Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ccsvi

126 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
a BREAKING NEWS -ok: Az elmúlt napokban, hetekben nagyon fontos kutatási eredmények láttak napvilágot. Olyan kaliberűek, melyek alapján joggal lehet azt állítani: az SM kutatás alapjaiban változott meg 2015-ben. 1. Az emberi agyban felfedeztek limpatikus csatornákat. Igen, a nyájas…..
Három új SM gyógyszer is be lett jelentve az elmúlt hónapban. Mindhárom gyógyszer segített az SM betegeken stage I és stage II kutatásokban, lassította a progressziót, javította a tüneteket. Mindháromnak van egy új eposzi jelzője: neuroprotektiv. Ez most az új marketing jelző,…..
Véget ért az ISNVD 2015-ös konferencia, ahol bemutatták a legújabb tudományos eredményeket, melyek a véráramlás és az idegrendszer kapcsolatáról szólnak. Mivel ez főként orvosokat érdekel és az anyag szerencsére hatalmas, ezért nem tudom még csak összegezni sem, vagy az…..
Egy vadonatúj kettősvak kutatási anyag azt találta, hogy majdnem kétszer annyi ideig tart egy SM betegben, amíg a vér a szívből indulva az agyon keresztül visszaér a szívbe, mint egy egészséges emberben. Cerebral Circulation Time is Prolonged and Not Correlated with EDSS in Multiple…..
Samantha Cristoforetti űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson dolgozik és a vénás keringést tanulmányozza - dr. Zamboni technológiáját használva - mindeközben a Földön sejtbiológusok az SM-es agyat vizsgálják. Az SM betegség érrendszeri kapcsolatának kutatása makro és…..
  FRISSÍTVE 2014 október 30 Sajnos a nemrég felrobbant NASA űrjármű vitte magával az űrbe Zamboni doktor felszerelését, mellyel az emberi vérkeringést szerették volna mérni az űrállomáson. Reméljük a CCSVI kutatására maradt még elég műszere.  A NASA ugyanis Zamboni…..
Miközben itthon teljes és dermedt csend van a CCSVI körül azóta, mióta ezt a blogot írom (2008 óta) Zamboni doktor nem pihen. Ez a bohókás olasz doktor képes volt a NASA után a Nature magazint is megbolondítani az elméleteivel, akik közölték a legújabb kutatását. CCSVI betegek…..
Frissítés 2014. október 4. Kerri Cassidy az ausztrál CCSI szövetség elnöke egy ausztrál újságnak nyilatkozott az ausztrál kutatás eddigi eredményeiről: A tervezett 160 betegből eddig 34-et vizsgáltak meg, akik közül 27-nél találtak CCSVI vénaszűkületet, ők részt is vettek…..
Egy új tanulmány jelent meg a JAMA Neurology folyóiratban, szerzője Yulin Ge, MD (Associate Professor at New York University School of Medicine) a szklerózis multiplexes betegek agyát vizsgálja évtizdek óta. What this new study did to measure CVR was to look at how healthy controls and…..
Frissítve 2014.08.14 2014 Dr. David Hubbard neurológus mesél az FDA által jóváhagyott Hubbard Patient Registry -ről ami a CCSVI kezelésére lett létrehozva. A videó az ISNVD 2014 Konferencián lett rögzítve.       2010. 11. 14. A cikk frissítve dr. Hubbard első 50 SM…..
A Columbia University kutatói fontos megfigyelést tettek. A vénákat védő érfalat megsebezték lézerrel, ami után az a véna szakasz nem tágult tovább. Azaz a vénafal (endotélium) sérülése oxigénszegény állapotot (hipoperfúzió) idézett elő az agyban. “Our latest finding…..
Az American Journal of Neuroradiology -ban publikált legújabb kutatási eredmény szerint ha egy SM beteg fekvésből ülő helyzetbe kerül, akkor a vénáiban a vér lassabban áramlik vissza a szívbe mint a nem SM betegeknél.  A kutatás célja az volt, hogy megismerják, milyen…..
Dr. Bernhard Juurlink (University of Saskatchewan, Canada) évtizedek óta a szklerózis multiplex érrendszeri kapcsolatát kutatja. A pubmeden 113 kutatási anyaga érhető el, itt pedig letölthető az eredeti 1998 -as anyaga (pdf), mely alapja a következő előadásnak. Ebben az SM…..
Egy új-zélandi kutatócsapat azt találta, hogy relapszáló-remittáló SM betegeknek a korai szakaszban (kevesebb mint 5 év SM betegség után) mérhetően és szignifikánsan alacsonyabb a szürkeállomány vérellátása (hypoperfuzió). Ez gyakorlatilag megegyezik azzal amit Zamboni és…..
A Buffalo egyetem csapata újabb kutatási anyagot jelentetett meg. Figyeljük meg, hogy számukra a CCSVI létezése nem kérdés, hanem tény. Most épp azon fáradoznak, hogy a legjobb diagnosztikai eszközt megtalálják a CCSVI kimutatásához. Ez pedig szerintük az IVUS, azaz az éren belüli…..
 Dr. Antony Traboulsee a University of British Columbia neurológia professzora nyilatkozott a folyamatban levő kanadai kettősvak CCSVI kutatásról. Elmondta, hogy a kutatás lassan halad, mert nagyon alaposak. Kettősvak módon vizsgálják a pácienseket, akiknek egy részén elvégzik…..
A CCSVI 4-5 évvel ezelőt került be a köztudatba és azóta rengeteg változás történt a mainstream SM kezelésben és kutatásban - legalábbis külföldön. Nem várható, hogy a neurológia elismerje a vénás problémákat SM-ben, mert nem fogja. Helyette majd átnevezik és 25 év múlva saját magukénak tekintik -…..
170 SM beteget vizsgáltak MRV-vel. Contrast-enhanced módszerrel 55%, time of flight módszerrel 61% -nál találtak áramlási problémákat. A kontroll csoportnál ezek a számok rendre: 5% és 10%. Forrás Mégegy vadonatúj olasz kutatási anyag, a Zamboni protokollal 200 SM betegből 92%nál…..
Az agyvíznek gyorsan keresztül kell áramolnia az agyon, hogy egészségesen tartsa azt. De mi történik amikor a vénás rendszer nem megfelelő állapotú, elszűkült? Az agyból nem tud kiürülni az agyvíz, hiszen a legújabb tanulmányok szerint az agyvíz ürüléshez a vénás rendszer…..
 Megjelent Zamboni doktor legújabb esettanulmánya, melyben leír egy 42 éves nőt, akinek EDSS 3 mértékű SM betegsége volt. 3 évvel ezelőtt átesett egy CCSVI vizsgálaton, majd vénatágításon. 6 hónappal később is észlelhető volt, hogy a véráramlása jobb, ezzel egyidőben…..
Az American Journal of Roentgenology (Volume 200, Issue 6)  legújabb számában "Endovascular Diagnosis And Management Of Chronic Cerebrospinal Venous Insufficiency: Retrospective Analysis Of 30-Day Morbidity And Mortality In 95 Consecutive Patients" címmel megjelent egy újabb tanulmány…..
Frissítve 2013. április 6. A szerb kormány által támogatott független kutatások (nem fizetős magánpraxis!) eredménye megszületett és megjelent a Phlebology -ban, valamint a pubmeden is:  72 SM/CCSVI beteget vizsgáltak (44 relapszusost, 4 primer progresszivet, 20 másodlagos…..
Az UCSF (University of California, San Francisco) Gladstone intézetében komoly áttörést értek el az SM okának kutatásában. A kutatásról részletesen a Nature 2012 novemberi 27-i számában lehet olvasni, a következőkben megpróbálom összefoglalni az eredményt. - Megmutattuk,…..
Az ECTRIMS 2012 konferencia a legrangosabb neurológiai konferencia, mely kifejezetten az SM kezelésével foglalkozik. A konferenciát idén Franciaországban rendezték meg. Az eddigieknél jóval nagyobb mértékben érintették a CCSVI kutatást, rengeteg pro és kontra eredmény…..