Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gabsy

0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még október közepén hirdettünk motoros népítélet pályázatot, tessék-csak-tessék, folyvást-csak-folyvást alapon, mindenkinek. Kaptunk sok új leírást, értékelést, és természetesen voltak, akik etidő alatt bővítették korábbi írásukat. Ők mindannyian részt vettek a…..
És itt még nem ért véget, mert amint kikapcsoltuk a kamerát, Bandival még legalább negyed órán át tapogattuk-nézegettük a néhai Ferrarit, mert nem tudtuk eldönteni, hogy akkor fólia-e vagy ezek a betegek lecseréltek mindenkarosszériapanelt sajátra. Végül nem zártuk ki egyiket…..
Nincs elég betű ahhoz, hogy leírjam, hogy mennyire örültem annak, ami a múlt héten történt. Ezért inkább összebarkácsoltam egy videót. Így legalább te is hallhatod a hangját (bár még tömítetlen, csak odapöttyözött kipufogókkal). És láthatod, hogyan fest most; alulról,…..
Engedjék meg, hogy a szokásostól eltérően egy térképpel és egy útvonalvázlattal nyissak. Nagyobb térképre váltás Budapest-Bécs-Stockholm-Östersund-Åre, és onnan még 45 perc buszozás, egészen a Kall Auto Lodge létesítményig, ami nem más, mint egy téli autózáshoz…..
Túlkormányzott macskát minden háztartásba!  Azért örülök ennek a videónak mindennél jobban, mert így végre a Dia is érti, hogy mit szeretek a driftben. Ha már egy macska ilyen tündéri, képzeld el ugyanezt egy hangyásszal. Igaz, szívem?via cadix..
Gabsy 2011.01.18 02:07:11
Mit gondol, mennyire képesek a kommentelők? Tényleg monitorlakók vagy bevállalós fickók? Tessék, jöjjön beljebb. Életveszély, paprikás krumpliból Mercedes, van itt minden. Vélemények az azonos című írásunkról...
Oké, mindenki itt van? Tudom, hogy mostanára már csak páran maradtak, tavaly is így volt, a végére a keménymag, és egy jót nevettünk az egészen. Mert valójában erről van szó, még ha eddig biztosan akadtak olyanok, akik egy én nem csinálok hülyét magamból felkiáltással…..
Gabsy 2010.12.12 03:59:02
Gabsy 2010.12.12 03:59:47
Fárasztó volt, tudjuk, de még nincs vége. Két komoly ajándékunk még gazdára vár, ráadásul mindkettő elektronikai cucc. Az autohifiakcio.hu nem tudott ellenálni a Hiéna csábításának, így itt van ez a jó kis Clarion CZ200EG fejegység.Clarion CZ200EGCD/MP3/WMA/USB lejátszó USB…..
Nem mondanám, hogy Valentino Rossi rendelkezne a néhai Gyurcsók mester hihetetlen tudásával, és a távolból operálná a rákot televízión keresztül, viszont szakértelme a motorkerékpárok terelgetésében kétségbevonhatatlan. Yamahás korszakának méltó emléke ez az olajnyomat,…..
Gabsy 2010.12.11 20:11:58
15
A mi Gulyás Gusztávunkban az a jó, hogy senki nem tudja hol, értsd, melyik országban lakik pontosan, senki nem tudja, mikor látjuk legközelebb, fogalmunk sincs, mi a tisztességes foglalkozása. Azonban Gulyás Gusztáv, a fantom, néha bekopogtat a levelezőlistára, és dosztojevszkiji…..
Gabsy 2010.12.11 14:33:19
Jókat mulattunk a szerkesztőségi flotta SEC-ének tulajdonosának motoros karrierjét megörökítő íráson. Bár ő nem biztos, hogy ugyanilyen érzelemmel állította fel motorját bukás után a pálya széléről. De ő felállt, s általában vissza is szált a nyeregbe. Egy Hyundai…..
Gabsy 2010.12.11 13:10:26
Sál és fa pendrive együtt? És még egy barna póló is? Igen, kicsit furcsa párosítás, de ha egyszer ezt hozta a hiéna...  Íme a kérdés: A totalcar vidámparki mulatozása alkalmával melyik volt az a rettenetes szerkezet, amelyire csak Tom és én merészkedtünk fel? ..
Gabsy 2010.12.11 12:52:00
Idén ünnepeltük a Totalcar tizedik születésnapját. A méltó megemlékezéshez hozzátartoztak a jubileumi ajándéktárgyak készíttetése is. A bögre, mint használati tárgy triviális választás volt. Hogy milyen legyen, azt gyorsan eldöntötte a kollektíva. Legyen benne anyag!…..
Gabsy 2010.12.11 12:18:39
6
Majdnem, mivel japánul van, melyet meglehetősen kevesen beszélnek (bár Csikós néha elkapott egy-két mondatot) errefelé. Ez még elviselhető, ám a hazai, LCD-celebeket is megszégyenítő sikoltozást már nem sokan bírják. Pedig a Karottától kapott videó, maga a műsor, egész…..
  Ha olyan megbízható lesz később, amilyen megnyerő most, akkor tényleg jó vétel lehet. Mindesetre mi megegyeztünk abban, hogy a Dusternek egyetlen komoly hibája van: hogy nem a miénk. Kéne, na. Mai cikkünk blogposztja...
Gabsy 2010.07.02 10:28:01
@matzko: Mikori gyartas csak, mert a mienkben 47ezer van es 2x volt kormany osszekoto cserelve + 1 bal elso csapagy idaig...
lehet hogy a romaniai utak megiscsak megtudjak emeszteni a roman nepautot :)
ON: tetszett a cikk, udv erdelyi olvaso a bimbozo lanyok hazajabol :))
Gabsy 2010.07.02 10:49:42
@szabi1983: lehet, hogy a kombikban mivel kesobb kezdtek gyartani mar kijavitottak ezt a "gyari hibat"
Duster meg kene :)
Ha ezt a posztot még a hajnalban íródott előtt olvassák, ez a kis időugrás ne keverje meg önöket. Ahogy ott említettem (vagy csak a kamerába mondtam?), a Peugeot nagy bajban van. Na, azóta a nagy bajból Gigantikus Gebasz lett. A gond nem ma kezdődött, hanem még tegnap, amikor…..
Gabsy 2010.06.13 13:51:17
@Flat-6: pffhuu nem lennék a Pgo csapat fönöke összeomlás szélén ált...
Kevés kivétellel sikerült összegyűjtenünk a jelenlegi hot-hatch kínálat színe-javát, hogy a királynak tartott Focus RS-sel szemben mutassák meg, mit tudnak. És ezúttal akadt versenypálya, na meg stopper. Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség V8 hang 6 rugóér?! 2010.03.09 14:52:00
Kicsit sok mostanában a svéd téma, de nem tehetünk róla, ha egyszer a svédek nagyszerű témákat biztosítanak. Múlt héten pontonoztunk, most jöjjön egy kis V8. A SoundRacer működő prototípusa a tavaly januári CES szórakoztató elektronikai kiállításon mutatkozott be Las…..
Belsőség Mitcsináltunkegésznap? 2010.03.05 20:14:00
Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna. Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci-tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk…..
Gabsy 2010.03.05 20:39:36
@I ThomaS I:
ez a birodalmi csillag/celkereszt nagyon joooo jobb mint a teveponty :))
Szépen csorogtunk dél felé, csodásan purrogott a Merci motorja, jöttek egymás után a falvak városok, közeledett az evés hely és ideje. Mi mentünk hátul az Insigniával, Zsolték elöl, hogy lássuk ha van valami baj, ne kelljen tolatgatni. Egyszer csak mögénk került egy tartálykocsi, elég közel volt, az…..
Történelmi pillanat, ezért volt minden: az idegölő szervezés, a sok átvirrasztott éjszaka és a kínlódás, a hideg, fagy, véreres szem. Pénz cserélt gazdát, kulcsok csörrentek. De megvan. 13:02-kor került bele az akku, amit vittek, mivel a sajátja lemerült. A belseje csodás, az autó önmagában is…..
A világ legjobb ajánlatát vázolom az olvasónak: másfél millió forintnyi euróért itt-ott javítandó, negyvennyolc éves Mercedes, Domsjőből. Zsííííír, igaz?..
Gabsy 2010.02.28 13:29:18
@ommm: te tudsz valamit az az erzesem :)))
szerencses utat Csikos
- It was OK, but one of your teammate just pissed me off, he was so sly with me on the track. - Oh, really? Was it around 14.30? - Yes, I think... - Take it easy, sweetheart, that was me. And that was a race, not a scout-jamboree. Mai cikkünk blogposztja...
A Mohó Hiéna visszatért, tarsolyában masszív, Valvoline téli szettel. Van benne minden, ami ebben a latyakban-fagyban jól jöhet. Termofólia, többször használható melegítő-tasak, csomagtér-rendező, egész menő sapka és egy rakat egyéb apróság. Három csomagunk van, három…..