Regisztráció Blogot indítok
Adatok
delmarco

3 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Barbarossa hadművelet megindulásának 75. évfordulóján érdemes számba venni mindazokat a körülményeket, melyek alapjaiban határozták meg a német hadsereg kudarcait 1941 második felében. A 15 legfontosabb és legérdekesebb tényezőt Anthony Beevor (1946 - ), angol hadtörténész vette sorba. Anthony…..
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb…..
Úgy ültem neki az első galantos posztomnak, hogy megírom a sztorit az autóvásárlás első pajzán gondolatától a jelenig, amikor már néhány hónapja használom az autót. Nem sikerült. Túl göröngyös volt a Galanthoz vezető út, és a vétel utáni eufóriát követő…..
Belsőség Heti merítés 2014.08.17 08:15:56
Örök szerelem Úgy egyébként érdemes megbarátkozni a tulajdonosnak a gondolattal, hogy az autó nem annyival megy, amennyivel mi szeretnénk, hanem amennyit éppen bír. Ha húszat, akkor húszat. Mosolygok vezetés közben... Nem szabad megvenni a legolcsóbb példányokat, mind…..
Mire ezeket a sorokat olvassák, mi már feltehetőleg az M7-esen vánszorgunk olyan bő nyolcvanas tempóban Trieszt felé a 49 éves Autobianchival, hátunk mögött a tableten filmbe bambuló két gyerekkel, az ő hátuk mögött azzal a szerény cókmókkal, amit egyáltalán vihetünk…..
Csak egy kis ízelítő, abból a 197 autóból, aminek java részét – reméljük – látjuk majd menni is: Chapron-karosszériás Hispano-Suiza H6, Bentley Speed Six, Lagonda T2 Compressor, Alfa Romeo 8C Zagato, Bentley Old No. 1 Special (a tavalyi év egyik nagy aukciós eladása), Jaguar…..
Belsőség Heti merítés 2014.05.11 10:43:38
Akár városba, akár szerpentinre de csak cascoval! Különböző anyagi megfontolásokból kiindulva életem első autója egy Suzuki Swift lett, majd a második is, aztán ha már így bevált maradtam ennél a márkánál. Szükségmegoldás volt Igazán egyszer állt meg, pedig előtte…..
Az autósportban mindig is voltak úrversenyzők – kezdetben grófok, ma IT- és olajmilliárdosok keresnek maguknak ülést a kis csapatok autóiban. Ez mindig is egy drága sport volt, a gazdag hobbisták pénzinjekcióira bármikor akad igény. Kicsit szánalmas ez, de most őszintén, ki ne…..
A Parkoló Parádé, amit március 29-én rendeztünk a Hungexpo területén mindannyiunk képzeletét felülmúlóan jól sikerült. Ennél jobb szezonkezdést el sem tudnék képzelni.  Kattintásra Koncz Jani galériája nyílik meg Sajnos csak valamivel fél négy után értem ki, de aki…..
Belsőség Kezdődik a szívás? 2014.03.29 07:16:59
Legutóbb ott fejeztem be a történetet, hogy elhoztuk Zsolttól a T2-t, és ideiglenesen letettük egy garázsba. A garázs Botond barátom apukájáé, nagyon jó helyen van, aknás, van víz. Pár éve még én segítettem Botondnak az armatúrák felszerelésében. T2-szereléshez építette,…..
delmarco 2014.03.29 12:52:33
@Antony Mann:
Teljesen egyet ertek veled en is igy csinalom videki szaki tud hajlitani, a legjobb, kereseket teljesit ezt igy meg ugy szeretnem ennyi... "olcsoert".
A blogposztok kegyetlenek. Ha nem lennének, kellemesen összefolyna az idő, és én is letagadhatnék egy-két évet, mint az idősödő nők. Fejből nem tudtam volna megmondani, mikor szántam rá magam, hogy szétkapjam, de pechemre letámasztottam ide egy-két mérföldkövet, csak hogy most…..
A Porsche remekül beplántálta a vevői fejébe, hogy az autói elpusztíthatatlanok. Meg is van erre minden alapjuk, hiszen kevés más gyártó tud ennyi versenykilométert felmutatni, útfelülettől és versenytávtól függetlenül. Nézzék meg például a 911-est: ötven évnyi evolúció…..
Belsőség Nem vagyunk normálisak 2014.03.16 06:49:53
Nyár végén ismét számot vetettem autótulajdonosi énemmel. A mérleg egyik nyelvén ott volt a T3-asom, ami rengeteg pénz és munka után egy kis fogyasztású, T3-as viszonylatban dinamikus, kilenc fő szállítására alkalmas kisbusz lett. A pincétől a padlásig tele voltam…..
Belsőség Csak a BDA/BDG 2014.02.18 11:48:48
Ha Stump Bandi vagy én későn érünk haza, annak sok esetben a BDA/BDG az oka. A BDA/BDG egy drog. Beépül az agyunkba és nem ereszt, havonta legalább kétszer kéri a szervezet az adagját, ilyenkor - általában - brit, ír vagy skandináv rali-bajnokságok videót KELL néznünk. Legalább…..
2013. végére elérkezettnek látta meghozni élete legfájóbb döntését. 20 év ralipályákon eltöltött versenyzés után Bútor Robi félreteszi a sisakját. Vannak kemény mondatok az interjúban, amelyből csak kettőt ragadnánk ki: "Sajnos egy picit úgy érzem - de ismét csak a…..
delmarco 2014.01.22 22:32:34
@Jamesblond:
Reszben igaz az internet, de annak elmenye kb. semmi, amikor elmegy melletted az auto es rendesen duborogsz belulrol te is.
Igaz az nemzetkozi es mas szinvonal, de megis, ha megnezel egy Monte Carlo rallyt ott rogyasig vannak, vagy San Remo rally, es ha visszanezed a regi felveteleket a Gruppe-B korabol ott meg tobben voltak es mara mar nem 500 loerosek az autok de meg mindig rengetegen mennek az emberek.
De ha a magyar rallyt nezzuk meg az aktualis futam vonzaskorzetebe sem mennek mar ki az emberek mert mit is latnanak? kb. semmit?
Belsőség Heti merítés 2014.01.19 08:33:57
Az ész választása A motor ragyogó paramétereiben a futómű sajnos egyáltalán nem volt partner. Egyenesben még csak-csak, de kanyarban billegett, a keskeny 16-os kerekek sem voltak bizalom gerjesztőek. Pár éles kanyar után (amit a BMW-vel különösebb stressz nélkül 90-100-al…..
Kedves gyerekek! A mai tananyag a Datsun és a motorok munkacímet viseli. Tudja valaki, honnan ered a Datsun név? Pistike, te sem? Akkor elmesélem. Figyeljék a pálcát tartó kezet Den Kendzsiro, Aojama Rokuro és Takeucsi Aketaro bácsi majdnem pontosan száz évvel ezelőtt építettek…..
December harmincadikán vesszük fel az Égéstér 100-ik adását. Ami lehet, hogy valójában nem is ennyi, hanem mondjuk 95, vagy akár 102. Mindegy, nekünk ez a százas és úgy is hívjuk, úgy is készülünk rá. És ez nem egy akármilyen adás lesz, hiszen a stúdiót ezúttal…..
delmarco 2013.12.20 18:03:58
Belsőség Paul Walker (1973-2013) 2013.12.01 13:59:54
Megy a vita, de ez téged sajnos már nem érdekel. Sokan most szomorúak, sokan most okosak. Hogy melyikből van több, nem tudom és nem is érdekel. Valaki azt írta, annak azért örül, hogy most már biztos nem lesz újabb Halálos Iramban-film. Tényleg? Valahol pedig egy kamasz lány zokogva…..
Belsőség Megint béemvés lettem 2013.11.01 17:53:32
Az ember életét sok dolog befolyásolja. Lát egy égi jelenést, túlél egy katasztrófát, esetleg szerelmes lesz. Minden mindenre hatással van, aztán ezek együttesen alakítják ki a dolgok menetét. TC autóflotta szinten nekem két dolog volt hatással a döntéseimre. Az egyik, hogy…..
Belsőség Megint a mennyországban 2013.10.01 10:51:57
A Volkswagen Bogárral versenyezést, pláne a gyorsulási versenyzést a kényszer szülte. Valamikor a 60-as évek végén Amerikában, pontosabban Kaliforniában nem volt pár suhancnak pénze tisztességes muscle car-ra, és az olcsó Bogárhátú Volkswagent kezdte tuningolni. Azt gondolták,…..
delmarco 2013.10.01 20:33:22
@cukkkorka:
Igen ez egy picit az volt ;)
De megneznek egy EVO-t is nem csak nagy coolerrel, hanem egy rendes HKS kipufogoval, meg ECU es turbo tehat a blokk szivosor gyari marad, es akkor nincs szetfaragva.
U.i: de lehet a turbo mar nem is kene... sok lenne :D
Most hétvégén kerül megrendezésre a Hungaroringen a WSR, azaz a World Series by Renault. Ez az esemény négy bajnokságot foglal magában: a Formula Renault 3.5 Seriest, a Eurocup Formula Renault 2.0-t, a Eurocup Megane Trophyt, és a Eurocup Cliot. A különböző bajnokságokban a…..
delmarco 2013.09.10 19:49:11
A World Series by Renault-versenysorozatot nem kell bemutatni a műértő közönségnek. Az, hogy a néhai spanyol Formula Renault-bajnokság utódjából időközben egy igazi Forma-1-es sztárnevelde lett, már csak a befektetett munka, pénz és a kőkemény bajnokság hírének köszönhető.…..
delmarco 2013.09.08 20:21:24