Regisztráció Blogot indítok
Adatok
smca

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az évszázadokon keresztül kitartóan és professzionálisan folytatott, kiváló eredményeket produkáló ország- és nemzetimázs-offenzívának köszönhetően Nagy-Britanniát és úgy általában a briteket körüllengi a sportszerűség, a korrektség és az úriemberség aurája. Teljesen érthető módon ez a mesterséges…..
smca 2016.08.15 18:23:43
Érdekes ennek ez etikai vetülete.
Egyrészt itt nyilvánvalóan gyilkosságról van szó, hiszen a szalinos kísérletet semmi, de semmi nem igazolta. Halálos csótányon, krokodilon, patkányon, disznón - lássuk, halálos lesz-e sorkatonán is. Hipotézis igazolva, pirospont beírva. Értelmetlen , végtelenül gonosz, morálisan romboló áldozat, semmi nem indokolja.

A klasszikus etikai dilemma, hogy tömeg megmenthetősége érdekében hozhatunk-e áldozatot (pontosabban feláldozhatunk-e másokat)vagyis a felelősség versus érzületetika itt nem állt fel. Tehát az egyéni (kívánatos) morál alól a kísérletek végzői nem kaphatnak felmentést. Ugyanaz történt azt hiszem, mint a legtöbb hasonló kísérletezővel: az alkalmi felmentést általánosként kezelték, arra a hazugságra alapozva, hogy a "összességében mérleg pozitív" - pedig a bűnök mindig egyediek, és a mérlegelés is egyedi kell hogy legyen.

Általánosságban, a szubjektív véleményem szerint szerint ilyen áldozat (konkrétan az emberkísérletek tekintetében) hozható, ha a végeredmény egyértelműen pozitív lehet, de mindenképpen önkéntes alanyok kellenek hozzá.

Ami pedig mások nem önkéntes feláldozását illeti, az már nem a tudomány, hanem a politika kérdése - Márpedig, "aki saját lelki üdvét és mások lelkének megmentését keresi, az ne a politika útján keresse azt, hiszen a politikának egészen más feladatai vannak, olyanok, amelyek csak erőszakkal oldhatók meg"
Végre! Mindig is szerettem volna, ha valaki nem unalmas csikkeket, legyeket, csavarokat meg hasonlóan fád cuccokat találna konzervben, hanem valaki tényleg izgalmasat. Landornak kijutott a jóból, párja ugyanis - velőtráző sikollyal - egy azonosítatlan rákszerű miniszörnyeteget talált…..