Regisztráció Blogot indítok
Adatok
V.P.

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2018 januárjának legelső napján egy érdekes üzenetet találtam elektronikus postaládámban. Az üzenet írója egy bizonyos Éva volt, aki levelével a Gutkeled nemzetségről írt gondolataimhoz szeretett volna egy újabb adalékot szolgáltatni. Ahogy azonban az ilyenkor lenni szokott, ez a rövid, néhány soros…..
Amikor logikai okfejtéseim során eddig a pontig eljutottam, gondolatban újra hátraléptem néhány lépést és vetettem egy pillantást az egyre inkább kitisztuló képre. Amint eltagadott történelmünk lassan kirajzolódó mozaikját szemléltem, különös gondolatok indultak meg bennem.…..
V.P. 2014.05.14 20:14:33
"@Tóth Gyula:Persze ettől a valódi többlet Krisztus születésének évéhez képest továbbra is 532 év, vagyis egy nagy húsvétciklus."

Kedves Gyula!

Ön ebben a nagy ciklus tanulmányban arra a következtetésre jutott, hogy Marcus Aurelius azonos Diocletianus császárral. És hogy az ő személye avval a céllal lett előre csúsztatva az idősíkon, hogy tőle elindított fiktív időszámítást összhangba hozzák az Arszakida időszámítással és így a 2 időszámítás között megteremtődjön az 532 év különbség?

Nem lenne-e logikus azt feltételezni, hogy 532-nél pontosan-e 2 császár élete közötti különbséggel több idő került fel az időszalagra,mert ennyi volt szükség arra, hogy a fiktív Diocletianus era-t a megfelelő helyre mozgassák?

Tehát Diocletianus lemondott 305-ben (azaz meghalt) Aurelius meghalt 180-ban. A kettő különbsége 125 év. Azonban Diocletianus jelenlegi hivatalos évszámai valójában Julián era szerinti dátumok és nem Krisztus szerintiek ezt még 44-el korrigálni kell,tehát a 2 császár közt valójában csak 81 év telt el.

Attilának mindenképpen Diocletianus kortársának kellet lennie tehát ha visszaszámoljuk Attila halálának az évét akkor valahova Marcus Aurelius korához kell jutnunk.

Tehát 895-104=791 Attila jelenlegi időszámítás szerint. Ha ebből levonunk 532-t akkor 259-et kapunk.

(Érdekkéség képen pont ekkoriban játszódik a Római-Alemann háború ami kísérteties hasonlóságot mutat a későbbi hun korszak eseményeivel.
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Mediolanum )

Na már most, ha a logikám helytálló volt akkor ebből a dátumból ha levonunk 81-et akkor Aurelius korába kell jutnunk.

259-81=178 Persze én is látom a hibát, hiszen Attila bár Diocletianus(Aurelius) kortársa volt minden bizonnyal utána halt meg, míg itt Attila már Diocletianus halála előtt 2 évvel meghalt.Azonban nem is ez volt a célom, hanem az hogy ráirányítsam a figyelmet, hogy szerintem nem 532 évnyi többlet van az időszalagon hanem több.

Remélem érthetően sikerült fogalmaznom és hasznosnak találja majd ezeket a gondolatokat.
Az előző fejezetben két sárkányölő hős legendáját tettük vizsgálat tárgyává, s személyük mögött a dicső Attilát, Isten ostorát fedeztük fel. Attila hőstetteit népmesénk Fehérlófia történetében örökítette az utókorra, melynek szimbolizmusát Beowulf óangol…..
Lassan két évtizede is megvan annak, hogy egy rendkívül különös könyv került a kezem ügyébe. A könyv címe ez volt: Csodakút – Népmese, beavatás, álomfejtés, napút, mélylélektan, ezotéria. Akik engem közelebbről is ismernek, azok pontosan tudják, hogy soha semmi sem állt…..
Az első részben áttekintettük a Gutkeled nemzetség eredetével kapcsolatos különféle elméleteket és arra a megállapításra jutottunk, hogy azok rejtélyes módon mind ugyanabba az irányba mutatnak. Végül megállapítottuk, hogy a Nyáry Krisztina naplójában található verzió…..
V.P. 2013.10.28 04:36:16
Nem ide vág a téme de már régóta biztos vagyok benne, hogy a kúnok magyarok és a kúnország néven fémjelzett terület az nem más mint az ősi Szkitia. Elég csak összehasonlitani a 2-nek a teerületi kiterjedését. Söt tovább megyek, a Kazária néven fémjelzett terület is maga Szkitia. A tarihi üngürüsz megörökiti az alábbi sorokat:

"Azután Szidijja uralkodója dívánt tartott, s ez a dívánon Árpádot tették meg az összegyűlt hat kapudán és a vitéz hadsereg fővezérének. Azután Szidijja uralkodójától engedélyt kaptak, és egy nap boldog órájában, Atilusz király halála után háromszáz év elmúltával, Iszá őkegyességének hétszáznegyvenötödik esztendejében Szidijja padisahjától elbúcsúztak, s onnan a tatár kán országa felé csapatonként elindultak."

Mi jutt erröl eszünkbe, hogy ha nem a Magyarok Kazár "alatvalóságának" és Álmos fejdelemmé választásának Biborbanszületett Konstantin által megörökitett történet persze kisebb nagyobb csusztatásokkal. Feltételezésem szerint Szkitiában ekkor Budának a leszármazottai uralkodtak de ez csak találgatás.

Továbbá élnék a feltételezéssel, hogy Magna Hungaria is erre területre vonatkozik, vagy legalábbis Kunország egy bizonyos részére, ide indult Julianus barát és ennek az országnak a mongolok általi legyözéséröl hozott hirt.
Ez továbbiakban megmagyarázza miért fogadta be a kunokat Iv.Béla. Valamint még egy érv, a mongolok a Magyarországi hadjáratot Kun hadjáratnak nevezik. Erre itt a forrás:
www.youtube.com/watch?v=az3JrTp9RQY ( a 3 rész valamelyikében).Nos remélem hasznos volt.
Rossz PC játékok sorozat Update 2008.04.06 11:52:00
Na. Megvan a következő játék, amit be fogok mutatni. Egy olyan, amit szerintem senki sem fog ismerni. Jobb is. Ilyen... hogy is mondjam... Az ember kínjában röhög, mert nem fogja fel mi történik! Ebből nehéz lesz videót csinálni, de már vannak ötleteim.Hála a jó égnek épp lázas…..
Rossz PC játékok sorozat M&M ? 2008.04.05 07:22:00
Edvárd a Gladiator Death Match Arena-ban ismerős karakterekre lelt... ..
Sajnálom, de mint április elseje fan, meg kellett tennem ;) Természetesen nincs vége a blognak, még akkor sem, ha az előző bejegyzésből elég sok dolog stimmel is.Most jöttem haza (munkából), látom, hogy több mint 350 komment van (mámmámiá). Néhányba beleolvasgattam és sokan…..
V.P. 2008.04.01 23:01:47
Nos, sajnálatos és nektek talán meglepő a hír, de azt kell mondjam, hogy nekem sajnos nem az. Már hosszú hetek óta érzem, hogy vége kell hogy legyen, de gondoltam a születésnapig még kihúzom. Aztán belegondoltam, azért az egész nem méltó arra, hogy pont a születésnapon legyen…..
Zoléga89 képes volt még freeride mode-ban is játszani az olasz melóval és kapott egy aranyozott Minit, amely törhetetlen, nagyon gyors és a rendőrök sosem kapják el! Ez de jól jött volna pár küldetésnél... Valamint blogján jól elmagyarázza a Fraps-et. Érdemes megnézni,…..
Az új ajánlója a Game Over-nek. ..
V.P. 2008.03.28 22:47:37
Sokan kérdezték már e-mailen, hogy most akkor melyik a legrosszabb játék? Mert videóim során, már többször is elmondtam ezt a jelzőt egy-egy játékra. Nos, az az igazság, hogy Wanted Guns "időkben" tényleg azt hittem, hogy ezt nem lehet alulmúlni (vagy felülmúlni, ahogy…..
Game Over Next Pénteki babazsúr 2008.02.14 10:32:57
Amikor Mariora nézek, mindig az jut eszembe, hogy bár én is ilyen fiatal maradhatnék ilyen sok ideig mint ő. Már több mint 20 éve szórakoztatja a nagyérdeműt, a bajsza, az arca, és a hasa mit sem változott. Nem fog rajta a felette elrohanó idő, kiváncsi vagyok, meddig bírja még…..
V.P. 2008.02.15 21:26:26
Az első részt már ismeritek, de a teljes hatás kedvéért itt van a teljes trilógia. Elvileg így szerettem volna. Több mint 25 perc játékidő! Egyébként a játék (ahogy azt már megszokhattuk), más néven is forgalomba került, jenkiknél "Fugitive Hunter - War on terror"…..
Kár, hogy nincs ma Halloween, ez oda való. Stella. Igen, megint a mesterlövész Stellája. 500x volt már róla szó, azt hiszitek már láttatok mindent...? Nos, "Barack" egy olyat küldött... Uff. Ki se merem rakni. Csak a "tovább" után, saját felelősségre és…..
Game Over Next X360 Mod 2008.02.06 15:39:00
Huuu gyerekek!! Asszem megtaláltam a világ egyik legkomolyabb Konzol modifikácioját. Ben Hack a srác neve, és nem egyebet csinált, mint az Xbox 360-at beleépítette egy laptopba. Angoltudás nem árt, de a képek magukért beszélnek: Mike..
GreenBeret kommentelő elküldte a valószínüleg legtökösebb pc-játék karaktert. Ennél még Dick Assman is sikítva menekülne! Este épp Postal2 tem és irtottam a várost mikor bementem a pipaárus csávohoz, de 100 dollárért nem veszek pipát gondolom inkább megölöm és elveszem.…..
V.P. 2008.01.27 14:28:01
Na kérem szépen. Akkor jó napjaitok lesznek, ma új Nerd, holnap új videó tőlem. Azért remélem ez a rockosított intró nem marad mostantól, régebbi jobban illett szerintem. De a videó nagyon állat, old-school Nerd action. Főleg a pisztolyos rész a nyerő :D ..
V.P. 2008.01.23 15:55:45
 Hát szerintem nagyon jó sikerült így elsőre :DA többi ehhez hason videó megtalálható a viccesvideok.blog.hu/-n:)..
Voja bemutatja nekünk ennek az igazi klasszikusnak az építgetős fajtáját :)TÖRÖLT VIDEÓ..
V.P. 2008.01.18 14:27:31
Jó pár év után végre sikerült szert tennünk egy PSP-re, ami folyamatosan kapjuk a jobbnál jobb játékokat. Egyetlen problémát csupán egy kábel okozza, ami miatt nin rá lehetőségünk, hogy tv-re bekössük a kézikonzolt. Így maradt a ''szegényember vízzel főz'' -effekt, azaz…..
No akkor mossuk kezeinket egy gyors helyreigazításban: ma az adás a tegnap beharangozottól eltérően nem a későbbi, hanem a szokásos időpontban, vagyis 21:15-kor fog kezdődni!!! Még egyszer: 21:15-től Game Over!Elnézést a félretájékoztatásért de az utolsó pillanatban…..