Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kéktoll

17 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  (Egy cseppet sem kozák levele, a cseppet sem szultánnak) Néha magam is az ezotéria csapdájába esem. Történt a mi nap, hogy egyik barátom a bolt előtt Repin festményéről és a zaporozsjei kozákok IV. Mohamednek írt leveléről beszélt nekem, aztán másnap mi történik? A…..
Péntek reggel ahogy szoktam bevágódtam az autóba, öltözetem is a szokásos volt strand papucs, rövid gatya, izom póló, és bizony csak egy rossz beidegződés mentette meg az életem, ilyenkor kapcsolgatom a rádió adókat, hátha mondanak valahol valami hasznosat is, és szerencsére most…..
Mint afféle 70-es évekbeli kisdiák, én sem kerülhettem el, hogy beintegráljanak az úttörők népes és mindenképpen nemzetközi családjába. A kezdet az első találkozás a kisdobos lét utáni következő mozgalmi lépcsőfokkal mondhatni egy éltre kiható élményt adott. Az eskü…..
Kéktoll Kertészet 2011.09.30 16:00:00
  (Avagy kiegészíthető-e a Mester korai verse, az idő görbületét kihasználva azzal, hogy nem csak korán kelek, a fát nevelek stb., hanem néha a hülyeségeket is írok?) Bizonnyal igen, hiszen mindenki, még a legnagyobbak is leírtak olyat, amit nem kellett volna. Ákosunk is így…..
Kéktoll Ünnep 2011.05.02 20:50:28
  Az éjjel amerikai katonák megöltek pár embert, ha igaz köztük volt egy hírhedt terrorista vezér is. Lehet úgy volt, lehet, sőt nagyon valószínű, hogy elkövette mindazt amivel vádolták. A kérdés csupán annyi, i kik voltak a többiek, ők mit követtek el, lehet volt…..
A kezdetektől figyelem az eseményeket, ha jól tévedek a polgárőrök március 2-án kezdték meg áldásos tevékenységüket Gyöngyöspatán, ha akkor felhív Pintér Sándor simán elmondtam volna neki, hogy ebből 90% eséllyel baj lesz, és ha lesz az nem lesz kicsi. Ám nem hívott,…..
Elöregedő társadalom vagyunk, nem csak az öregek fiatalok arányát, de az aktívak nyugdíjasok arányát tekintve is. Sok minden ellen tiltakoztak és tüntettek az elmúlt hetekben, így érthető, hogy az örök téma a nyugdíj sem maradhatott ki. Némelyek azért tüntettek, mert…..
Az ember gyakran hibázik, ettől még én sem vagyok mentes, bár nem is törekszem rá. Vannak mások is, akik szintén hibáznak jelesül bizonyos András. Én elkövettem azt a hibát tegnap este, hogy megvártam egy kései műsort, melyben twitteres Dajcs Tomi vitatkozik videoblogos Havassal…..
Kéktoll Már egy hete 2011.04.03 10:20:00
  Már több mint egy hete alig mozdult ki a szobájából. A határidő bénulttá, tette. Agya olyan üres volt, hogy keleti mesterek tanítványaként a legjobb lehetett volna: “Ürítsd ki elmédet...” Nem látott képeket, nem halott hangokat, csak ült a félhomályban, a…..
  A Magyar Értelmező Kéziszótár szócikke szerint: settenkedik m ige biz 1. Óvatosan, lopózkodva (rossz szándékkal) jár-kel, megy valahova.... Írásom, mint a felvezetésből kiderülhetett egy bizonyos settenkedőről szól. Persze itt Kelet-közép Európában létezik egy…..
Kéktoll Az év hangja 2010.12.18 11:38:00
Tizenegy elmúlt, aludni térnék ám a villogó dobozból érdekes szó összetétel száll felém, az "év hangja". Ennek fele se tréfa gondolom, s a képernyőre tapadok hátha a nagy bumm elmélet tovább gondolását hallhatom.Ám a képernyőn, egy magát szexisnek gondoló nő,…..
  Volt nemrégiben egy felmérés melyben a felsőoktatásban tanuló diákok csalási hajlamát vizsgálták, vagyis azt, hogy milyen mértékben csalnak a vizsgákon. Nos, egyáltalán nem meglepő módon az effajta előnyszerzésre a közgazdasági, pénzügyi vonalon tanulók voltak…..
Kéktoll Celebek 2010.08.01 10:18:00
  Az embernek vannak szokásai, melyek egy része változik, mások maradnak, s esetleg rögeszmévé vállnak. Nos nekem egyik hosszútávon értelmezhető szokásom volt, hogy zöld, és narancs időkben Népszabadságot, piros időkben meg Magyar Nemzetet olvasok előfizetőként. Ám mintha…..
  Párizsban járt az ősz írta 1906-ban Ady, párizsit evet Hagyó mondta Balogh a múlt héten. Miként függ össze e két dolog, tulajdonképpen sehogy. de miként Ady idejében úgy most is igaz, hogy Párizsban járni nem az egyszerű nép elfoglaltsága, kivéve persze a párizsi…..
 Nem vagyok nagy rádió hallgató. Azért ezzel a kijelentő mondattal kezdem, mert így a továbbiak a kívülálló semlegessége és viszonylagos nagyképű fölénye vezetheti ujjaimat a billentyűzeten.Tehát ritkán hallgatok rádiót, ha mégis azt csakis autózás közben. Ekkor a…..
Kéktoll Kéktoll visszatér 2009.12.26 09:04:00
 Kicsit, illetve nagyon sablonos a cím, de jól jelzi a lényeget.Egy érdekes évforduló kapcsán indul ez a blog.Éppen nyolc éve karácsonykor kezdődött internetes létezésem, jelenlétem stb. tetszés szerint. Akkor regisztráltam ugyanis a freewebre Kéktoll néven, akkor, ha…..
Aki a borba vizet tölt bármilyen aljasságra képes. Ezt tudván a legtöbb borissza cseles eljáráshoz folyamodik, a vízbe tölti a bort, így a víz egyre borosabb lesz, míg a tiltott esetben a bor lesz egyre vizesebb.Én most megpróbálom megénekelni mindkét egyveleg, közös elemét a…..