Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Etalon

0 bejegyzést írt és 180 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egybehangzó vélemények szerint Pacific Palisades legszebb házát vásárolta meg a sztár. Bónusz: a szomszédban lakik Matt Damon évszázados barátja, Ben Affleck is. A New Yorkból költözni akaró Matt Damon, felesége Luciana Barroso és gyermekeik már egy ideje új otthont…..
Etalon 2012.09.03 13:42:34
@Nevem Earl: a gazdagok olyanok, mint a női combok : nem kritizálni kell őket, hanem bejutni közéjük :-)
Felborul a pálya: egyetlen politikai centrumból irányított kétharmados többség a parlamentben, a kormányfő akaratából hivatalba kerülő lojális vezetők az intézmények élén, októbertől minden bizonnyal szinte egypártivá váló helyi hatalom. Mi következik ebből, a…..
Etalon 2010.09.10 14:06:29
@Ordnassac: az valóban igaz, hogy sok Fideszes képviselő ki fog esni a parlamentből (hogy mennyi, azt most ne találgassuk, elég az is, hogy összesen is kevesebb képviselő lesz mint ahány Fideszes ül most ott). Viszont ha van esze a vezetésnek, akkor az utolsó pillanatig halogatni fogják a jelöltjeik megnevezését, esetleg egyéb állami céges vezető pozíciókat is lebegtetve. Így mindenki igyekszik majd benne lenni a keretben, szóval szép fegyelmezett 4 évnek nézünk elébe a Fidesz képviselői részéről (de lehet hogy tévedek).

A népszerűségvesztéssel kapcsolatban igazad van, de ne feledjük azt sem, hogy 2014-ben már elég lesz nekik a sima többség is, addigra a 2/3-os törvényeket már letudják, csúnya dolgoknak kéne ahhoz történnie, hogy a következő parlament változtatni tudjon azokon. Tegye fel a kezét, aki el tud képzelni mondjuk egy Jobbik-LMP-MSZP (direkt ABC sorrendben írtam :-P ) összefogást.
Nem kizárt hogy valamelyik párt felszívja magát addigra és megveri a Fideszt, de 50%-ra (jelenleg) nem esélyes senki a Fideszen kívül, szóval max. az történhet hogy az MSZP-LMP kettős túlnő a Fidesz-Jobbik pároson. MDF, SZDSZ visszatérésére én nem számítok (na nem mintha értenék a jósláshoz), max. valami új párt kerül elő az ismeretlenségből egy nagyon karizmatikus vezéralakkal az élén (nem a Fletóra gondolok)

A KDNP-t én simán Fidesznek tekintem, annyi van velük, hogy néha-néha külön is megszólalnak, ezzel kicsit szélesítve azt a palettát, amit a Fidesz kínál a választóinak. Olyat nem nagyon láttam még, hogy a nagyfőnök beprotezsálja a rokongyereket a céghez, aki aztán nagy hangon elkezdi kritizálni a cég üzletpolitikáját :)
Etalon 2010.09.10 14:37:45
@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): alapvetően sok mindennel nem értek egyet amiket írtál, de ez az 50 év feletti képviselők és a nyugdíj kérdés valóban érdekes (mondjuk én nem néztem a képviselők életkorát).
Vajon valóban ennyire tudatosan választották ki őket, vagy ez inkább csak azért van, mert az emberek általában csak 50 év felett jutnak el odáig hogy felmerüljön a nevük képviselőként?
A napokban Budapesten történt kukás balesetet a a www.kisalfold.hu is közreadta. Most néztem csak meg a hírlevelüket, s a kommentek között ezt a gyöngyszemet találtam. Itt nincsen semmi gyűlölet, én nem érzek gyűlöletet, de nem tudom az ilyeneket sajnálni. Persze nem érdemelte…..
Etalon 2010.08.20 13:35:12
@Görény Jenő: hát ezt mondom én is : "Szóval könyörgöm, ne hagyjuk már idáig eljutni az embereket és ha maguktól nincs annyi eszük hogy elkerüljék ezt a csapdát, akkor hassunk rájuk erővel."

Ez lenne a lényeg. Amint írtad is, ez a lecsúszás egy folyamat. Először munkanélküli lesz az illető, aztán elveszti a lakhelyét, stb.
Itt lehetne, vagy inkább azt mondom kéne beleavatkozni a dolgokba. Persze mondhatjuk hogy nehéz 10 millióból kiszűrni a veszélyeztetett személyeket, de ha csak egy részüket sikerül, már az is eredmény. Vannak nyilván tipikus viselkedési formák, amik ezt a folyamatot végigkísérik, attól kezdve hogy az illető segélyekért folyamodik, azon keresztül hogy sorban áll ingyenebédért meg rendszeresen viszi visszaváltani az üvegeket, egészen addig, amikor elkezd részegen aludni az aluljáróban. És ezek csak azok, amiket én mint laikus így hirtelen összeszedtem. Aki nap mint nap hajléktalanokkal foglalkozik, vagy maga is az volt, az biztosan több oldalas listát tudna írni arról, hogy milyen fokozatai vannak a lecsúszásnak és melyiket miről lehet felismerni.

Szabályzást csak mindenkire érvényeset tudsz csinálni, max azt mondhatod, hogy aki együttműködik annak ez meg az jár (segítség), aki meg nem, annak meg más (pl. kényszer-alkoholelvonó). Egyedi sorsokkal akkor tudsz foglalkozni, amikor már ott ülsz az emberrel és megbeszéled vele hogy honnan jutott oda ahol most van és hogyan juthat vissza. A jelenlegi szabályokkal az a baj, hogy ha nem akarja a dolgot, akkor "aviszonlátásra" és mehet vissza az utcára.

Korábban írtam, hogy egy haveromnak egy kicsit a hóna alá kellett nyúlni anno. Vannak akiknek nincsenek barátai, akik a helyes irányba tereljék ha rosszfelé indul. Lennének olyan civil szervezetek, akik ezt szívesen megtennék (és biztosan teszik is), de a lehetőségeik nem csak anyagilag, hanem jogilag is korlátozottak. Lehetne egy állami szerv (mondjuk a gyámügyesek mintájára) ami ezeknek a szervezeteknek a javaslata alapján foglalkozna egyes emberekkel (akik mondjuk még csak nemrég kerültek az utcára) és velük kötelező lenne együttműködni és mondjuk alkohol elvonókúrát is előírhatnának.
Igen, az alkohol. Az általad a hajléktalanok legaljaként hivatkozott csoport tagjai tényleg szinte 100%-ban alkoholisták (és miattuk hiszik sokan, hogy minden hajléktalan az) és bár lehet hogy a hajléktalanok teljes számához képest ők kevesen vannak, de az átlagember számára (főként a nagyobb városokban) még ez a szám is elviselhetetlenül magas. Velük már nem nagyon lehet mit kezdeni és abban is igazad lehet, hogy nekik már nincs sok hátra, de mivel évről-évre érkezik az "utánpótlás", a számuk nem fog csökkenni. Na ezt az utánpótlást kell megszüntetni, ha másképp nem megy, akkor erővel.
Etalon 2010.08.20 13:56:12
@Görény Jenő: én azokat az "őszinteség látszatát meglovagoló" emberkéket utálom, akik rendesen felöltözve, nagy csomagot cipelve bizonygatják kétségbeesve, hogy ellopták a pénztárcájukat és szeretnének hazajutni valahogy. Még a címedet is elkérik, hogy majd visszaküldik a pénzt.

Amikor Bp-re költöztem, akkor első héten megtalált egy ilyen a Déli pályaudvarnál, adtam is neki egy 500-ast. Aztán később még vagy 3x próbált meg ugyanezzel a dumával lehúzni ugyanott. Nem értette, hogy miért röhögöm szembe.
Etalon 2010.08.20 14:18:05
@Görény Jenő: na igen, ez egy érdekes kérdés. Ha úgy vesszük a kábítószer fogyasztók közt is vannak rendes emberek, akik csak alkalomadtán szívnak el egy-egy vicces cigit, mégis üldözik, mert az a hivatalos álláspont, hogy a drog függőséget okoz és ezért már csírájában kell elfojtani a folyamatot.
2009 július végén Nemesnádudvar határában befejezéséhez közeledett az M9 úthoz kapcsolódó egyik régészeti lelőhely feltárása, amikor az egyik gödör bontása során különös agyagtárgy töredékeit találtuk. Az autópálya nyomvonal északi szélétől alig fél méterre…..
Etalon 2010.04.23 10:00:15
Etalon 2010.04.23 10:32:10
@popsy: kincs? Vazze ezt már a bronzkori emberek is kidobták a kukába :)
Etalon 2010.04.23 16:23:02
@szeeem: nem úgy értettem, hanem az eredeti funkciója szerint.
Vége a választás első fordulójának, rengeteg dolog történt: végignézhettünk egy döbbenetes választási bizottsági szerencsétlenkedést, ránk ömlöttek az adatok, és nem mellékesen ez a blog bevonult a magyar televíziózásba… A következő napokban még sok lehetőség…..
Etalon 2010.04.12 13:59:29
@ubul2000: ha ezt most az LMP szavazóira írtad, akkor egyetértünk, bár igazából ez a demokrácia lényege : a választópolgár annak adja a voksát, akinek ő akarja. Ha az elsődlegesen preferált jelölt kiesik/visszalép, akkor vagy keres egy második kedvencet, vagy nem megy el szavazni (esetleg elmegy és faszt rajzol a szavazólapra, ugye :-D )

Ha a töredékszavazatos kérdésemre írtad, akkor meg nem értem :) Ott már csak a választási matematikáról kérdeztem volna a TG-t.
Etalon 2010.04.12 14:19:49
@radala: na ez már sokkal jobban hangzik, mint a komcsilistás duma :)
Na nem mintha csak a Fidesz építene listát, nyilván minden párt elteszi a hozzá beérkező információkat.
2010 januárjában Sarlatánokkal harcoló címmel interjú jelent meg velem egy politikai napilapban, melyben kritikai megjegyzésekkel illettem az „értelmes tervezettség” képviselőit. Az érintettek által inkriminált mondatok a következők: „Nemrég hallottam, hogy az evolúciót…..
Sok cikket, postot írtak már a Google keresőalgoritmusáról, de kevés az olyan írás, mely plasztikus példákkal, történeti kontextusba emelve mesél a Google legféltettebb kincséről. Steven Levy, a Wired munkatársa a mostani márciusi számban egy nagyobb lélegzetvételű írásban…..
Etalon 2010.02.24 13:11:01
Ez a levegőben történő repülőgép-szerelés már más cégnek is eszébe jutott :
www.youtube.com/watch?v=L2zqTYgcpfg

(egész véletlenül ennél a cégnél dolgozom :), pontosabban a HP-nál ami megvette nemrég)
Etalon 2010.02.24 13:54:39
@hírbehozó: nincs mit :)
Szkeptikus blog Mesevilágok 2010.02.22 07:22:00
Miért vesz körül minket ennyi csacsiság? Nem hiszek az „emberi butaság” típusú magyarázatokban. Nem hiszem, hogy az lenne az ezotéria-jelenség helyes leírása, hogy emberek butaságokat igaznak gondolnak. Inkább az igaz és a nem igaz közötti határ léte bizonytalan és/vagy érdektelen…..
Etalon 2010.02.22 10:45:48
@suburru: tegyük hozzá, hogy sok helyen (szándékosan vagy sem) a homeopátiát összemossák a természetes gyógymódokkal. Amikor a barátnőmnek akartam megmagyarázni, hogy a homeopátia mekkora agyatlanság, akkor azzal vágott vissza, hogy miért lenne az, hiszen még az orvosok is javasolják a kammillateát. WTF? Kiderült, hogy a munkahelyén valaki a szárított kamillát homeopátiás szerként árulja (több más termékkel együtt).
Jó módszer, keverjük a mesét a valósággal, hogy hihetőbb legyen :)
(megmondtam neki, hogy attól az embertől kamillát se vegyen, mert még a végén rábeszéli valami hülyeségre)
Hosszú ideje állást keresek. Sajnos több munka helyen érdeklődtem már és elutasító válaszokat kaptam.  Én intézetben nőttem fel közel 24-éves koromig. Megtanultam írni olvasni, befejeztem az iskolát, sőt még egy szakmunkát is sikerült kitanulnom. Angol tanfolyamra járok…..
Etalon 2010.02.10 13:28:06
Írok néhány jellemző viselkedést, meg néhány népet (cigányokat, zsidókat DIREKT kihagyom). Lássuk hány embernek sikerül egymáshoz rendelni ezeket :

1) Szorgalmasan dolgozik ha kell reggeltől-estig, de az adófizetés nem erőssége. Nagyon zárt közösség, erősen őrzi a saját nyelvét-kultúráját. Nem okoz neki gondot hogy lejjebb engedje az árakat, vagy hogy nyitvatartási időn túl kiszolgálja a vendéget egy étteremben. Igazi jég hátán is megélő típus.

2) Szorgalmas, precíz, erősen szabálykövető. A külföldieket nem igazán szereti, de ő maga szívesen utazik külföldre, ahol gyakran úgy viselkedik, mintha ő lenne a kiskirály. A környezetére nagyon igényes, falvai-városai nagyon rendezett képet mutatnak.

3) Hangoskodó, erősen gesztikuláló megnyilvánulásairól már messziről felismerni. Igyekszik nagy nép látszatát kelteni, de valahogy nem mennek igazán jól a dolgai, mert eléggé szétszórt és valljuk be egy kicsit lusta is. Országába rengeteg turista áramlik, ennek ellenére borzasztóan rosszul beszél idegen nyelveket. A külföldi nőkre azért ráhajt.

4) Végletesen buta, a saját országán kívül a világ többi részéről szinte semmit sem tud, de ha mégis külfödre utazik, akkor elvárja hogy mindenki ismerje az ő nyelvét (ő maga semmilyen nyelvet sem beszél). Fogalma sincs más népek kultúrájáról (nem is érdekli), de a sajátját olyannyira isteníti, hogy megpróbálja ráerőltetni másokra is. Egyetlen erénye, hogy még a legutolsó takarító is meg van róla győződve, hogy amit csinál az fontos és ő csinálja a legjobban a világon.

Most pedig a népek :

A) Német, osztrák
B) Amerikai
c) Olasz
D) Kínai

Aki minden betűt és számot össze tud párosítani, az egy rasszista előítéletes köcsög. Akkor is, ha nem tartja magát annak. Én is az vagyok. Az adott nép egyes emberei ugyanis mind-mind önálló emberi lények és nem biztos hogy jellemzőek rájuk a leírtak.
Azért az a gondolat nem hagy nyugodni, hogy mégis valamiért kialakul az emberben egy kép egy adott népről és nini : ez a kép mindenkiben hasonlóképpen alakul ki. Vajon miért? Lehet hogy az adott nép(csoport) egyes tagjainak a viselkedését nemcsak a saját személyes adottságai határozzák meg, hanem a kultúrális közeg is, amiben felnőtt? Nem tudhatom, csak találgatok...
Gábor 4 év után újra moziba indult, de rettenetesen ráfaragott: a Lurdyban többször is eladták az előre megrendelt és egy nappal az előadás előtt átvett helyjegyeit, így egy 9 fős társasággal a maradék helyekre kényszerült ülni. Úgyhogy teljesen érthető, hogy Gábor soha…..
Eddig sem volt könnyű hitelhez jutni, de mostantól szinte lehetetlen lesz. A hitel jellegéből adódóan közép- vagy hosszú távú program, de vannak bizonyos hiteltípusok, amelyekkel jobb élethosszig tervezni. A hitelnek sok országban (így Magyarországon is) szociális funkciója van,…..
–Mondta olvasónknak egy turista, akivel ellenőrök kiabáltak a Nyugatinál. A lány napijegyet kért a pénztárban, de vonaljegyet kapott, és azzal utazott a metróban, mondván, az napijegy és kezeléstől számítva 1 napig érvényes. Az ellenőrök lecsaptak rá, elvették az…..
Etalon 2009.11.26 11:53:22
Érdemes kettéválasztani az ügyet :

1) a turista hibázott, mert nem nézte meg a jegyet. Én ha külföldre megyek, előtte a neten tájékozódom a jegyfajtákról, azok felhasználhatóságáról (időlimit, átszállás, stb...) és az árakról. Ezt még a sokat szidott BKV esetében is meg lehet tenni, nézzétek csak :
www.bkv.hu/english/jegyinfo2009/fares.html
Akinek nincs netje, az megérkezve a pénztáraknál is meg tudja nézni, mindenhol ki van függesztve.
Ha meg megveszem a jegyet akkor megnézem. Nem azért mert itthon megszoktam hogy ott vágnak át ahol tudnak, hanem mert külföldön ahol nyelvi problémák is vannak, nem biztos hogy megértették hogy mit akarok.

2) az ellenőr egy idegbeteg állat volt, aki megérdemelte volna, hogy a posztoló elsunnyogjon telefonálni rendőrért (előtte szólni a turistának, hogy húzza az időt). Aztán megnéztem volna az ork arcát, amikor a rendőr ott találja a turista útlevelével a kezében.
A földi példányokkal való tesztelés mellett a Marson tavasszal elakadt rovert is megmozdították, 145 marsi napnyi tétlenség után. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak a kerekek állásán igazítottak, de a Spirit talán már elkezdheti a lassú kimászást a homokcsapdából. Üröm az…..
Etalon 2009.11.12 16:49:29
@sajnos_kacat: főleg, hogy az egyik kerekére le is van sántulva :-)

Mondjuk eléggé kemény lehet úgy irányítani ezt a "távirányítós kisautót", hogy 10-40 perc késéssel látod csak, hogy mit csináltál. Ha elrontasz valamit, akkor a rossz mozdulat után mondjuk fél órával már csak azt látod, hogy egy kráter aljáról pislog kifele a gép fejjel lefelé (és akkor még szerencséd volt, hogy egyáltalán működőképes maradt)

Az mindenesetre biztos, hogy sokat tanulnak a NASA mérnökei ebből a misszióból, ami később nagy hasznukra lesz egy még messzebbre küldött eszköz tervezésénél.
Jó napot kívánok! Én volnék az Intelligens Tervező. Igen, igazuk van, kedves bennem hívők, létezem. Én kreáltam az Önök világát. Mondhatnám, fogadják elismerésemet és gratulációimat, de nem mondom. Miért? Mert igencsak sértve érzem magam az Önök részéről. Úgy vélem, mint teremtőjük, ennélfogva…..
Etalon 2009.09.11 10:19:47
@Tgr: Einstein is hívő ember volt, a kvantummechanikában ma már teljesen elfogadott határozatlansági törvényeket is azzal utasította el, hogy "Isten nem vet kockát". Csak érdekességként említettem meg :)

Jogos az észrevétel, a tudományoknak még egy olyan kicsiny szelete is, mint az asztrofizika meghaladja egy átlagember képességeit. Nem feltétlenül azért mert hülye és nem tudná felfogni, hanem mert olyan hatalmas ismeretanyag (fizikai és matematikai is!!!), aminek a megismeréséhez évek kellenek.
Ugyanakkor ez a blog nem asztrofizikusoknak készült, és ha az ember visszafogná magát azzal, hogy "Ejj én ehhez kevés vagyok" akkor igencsak megnézhetnénk, hogy hány komment fityegne a poszt alján.
Mindazonáltal azt talán láthattad már, hogy ha hülyeséget beszélek és észérveket/tényeket hoznak fel ellene, akkor beismerem a tévedésem (nem úgy, mint egyesek... Nem rád célzok)

Ha már az én fejemben létező modellről esett szó (melyet korántsem azonosítok nagy tudósok modelljeivel), megpróbálnám röviden összefoglalni. Persze tudom, nem kérdezte senki, + erősen látszik rajta, hogy az informatikus (vagyis én) agya mennyire beszűkülve szemléli a világot.

Na szóval az én "naív" modellemben az univerzum egy olyan szimuláció, amely viszonylag kevés és egyszerű szabály alapján egy pontból indul, majd ahogy a szimuláció halad, a keletkezett világ egyre nagyobb területet kap (4D-ben értve természetesen).
Nyilvánvaló és én is tudom, -nem kell külön felhívni rá a figyelmem-, hogy ez a modell nettó hülyeség, de számomra nagyon szemléletes és megkönnyíti az igazi tudományos modellek interpretálását. Olyan ez, mint amikor a naprendszert egy rajzon bemutatva a bolygók méretét és pályáikat nagyon aránytalanul ábrázolják. Köze nincs a valósághoz (még mondjuk a Föld-Jupiter viszonylatban sem, nemhogy a Föld-Nap viszonylatban) de ha a valóságos méretarányokat használnánk, akkor néhány ellipszist látnánk, esetleg valahol a kép közepe táján egy ponttal.

"Hawkingnak a kezdet nélküli világegyetemmel kapcsolatos filozófiai érveinek a megítélésére aligha. "
Ez érdekesen hangzik, ha végeztem John D Barrow könyvvel, rákeresek :)
Etalon 2009.09.11 11:27:03
@pounderstibbons: te nyertél ;)
Etalon 2009.09.11 14:24:30
Vannak azért durva mutációk is, amelyekkel életképes marad az egyed.

Itt van például az ötlábú malac nem is olyan távolról :
www.karpatinfo.net/article42159.html

Aztán van a hatujjúság, ami eléggé elterjedt rendellenesség, néhány ezer emberből 1 hat ujjal születik.
hu.wikipedia.org/wiki/Polidaktilia

Más, nagyon súlyos rendellenességekről is hallani, látni képeket, ahol a rendellenes ember megéri a felnőttkort.
Általában a fejlődő országokból, mert nyugaton azért nagy valószínűséggel idejében kiszűrik ezeket.

Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy ha véletlenül egy mutáció előnyös, akkor azzal az egyed életben marad, sőt alkalma adódik tovább is adni az előnyös tulajdonságot.

Ami a "köztes- vagy átmeneti fajokat" illeti, illetve azok állítólagos hiányát, két dolog van amit érdemes nem elfelejteni :

1) most is vannak olyan élőlények, amik borzasztóan szélsőséges körülményekhez alkalmazkodtak (pölö hideghez). Nem nehéz elképzelni, hogy amikor evolúciós időskálán "hirtelen" beköszöntött egy jégkorszak, akkor a hidegtűrő fajok már "készen voltak" és hamar uralkodóvá válhattak nagy területeken. Így válthatták le "hirtelen" az emlősök a hüllőket például. Nem akkor alakultak ki, csak miután a hüllők kipusztultak (ennek okára is vannak elméletek ugye) az emlősök számára hirtelen feljavultak a körülmények és el tudtak szaporodni (több kaja, kevesebb ragadozó, stb...)
Amíg kevés egyed volt belőlük, kevesebb fosszília is keletkezett, így kisebb az esélye hogy a kutatók megtalálják, amikor relatíve hirtelen elszaporodtak, akkor meg sok fosszília lett, amiket most megtalálunk és úgy látjuk, mintha ezek a fajok előzmény nélkül, hirtelen jelentek volna meg.

2) Maradjunk a jégkorszak példájánál. Tegyük fel, hogy egy populáción belül különböző vastagságú szőrt/bundát növesztő egyedek vannak (embereknél is van aki szőrösebb, van aki kevésbé)
Természetesen ezt az utódok is öröklik, méghozzá mindkét szülőtől. A szőrzet mennyiségét szabályozó gént úgy "dobják össze" a szülők, hogy a sok átlagos mellett születik néhány különösen szőrös állat is, meg néhány egészen szőrtelen. Amíg egy helyen borzasztó meleg van, addig a szőrös szerencsétlen rendre el is pusztul hőguta következtében, míg a szőrtelen jól érzi magát. De ha mondjuk csökken az átlaghőmérséklet, akkor egy ilyen "szőrös" mutáció kifejezetten előnyös lesz és jól kiröhögi a vacogó társait, meg a megfagyó pőre lúzert. Ha hirtelen változás áll be a körülményekben, akkor egyrészt a népesség jelentősen lecsökken, másrészt bizonyos tulajdonságú egyedek nagyobb valószínűséggel élik túl a dolgot, vagyis az előnyös tulajdonság (jelen esetben a nagy szőr) ebben a csökkent létszámú közösségben már eleve nagy számban fog előfordulni, a továbbiakban pedig a télen megfagyók rendre a kevésbé szőrös csoportból kerülnek ki -> szőrösék adják tovább a génjeiket.

Nem akartam nagyon beleszólni az evolúciós vitába, de nagyon úgy tűnik, hogy bele kell. Még úgy is, hogy ebben a kérdésben már rég eldőlt a vita azok körében, akik komolyan foglalkoznak a kérdéssel.
Ne feledjétek, munkanélküli olvasóink számára lehetőség nyílik ingyen és bérmentve hirdetni blogunkon, részletek ITT.Aktív álláskeresőinket megtekinthetitek ITT.Beteg a főnök! Mit tegyünk, ha többnyire nők vagyunk és szemtől szemben fellépni nem merünk?Felbátorítottak a…..
A pesszimista/reális várakozásokkal ellentétben nem csinált égi tűzijátékot a Naro vagy KSLV-1, de nem is ment minden simán a dél-koreai hordozórakéta első útján. Az orosz első és koreai második fokozat is tette a dolgát, de minden valószínűség szerint az orrkúp nem vált…..
Etalon 2009.08.27 10:57:26
@lacalaca: Én arra sem bíznám rá :) Gondolom elég olcsón vállalhatják a fellövést, ha megéri a kockázat (nem tudom milyen biztosítás köthető ilyenkor, de ha van is, biztos nem kevésbe kerül).

Bruttóban csak az ESA tagországait nézve is már 18-nál járunk :) De igazából ha, -mondjuk úgy-, rakétakonstrukciókat néznénk, akkor 10 alatti számról beszélhetünk (nem konkrét rakétára, hanem inkább rakétacsaládra gondolok). Ebből van vagy 3-4 ami megbízhatónak mondható, a többi "kutyaütő" kategória.

Mikor lesz már végre valami jófajta alternatíva kitalálva a rakétahajtás helyett?
Etalon 2009.08.27 12:26:33
@lacalaca: ...és ha belegondolunk, hogy már a kezdeti rakéták is a németek II. világháborús megoldásain alapulnak, akkor valóban "űrbekiáltóan" elavult technikáról beszélünk :)

A civil cégek talán majd felkeverik egy kicsit az állóvizet. Egyenlőre még nem, most még a nagyokat másolják, de hamarosan új igények támadnak és újfajta megoldásokat kell alkalmazni.
Normális országokban kárpótolják az utasokat a vonatkésés miatt, nálunk lehúznak róluk még egy bőrt, innen látszik, hogy mi egy beteg országban élünk. Olvasónk a vonat késése miatt lemondott az utazásról, inkább autóval ment. Később szerette volna visszaváltani a jegyet, de…..
Etalon 2009.08.05 15:40:54
@Ákibard!: ha jól megnézed, pont erről beszéltem én is korábban, hogy a pótjegy/helyjegy esetében abszolút jogos lenne a kezelési költség. A poszt viszont normál jegyről szól, amiből annyit ad el a MÁV amennyit nem szégyenl (és jó vastag a bőr az arcukon)
Etalon 2009.08.05 16:00:06
@BKV figyelő: pedig szép hosszú comment volt. Nagyjából arról szólt, hogy próbáld csak meg az IC-n utazást suliidőben (főként péntek vagy vasárnap délután) :)
Etalon 2009.08.05 16:11:24
@DragonZ: bizony-bizony, pont ezért írtam én is. Talán az van a dolog mögött, hogy ha késik a vonat (és a MÁV ezt elismeri, ami ugye nem mindig van így) akkor a kezelt jeggyel bizonyítod, hogy ez a késés téged érintett és ezért jár kárpótlásul a visszatérítés. Ha viszont a vonat késve indul és te fel sem szállsz rá, akkor nehéz bizonyítani hogy a vonat késése miatt nem utaztál, vagy te még a vonatnál is többet késtél :)