Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gremi

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
- Emberek, van egy jó, meg rossz hírem! – hirdeti ki a hajcsár az evezősöknek a gályán. - A jó hír az, hogy holnap mindenki dupla fejadagot kap, a rossz az, hogy a kapitány vízisíelni akar! Ez a régi vicc jut az ember eszébe, arról a parlamentnek benyújtott új…..
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, Pest megye honfoglalás kori gyűjteménye az utóbbi egy évben csodás leletekkel gazdagodott, beruházásoktól és gazdasági tőkétől függetlenül – elkötelezett civil örökségvédőknek köszönhetően. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága…..
Hogy mi történt pontosan péntek este Kairóban, az Egyiptomi Múzeum épületében, attól tartok, sohasem fogjuk megtudni. Amit a szórványos hírekből egyelőre tudni lehet, az hogy miután a rendőrség a tüntetők nyomásra elhagyta a Tahrír teret, több fosztagató hatolt be az…..
Gremi 2011.01.31 19:46:15
@aeidennis: Én kérek elnézést!
A parttalan viták, az értetlenség, a pökhendi beszólások hatására sikerült tüskéket növesztenem, amikkel szúrok, ha kell, ha nem.
Több, mint kétéves adósságot próbálok törleszteni az idei év első posztjával. Amikor 2008 decemberében megjelentek az első írások itt, a Konteóblogon, felhívott az egyik régi kollégám és azt javasolta, hogy a mindkettőnket sokáig élénken foglalkoztató Seuso-kincsről…..
Gremi 2011.01.11 12:47:00
több alkalommal látták a faluban az áldozatot, Honvédségi személygépkocsiban ülni. Ez mit is jelenthet:
1, jóban volt Sümegh József valamelyik parancsnoki gépkocsivezetővel, vagy futárszolgálatossal, aki ha arra vitte útja, hazavitte. De az is lehet, hogy a sofőr ott, vagy a környéken lakott.
2, valamelyik tiszt, aki időnként vásárolt a seusó hagyatékból, Honvédségi kocsival vitte-hozta. Ezt tartom kevésbé valószínűnek. Ahogy írtad, Sümegh József nem volt mintakatona, de nem is volt problémás Honvéd. Eltávozáson is annyi alkalommal volt, mint a katona társai. Visszaemlékezve katonai éveimre, voltak a csókos és a nem csókos katonák. A csókos katonáknak azokat neveztük, akiknek volt „lökete”, „hátszele” (pártfogoltja ilyen-olyan érdekből, sógor, koma, jó barát) többet jártak haza, gyakrabban kaptak kimaradást. Jelen esetben ilyenről nem beszélhetünk, hiszen a havi egy eltávozás, általánosnak számított. Nem is beszélve arról, ha én lettem volna az a katonatiszt, aki olcsón hozzá akartam volna jutni azokhoz az ezüst tárgyakhoz, akkor gyakrabban engedtem volna haza. Minden hazautazás, még ha a HM térítette is az utazási költség 50%-át, étel-ital, egy kis ajándék a családtagoknak stb-stb. pénzbe kerül, ami arra ösztökél, hogy egy újabb kelyhet, kupát vagy tálat értékesítsen.

leszerelés előtt 6 nappal eltávozás, befelé fordulás, zavarodott viselkedés, megkérte a szüleit, ne írjanak neki, ne látogassák stb.stb..

leszerelés előtt 6 nappal, csak nagyon indokolt esetben adtak eltávozást. Talán ez az egy olyan momentum, ami arra enged következtetni, hogy a Honvédség hivatásos állományában kell keresni a rejtély kulcsát. Ezt is csak azért mondom, mert addig, amíg a HM állományban van az illető, addig szemmel tudják tartani. Leszerelés után, a hivatásos katonának, nincs ellenőrzési lehetősége egy civil felett. De! Mivel voltam katona, tapasztalatból tudom, hogy volt olyan katonatársam, aki 3X temette el a nagypapáját, vagy a nagymamáját. Közvetlen hozzátartozó temetésére el szokták engedni a sorállományú katonát.

Vélelmezem, hogy Sümegh József szülei, nem tudtak a megtalált ezüst kincsleletről. Így, nem is írhattak neki ezzel kapcsolatos dolgokat levélben. Viszont írhattak neki olyat, hogy idegenek keresték több alkalommal. Írhatták neki, hogy az idegenek érdeklődtek, hol teljesíti a sorkatonai szolgálatát, mikor szerel le, milyen gyakran jár haza, kik a barátai, kikkel dolgozott bevonulása előtt. Magamról tudom, hogy ami a polgári életben nyomasztólag hat, az a katonaságnál, a maga sajátságos miliője miatt, hatványozottan jelentkezik. Én ezzel magyarázom a befelé fordulást, zavarodott viselkedést. Gondoljunk csak bele..
Gremi 2011.01.11 12:48:51
Inkább leírom, mire gondolok.
Sümegh József a barátjával megtalálta a rézedényben elrejtett ezüst tálakat, étkészleteket. Úgy gondolom, maga a megtaláló Sümegh József lehetett, a barátja, csak szemlélője volt. Ez miatt nem is fifti-fifti osztoztak. A tárgyak többségét Sümegh József megtartotta, a barátjának adott belőle néhány darabot. Amikor pénz szűkében volt, eladott egy-két tárgyat olyan embereknek, akik csak azt nézték, hogy ezüst, vagy még azt sem, csak azt látták a kelyhekben, kupákban, tálakban, hogy szép mintájuk van. Mivel ezek a vevők nem gyűjtők voltak, a szaktudásuk is csak annyi lehetett, mint nekem az űrhajózáshoz, így érthető, hogy aprópénzt fizettek a tárgyakért. Nem is beszélve arról, hogy az eladónak sem volt igazán fogalma arról, milyen értéket képviselnek az általa talált leletek. Miután Sümegh József megkapta a behívóját úgy gondolhatta, tartalékol magának egy kis pénzt, ezért több darab ezüst tárgyat elvitt az Ecseri piacra, ahol köztudottan a sza..tól a repülőig mindent megvesznek, és eladnak.
Véleményem szerint a fordulat akkor állhatott be, amikor az Ecseri piacon eladott tárgyak, kikerültek külföldre, vagy idehaza látta meg olyan gyűjtő, vagy műkincskereskedő, aki felismerte a tárgyak értékét. Tudatosult a hazai kereskedőben, vagy nevezzük neppernek, hogy a megvett műkincseket, 50-80 vagy akár 100 szoros áron tudják külföldön értékesíteni. Úgy gondolom, aki ezzel foglalkozik, megvannak a külföldi kapcsolatai. De talán még az sem kellett hozzá, hiszen az Ecseri piac akkor is, és talán most is a külföldiek egyik kedvenc helye, ahol be tudták, tudják szerezni a gyűjteményükből éppen hiányzó tárgyakat.
Sümegh József bevonult katonának. Viszonylag nyugodtan teltek a napjai addig, amíg a műkincskereskedő, vagy a megbízottja ki nem derítette, hogy hol lakik.
A szülei levélben értesíthették, hogy keresték őt idegenek, érdeklődtek utána. Hagyhattak üzenetet stb.stb. Az is lehet, hogy egy-két alkalommal találkozott is a „vevővel” Sümegh József, aki rájött, rájöhetett arra, hogy milyen értéket is képviselhetnek az Római korból származó tálak. Itt kezdődhetett a félelem, a befelé fordulás, a zárkózottság. Elmondani a sejtését, a félelmét nem tudta, nem merte elmondani senkinek, lehet, hogy akkor már senkiben sem bízott, tartott a saját árnyékától is.
Gremi 2011.01.11 12:49:59
A szüleit nem akarta belekeverni, ezért kérte, hogy ne látogassák, ne írjanak neki. Úgy gondolhatta, majd elmúlik a veszély, mint egy rossz állom, az ébredés után.
Az, hogy Sümegh József a leszerelése előtt 6 nappal eltávozást kapott, valóban szokatlan, de nem megmagyarázhatatlan. A katonák fantáziája kimeríthetetlen volt a téren, hogy mit találjanak ki, ha rendkívüli eltávozást akartak kieszközölni. Ha az ügyeletben lévő tiszt kellő empátiával rendelkezett, rendszerint be is vette a mesét.
Erre a rendkívüli eltávozásra 2 teóriát állítottam fel:
egy hivatásos katona, aki kapcsolatban állt műkincskereskedőkkel, utolsó lehetőségként (a leszerelés miatt) csapdát állított Sümegh Józsefnek, hogy megszerezzék tőle így, vagy úgy a műkincseket. Ezt tartom kevésbé valószínűnek.
Sümegh Józsefet valamilyen úton értesítette a műkincskereskedő nepper, hogy van egy (külföldi) vevő, aki nagyobb tételben vásárolna tőle a Seuso tárgyakból. Valószínűsítem, hogy beígért egy mesés, visszautasíthatatlan összeget, de az ajánlat csak rövid ideig él, mivel a (külföldi) vevő elutazik. (ezért 6 nappal a leszerelés előtt a rendkívüli eltávozás)
Sümegh József, az utolsó nap meglátogatta a már rég látott rokonait, nekik több féléképpen magyarázta a látogatás okát. Szokatlanul, nem autóbusszal, hanem gyalog vágott neki a több km. útnak.
A viselkedése magyarázható azzal, hogy depressziós lett, befelé fordult, nyomasztotta a műkincsek eladásának a bizonytalansága, a tisztázatlan körülmények. Biztos vagyok benne, hogy félt is. Rossz előérzete lehetett. Lehetséges, hogy arra gondolt, majd az „angyalbőr” megvédi, nem fogják őt bántani. Elviszik a még megmaradt seuso tárgyakat, kifizetik neki a mesés összeget, és leszerelése után boldogan él a családjával….
De nem így történt. Lehetséges, ahogy kilépett a laktanya kapuján, már megpecsételődött a sorsa.
Innentől már tényekről beszélünk. Sümegh József találkozott két személlyel, majd felakasztva, holtan találják meg egy elhagyatott pincében.

Itt visszatérek magukra a seuso műkincsekre. Felvetődik bennem néhány kérdés.
A térképen, amit belinkeltél a Seuso épület „feltételezett” helye látható…..(ez olvasható)
Nincs meg, hogy konkrétan hol volt a villa?
Gondolom, ott ahol ilyen díszes, ilyen mennyiségű ezüst tárgyak voltak, nem lehetett kis épület. Az épülethez, kellett, hogy legyen udvartartás, gazdasági épületek, stb.
A Magyar Állam több 10 millió forintot fizetett ki ügyvédeknek, szakértőknek és nem tudjuk pontosan, hogy maga az épület hol helyezkedett el? Ha ez így igaz, (márpedig remélem, hogy nem,) egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy a Nemzetközi Bíróságokon minden, ezzel kapcsolatos pert elveszítettünk.
Elég vizuális gondolkozású vagyok, és ha elképzelem azt a szituációt, amikor egy Angol Bíróságon megkéri a Bíró a Magyar Állam képviseletében ügyködő jogászt, hogy ugyan mutassa már meg térképen, hogy az a Római kori villa hol helyezkedett el, ahonnan származtatják a seusó műkincseket. A Magyar jogász lassan odalép a térképhez, szemügyre veszi, majd a jobb kezének mutató ujjával rábök a térképen egy pontra, és határozottan azt mondja: Itt volt a villa! Plusz-mínusz 20 km!
Valószínűsítem, hogy nem ez az egy rézedénnyel elásott, elrejtett kincslelet lehet csak, amit abból a villából kimenekítettek.
El tudnék képzelni egy társadalmi össze fogással létrehozott szervezetett, ami természetesen a kellő engedélyek birtokában, régészek felügyelete alatt kutatná, és térképezné fel ennek a villának a helyét. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a kutatás közben kerülnének elő olyan tárgyak, amelyek bizonyító erejűek lennének a seuso kincsekként elhíresült tárgyak származási helyét illetően.

Elnézést kérek, a hosszúra sikerült hozzászólásért.

Tisztelettel: Greman István
A Régiségbúvár oldalon olvasható annak a szakmai vitának az emlékeztetője, amely Pécsett folytattunk november végén egy konferencián a római kori lelőhelyek védelmével és azok fosztogatásával kapcsolatban. A beszélgetésben és vitában több tucat, főleg római korral…..
Gremi 2010.12.30 15:23:00
@Hullafotós:
Tisztelt Hullafotós!
Az írásaiban sok igazság van.
De!
Szerintem, nem azon az 5-6 régészen kéne „elverni a port”, vagy számon kérni ennek az Országos jelentőségű, problémának a megoldását, akik időről időre összehoznak egy-egy beszélgetést, egy-egy konferenciát, hogy a valós probléma ne merüljön feledésbe. A régész társadalom nagytöbbsége ismeri, és nap mint nap találkozik ezekkel a problémákkal.
Amin én csodálkozom, hogy csak az a néhány ember vállalja fel annak az ódiumát, hogy összehív beszélgetéseket, konferenciákat, vagy itt a neten kezdeményez vitafórumot. Érdekesnek tartom azt is, hogy itt a fórumon kevés szakmabeli tesz javaslatot arra, miként lehetne megoldani ezt az összetett problémát. Azt nem hiszem, mivel diplomás emberekről van szó, hogy ne lenne javaslatuk, véleményük.
A magam részéről, ebben látom a „sikertelenség” okát. Azok a látszat intézkedések, természetvédelmi őrök, Rendőrség, polgárőrség bevonása a kulturális javak védelme érdekében, csak a médiának jó, egy hír a híradóban, egy cikk az újságokban. Gyakorlati jelentőségük, maximum lakott területen van.
Továbbra is fenntartom azon állításomat, hogy a legjobb (az én véleményem szerint) és legolcsóbb megoldás, az olyan civil személyek bevonása, akik helytörténettel foglalkoznak. Ennek a gyakorlati megoldása, kivitelezése, kontrolálása már más lapra tarozik.
Adni és kapni.
Ez a mottó, így működik a világ.
Egy példát hoznék fel, mindenki értse úgy, ahogy akarja:
Egy embernek elüszkösödött lábbal fekszik a kórházban. Az orvosok, azt mondják, vagy levágjuk az elüszkösödött lábat, és akkor élhet még jó néhány évet, vagy rövid időn belehal a beteg.

Tisztelettel: Greman István
Gremi 2011.01.03 20:09:30
@bloggerman77:
Kedves Uram!
„Mit tehetünk a pusztuló dunántúli lelőhelyekért?” a címe ennek a vitaindító, vagy figyelemfelkeltő írásnak.
Ön elolvasta az addig leírtakat, és ismeretlen embereknek neki esett, mint -Tóth gyerek, az anyja v..lagának. Általánosít, és cinikus megjegyzéseket tesz.
Sem jogom, sem erkölcsi felhatalmazásom nincs, hogy Önt bíráljam, nem is ezt teszem, csupán a véleményem írom le, minden bántó szándék nélkül!

Had idézzek Öntől: Tudja, kissé nyers a stílusom, de már a hócipőm teli van az ufonauta-sumérhívő, nyugdíjas mérnökökből álló "történész" és "nyelvész" bagázzsal vívott küzdelemmel itt az interneten.
A történész, és a nyelvész szavakat tette idézőjel közé, nem a bagázst.
Bagázs = söpredék, csürhe….
Ezzel a jelzővel illeti azokat az embertársait, kvázi kollégáit, akiknek ugyan az az érdeklődési körük mint önnek, csak más a véleményük, más a meggyőződésük.
Lehet, hogy akiket Ön „bagázsként” említ, ugyan úgy, mint Ön, írtak már egy-két könyvet, publikáltak is már néhány szakfolyóiratban.
„A fémkeresősökből kb. akkor lett elegem, amikor régebben…….”
Általánosít, holott csak egy-két fémkeresős használta ki az Ön segítőkészségét. Ezt az általánosítást, a „másik” oldalról sem tudom elfogadni, amikor korrupt, hanyag, nemtörődöm jelzőkkel illetik a régészeket. Ahogy a fémkeresősök között, úgy a régészek között is lehetnek olyan egyének, és itt kiemelném az EGYÉN-t, aki a saját malmára hajtja a vizet, önös érdekből, kihasználja az éppen akkor adódó alkalmat.
Bevallom Önnek őszintén, én még nem találkoztam sem korrupt, saját zsebre dolgozó régésszel, sem olyan fémkeresőssel, aki „megtollasodott” volna, a leletek eladásából. Ettől függetlenül, elképzelhetőnek tartom, hogy vannak.
Találkoztam viszont olyan fémkeresősökkel, akik megkértek, hogy adjam le az általuk talált leleteket, mert ők nem merik, félnek a szankcióktól, vagy, hogy kellemetlenségük származik belőle. Találkoztam olyan régésszel, aki a feltárás dandárjában, az ásatást meglátogató iskolásoknak olyan előadást tartott, hogy a kölkök szája tátva maradt, alig akartak elmenni.
Egy szó, mint száz, vannak ilyen, és olyan emberek.
Bizonyára Ön is, a maga szakterületén, az eddig elért eredményei alapján értékes embernek számít.
Kérem, fogadja el, hogy nem vagyunk egyformák, lehet más a véleményünk még akkor is, ha a céljaink közösek.
Visszakanyarodnék az első mondathoz, kiegészítve azzal, és nem leszűkítve a fémkeresősökre,
„mit tehetünk a pusztuló lelőhelyek védelme érdekében?”
Szívesen olvasnám az építő jellegű javaslatait.

Tisztelettel: Greman István
V. Fiatal Római Koros Régészek Konferenciája, Pécs 2010. november 26-28. Kerekasztal: Kő a kövön – Mit tehetünk a pusztuló dunántúli lelőhelyekért? Vita vezetője: Dr. Visy Zsolt Jegyzetek alapján összeállította: Talabér Ildikó - Szabó Máté Magyarország lelőhelyei…..
Gremi 2010.12.22 14:00:22
Kedves Máté!
Azt nem hiszem, hogy ecsetelnem kell, hogy mennyire nagyra becsülöm azon régészek munkáját, akik mindent megtesznek a leletek megmentéséért, akik az örökség védelmet szívügyüknek tekintik.
A magam részéről biztos vagyok abban, hogy az a kerekasztal beszélgetés is az örökség védelem szellemében, és érdekében történt.
A probléma megközelítése, a lehetséges megoldások azok, amelyekkel nem tudok azonosulni. Vannak fémkeresősök, akik már együttműködnek a múzeumokkal, őket nem kell meggyőzni, csak megtartani kell, kellene. Erre vonatkozóan semmit nem olvastam az összefoglalóban.
Vannak fémkeresősök, akik nem dolgoznak együtt a múzeumokkal, ilyen-olyan oknál fogva. Az ő integrálásukra vonatkozó javaslatokat sem olvastam az összefoglalóban.
„Élni, és élni hagyni”
Ebben látom az együttműködés lehetőségét.
Mivel Római koros régészek voltak jelen azon a beszélgetésen, azt javaslom, el kellene gondolkozni azon, hogy a Római birodalom hogyan tudott akkorára fejlődni.
Azokat a területeket, amelyeket csatában, erőszakkal foglaltak el, sok pénzbe, és emberáldozatba kerültek. A leigázott népek, soha nem hódoltak be a leigázóknak.
Sokkal szerencsésebb volt, amikor egyezséget kötött a két fél egymással. Élni, és élni hagyni.

Arra a Parlamenti felszólalásra csak annyit mondok, hogy a képviselő Hölgy tudván, hogy 2 perce lesz elmondani a mondókáját, jobban összeszedhette volna a gondolatait. Én, mint fémkeresős megértettem, hogy mit akart mondani, de aki nincs benne ebbe a körbe, annak elég érthetetlen lehetett.
Az Államtitkári választ, a magam részéről, nem minősíteném. Csúsztatás, félreinformáltság, cinizmus.
De majd amikor a szavazásnál a gombot meg kell nyomni, az Ő ujja lesz ott.
Ez a mai Magyar valóság!

Tisztelettel: Greman István
Gremi 2010.12.24 17:45:14
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vitaülést rendez Rablás, gyűjtés, leletmentés - A fémkeresőműszer használata Magyarországon címmel 2010. június 4.-én, pénteken, 14 órai kezdettel, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az előadók között megtalálható…..
Gremi 2010.04.30 14:18:39
„Amennyire halott az, aki itt van eltemetve, és ahogyan már nem tud beszélni, annyira legyen Rhodine is halott Marcus Licinius Faustus számára, és úgy ne tudjon beszélni...” „Ahogy ez az ólomdarab most a föld mélyére kerül, úgy kerüljön az alvilági istenekhez…..
Gremi 2010.05.18 08:17:07
A neten találtam, nagyon érdekes:

Rómában nehéz megítélni, hogy az írásbeliség mikor lépett túl azon a szûk körön, amelynek különleges okból volt szüksége az írásra, de bizonyosnak látszik, hogy az írás funkciói a korai Itáliában még szûkebbre voltak szabva, mint az archaikus Görögországban. Eleinte valószínûleg fõleg kultikus célokra használták az írást, de a Kr. e. 4. századtól szerepet kap az államvezetésben és a katonaságnál is. (Harris W. 1989, 325) Az elsõ utalás a római polgárok literációjára Kr. e. 130 körülrõl származik, a leges tabellariae kapcsán, amely a szavazóktól egy igen egyszerû írott szöveg elkészítését követelte meg. Ebbõl legalább annyit megtudhatunk, hogy létezett a polgárok egy kis csoportja, amely tudott írni.

Az írástudók aránya még a principátus idején sem haladta meg a 10%-ot. A késõbbiekben a rabszolgák tömeges bevándorlása megzavarja a képet, ugyanis a rabszolgák egy része tudott írni és olvasni.

A Pompejiben talált feliratok azt sugallják, hogy Kr. u. 79-ben itt a kézmûves írásbeliség szinte teljes volt, ám még itt is lehetett valaki egyszerre tehetõs ember és csak félig írástudó vagy írástudatlan. Valószínû továbbá, hogy Pompeji még az itáliai városok között is a leginkább literátusok közé tartozott.

Az Itálián kívüli helyzetet kettõsség jellemezte. A keleti provinciákban beszélt nyelveknek volt saját írásuk, így itt az írni-olvasni tudás szintje viszonylag magasabb volt; Hellaszban pedig -- a megkezdõdött hanyatlás ellenére -- a birodalom bármely részéhez mérten is kiemelkedõen magas. A nyugati provinciákban beszélt nyelvek viszont nem rendelkeztek írással, így az írástudás egyszersmind a latin nyelv ismeretét is feltételezte. (Kivéve azokat a területeket, amelyeken a föníciai ábécével írt újpun volt a fõ beszélt nyelv.) Ez a sajátos diglosszia -- amely ezeken a területeken lényegében a Kr. u. 12. századig fennmaradt -- azt eredményezte, hogy a nyugati provinciákban az írásbeliség a legszûkebb értelemben vett helyi elitre korlátozódott: ennek tagjai a római hódítókkal való zavartalan együttmûködés érdekében valamilyen szinten a latin nyelvet is elsajátították. Az írástudás aránya a nyugati provinciákban valószínûleg 5–10% közötti lehetett, a nõké pedig minden bizonnyal 5% alatti. (Bowman 1991, 119; Harris W. 1989, 330). A latin írásbeliség egyébként a göröghöz képest kedvezõtlenebb helyzetben volt: egységesülését és megizmosodását minden bizonnyal gátolta a birodalom óriási kiterjedése és soknyelvûsége. Ám még magában Itáliában is vidékenként eltérõ módon fejlõdött az írás, amit kölcsönösen alig tudtak olvasni. (Hajnal 1993b, 44)

Itáliában és a nyugati provinciákban létezett a latin írásbeliséggel párhuzamosan görög nyelvû írásbeliség is. Ezt a korábbi évszázadokban a Földközi-tenger partvidékén létrejött számos görög kolónia által gyakorolt hatáson kívül a rómaiaknak a görög kultúra iránti erõteljes vonzalma éltette.
A császárkorban az itáliai szabad férfiak literációs szintje akár 20–30% közötti értéket is elérhetett, s a nõi írástudás is 10% körüli lehetett: ez egyébként az 1580–1700 közötti angliai állapotnak felel meg. (Corbier 1991, 99)
A kereszténység megjelenése, majd államvallássá válása a 4. században az írásbeliség terjedése szempontjából két egymással ellentétes hatás forrása lett. Bár a kereszténység nem követelte meg az egyszerû hívõktõl a szent könyvek olvasását, a vallási célú olvasás mértéke nõtt; másfelõl a keresztény egyház törekedett -- nem is sikertelenül -- a világi célú írásbeliség visszaszorítására. (Harris W. 1989, 326; 331)

A kereszténység egyébként mondhatni egy írásellenes lázadás jegyében fogant. Míg az Ószövetségben az írástudó szó általában pozitív szövegösszefüggésekben fordul elõ -- például a bölcsesség szinonimájaként --, addig az Újszövetségben az írástudók és farizeusok, írástudók és fõpapok annak a megkövült struktúrának a képviselõiként jelennek meg, amellyel Jézus szembefordult. Természetesen ez nem gátolta meg a késõbbiekben intézményesült keresztény egyházat abban, hogy az írást felhasználja.
A fenti és más egyéb ellentétes hatású folyamatok miatt a késõ antikvitás literációját illetõen sok a bizonytalansági tényezõ. A bürokráciában és a vallási életben minden bizonnyal nõtt az írásbeliség szerepe, emellett viszont vélhetõen romlott az elemi oktatás. A Kr. u. 4. századtól bizonyíthatóan hanyatlás következik, a birodalom egyes helyein azonban ez már a 3. század elején megindult. A Nyugat-római Birodalom bukása 476-ban ezt a folyamatot természetesen jelentõs mértékben felgyorsítja.
A fentiekbõl kiviláglik, hogy az antikvitásban az írástudásnak a felnõtt lakosság egészére vetített aránya alacsony maradt: még a legfejlettebb területek legjobb korszakaiban is csak megközelítette a 20%-ot. Ez igen alacsony szint ahhoz képest, amit az elmúlt kétszáz évben megszoktunk. De tudomásul kell vennünk, hogy minden társadalom olyan szintjét éri el az írásbeliségnek, amilyet az adott társadalom szerkezete és a benne uralkodó légkör megkíván, s persze amilyet az adott kor technológiája lehetõvé tesz. (Vö. Harris W. 1989, 331) Azt is láthattuk -- s ezután is látni fogjuk -- hogy az írásbeliség adott szintjét nemcsak elérni nehéz, hanem megtartani is: az írástudás terjedésének a történetében mély hullámvölgyek is vannak.

Felmerül a kérdés, hogy az írásbeliségrõl alkotott mai fogalmaink fényében mennyit ér ez a szint, mire volt ez elég, mi rejtõzik (az önmagukban is felettébb bizonytalan) statisztikai adatok mögött. Nicholas Horsfall egész tanulmányt szentel ennek a kérdésnek, s arra a következtetésre jut, hogy az írástudók tényleges arányánál fontosabb az a körülmény, hogy az írásbeliség mennyire hatja át az adott társadalmat. (Horsfall 1991)(4)

Fontos itt figyelmeztetnünk arra, hogy az antikvitásbeli olvasni tudás nem volt azonos a maival. Az antik ember számára az olvasás bizony nehéz mûvelet volt: egy ismeretlen szöveg “kapásból” való elolvasása nem ment egykönnyen.(5) (Corbier 1991, 116)

Ennek ellenére van olyan vélemény is -- Allan K. Bowmané --, amely szerint a 20%-ot megközelítõ literációs arány elegendõ volt ahhoz, hogy az írásbeliség mintegy átjárja a társadalom egészét.(6) Bowman szerint a lakosság 80%-át meghaladó írástudatlan népesség nagy része igen közeli viszonyban volt az írásbeliséggel (‘was thoroughly familiar with literate modes’). (Bowman 1991, 122)

Az írástudatlan népesség természetesen tudott az írás létérõl, azt elfogadta, s valószínûleg félt is tõle, de nehezen hihetõ, hogy az írásbeliség mélyebb hatást gyakorolt volna rá, hiszen ez még az írni-olvasni tudó kisebbséggel sem következett be. Az írásbeliség jelenléte ellenére az antik világ, az antik kultúra minden területét a szóbeliség határozta meg. (Adamik 2000, 12) Még az olyasféle csábító kettõsség felvázolása sem fedné a valóságot, amely a népi kultúra közegeként a szóbeliséget, az elit kultúra eszközeként pedig az írásbeliséget jelölné meg, mivel az elit élete is teljességgel a szóbeliség keretei között folyt; Corbier ezt Róma tekintetben állapítja meg, de érvényesnek kell tekintenünk a görög világra is.(7) (Corbier 1991, 110–111)

Legfõképpen attól az illúziótól kell tartózkodnunk, amely az írásbeliségben mai mintára új ismeretek, új világok, új eszmék megismerésének az eszközét látná; és még inkább attól, amely azt sugallná, hogy az írni-olvasni tudás a gondolkodás kritikus módját oltotta volna bele az egyszerû görög vagy római polgárba. (Harris W. 1989, 335) Az antik írásbeliség ehhez nem volt kellõképpen interiorizált. A mélyebb interiorizációt mindenekelõtt az írás nehézkes volta gátolta meg (az adott technológiai szint mellett nehezen kezelhetõ eszközökkel volt mûvelhetõ), valamint az az ebbõl egyenesen következõ körülmény, hogy kevés volt az olvasható szöveg. A legtöbb írástudó görög és római írni-olvasni tudását feltételezhetõen nem használta egyébre, mint a mindennapi élet gyakorlati céljaira.

Ez a mélységben és kiterjedésben korlátozott írásbeliség mellesleg általában a politikai status quo fenntartását szolgálja: elegendõ ahhoz, hogy a hatalom akaratát hatékonyan közvetítse az alattvalókhoz, ahhoz viszont túl kevés, hogy az írás hatalomellenes eszmék hatékony hordozója legyen.

Hajnal István az alábbiakban plasztikusan foglalja össze az antik írásbeliség lényeges jellemzõit:

“A görög-római élet még nem jutott el az írásbeliség modern kifejtéséig, az írásnak elvszerûen általános szociológiai eszközként való alkalmazásáig. Az írásbeli, intellektuális rétegek nagyjából teljesen elvilágiasodtak, a szakrális és intézményes kötöttségektõl megszabadultak. Azonban az íráshasználat a mûvelt városi-kereskedõ és a rhétor-jogász rétegekhez kapcsolódott, magasabb oktatás útján; másrészt, ami rosszabb, a gyakorlati, köznapi íráshasználat rabszolgamunkává lett. Az antik élet, nagyobb arányaiban, mégiscsak szóbeli közösségélet maradt. A görög vezetésrõl a rómaira való áttérés nagy törést jelentett a kultúrában, tehát az írásalakulásban is. A római birodalom óriási területeit nem tudta ez az általánossá nem vált írásbeliség átitatni, feldolgozni. [...] Mint általános érvényû, s így önmagától terjedõ szociológiai módszer nem fejlõdött tehát ki az antik írásbeliség, bár korlátozott szerepében is addig példátlan eredményeket ért el a közösség szellemi és anyagi fejlesztésében.” (Hajnal 1993b, 43–44)
Május 15 - 16-án Múzeumok Majálisa lesz Budapesten a Múzeumkertben és a Nemzeti Múzeum termeiben. Száznál több múzeum és kiállítóhely képviselteti magát a rendezvényen, és egyebek között koncertek, filmvetítések, játszó- és alkotóműhelyek, rendhagyó tárlatvezetés,…..
Gremi 2010.05.16 12:00:38
@páratövis: Őszintén sajnálom, hogy a rossz időjárás miatt nem úgy alakul a program, ahogy elterveztétek.
A barabási rendőrök 2010. április 10-én négy személyt igazoltattak az ukrán – magyar határ közelében. A tiszakerecsenyi határ meglehetősen eldugott részén fémkeresőző személyekre a helyi lakosok figyeltek fel, akik határsértőknek nézték a gyanús idegeneket, így…..
Gremi 2010.05.04 10:58:48
Engedjétek meg, hogy elmondjak egy történetet.
Tavaly októberben történt, hogy egy szántóföldön, régészetileg nem ismert helyen keresőztem. Találtam is néhány bronz töredéket. Már-már kezdtem feladni, mikor is valami ígéreteset jelzett a fémkereső.
Rá ástam a jelre, (30x30 cm lyukat) és találtam egy bronzkori cserépedényt, benne 99 db bronzból készült díszt, csüngőket, tűt és vereteket.
Mivel nem akartam ellopni, nem akartam eladni, nem akartam elsumákolni a leletet, azon nyomban telefonáltam a helyileg illetékes múzeum munkatársának, aki őszinte örömmel nyugtázta a lelést. Arra kért, fotózzam le és küldjem el az email címére. Ez egy szerdai késő délután történt. Még azon a héten, pénteken kijöttek, és szemrevételezték a helyszínt. A következő héten hétfőn, a Ceglédi múzeum 4 munkatársa kijött, és egy 4X4 méteres részen feltárást végeztek. Ezen a 4x4 méteres részen, 3 olyan objektum volt, ami arra enged következtetni, hogy ott több korszak leletei lehetnek.
Azt is jól lehetett látni, hogy a leletszinten, az eke hegyének nyomai vannak.
Aki elolvasta a
sirasok.blog.hu/2009/12/18/kilencvenkilenc_bronzekszer_a_szantasban című írást, ennyit tud a történésekről.
Amit viszont nem.
Felajánlottam, hogy többedmagammal, természetesen régész társaságában átvizsgáljuk a szóban forgó területet bízva abban, hogy az enyészettől, az ekétől megmentsük azokat a már szántás szintbe került tárgyakat, amelyekre biztos pusztulás vár.
Mivel a fémkereső, a talajradar, a mélykereső, a magnetométer egy kalap alá van véve a törvényben, így az ásatási bizottságtól engedélyt kellett kérni a műszeres kutatásra. Na, ez az engedély még a mai napig nem született meg. Már olyat is halottam, hogy az engedélyt kérő régésztől hatástanulmányt kértek… SZÁNTÓFÖLDÖN! Hatástanulmányt…
Itt kezdett el kattogni az agyam.
- akkor mégsem kell a múzeumoknak a lelet?
- magukénak érzik az 1711 előtti emberi kéz alkotta tárgyak sorsát? Ha igen, akkor miért akadékoskodnak, miért találnak ki újabb és újabb marhaságot, hogy megakadályozzák a leletmentést?
- miért van az, hogy tűzzel, vassal irtanák (egyesek) a fémkeresősöket, hangoztatva, hogy kiszakítják a leletek a maga kontextusából, ha azok nem foglalkoznak vele, akik ezért kapják a fizetésüket?
- folyton azt hallom, azt hangoztatják, hogy a leleteket le kell adni, a törvény szerint azok állami tulajdonban vannak. A régész állami alkalmazott, az állam az adófizetők pénzéből fizeti őket. Ennek ellenére azt látom, hogy azok az emberek, akik döntéshozói helyzetben vannak, nem jó gazda módjára bánnak sem a leletekkel, sem a régészetileg ismert és veszélyeztetett területekkel.
Az én szememben ezek az emberek, nem régészek. Ők csak hivatalnokok, bürokraták, akik azért tartják fenn ezt a jelenlegi rendszert, hogy az ő munkahelyük, fizetésük biztosítva legyen.
TISZTELET A KÍVÉTELNEK!
Tudom, vannak ilyen és olyan régészek, mint ahogy vannak ilyen és olyan fémkeresősök is.
Az én szememben azok a RÉGÉSZEK, akik ahogy tehetik, a lehető legrövidebb időn belül, mint ahogy fent is írtam, jönnek és megmentik a régmúlt tárgyait az enyészettől a jelennek, és a jövőnek.
Gremi 2010.05.13 11:19:05
Kedves Marianna!
Olyan törvény még nem született, ami ne tartalmazna kiskapukat. Ha kiskapu nem lenne, munka nélkül maradnának az ügyvédek. Meg talán a jogalkotók sem akarnak olyan törvényeket alkotni, ami egyértelmű. Ezzel nem azt mondtam, hogy az Örökségvédelemmel foglalkozó törvény jó….
A magam részéről, másban látom a problémát.
Adva van egy hobby, tevékenység, a fémkeresőzés. Azt már leszűrtem, hogy az Ön álláspontja szerint az lenne az ideális és egyedüli megoldás, ha minden fémkeresős 10 cm-es darabokra darabolná a készülékét.
Kérem Önt, hogy ne értse félre, eszem ágában sincs megbántani, vagy megsérteni, csak beszélgetünk.
De!
Mi van akkor, ha nem az Ön álláspontja az ideális, és egyedüli megoldás. Véleményem szerint egysíkúan nézi és értelmezi a helyzetet. Sajnos Ön is általánosít, mint oly sokan.
Fémkeresős = bűnöző!
Mi van akkor, ha ez nem így van?!
Tudtommal számtalan kezdeményezés indult már, hogy a múzeumok és a fémkeresősök álláspontjait összefésüljék, de ez valahogy mindig egyoldalú akaratnak bizonyult. Nem a fémkeresősök hibájából.
Miért nem kompromisszum készek? Nem lenne példanélküli:
sirasok.blog.hu/2008/04/09/bontjak_a_budai_varat

Engedje meg, hogy elmondjak egy történetet.
Tavaly decemberben megkeresett egy házaspár azzal, hogy talált egy fonott bronz karkötő darabot.
Olvasták itt a blogon egy régebbi írásban, hogy nekem sikerült jó kapcsolatot kialakítanom néhány régésszel. Azért hozták hozzám, hogy továbbítsam a leletet ezen régészeknek. Ez a házaspár korábban a karkötődarab találásnak helyéről összeszedtek egy fél szatyor cserepet (szántás után!) és elvitték egy múzeumba, ahol igen nagynevű szakemberek azzal küldték el őket, hogy ha találnak fémet, akkor jöjjenek vissza. EZ NEM VICC!!! Szatyrostól, cserepestől elküldték őket…..
Hogy mi történt az óta ?
Azok a régészek, akik nem köpnek ha meglátnak egy fémkeresőt, kijöttek és terepbejáráson, körülhatárolták a még régészetileg nem nyilvántartott lelőhelyet. Megállapították, hogy ott több korszakból származó cserép darabok vannak a felszínen.
Megállapították, hogy a talaj erózió oly mértékben lekoptatta a dombot, hogy a szántás következtében 4-5 sírt szétszántott az eke.
Most be kell valljam, bűnöztem!
Fémkeresőztem azon a helyen…
Így kerültek elő több korból származó nyílhegyek, gyűrűk. Árpádházi érmék, Római érmék, fibulák, díszes füles gombok, és egy Lothar érem, amiből tudtommal mindössze 5 darabot találtak az egész Kárpát Medencében. Ezek mind, a szántásban, amit felszín közelbe hozott az eke. Ezeket a szórványleleteket, átadtam a terepbejáráson résztvevő régészeknek, GPS koordinátákkal együtt. Találtam még egy kengyelt, ami mellett észleltem még több fémet, így nem bolygattam. Ennek a kengyelnek illetve a többi mellette lévő fémtárgynak a leletmentéses feltárása megtörtént. A végeredmény, egy komplex Honfoglalás kori sír egy csontvázzal, nyílcsúcsokkal, kengyellel, zablával, csontlemezzel.
Summázva:
a fémkeresős = bűnöző felfedezett egy Honfoglalás kori temetőt, és mindent, amit talált, leadott.
a fémkeresős = bűnöző beszélt a Polgármesterrel, aki megígérte, hogy támogatja a feltárást
a fémkeresős = bűnöző beszélt a földbérlővel, aki lemondott a közel 4 hektár föld bevetéséről, és lemondott a kártalanításról
a fémkeresős = bűnöző saját költségén feltárcsáztatta a területet, hogy a földbérlőt ne büntessék meg a gaz végett, mert a terület benne van a NATURA 2000 programban. És persze már nem volt pofám megkérni a földbérlőt, hogy ezt is ő, saját költségén csinálja meg.
Ha minden igaz, a nyáron megtörténik a feltárás….

Kedves Marianna!
Igazat adok Önnek abban, hogy ami 1-2 méter mélyen van, az maradjon is ott addig, amíg azt tudományosan fel nem tárják.
- De mi van, mi lesz azoknak a szórvány leleteknek a sorsa, amit már most is forgat az eke, darabol a tárcsa?
- Mi van azokkal a ma még a szántás szinttől 5 cm-rel mélyebben lévő komplex leletekkel, amit a jövő évi szántás már el fog érni, meg fog bontani?!
- Belegondolt, belegondoltak e azok a szakemberek akik ennyire mereven elutasítják a fémkeresősök baráti jobbját, hogy mennyi hasznos információval és az adott terület pontosabb kormeghatározását segítő tárgyal lett, lesz szegényebb a régészet, és ez által a kultúránk?
Még egy utolsó gondolatot engedjen meg.
Nem fényezni akarom magam, de több, a régészek által nem ismert lelőhelyet jelentettem be. Számtalan különböző korból származó szórvány leletet adtam le. Sikerült két olyan leletet találnom, amit a régészek tudományos pontossággal fel tudtak tárni, és a térségünkben ritkaságszámba megy.
Az adott múzeumtól, vagy a KÖH-tól annyit nem kaptam, hogy „köszönjük”…..
Igaz, annak örülhetek, hogy nem jelentettek fel. Még.

Kívánok Önnek jó egészséget, és sikereket a munkájához!

Tisztelettel: Greman István
Gremi 2010.05.15 13:05:21
Tisztelt Marianna!
Már régóta vártam a válaszát. Gyakorlatilag ilyen stílusú, és tartalmú választ gondoltam Öntől.
Szeretném leszögezni, hogy jelen jogszabályok szerint a fémkereső használata, ha az nem régészetileg ismert, védett, vagy fokozottan védett területen történik, és ha a kutatás nem kifejezetten muzeális tárgyak kutatására irányul, akkor az nem minősül bűncselekménynek. Tehát nem tilos. Ha nem tilos, akkor szabad. Ezt Önnek, mint szakmabelinek tudnia kell. Ha olyan jellegű tárgy kerül elő, ami arra enged következtetni, hogy ott régészeti lelőhely van, azt a fémkeresős bejelenti, akkor eleget tesz a törvényben előírt kötelezettségeinek.

„ Önökön a legnagyobb a felelősség, hiszen ha fémkeresővel a kezükben látogatnak a földekre, akkor tudatosan sértik a törvényt. Önök már szándékosan régészeti lelőhelyeket keresnek fel „ leletmentés” céljából és így már vastagon kimerítik a törvénytelenség fogalmát. Személy szerint én ezt árulásnak érzem a szakma és a régész kollégák iránt. Megszereznek egy bizalmat, amelyet aztán arra használnak fel, hogy saját kincskereső vágyaik kiélésére használják fel.”

Ön ezzel megvádolt, és rágalmaz engem, és a többi, jószándékú fémkeresőst is. Ezt kikérem magamnak! Nem ismer engem, semmit nem tud rólam. Nem is tudom, honnan veszi a bátorságot ehhez?! Én is részt veszek a Limes kutató programban, de még gondolat szinten sem merült fel bennem, hogy eltegyek egy érmét is, vagy később, régész jelenléte nélkül visszamenjek keresőzni!

Kérem, ne vegye sértésnek, de nekem az az érzésem, hogy Ön a fejébe vette, hogy akinél fémkereső van, az csak gátlástalan hullarabló, fosztogató, műkincs kereskedő lehet. Higgye el nekem, nem olyan sötét ez a világ, csak nyitottnak kell lenni, és fel kell ismerni a jó, és a rossz között a különbséget…

Igaz, hogy Ön nem válaszolt a kérdéseimre, ami alapján arra is gondolhatnék, hogy dugjuk a fejünket a homokba, had pusztuljon, amit már kiszántottak. Nem kár érte. Ez is egy fajta felfogás. Ez is az örökség védelem része?

Ha megengedi, válaszolok az Ön javaslataira:

„- Lakóhelyük környezetében „ fogadjanak örökbe” néhány lelőhelyet. Vezessenek naplót arról, hogy ha művelik, akkor éppen milyen növényi kultúrát vetettek bele. Ha netalán kurgán van rajta, akkor a tulajdonos nem szántja –e évről évre nagyobb mértékben a halom rovására a földjét? Hoz-e fel a szántás újabb viszonylag nagy méretű kerámiákat?”

- lobbizzon a KÖH, hogy a védett, vagy a szigorúan védett régészeti lelőhelyeket vásárolja fel az Állam. Azon semmilyen olyan tevékenységet (földművelés, talajkitermelés) ne lehessen végezni. Nem hiszem, hogy olyan nagy horderejű tényező, hogy az egyik évben búza, a másik évben kukorica terem pl. egy Római villa, vagy egy Árpád kori templom maradványai felett. Ha művelik a területet, akkor szántanak, vagy altalajlazítóznak. Az altalajlazítás, még rosszabb, mint a szántás, mert az 70 cm mélyen bolygatja össze a talaj. Én, örökbe fogadhatom az adott területet, de nem tilthatom meg a földtulajdonosnak a talajművelést. Szép is lenne!

„- Tájékoztassák az illetékes hatóságokat illegális földkitermelő helyek megnyitásáról.”

- ezt nem igazán tudom értelmezni. Nem vagyok hatóság, így nem kérhetek sem tulajdonlapot, sem írásos engedélyt, a talajkitermelésről. Maximum annyit tudok tenni, hogy a talajkitermelés után megnézem a területet, és ha azt tapasztalom, hogy ott régészeti korú leletek vannak, akkor azt bejelentem. Hasonló esetre már volt példa is. Egy ismerős fémkeresős jelezte, hogy egy domboldalt nyitottak meg, ahol emberi csontok kerültek napvilágra. Nem akarom részletezni, elég bizarr látvány volt. A lényeg, hogy be lett jelentve a KÖH felé, de valami miatt, nem volt rá idejük, hogy megnézzék…

„ - Gyűjtsenek adatokat a földet használó gazdáktól, hogy nem kerülnek-e elő a földjükön kerámiák a megmunkálás során.
- Próbáljanak utánajárni a szóbeszéd útján terjedő tárgytalálásoknak és jelentsék azokat az illetékes helyre.”

- ezt tesszük! Mint ez előző írásomban már leírtam, több lelőhelyet jelentettem be. Azt, hogy mit, ki és mikor talált, és az hol van, felesleges kutatni. Vagy „meghalt, elköltözött, elveszett”, vagy csak kitaláció.

„- Értesítsék a hatóságokat az illegális fémkeresősök megjelenéséről. Ismerik ugye a szlogent „ Rablóból lesz a legjobb pandúr” Önök képesek felismerni azokat a jeleket amelyek fémkeresős társaság jelenlétéről árulkodnak. Jó- e az ha az Önök örökségét is más megyéből, esetleg más országból érkezett fémkeresősök fosztogatják?”

- Az utolsó mondatban, némi ellentmondást érzek. Most akkor ezek a tárgyak az én örökségem is? Mi van akkor, ha én úgy gondolom, hogy az én örökségemet nem jól kezelik? Mi van akkor, ha én nem jó szemmel nézem, hogy az én örökségemet darabolja az eke, a tárcsa, marja szét a kemikália. Ha Önökre van bízva az én és minden Magyar Állampolgár öröksége, és Önök nem jó szemmel nézik a fémkeresősök tevékenységét, (hajlandóságot sem mutatnak az együttműködésre) akkor kérem, tessék. Szedjék össze! De kérem, hogy alapos munkát végezzenek, mert ezek a tárgyak, az én örökségem is, és az én és minden adózó Magyar állampolgár adójából kapják a fizetésüket. Még annyit tennék hozzá, ha választanom kellene, hogy a szántásban semmisüljön meg egy több száz, vagy több ezer éve tárgy, vagy ha Önöknek, (akik hallani sem akarnak a jószándékú fémkeresősök véleményem szerint hasznos tevékenységéről), nem kell, akkor inkább inkább maradjon a találónál.

„A fenti javaslatokat megfontolva próbáljunk együtt gondolkodni és tenni az örökség jól értelmezett védelméért…..fémkereső nélkül!”

A jószándékú fémkeresősök szeretnének együtt gondolkodni, de az együttgondolkodáshoz, minimum két fél kell. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó mondata nekem ultimátum félének tűnik.

Ismét megkérdezem Öntől, mint felelős vezetőtől, az Örökségvédelem elkötelezett hívétől, hogy:
- De mi van, mi lesz azoknak a szórvány leleteknek a sorsa, amit már most is forgat az eke, darabol a tárcsa?
- Mi van azokkal a ma még a szántás szinttől 5 cm-rel mélyebben lévő komplex leletekkel, amit a jövő évi szántás már el fog érni, meg fog bontani?!
- Belegondolt, belegondoltak e azok a szakemberek akik ennyire mereven elutasítják a fémkeresősök baráti jobbját, hogy mennyi hasznos információval és az adott terület pontosabb kormeghatározását segítő tárgyal lett, lesz szegényebb a régészet, és ez által a kultúránk?

Tisztelettel:
Köszönöm, hogy elolvasta, érdeklődéssel várom a válaszát.
Az 1241-42-es mongol pusztítás szörnyű pillanatképét őrizte meg számunkra egy 2005-ben Cegléd mellett talált, felgyújtott középkori ház. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei a 4-es számú főút ceglédi szakaszát kutatták az adott év áprilisától novemberig. A…..
Szatírokról hallva az emberek többsége alighanem egyből sötét parkokban magányos nőket molesztáló férfiakra gondol. Pedig a szatírok eredetileg jókedvű, mulatozó, nimfákat hajkurászó erdei lények volt a görög-római mitológiában, félig állat, félig emberi testtel. Igaz, a…..
Egy gyönyörű, középső bronzkori ékszerkollekció került elő idén ősszel Dabas közelében, egy szántóföldön. Az apró edényben rejtőző tárgyakat Greman István, a környéket rendszeresen járó, történelem és hadtörténet iránt érdeklődő régiségbúvár találta…..