Regisztráció Blogot indítok
Adatok
watchcraft

49 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindig reménykedtem benne, hogy nem csak hatalom- és irányításmániás tanárok léteznek, olyanok, akiktől mást se hallunk, csak hogy milyen nehéz ez a szakma és mennyire nem becsüli meg őket senki, miközben mondjuk egy ’83-as kiadású földrajzkönyvből (amit nem átallnak…..
Bizonyára van még pár olyan blog, ami ilyesmivel foglalkozik, én most kissé önkényesen az Urbanistát szedtem ki mára ezek közül. Sokat nem is cifráznám a méltatást, akit érdekel, mivel kell szembenéznie egy nagyvárosnak és a benne élőknek, az itt minden bizonnyal megtalálja,…..
Nyilván furcsán venné ki magát, ha egy blogger a papír hatalmát kezdené dicsőíteni. A pont, ahonnan nézve az elektronikus és a papíralapú sajtótermékek még fej-fej mellett haladva versenyeztek az olvasók kegyeiért, távolodni látszik. Nem is baj ez. Ugyanakkor, bár szégyen…..
Középiskolában volt egy osztálytársunk, Balázs. Akkoriban még olyan furcsa, számunkra eléggé értelmezhetetlen erők mozgatták osztálytársakból verbuválódott, kis, haveri közösségünket, mint a közös veszélyérzet és a kiszolgáltatottság; az, hogy a felnőttek világával…..
Volt már ugye blog, amit nem átallottam szellemi testvérünknek nevezni, s most megint mutatok egyet. Úgy néz ki, egyáltalán nem egy friss eresztés, de én valami miatt mostanában találtam csak rá. Ahogy elkezdtem böngészgetni, egy zavartan elsuttogott miafasz után már mosolyogtam is:…..
A szerző úgy döntött, hogy vesz magának egy szőlőt és felcsap hobbiborásznak (nyilván nem minden előzmény nélkül, hiszen úgy akár veteránautókat is berhelhetne a sufniban). Néhány év és gondolom, nem kevés küzdelem után jutott el oda, hogy előbb elfogadható, utóbb már…..
Év végéhez közeledve az embernek óhatatlanul meg kell vonnia a mérleget: úgy tűnik, nincsenek nagy tévedéseim, ugyan több, feedbe ajánlott blog is belesüppedt az inaktivitás mocsarába, de ezekkel felesleges foglalkozni, így végül kettő marad mint update-elendő, ebből az…..
Őszintén szólva, ami miatt nem lesz ez ma fiók, az az, hogy rajongói blogról van szó. Na nem mintha egy rajongói blogra olyan nagyon más vonatkozna, mint a többire, de ha a Tabáni István (a felelős blogkritikustól egyébként jogosan) feedet kapott, nem lehet ez másként a Krumplishal…..
Régi kedvencem ez a blog, hasonló, bár bizonyos szempontból mást, sőt többet is ad, mint a 90es, és nem pusztán csak azért, mert a ’80-as évekbe is belemegy. Ritkán frissül ugyan, de ez itt elnézhető, hiszen ha hinni lehet a disclaimernek (és miért ne lehetne), az írások…..
Volt már szó cuki állatokról többször is, ami engem illet, én ezt egyáltalán nem bánom, sőt nagyon remélem, hogy keresgéléseink legvégén megállapíthatjuk majd, szinte Dunát lehet rekeszteni velük. Mai versenyzőnk egy nem magyar nyelvű blog, megijedni viszont nem kell, hiszen a…..
Nekünk, e blog íróinak meggyőződésünk, hogy ideális olvasóként kell közelítenünk a szövegekhez, amiket egy-egy, általunk vizsgált blog tartalmaz. Csak így juthatunk el igazi értékekig; mondhatni, ami átmegy ezen a rostán, az tényleg jó és megérdemli, hogy fennmaradjon az…..
A blog, amiről ma szó lesz, egy időben gyakran volt címlapos, így találtam rá én is annak idején. Nézegettem, szörnyülködtem: házmesterkedés, erős rokoni szálak a Praxissal és a MT-ral, felháborodott levélírók, a posztokban minimális szerzői munka (sanszosan gyesen lévő…..
A jó blogkritikus több szempontból is olyan, mint a jó vizsla, hogy csak kettőt említsek ezek közül: szépek és intelligensek vagyunk. Egyébként sokat gondolok mostanában vizslákra; a blogkritikus felelősségégén túl azt is, ami egy ilyen (vagy bármilyen) állat tartásával…..
Megörültem, mikor rátaláltam: végre egy olyan blog, amiről elmondhatjuk, hogy stílusában, eszköztárában és a vizsgált korpusz sajátosságait tekintve is közel áll a BlogWatch-hoz. Persze vannak különbségek is: míg mi esetenként reménykedhetünk egyfajta kölcsönösségben,…..
Úgy tűnik, akadnak még hasonló próbálkozások net-szerte; jobbak is, rosszabbak is, a Flood egyértelműen a jobbak közé tartozik. Feleslegesnek tartom agyonelemezni, inkább idéznék az egyik párkockásból, ami mintegy szerzői ars poeticaként is értelmezhető: Akkor rajzoljon…..
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt; ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt. Először is, a kifejezés nem tőlem származik, viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy összefűzze, s mintegy új megvilágításba helyezze, amit az ilyen…..
Nem tudom, hogy az elképzelés rossz-e alapvetően vagy csak máshogy kellett volna megcsinálni ezt az egészet, bár az alapötlet nem tűnik önmagában elhibázott gondolatnak. Mert ítélünk és ítéltetünk, ítélkezni persze jobban szeretünk, pláne az indexes olvasó, ezt sokszor…..
No kérem, saját magam választotta sorsom, helyzetem egyre drasztikusabb mostanában: ahogy nézem vissza, miket írtam az elmúlt hetekben, be kell látnom, a feed ment leginkább. Ha ez a sok BW-szívecske, amit kiosztottam -- illetve kiosztott a béka --, marcipándesszert vagy konyakmeggy…..
Örültem, mikor rátaláltam a blogra, hiszen már egy ideje magam is lelkes pálinkafogyasztó vagyok, és bizonyos posztok elolvasása segített eligazodni olyan kérdésekben, melyek egy ideje izgattak már, bár úgy tűnik, az ezekre adható válaszok nagy része pusztán hit és…..
Gondolom, nem nagyon kell bemutatni a blogot (titkon azért remélem, hogy akadnak olyanok is, akik még nem hallottak róla és most kedvet kapnak az átböngészéséhez), hiszen 2009-ben a Golden Blogon első lett, olyanokat megelőzve a kategóriában, mint a Tarda, a Konteo vagy éppen a…..
Rögtön feltűnt, hogy egy nem mindennapi bloggal van dolgom: elegáns és látszólag egyszerű dizájn, agyonoptimalizált kiegészítők (YouTube, Twitter, Facebook és egyebek) minden trendkövető és jól szerkesztett, pontosan úgy, ahogy az egy világhírű íróhoz illik. Rengeteg poszt (a…..
Nem tudom, honnan jött az ötlet, mégis elégedetten fellélegezhetünk: végre, van ilyen is. Úgy tűnik, akad még, aki elsősorban nem azért blogol, hogy saját agyszüleményeivel traktálhassa a T. Olvasóközönséget, hanem megpróbál valamilyen módon (leginkább klasszikus értelemben…..
Nem az egyetlen olyan blog, ami azokkal a mémekkel foglalkozik, amiket az elmúlt húsz-harminc év szabadított ránk, de talán az egyetlen olyan, ami kifejezetten a ’90-es évek korszakát célozta meg. Azoknak, akik hozzám hasonlóan ebben az időszakban voltak kamaszok, valószínűleg…..
Sok magyaráznivaló nincs ezzel a bloggal kapcsolatban: egy képzeletbeli erdő lakóinak életét mutatja be, de nem is akárhogyan. Középpontban a szexualitás és annak minden fajtája, ezért gyengébb idegzetűeknek és/vagy prüdériára hajlamos olvasóknak nem ajánlom. Ugyan vannak benne…..
A sorozatgyilkosok és a velük kapcsolatos esetek világát a közelmúltban leginkább a film tette naggyá: aki nem lelkesedik különösebben az ilyesmiért, annak is bizonyára ismerős a kép, ahogy a rémült áldozat fut-menekül, az őt üldöző, többnyire maszkot viselő alak pedig a…..