Adatok
delmarco
3 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Folytatodik az ami eddig is zajlott igaz titokban holott pedig nem az volt a szandek, egyszeruen csak nem irtam rola, en sem tudom miert, de ezt a problemat most orvosoljuk... Tortenek elorelepesek az autoval kapcsolatban es az autot korulvevo dolgokkal kapcsolatban, sot modosult a terveim egy…..
A Barbarossa hadművelet megindulásának 75. évfordulóján érdemes számba venni mindazokat a körülményeket, melyek alapjaiban határozták meg a német hadsereg kudarcait 1941 második felében. A 15 legfontosabb és legérdekesebb tényezőt Anthony Beevor (1946 - ), angol hadtörténész vette sorba. Anthony…..
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb…..
delmarco
2015.07.19 13:02:57
Úgy ültem neki az első galantos posztomnak, hogy megírom a sztorit az autóvásárlás első pajzán gondolatától a jelenig, amikor már néhány hónapja használom az autót. Nem sikerült. Túl göröngyös volt a Galanthoz vezető út, és a vétel utáni eufóriát követő…..
delmarco
2015.03.15 15:52:24
Örök szerelem
Úgy egyébként érdemes megbarátkozni a tulajdonosnak a gondolattal, hogy az autó nem annyival megy, amennyivel mi szeretnénk, hanem amennyit éppen bír. Ha húszat, akkor húszat.
Mosolygok vezetés közben...
Nem szabad megvenni a legolcsóbb példányokat, mind…..
delmarco
2014.08.17 20:35:40
@nick papagiorgo:
Nem tudom, de a srac eskuszek elete legjobb autoja eddig, elotte volt egy Golf I.-e. ;)
Nem tudom, de a srac eskuszek elete legjobb autoja eddig, elotte volt egy Golf I.-e. ;)
Mire ezeket a sorokat olvassák, mi már feltehetőleg az M7-esen vánszorgunk olyan bő nyolcvanas tempóban Trieszt felé a 49 éves Autobianchival, hátunk mögött a tableten filmbe bambuló két gyerekkel, az ő hátuk mögött azzal a szerény cókmókkal, amit egyáltalán vihetünk…..
delmarco
2014.07.20 14:53:48
Jo utat!
De azert azt nem ertem, hogy a korabeli Jaeger oratartoba miert kell ezt a gagyi Type-R orakat berakni ami abszolut nem korhu, es ezek a feher szamlapok is rikitnak!
Jaeger:
www.ingenioes-shop.com/075.005
Vagy egy VDO:
www.ezt-autoteile.de/VDO-Zusatzinstrumente/VDO-Cockpit-International-12V:::6781_10089.html
De azert azt nem ertem, hogy a korabeli Jaeger oratartoba miert kell ezt a gagyi Type-R orakat berakni ami abszolut nem korhu, es ezek a feher szamlapok is rikitnak!
Jaeger:
www.ingenioes-shop.com/075.005
Vagy egy VDO:
www.ezt-autoteile.de/VDO-Zusatzinstrumente/VDO-Cockpit-International-12V:::6781_10089.html
Csak egy kis ízelítő, abból a 197 autóból, aminek java részét – reméljük – látjuk majd menni is: Chapron-karosszériás Hispano-Suiza H6, Bentley Speed Six, Lagonda T2 Compressor, Alfa Romeo 8C Zagato, Bentley Old No. 1 Special (a tavalyi év egyik nagy aukciós eladása), Jaguar…..
Akár városba, akár szerpentinre de csak cascoval!
Különböző anyagi megfontolásokból kiindulva életem első autója egy Suzuki Swift lett, majd a második is, aztán ha már így bevált maradtam ennél a márkánál.
Szükségmegoldás volt
Igazán egyszer állt meg, pedig előtte…..
Az autósportban mindig is voltak úrversenyzők – kezdetben grófok, ma IT- és olajmilliárdosok keresnek maguknak ülést a kis csapatok autóiban. Ez mindig is egy drága sport volt, a gazdag hobbisták pénzinjekcióira bármikor akad igény. Kicsit szánalmas ez, de most őszintén, ki ne…..
A Parkoló Parádé, amit március 29-én rendeztünk a Hungexpo területén mindannyiunk képzeletét felülmúlóan jól sikerült. Ennél jobb szezonkezdést el sem tudnék képzelni.
Kattintásra Koncz Jani galériája nyílik meg
Sajnos csak valamivel fél négy után értem ki, de aki…..
delmarco
2014.03.31 21:47:33
delmarco
2014.03.31 22:14:55
Legutóbb ott fejeztem be a történetet, hogy elhoztuk Zsolttól a T2-t, és ideiglenesen letettük egy garázsba. A garázs Botond barátom apukájáé, nagyon jó helyen van, aknás, van víz. Pár éve még én segítettem Botondnak az armatúrák felszerelésében. T2-szereléshez építette,…..
delmarco
2014.03.29 12:52:33
@Antony Mann:
Teljesen egyet ertek veled en is igy csinalom videki szaki tud hajlitani, a legjobb, kereseket teljesit ezt igy meg ugy szeretnem ennyi... "olcsoert".
Teljesen egyet ertek veled en is igy csinalom videki szaki tud hajlitani, a legjobb, kereseket teljesit ezt igy meg ugy szeretnem ennyi... "olcsoert".
A blogposztok kegyetlenek. Ha nem lennének, kellemesen összefolyna az idő, és én is letagadhatnék egy-két évet, mint az idősödő nők. Fejből nem tudtam volna megmondani, mikor szántam rá magam, hogy szétkapjam, de pechemre letámasztottam ide egy-két mérföldkövet, csak hogy most…..
delmarco
2014.03.28 13:30:17
A Porsche remekül beplántálta a vevői fejébe, hogy az autói elpusztíthatatlanok. Meg is van erre minden alapjuk, hiszen kevés más gyártó tud ennyi versenykilométert felmutatni, útfelülettől és versenytávtól függetlenül. Nézzék meg például a 911-est: ötven évnyi evolúció…..
Nyár végén ismét számot vetettem autótulajdonosi énemmel. A mérleg egyik nyelvén ott volt a T3-asom, ami rengeteg pénz és munka után egy kis fogyasztású, T3-as viszonylatban dinamikus, kilenc fő szállítására alkalmas kisbusz lett. A pincétől a padlásig tele voltam…..
delmarco
2014.03.16 13:35:51
Ha Stump Bandi vagy én későn érünk haza, annak sok esetben a BDA/BDG az oka. A BDA/BDG egy drog. Beépül az agyunkba és nem ereszt, havonta legalább kétszer kéri a szervezet az adagját, ilyenkor - általában - brit, ír vagy skandináv rali-bajnokságok videót KELL néznünk. Legalább…..
delmarco
2014.02.18 14:55:09
2013. végére elérkezettnek látta meghozni élete legfájóbb döntését. 20 év ralipályákon eltöltött versenyzés után Bútor Robi félreteszi a sisakját. Vannak kemény mondatok az interjúban, amelyből csak kettőt ragadnánk ki:
"Sajnos egy picit úgy érzem - de ismét csak a…..
delmarco
2014.01.22 22:32:34
@Jamesblond:
Reszben igaz az internet, de annak elmenye kb. semmi, amikor elmegy melletted az auto es rendesen duborogsz belulrol te is.
Igaz az nemzetkozi es mas szinvonal, de megis, ha megnezel egy Monte Carlo rallyt ott rogyasig vannak, vagy San Remo rally, es ha visszanezed a regi felveteleket a Gruppe-B korabol ott meg tobben voltak es mara mar nem 500 loerosek az autok de meg mindig rengetegen mennek az emberek.
De ha a magyar rallyt nezzuk meg az aktualis futam vonzaskorzetebe sem mennek mar ki az emberek mert mit is latnanak? kb. semmit?
Reszben igaz az internet, de annak elmenye kb. semmi, amikor elmegy melletted az auto es rendesen duborogsz belulrol te is.
Igaz az nemzetkozi es mas szinvonal, de megis, ha megnezel egy Monte Carlo rallyt ott rogyasig vannak, vagy San Remo rally, es ha visszanezed a regi felveteleket a Gruppe-B korabol ott meg tobben voltak es mara mar nem 500 loerosek az autok de meg mindig rengetegen mennek az emberek.
De ha a magyar rallyt nezzuk meg az aktualis futam vonzaskorzetebe sem mennek mar ki az emberek mert mit is latnanak? kb. semmit?
Az ész választása
A motor ragyogó paramétereiben a futómű sajnos egyáltalán nem volt partner. Egyenesben még csak-csak, de kanyarban billegett, a keskeny 16-os kerekek sem voltak bizalom gerjesztőek. Pár éles kanyar után (amit a BMW-vel különösebb stressz nélkül 90-100-al…..
Kedves gyerekek! A mai tananyag a Datsun és a motorok munkacímet viseli. Tudja valaki, honnan ered a Datsun név? Pistike, te sem? Akkor elmesélem.
Figyeljék a pálcát tartó kezet
Den Kendzsiro, Aojama Rokuro és Takeucsi Aketaro bácsi majdnem pontosan száz évvel ezelőtt építettek…..
December harmincadikán vesszük fel az Égéstér 100-ik adását. Ami lehet, hogy valójában nem is ennyi, hanem mondjuk 95, vagy akár 102. Mindegy, nekünk ez a százas és úgy is hívjuk, úgy is készülünk rá.
És ez nem egy akármilyen adás lesz, hiszen a stúdiót ezúttal…..
delmarco
2013.12.20 18:03:58
Antti Kalhola filmjei szokásos sémát követnek, de mindig-mindig van valami mondanivalójuk, a képanyag pedig önmagában is csodálatos. Remek ízlése van, éppen a szirupon innen, de bőven a száraz dokumentumfilmen túl.
Ilyen lett ez is, minden idők egyik (bár számomra legnagyobb)…..
Megy a vita, de ez téged sajnos már nem érdekel. Sokan most szomorúak, sokan most okosak. Hogy melyikből van több, nem tudom és nem is érdekel. Valaki azt írta, annak azért örül, hogy most már biztos nem lesz újabb Halálos Iramban-film. Tényleg? Valahol pedig egy kamasz lány zokogva…..
Az ember életét sok dolog befolyásolja. Lát egy égi jelenést, túlél egy katasztrófát, esetleg szerelmes lesz. Minden mindenre hatással van, aztán ezek együttesen alakítják ki a dolgok menetét.
TC autóflotta szinten nekem két dolog volt hatással a döntéseimre. Az egyik, hogy…..
A Volkswagen Bogárral versenyezést, pláne a gyorsulási versenyzést a kényszer szülte. Valamikor a 60-as évek végén Amerikában, pontosabban Kaliforniában nem volt pár suhancnak pénze tisztességes muscle car-ra, és az olcsó Bogárhátú Volkswagent kezdte tuningolni. Azt gondolták,…..
delmarco
2013.10.01 20:33:22
@cukkkorka:
Igen ez egy picit az volt ;)
De megneznek egy EVO-t is nem csak nagy coolerrel, hanem egy rendes HKS kipufogoval, meg ECU es turbo tehat a blokk szivosor gyari marad, es akkor nincs szetfaragva.
U.i: de lehet a turbo mar nem is kene... sok lenne :D
Igen ez egy picit az volt ;)
De megneznek egy EVO-t is nem csak nagy coolerrel, hanem egy rendes HKS kipufogoval, meg ECU es turbo tehat a blokk szivosor gyari marad, es akkor nincs szetfaragva.
U.i: de lehet a turbo mar nem is kene... sok lenne :D
Most hétvégén kerül megrendezésre a Hungaroringen a WSR, azaz a World Series by Renault. Ez az esemény négy bajnokságot foglal magában: a Formula Renault 3.5 Seriest, a Eurocup Formula Renault 2.0-t, a Eurocup Megane Trophyt, és a Eurocup Cliot. A különböző bajnokságokban a…..
delmarco
2013.09.10 19:49:11
A World Series by Renault-versenysorozatot nem kell bemutatni a műértő közönségnek. Az, hogy a néhai spanyol Formula Renault-bajnokság utódjából időközben egy igazi Forma-1-es sztárnevelde lett, már csak a befektetett munka, pénz és a kőkemény bajnokság hírének köszönhető.…..
delmarco
2013.09.08 20:21:24
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Toretlen, csak lassan haladok, hatso futomu volt porondon kapott egy stabilizator rudat, most az elso futomuvel szorakozok at akarom alakitani a stablilizatort kutyacsontosra.
Meg az EFI miatt a 2db szivosort tervezek csinalni es az van most meg porondon, csaka jarvany miatt most kb. minden offos.
Elobb utobb majd csinalaok egy uj blog bejegyzest mar gondolkodtam rajta, de lehet csak utobb lesz belole :)
Na es nalad?