beadva élőt-holtat
s mert nem téphették le a holdat,
zokogtak, szörny kanik s szukák!
Ez volt mégis a legcsúnyább.
A magánszorgalmú dögök,
a nyívók-sívók, hogy a gazda
rúgta végül is őket hasba:
coki pokolba, ördögök!
---------------------------
Ennél többet erről nincs mit mondanom, így hát ettől, a harmadik témakörtől Illyés Gyula fenti idézetével búcsúzom.
Akinek nem inge, ne vegye magára - sapienti sat.
Az első két témában hajlandó vagyok diskurzust folytatni bárki, értelmes hozzászólóval, a harmadik témában azonban nem, ezt a magam részéről egyszer s mindenkorra ezennel lezártam.
Opponálóimnak soha ne legyen nagyobb bajuk annál, minthogy egy általuk látogatott fórumon valaki a kulturált nyelvhasználatért emel szót. Őszintén kívánom ezt minden hozzászólónak.
Tisztelettel,
Rezignált
És akkor jöjjön a (+ 1), a ráadás, ródmúvi-fanoknak: A Vanishing Point kult-klasszikust továbbra is érdemesnek tartom újra megnézni, (vagy csak megnézni annak, aki még nem látta).
“best car movie ever” – írt róla valaki véleményt, néhány napja Youtube-on.
www.youtube.com/watch?v=jOo_yZYDt44&feature=related
Az 1997-es remake:
www.youtube.com/watch?v=ONChzy1Aiw8&feature=related
Ez pedig egy revisited verzió:
www.youtube.com/watch?v=3RpPRFkiFzo&feature=fvw
Elnézést kérek, hogy terjedelmesen írtam, erre csak azért került most sor, mert úgy látom, hogy már napok óta alig jönnek hozzászólások, tehát senkitől nem vonom el ezzel itt a teret, vagy a jussát szava hallatásához.
Csóközön, (ahogy Oli úr mondta volt a Szomszédokban.)
www.youtube.com/watch?v=qVfUgibu7rM
Három pontba foglalt reagálására magam is három, (+ 1) pontban válaszolok.
1. Hozzászólása megerősítette azt a benyomásomat, hogy nekünk kettőnknek nincs vitánk egymással, én még nézetkülönbséget se igen látok.
A szövegeinket nem csupán megírni, hanem szerkeszteni, gondozni is kell, írástudók számára ez trivialitás, evidencia. Magától értetődik, hogy írásművünket, ha elkészült, elolvassuk. Bárki, aki hivatásszerűen, vagy akár csak alkalmilag is foglalkozik írással, megtapasztalhatja, hogy a saját szövegünkhöz való „közelség” annak kritikus szemmel való olvasását gátolja. Ez nem mai felfedezés, hiszen a „nonum prematur in annum” jótanács, - vagyis, hogy írásművünket javítsuk, csiszolgassuk elkészülte után, hagyjuk érni, mielőtt a közönség elé kerül - már Horatius kétezer évvel ezelőtt írt ars poetikájában is benne van.
Nem vitás ugyanakkor, hogy életünk felgyorsult tempója, a leadási határidők szorítása nem mindig teszi lehetővé a klasszikus tanács betartását. Erre az esetre megoldás a szövegeinket friss szemmel olvasó, gyakorlott korrektor, és az olvasószerkesztő, akiknek alig nélkülözhető hozzájárulása révén nyerik el írásaink közlésre szánt, végső formájukat. Korrektor és szerkesztő közreműködése a lap-, és könyvkiadói munkában mindennapos, bevett gyakorlat. Magam hálával szoktam gondolni az ő jótékony, szöveggondozói munkájukra, amikor az én gépirataimból publikálás előtt kifésülik az általam már nem látott gubancokat. Szövegeinket manapság általában szövegszerkesztővel állítjuk elő, melyhez hozzátartozik a magyarul helyesírás-ellenőrzőnek, vagy nyelvi ellenőrzőnek nevezett spelling checker funkció. Kézreálló, hasznos segédeszköz, de önmagában kielégítő eredményt nem ad, a semminél azonban mindenképpen többet ér, jobb.
Ami a Belsőség szerkesztésének Totalcaron belüli helyzetét illeti, azon sincs semmi vitatnivalóm. Éppen csak megjegyzem, hogy az olvasó szemszögéből nézve ezek az írások nem elkülönülten, hanem egy egységes médiafelület elemeiként jelennek meg, azok számára, akik onnan nyitják meg, az Index címoldal részeként. Mely felületen sajnos rengeteg a kifogásolthoz hasonló, korrigálatlanságból eredő, nem is annyira nyelvtani, inkább ortográfiai hiba. Ismétlem, hogy ezek, a - részben multimédiás, részben szöveges - tartalmak együttesen jelennek meg, és ilyen módon hatnak. [Az Ön cikkével szinte egyidőben, címoldalon díszelgett ott egy, a Kipupogók (sic!) bandázsolásával foglalkozó írás, egy másik, ami bizonyos, problémás „műserek”-ről tudósított. Harmadszori nekifutásra derült ki, hogy nem mesterségesen előállított, alacsony alkoholtartalmú szeszesitalok, (azaz mű-serek), hanem bizonyos sebességmérő műsZerek problémáiról van szó.] Az ilyen szöveghibákat napestig lehetne sorolni, mely jelenségre nehéz másként tekinteni, mint a pongyolaság, igénytelenség megnyilvánulásaira és az olvasó bizonyos fokú lenézésének szimptómájára. Ha az olvasók egy része ezt az igénytelenséget nemhogy nem helyteleníti, hanem a jelek szerint harcos kiállással igényli, az legyen az ő bajuk. Az viszont a szerzők, szerkesztők, írástudók közös felelőssége, hogy milyen színvonalhoz szoktatják az olvasót.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy nekem személy szerint az Ön írásával nincs bajom, az adott médiafelületen rendszeresen megnyilvánuló szerkesztetlenség miatt, a szöveggondozás jellemző hiányosságai ellen emeltem szót. Azért, mert nem gondolom, hogy ez valami olyan, fátum-szerű adottság lenne, amin némi odafigyeléssel ne lehetne változtatni, javítani.
Nem ismeretes előttem, hogyan szoktak alakulni a leadási terminusok, de közlésre szánt anyagokat adott esetben, valóban, - akár minden ellenszolgáltatás nélkül -, szívesebben olvasnék el előzetesen, és tennék javaslatot szükség esetén a korrekcióra, minthogy a késznek vélt, és már feltöltött szövegben bukkanjak „műserek”-re és „kipupogók”-ra.
Tökéletességet persze magam sem tudok garantálni, itt azonban nem is erről van szó, hanem csak arról, hogy meg kellene próbálnunk tenni valamit, ha zavar bennünket az, - amit Csikós úr egy másik írásában úgy fogalmaz meg, - „hogy ebben az országban soha semmi nem készül el rendesen”.
totalcar.hu/magazin/velemeny/plakettharc/
2. Más kérdés, hogy tetszik-e az embernek a szóbanforgó film, és, hogy az miről szól?
A Félelem bére nekem sohasem tetszett különösebben, egyebek mellett azért nem, mert – mint ahogy mások is írják – a kitalált történet atmoszférája a legelső képkockáktól kezdve nyomasztó, szinte fojtogató. Dramaturgia és végkifejlet nyers, könyörtelen, már-már szadista. Kétségtelen, hogy ehhez a rusztikus, macsóisztikus érzésvilághoz jól passzolnak a filmben látható teherautó-dinoszauruszok.
Nagy különbséget látok viszont aközött, hogy valaki ma, vagy pedig ötven évvel ezelőtt látta először ezt a filmet. Művészetszociológiai közhely, hogy egy alkotás befogadása kor-, hely- és kultúrafüggő. Jellemzően így van ez a (játék)filmek esetében, ami fiatal, alig több mint 100 éves médium. A politikai, gazdasági, kulturális, technikai, stb. környezet nagyot változott a film forgatása és bemutatása óta eltelt, bő fél évszázad alatt. Megváltozott a közönség attitűdje, összetétele, megváltoztak elvárásai. Egészen más ma a korszellem, más az életérzés, másutt vannak a hangsúlyok, és - a retrodivatot is beleértve -, másmilyen a divat. Más idők iránt nyilvánul meg nosztalgia, más korok relikviái ébresztenek érdeklődést, vagy keltenek pikáns izgalmat.
Bár ugyanazt a filmet nézzük, mégis, a mai néző élménye egészen más a megváltozott relációk miatt. Kár, hogy terjedelmi okokból nem lehet itt részletesen kitérni ezekre a megváltozott körülményekre, noha az egész témakörnek talán ez volna a legizgalmasabb vetülete, legalább is számomra. Hogy csak egyetlen, a befogadói közeg szempontjából fontos tényezőt említsek, a hazai motorizáció helyzete ma, a huszonegyedik század első évtizedének végén összehasonlíthatatlanul más, mint amilyen a huszadik század ötvenes éveiben volt. Önmagában CSAK ENNEK a témának a kifejtése egy hosszabb, elemző írás témája lehetne.
3. Harmadjára és utolsósorban pedig reagálnék a haragos indulatoknak arra a cunamijára, amit azok zúdítottak rám, akiket itt én nemcsak, hogy nem kritizáltam, hanem meg sem szólítottam. Ellenségességük, indulataik hevessége számomra elképesztő. Konfliktust én velük nem kerestem, ők támadtak rám. Érvelési-, konfliktuskezelési képességük a jelek szerint nincs, van helyette értetlenkedés, kötözködés, gyalázkodás, csúsztatás. Úgy tűnik, hogy nem képesek különbséget tenni az ad nomimem, és az ad hominem érvelés között, talán azt sem tudják, hogy mi fán teremnek ezek a fogalmak. Önteltségük, a máshogyan gondolkodás kiváltotta dühödt intoleranciájuk fölidézi azt az „örökké érzékeny”-ként jellemzett, állítólagos sértettsége miatt bosszúállásra hajlamos embertípust, vagy társadalmi csoportot, akiket oly találóan írt le naplójában a kiváló színész, a néhai Mensáros László. Mely embercsoportnak -, mint egy jeles, indexes publicista megállapítja -, (a színhibás járólap mellett) a flex az ikonja.
Az engem ledorongolni próbálók megnyilvánulásaiból a rosszemlékű cenzúra korszaka köszön vissza. Legszívesebben belém fojtanák a szót, ám a szólásszabadságnak elkötelezett magamfajta liberális nem szokott engedni a cenzúrának. Baljós jel, hogy azok, akik itt a közösség nevében fellépve cenzúráznának, a „K………s”-féle, minősíthetetlenül trágár hozzászólásban nem találnak kivetni valót. Mintha sosem hallottak volna az „amfora-elv”-ről (tartalomhoz a forma), mintha meg sem fordulna a fejükben, hogy kulturális témákhoz, kultúremberekhez, kulturált nyelvhasználat lenne méltó. És, hogy ennél jóval nagyobb konfliktusok is rendezhetők lennének tisztességes tónusban. Mindez mutatja, hogy milyen katasztrofálisan mélyre süllyedt a köznyelvi érintkezés szintje a mindennapokban. Rossz érzés arra gondolni, hogy ez a magatartás, és ezek a személyek nem csak egy viszonylag tét nélküli, internetes felületen nyilvánulnak meg ilyen módon, hanem ugyanígy jelen vannak a közutakon is. A krakélerekkel ott sem szoktam a párbajozni, a kesztyűt itt sem veszem fel, rám dobált saraikat nem dobálom vissza. Vádaskodásaikra nem válaszolok, párbeszédképtelen, érvelni nem tudó személyekkel nincs értelme erőltetni a dialógust.
Ki tudja milyen frusztráltságokat próbálnak meg kompenzálni, amikor nem beszélgetőtársként fogadnak valakit, akinek esetleg más, az övékétől eltérő véleménye van, hanem úgy rontanak rá, ahogyan egy acsarkodó kutyafalka ront rá az idegenre, amikor nincs otthon a gazda.
Csakhogy a „gazda”, a védeni kívánt szerző, (egyrészről nincs támadva), másrészről, értelmes, mértéktartó emberként, nem várja el, hogy csacsenoló hívei feltuszkolják a „csak hódolat illet meg, nem bírálat” madáchi pulpitusára. Tudja, hogy nem feltétlenül ellenség az, aki esetleg kritikát fogalmaz meg az ő írása kapcsán, aminthogy az sem feltétlenül a jóakarónk, vagy a barátunk, aki hízelkedve, törleszkedve a talpunkat nyalja. Éppen ezért a szöveg „gazdája”, a szerző elviseli a kritikus hozzászólást, és maga is hasonló hangnemben, írástudó emberhez méltó módon válaszol.
Így tehát a csaholva előrohanó kutyafalka tagjai, az önjelölt, acsargó cenzorok, nem a gazda birtokát védő házőrzők, hanem csak afféle, „magánszorgalmú” ebek. Ahogyan a költő írta:
A magánszorgalmú kutyák
Legtöbbet mégis ők gyötörtek.
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.
Sem a házat, és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak, a buták.
Aki csak utcájukba ért,
szaggatták volna cafatokra,
csontját mindet megropogtatva,
külön-külön leszopogatva
egy köhejért, egy zörejért.
A magánszorgalmú ebek.
Ahogy végigfutva a láncot,
két lábra állva azt a táncot
járták: vért, vért, vagy megveszek.
Ahogy az éji falun át
morse-mód híreket csaholtak:
messze beadva élőt-holtat
s mert nem téphették le a holdat,
zokogtak, szörny kanik s szukák!
Ez volt mégis a legcsúnyább.
A magánszorgalmú dögök,
a nyívók-sívók, hogy a gazda
rúgta végül is őket hasba:
coki pokolba, ördögök!
---------------------------
Ennél többet erről nincs mit mondanom, így hát ettől, a harmadik témakörtől Illyés Gyula fenti idézetével búcsúzom.
Akinek nem inge, ne vegye magára - sapienti sat.
Az első két témában hajlandó vagyok diskurzust folytatni bárki, értelmes hozzászólóval, a harmadik témában azonban nem, ezt a magam részéről egyszer s mindenkorra ezennel lezártam.
Opponálóimnak soha ne legyen nagyobb bajuk annál, minthogy egy általuk látogatott fórumon valaki a kulturált nyelvhasználatért emel szót. Őszintén kívánom ezt minden hozzászólónak.
Tisztelettel,
Rezignált
És akkor jöjjön a (+ 1), a ráadás, ródmúvi-fanoknak: A Vanishing Point kult-klasszikust továbbra is érdemesnek tartom újra megnézni, (vagy csak megnézni annak, aki még nem látta).
“best car movie ever” – írt róla valaki véleményt, néhány napja Youtube-on.
www.youtube.com/watch?v=jOo_yZYDt44&feature=related
Az 1997-es remake:
www.youtube.com/watch?v=ONChzy1Aiw8&feature=related
Ez pedig egy revisited verzió:
www.youtube.com/watch?v=3RpPRFkiFzo&feature=fvw
Elnézést kérek, hogy terjedelmesen írtam, erre csak azért került most sor, mert úgy látom, hogy már napok óta alig jönnek hozzászólások, tehát senkitől nem vonom el ezzel itt a teret, vagy a jussát szava hallatásához.
Csóközön, (ahogy Oli úr mondta volt a Szomszédokban.)
www.youtube.com/watch?v=qVfUgibu7rM
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz