Regisztráció Blogot indítok
Adatok
alysz

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar Pride történetének legsikeresebb felvonulásán estünk át tegnap. Ennyien még sosem hirdették a szexuális kisebbségek egyenlő jogait. A nyolcezer felvonuló között szép számmal jelentek meg családok is (vélhetően többnyire "hagyományos", vagy legalábbis a kormánynak…..
A múlt hét két meghasonulást is okozott. Egyrészt mint gyalogos sosem gondoltam volna, hogy az általam eléggé utált emberfajta, egy bkv-s mellé állok majd. Sajnálom, hogy kirúgták azt a villamosvezetőt, akinek a számlájára valóban fel lehet írni a rossz oldalra egy…..
Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha egy szépségverseny finisében szívből fogok drukkolni valamelyik versenyzőnek aki nem a csajom vagy rokonom, de Kocsis Korinna kihozta belőlem az állatot. A Miss Bikini címről alig lemaradó jákfai versenyző ugyanis miután megnyerte a…..
Megjelent egy remekmű: Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve! Összegezve ezt a tökéletesen felépített marketinggépezetet, és levonva a tanulságokat megállapíthatom, hogy a mi drága Nikink eladta a lelkét az ördögnek. Kinyitotta Pandora szelencéjét, ennek…..
alysz 2013.06.12 14:05:03
@Szarvas Norbert: "Felteszem a kérdést, még ha nincs is leírva!!!! Ha holnap téged Kedves Kommentelő vádolnak meg mindenfajta rendőrségi intézkedés helyett és előtt azzal, hogy molesztáltál egy gyereket, és tegyük fel kiderül, hogy hamisak a vádak és nem tettél ilyet, akkor hogyan éled le a további életed? Meg leszel örökre bélyegezve? IGEN Agyonfognak egyesek verni? IGEN Elbszódott az életed? IGEN"

Te szerencsétlen, mikor fogod már fel, hogy nem csak Niki állítja h molesztálta az öreg? Miért véded?
Reckl Amál blogja A fricska 2013.05.01 07:29:55
A harmadik X Faktort annak ellenére sokan nézték, hogy önmaga paródiája volt. Hiába jött ki a TV2 a frissebb formátumnak számító Voice-szal és lényegesen jobb énekesekkel, sajnos az a műsor túl hamar ellaposodott. A nézők pedig inkább figyelték a kritikátlan Zámbó-gyerek…..
Kár, hogy ilyen ítéletidőnek kell tombolnia ahhoz, hogy végre ne sajátítsák ki maguknak a politikusok az ünnepet.  Ha nem olvasom ezt a hírt a HVG-n, valószínűleg mégis Semjén Zsolt élő lovasszobrával aposztrofálom a 2013-as március 15-ét.Ha valakinek túl elvont az…..
Figyelem! A mai posztot nyomtatott formában megtalálhatjátok a UNIT Magazin hamarosan megjelenő számában, szép színesen illusztrálva - keressétek, vegyétek el jó ingyen! Addig pedig:   -Cíjja Kingusom, hát mizújs? Bocs a késésért, de leesik egy kis hó, és az…..
alysz 2010.02.14 14:44:10
@ergerberger: guglizd meg, h 90 napos diéta. Erről jut eszembe, a fogyókúráról, diétákról nincs poszt?
Kedves Olvasó!Bizonyára te is nagyon várod már a karácsonyt, az ünnep meghittségét, a boldog együttlétet családoddal, szeretteiddel. Ám nem szabad elfelejtened, hogy mindez nem fog sült pulykaként a szádba repülni, a jó hangulatért neked is tenned kell. Nemcsak lélekben, de…..