Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Exodus

31 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eddig úgy gondoltam, hogy a karácsony leghaszontalanabb folyománya az, hogy a gazdasági élet szereplői (de szépen fogalmaztam!) őrült késztetést éreznek arra, hogy ügyfeleiknek, partnereiknek, hűbéreseiknek és kitartóiknak mindenféle nemjó ajándékot küldenek. Annyi szar bor,…..
Exodus 2010.12.16 17:18:23
Bár még a harmadik sorozatból is csak néhány szerencsésnek lehet, már mutatjuk azt is, mit hoz a negyedik. (A 3. szériával kapcsolatban pedig azt hallottam, hogy azok a megfejtett kódok nem is biztos, hogy megfejtett kódok. Persze lehet, hogy csak gyári ellenpletykáról van…..
Exodus 2010.12.06 17:57:38
Nem hitvitát gerjesztendő születik ez a poszt, mert én a Playmobil távoli, ám hatalmas rajongója vagyok, és ez már így volt gyerekkoromban is. Igaz, emlékeim szerint egyetlen eredeti öltöztetős katonám sem volt, csak magyar másolatok, legalább annyira szerettem ezekkel nem is rossz…..
Exodus 2010.11.30 16:56:54
@tutuka: nos kezdjük úgy, hogy el tudj helyezni. Már 16 éves vagyok. Nagyonrégen még az ijjáijjáós reklám fogott meg, főleg az állatos témák érdekeltek és csaknem 10 évig gyűjtöttem készleteket. Ez időben abbahagytam a legót amit mára kicsit talán sajnálok, most hogy "újrakezdtem a legot". E-mailben vagy vmilyen formában szívesen válaszolok a kérdéseidre... Nem nagyon akarok hosszú kommentet írkálni. így röviden: főként az állatokat szerettem minden fajta állatom megvan azokból az időkből. Több tucat ló, tehén kutya, oroszlán stb stb. egyedül malackám nem volt, pedig mindig szerettem volna. Emlékszem, az első szettet még akkor kaptam mikor nem volt ez a játék annyira elterjedt, a szüleim több 100 kmt autóztak örömömért. Ez a vár téma (csakúgy mint legobol) sosem érdekelt. Nekem már az 1. készletem is a forgatható kezű időből származott. Most röviden ennyi :D
Exodus 2010.11.30 17:34:47
@tutuka: pontosítok: a Playmobil a fiatalabb korosztálynak készül akinek van ideje játszani, rakosgatni a mütyüröket. A lego a kreatív elméknek kortól függetlenül...
Nos, eldőlt: péntektől a kockagyar.blog.hu címen találjátok a legoblogot. A végig nagyon szoros szavazás végén kicsit elhúzott a kockák (37.38%), de elsöprő fölényt nem tudott szerezni a bricks (33.64%) és a kockagyár (28.97%) előtt. Mivel a preferenciáim úgy…..
Van egy régi mániám - no nem végigmenni a Stefánán, vagy esetleg szomszédos országokon. Hanem az, hogy a neten bár nagyon sokan építenek autós MOCokat, igazi kelet-európai autót keveset látni. Oké, a múltkor Tututka talált egy Trabit, meg van ez a kiváló Kraz is, sőt a lengyel…..
Drága Olvasók! Régóta sejtettük már, talán kicsit készültünk is rá, mostanra pedig eljutottunk arra a pontra, hogy meg kell tennünk: eleget téve a LEGO Fair Play szabályainak hamarosan megváltoztatjuk a blog nevét. Mivel pontosan tudjuk, hogy a sok-sok olvasó nélkül…..
Mint tudjuk, sok MOC éppen csak egy misét ér meg, bejegyzést nem. Néha azonban az áhitat a misén is túlmutat. IИDOMITUS olvtárs például friss újrakezdőként egyből igen ígéretes, minifig léptékű próbálkozással adta tanúbizonyságát annak, hogy itt igenis súlyos…..
A LEGO hivatalos gyári virtuális tervezőprogramjának legújabb változata tegnap óta letölthető az ldd.lego.com-ról. Kicsit becsapós a dolog, mert a jobb oldalon úgy tűnik, mintha még mindig a 3.1-nél tartanánk:De bátran odaklikkelve már a legújabb, 4.0 változat csordogál lefelé…..
Nagyon-nagyon régen megkaptam már ezt a végigjátszást, de félretettem egy olyan időpontra, amikor már esedékes a 2010-es adventi kalendárium beszerzése – hátha pár olvasónak kedvet csinál. Nos, nézzétek meg hogy ment ez tavaly (még kapható), aztán döntsétek el, hogy…..
Csordogálnak az újabb képek és hírmorzsák a jövő évi készletekről. Ninjago Új téma 2011-re. Kártyás-gyűjtögetős harci játék, ha minden igaz, 12-féle figurát lehet majd venni. A figurákhoz különféle fegyverek is járnak: kard, lándzsa, stb. Egy figura fegyverekkel,…..
Egy korábbi, különböző rasszok ismerkedési preferenciáival foglalkozó cikkük kapcsán ütött a Gizmodo fejébe szöget a már általunk általunk is többször linkelt powerpig, mikor felhívta a figyelmet arra, hogy bizony a kedves kis legóemberkék között a nem fehérek (vagy…..
Volt elég nagy lelkendezés, meg nekem jogosnak tűnő kritika is a 8404 City Public Transportban megjelenő, első "hivatalos" villamos kapcsán.Ma megnézzük, hogy csinálják ezt az amatőr profik, hogy ezzel a képtelen fordulattal jelöljem a különbséget a gyári- és nemgyári…..
Az Európai Bíróság újabb ítéletével most már bizonyos, hogy önmagában a kockák alakja és azok kapcsolódásának módja nem alkalmas a védettségre, a Mega Brands teljesen jogszerűen állít elő legószerű játékokat. A tapasztalataim alapján akár legyinthetnénk is a…..
Exodus 2010.09.15 14:13:42
blinq követte el az alábbi alkotást, amely a Fascinating Lego Model of the Day blogon került elő. Igazából nem nagyon van mit hozzátennem, azt hiszem, ennél minimalistább alkotást nemigen tudnék elképzelni. Címe: Üres Lapok.| Fotó: blinq |..
Azt hiszem a következő képregény nem igényel túl sok magyarázatot. A szaktanárim előtti eseményeket taglalja...      Lényeg, hogy az óra végén már azért is én voltam a hibás amit a tanár csinált rosszul. ..
Sziasztok!Mint ahogy azt a legofield nevű blogomon is olvashattátok, itt személyesebb élményekről számolok be nektek. Engem a bal oldalt látható barna hajú figura fog helyettesíteni a képregényekben. Hamarosan jövök!..
Felhívom annak a napi 25-30 olvasónak a figyelmét, akik nagy örömömre naponta olvassák a blogot, hogy egy inda regisztráció után kommentálhatják a képregényeket. Kérlek titeket tegyétek meg, hogy tudjam teccik e! Köszönöm! Üdv: Exodus..
L E G O F I E L D Ciberlove 2010.03.01 19:23:00
L E G O F I E L D Kimenő 2010.02.25 06:10:00
Sziasztok! A legofield feltámad hamvaiból!..