Regisztráció Blogot indítok
Adatok
griiischdoov

0 bejegyzést írt és 81 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretik a whiskey-t? Én erre a kérdésre sokáig magabiztos nemmel válaszoltam, mert pont úgy voltam vele, mint azok az emberek, akik azt mondták, nem szeretik a sört. Tőlük mindig azt kérdeztem, ok de melyik sört nem szeretik? Az ugyanis annyiféle, ahány csillag van az égen, hogy teljesen…..
A Fox elkaszálta a The Last Man on Earth, a The Mick és a Brooklyn Nine-Nine című sorozatait. Teheti, persze, de basszameg, a The Mick az egyik kedvencem volt, Klág kolléga meg a másik kettőt siratja itt mellettem, szóval vigasztalhatatlanok vagyunk...
Hát ezt is megértük! Eddig elegem volt már a McDonald's-ból, mert a Gazdasági Versenyhivatal megállapítása szerint csirkehúsnak adták el a csirkebőrt. Aztán meg elegem volt a Jack's Burger-ből, mert nem voltak képesek egy egyszerű rendelést normálisan felvenni. (Ha már Jack's-ék: respect a cégnek,…..
A Trónok harca legutóbbi évadát az Emmy-nevezéshez későn (a 2017-es djakra a 2016 júniusa és 2017 májusa között bemutatott tévéműsorokat lehetett nevezni) mutatták be, így a tavalyi 12 díjával (a kreatív kategóriákkal együtt) már 38-nál tartó, Emmy-rekorder sorozat nem gyarapíthatja szobrai számát,…..
griiischdoov 2017.09.17 13:08:03
Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) friss jelentése azt elemzi, hogy melyik országban szabad és melyik országban nem ajánlott inni a csapvízből. Ahogy az alábbi térképen látszik, Magyarországot a nem biztonságos ivóvíz kategóriába sorolják.  Ezzel mi személy szerint…..
Komolyan, ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni a nagy kategóriák kimenetelét. Az elképesztő sorozatdömpingben (460 körül volt a tavaly nézhető sorozatok száma) persze nem csoda, hogy nincs tölteléknevezés, olyan arc, aki csak azért van ott, mert ott szokott lenni, ennyire elégedett én nagyon…..
Az „ősidőkben” (ez esetünkben 1999-et jelenti) a Microsoft alapítója írt egy könyvet, amiben egyebek mellett lefestette, milyennek látja a jövőt. Miközben nyilván sok olyan jóslata volt, ami nem vált be, most lássunk hét olyat, ami gyakorlatilag megvalósult...
Sötét és akciódús negyedik évadot ígértek a Sherlock alkotói, és az évadpremier egyelőre igazolta is mindkettőt: valóban több lövöldözés-verekedés volt benne, mint amit megszokhattunk, és nem túl jó hangulatban ért véget, miután egy elvesztettünk egy fontos szereplőt. Legalább ennyire fontos…..
griiischdoov 2017.01.03 18:11:28
@polpetti: értem, köszi!!
Ma kezdődik el, az Upfronts-hét, az a pár nap, melynek során a nagy amerikai tévék bejelentik az őszi műsorrendjüket, és azt, hogy milyen új sorozatokkal/műsorokkal jelentkeznek a 2016/17-s évadban. Illetve nem hivatalosan már vasárnap este elkezdődött az NBC-vel, akik…..
Vannak olyan epizódok, melyek megosztják a rajongókat, vannak szar részek, melyektől a rajongók a falra mennek, és vannak olyanok is, melyeknek írásába apait-anyait beleadtak az írók, de a végeredmény így sem lett kerek. És van a The Walking Dead hatodik évadának fináléja. Spoilerek jönnek...
griiischdoov 2016.04.06 02:35:17
@kószák egyike: köszi a kimerítő választ, hajnali 4 kor angolul felirat nélkül már nem voltam teljesen észnél.. eléggé lefárasztott előtte a korábbi sok szar epizód.
csak jönne már a silicon valley
griiischdoov 2016.04.06 18:13:58
@kószák egyike: eléggé OFF-oltam. Silicon Valley egy HBO sorozat, Mike Judge írta, egy startupról szól, április végén jön a 3. évad és én eddig marha jól szórakoztam rajta. Csak ajánlani tudom.
November 8-án mutatja be az HBO az Aranyélet című, saját gyártású sorozatát, ami ugyan egy finn minta alapján készült, de valójában sokkal több benne a magyar elem, mint az északi. Sokszor foglalkoztunk már az Aranyélettel az Indexen, Krigler Gábor showrunner nálunk jelentette be…..
A parizer vagy más néven párizsi az egyik legnépszerűbb felvágott. Készítésének módja, tartalma városi legendák sorát ihlette. Én persze nem hiszek bennük, mert nekem van egy saját használatú. Egyik gyermekkori haveromnak a papája szocialista összeköttetéssel - a fiataloknak:…..
A képen látható hölgyet Edona Jamesnek hívják, egykori aktmodell/prosti/pornószínésznő, akit férfiből műtöttek át nővé, és most az Adam Sucht Eva című német reality egyik szereplője, amit a VH1-ról Dating Naked címen ismerhetünk, és arról szól, hogy egy egzotikus,…..
Az ABC charlestoni tévéadóján éppen a reggeli hírműsor ment, és jött volna az időjárás-jelentés, de a kép lefagyott, és a meteorológus pali ott állt a színes kép előtt, ami nem mozdult, és egy grafikus inzert sem jelent meg rajta, se nap, se felhő, se hőmérsékleti adatok,…..
griiischdoov 2014.12.11 09:54:17
@Mr. Közbiztonság Szilárd: errol eszembe jutott egy vicc, amit anno a focitanar mondott, de csak a lenyeget irom le: [...] mire az amerikai magykobet megkerdezi: najo, de mi a kulonbseg a koztarsasag es a nepkoztarsasag kozott?
- hat ez kb. olyan mint a baszas es kibaszas.

A magyart kurvara nem erdekli a kulonbseg? Szabadon igekotozheto, igen, abban az ertelmben tuti, hogy a basz szo ele, szinte barmi jo, es ertelmes is lesz.
Hogyne lenne mar kulobseg..

Irnek meg sok mindent, pl a cikkrol amit kuldtel (elolvastam) , de ennyit nem er mega dolog egyikonknek se. Ebben tuti egyetertunk.
griiischdoov 2014.12.11 09:54:50
@Void Bunkoid: koszonom, csak erre probaltam ravilagitani
griiischdoov 2014.12.11 12:00:35
@Mr. Közbiztonság Szilárd: ket kommenttel ezelott kerdeztem: mi a kulonbseg. Ne azt mondd, hogy van, hanem azt, hogy. Tudod, hatha meg lehet belolem okor.
Vicces bejelentés érkezett Lauda bácsi légitársaságától, a FlyNikitől: több egyéb útvonal mellett beindítják a világ legrövidebb nemzetközi menetrend szerinti repülőjáratát. A pozsonyi és a bécsi reptér nagyjából 50 kilométerre van egymástól, a repülési idő elvileg…..
griiischdoov 2014.12.09 14:14:35
@Void Bunkoid: ezt most te sem gondolhatod komolyan.
Már ezer éve tervezgetem, hogy készítek egy rajzfilmes toplistát, hiszen a legtöbb esetben a rajzfilmek egy egész gyermekkort meg tudnak határozni. Mindenki nézi őket, és mindenki szereti őket. Épp ezért talán nem is lehet kijelenteni 100%-osan, hogy melyik a legjobb, mert rengeteg olyan alkotás…..
 Túl vagy az ebéden, és jólesne még valami? Mondjuk egy kis gyümölcs? Vagy egy forró tea? Esetleg szundítanál egyet? Ne tedd! Olvasd el miért!   1. Semmiképpen se gyújts rá! Nyilván nem mondok sok újat azzal, hogy a dohányzás bizonyítottan halálos betegségek okozója,…..
griiischdoov 2014.10.23 17:25:03
Ennyi éven át nem mehet egy sorozat erős mellékszereplők nélkül, szerencsére a South Parkban akadt ebből bőven. Megpróbáltuk kiválasztani a legjobb 10-et, amiből kimaradtak olyanok, akik a széria elején többször feltűntek, de aztán mára szinte teljesen kikoptak (Kula bá,…..
A The Family Guy következő szezonjában lesz látható az ominózus epizód, amelyben Peter és az egész brancs Springfieldbe látogat. Néhány napja kikerült a netre egy kamerával felvett ComicCon-előzetes, most viszont itt van a hivatalosan közzétett kedvcsináló is. ..
griiischdoov 2014.07.30 10:17:58
@bloghal: hat, pedig pont a simsonnak eleg jol sikerult a szinkronja. De ugy altalaban az animacios filmeket jol csinaljuk (family guy, south park, archer)
Semmi sem lehet ilyan jo mint az eredeti, mar csak a szoviccek miatt is, de Homer, Marge, Peter, Lois, Chris, Chef bacsi Cartman hangjai nagyon el lettek talalva!
A legjobb dolgok a HIMYM-ben 1. Pofonofon  Barney elveszt egy fogadást, amelynek értelmében Marshall ötször pofozhatja fel előre be nem jelentett (vagy éppen bejelentett) időpontokban. Hogy ezt a egészen a az utolsó előtti részig lehetett húzni, az valami egészen csodálatos! 2.…..
Ted a kilenc évad alatt sok csajjal összegabalyodott, de egyikből sem lett anya, legalábbis az utolsó évadig, ugye, de menjünk a dolgok elé, mit lehet tudni, mi lesz még a duplarészes sorozatzáróban. A tvfanatic.com szedte össze a legemlékezetesebb majdnem-mutert. 1. Slutty…..
A Városliget tervezett nagyarányú fejlesztésének részeként bezárják és elbontják a Petőfi Csarnokot. Ezzel a nyolcvanas évek építészetének egy kultikus, sokak emlékeiben élő épülete lesz oda. Ám a történet koránt sem az 1980-as években kezdődik! Az egykori Iparcsarnok…..
A Mediocre nevű stúdió a szerény név ellenére éppen hogy nem a középszerű játékairól híres, hiszen olyan remek alkotások jöttek ki a kezük alól, mint a Sprinkle és a Granny Smith - most pedig megint olyat tettek le az asztalra, amibe belerengett a Play Store. Töltsd le és…..
griiischdoov 2014.03.19 15:43:43
Miközben az ukrán nyugatos és nacionalista erők felülkerekedni látszanak Nyugat-Ukrajnában és Kijevben; most már ellenük szervezkednek az orosz szeparatisták és velük szövetséges, homályos eredetű fegyveres erők a Krím-félszigeten − igaz, ezt nem nézik tétlenül az ukrán…..
Rettentő kínos lehetett népnemzeti keresztyén köztévésnek lenni tegnapelőtt reggel kilenc előtt nem sokkal, ugyanis egy háromperces szegmensben a Coming Out című filmet kellett promózni a csatorna Ma Reggel című műsorában. Kellett, hiszen a producere az a Kálomista Gábor, akinek a…..