Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gardarak

0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lengyelországért egyszerűen meg kell küzdeni. V4-es összefogás ide vagy oda, autóval normálisan megközelíteni igen időigényes. Az egyenes tűnt a legésszerűbbnek, de így Szlovákián és leginkább a Tátrán keresztül lehet csak bevenni a hatalmas országot. Amikor átlépjük a határt, akkor sem…..
gardarak 2018.07.20 12:53:15
@Publikus Team: Határozottan nem. Két külön típusról van szó, a verseny jegyében a Henschel és Porsche is készített/tervezett egy-egy járművet, jelentős különbségekkel. A Porsche által tervezett verziót (VK 4501 P) is gyártották, kb 90 készült el, PzKpfw VI Ausf. P néven, de ezeket aztán átalakították harckocsivadásszá (Ferdinand, ill. Elephant néven). Mellékesen a Henschel változat főleg azért nyert, mert határidőre elkészültek, és egyszerűbb volt a gyártása.
Elképzelem a történelmi filmekből ismert hajóágyút. Sínen mozog előre-hátra, máskülönben nem fejtheti ki a pusztító hatását. Olykor azonban előfordul, hogy a kötelékeitől megszabadulva végigsöpör a fedélzeten, és elsodor mindent-mindenkit. Efféle nehezéknek véltem Németh Szilárd hajdani…..
gardarak 2018.01.18 15:04:29
@Ballib Cenzúrázók Réme 27: nem tudom, mit fogyasztottál, de szerintem állj le a cuccról.
gardarak 2018.01.18 15:45:56
@Zöldi László: Nem tudhatom, hogy troll üzemmódban működik-e, így jogos, még erre is van esély. Nem néztem végig az akitivitását, se a profilját.
A szabad vélemény nyilvánítás megsértése, avagy jogos igény a hivatal részéről, hogy ne nyilatkozhassanak szabadon a tanárok, az iskolaigazgatók? Az iskoláknak demokratikus rendszerben kellene működniük, hiszen a vezetésnek nincs közvetlen kapcsolata a tanulókkal, sok-sok pedagógus közös munkájáról…..
gardarak 2018.01.08 21:53:56
@marczy: A tanárhiány már megvan, iszonyatosan sok szaktanár hiányzik, nem csak közismereti tárgyak esetén (nyelvtanár, informatika és még hosszan lehetne sorolni), de a szakképzési területen is sok állást nem tudnak az iskolák betölteni.
Az RTL egyik jó húzása volt a Master Chef hazai átdolgozásának is tekinthető A konyhafőnök című műsor, ami hamarosan a negyedik évadát kezdi majd meg a csatornán (A konyhafőnök junior is folytatódik majd), de immáron új zsűrivel. A Bors szagolta ki, hogy Fördős Zé mellé új zsűritagokat keres a…..
gardarak 2016.02.01 14:03:54
gardarak 2016.02.01 14:41:08
@minchiacoaddu: Elsődleges kérdés, hogy egyáltalán felmerül-e a neve. De szerintem van annyira vaddisznó, hogy igent mondjon. :)
Két napja folyik a habverés a szombathelyi Savaria-fesztiválon történt rendőrattak ügyében. A címeres nethuszárok felöltötték díszegyenruhájukat, megsarkantyúzták lovaikat, és jól egymásnak rontottak. Mert persze valakinek igaza kell, hogy legyen, valamelyik oldalon ott kell,…..
Levente összes készülékén felmondta a biztosítást a Vodafone-nal (és a T-Mobillal) szerződött Ace European Group Ltd, miután egy taxiban eltűnt az iPhone-ja. Csere nincs, mert nem "igazi" lopás történt, a havi 22000 ezer forintos csomag maradt (benne a felmondott biztosítás…..
gardarak 2013.07.23 12:11:14
Slash - Apocalyptic Love (Dik Hayd International) Van egy gitáros ember, aki olyan riffeket ír tömegével, amiket kevésbé tehetséges zenészek kis túlzással szólónak használnak, és ezt az embert Slash-nek hívják. A Guns N' Roses egykori tagja a zenekar szétmenését követően saját…..
hogyvolt VV5 - 1X106 2011.12.30 23:30:00
Ha valaha arra adják a fejüket, hogy blogot írnak, vacsora után soha, soha, de soha ne ragadjanak billentyűzetet. Hajni esti jótanácsai c. rovatunkat hallották. Szóval, akkor most iszom egy kávét. Nahh. Az öfitől semmi jót nem várok, mikor meghallom Lilutól - a ruhájáról még nem…..
gardarak 2011.12.30 23:54:01
Épp pénteken írtunk az immár elérhetővé vált Anti nevű hacker-appról, most pedig egy újabb ingyenes csapásmérő eszköz került a kezünkbe, amivel bárki tönkre teheti mások netezési élményét. A WiFiKill, ahogy a neve is mutatja, egyszerűen bárkit letilthat egy adott…..
Augusztus elseje lévén Titus barátunk egy nem túl ismert hadjáratra és évfordulóra hívja fel a figyelmet, íme olvassátok három felvonásban az 1849-es moldvai kitörés (igen, jól olvastátok, külországi hadjárat 1849-ben!) és a székely Thermopülai…..
Nemrég jelent meg a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének tanulmánya a szcientológiáról. A könyv szerepe A könyv szerepének megértéséhez egy kis múltidézés szükséges. A ’90-es évek közepén (az amerikai adóhivatallal folytatott vita részeként) az…..
gardarak 2011.07.28 22:56:06
@Translator +X+:
"Amikor a bölcsészek tudósoknak nevezik magukat, mindig felszalad a szemöldököm :)"

ugyan offtopic de szerinted egy régész vagy egy nyelvész az mégis micsoda, már ha nem tudós?

On: ez azt jelenti, hogy majd a NAV ellenőrizheti az "egyház" gazdasági tevékenységét? Azért az nem lesz semmi, amikor végigmennek a befizetéseken, és megnézik, ki mennyit fizet be a megvilágosodásért, és mindezt milyen jövedelemből teszi...
Na, vajon miről szól az a cikk, ami mellé éppen ezt a fotót választotta a Blikk képszerkesztője? Hernádi Judit együtt ünnepelte új mellimplantátumát VV Évivel és barátnőivel. A Heti hetes állandó szereplője új hobbit talált magának nyárra: apró vitorláshajókat…..
gardarak 2011.07.26 23:36:07
@Csigafattyú: érdekelne, hogy szerinted az adott konferencia léte mégis mivel cáfolható? Komolyan mondom, várom a forrásmegjelölést hozzá.
gardarak 2011.07.27 01:03:48
@Csigafattyú: Elolvastam a hivatkozott írást. Értem, hogy ez egy fordítás, de a szerző nem akarja vállalni a nevét? Sőt, a fordító sem? Amit ott olvastam: egy része számomra inkább konteó-kategória, a másik része pedig igyekszik bagatelizálni az európai zsidóság veszteségét a náci uralom alatt. Nem mindegy, hogy hány ember halt meg betegségben, éhezésben vagy kivégzésben? Változtat ez bármin?
Vagy az általad hivatkozott írás szerint az egész csupán egy lényegtelen jelenet az egész világháborúban? A félreértések elkerülésének érdekében: az itt feltett kérdésekre inkább ne válaszolj. Még a végén mehetsz a bíróságra...
Amikor körülbelül három éve E. a születésnapján reggelizni hívott, azt mondta, csak a Két Szerecsenbe mehetünk. Nem sokat tudtam a helyről, de E. szerint legendás a reggelijük, gondoltam próbáljuk ki. Azóta annyi történt, hogy E. is, meg én is három évvel idősebbek lettünk,…..
    „Na, zsírcsászár?” – kérdi röhögve a Fischer, amikor újságolom, hogy tőle hazafele menet betértünk végre a fagyizóba, amit már olyan rég ajánlgatott. Az hát. Ilyen időutazásban ritkán van része az embernek. Nevezett fagyizó voltaképpen egy cukrászda a…..
Tisztelt Praxis blog! Ez a második levelem, amelyet elküldök önöknek, az előzőben pozitívumokról számolhattam be, azt hiszem az sokkal kellemesebb és hálásabb feladat volt. A feleségem sajnos gyerekkora óta kénytelen betegségével együtt élni, asztmás. Bár éveken keresztül…..
2001. szeptember 11-én Amerikának egy új fenyegetéssel kellett szembenéznie. Most kivételesen nem a repülőgépekről és a WTC-ről van szó, hanem azokról a borítékokról, melyekben a küldemény szövegét fehér porral is nyomatékosították. 22 ártatlan alkalmazott halt meg az…..
gardarak 2011.06.19 23:14:46
@Johann Landa: "Ez a gondolat elfogadható lenne, ha a "három Nagy" már nem egyezett volna meg Jaltában a háború utáni befolyási övezetekben."
Ettől függetlenül adni kellett a szovjet megszállási övezetben is a látszatnak, ezért volt szükség a választásokon elért legitim (vagyis annak mondható) győzelemre az MDP-nek.
Nem mellesleg, a Rákosi neve által fémjelzett kommunista pártnak kötelező lett volna a győzelem.

Ezen kívül még gratula a PZS-nek, nagyon jó volt a záróposzt, a két ráadás konteó meg különösen odavert, köszi szépen az alapos munkát! :)
1972-ben aláírták, majd 1975-ben hatályba lépett a Biológiai- és Toxinfegyver Egyezmény (BTWC). Ezt a megállapodást az Egyesült Államok és a Szovjetunió közösen harcolta ki, és ők is voltak a leszerelés fő ellenőrei is. A szerződést számos más ország aláírta. Megtiltotta…..
gardarak 2011.06.10 23:38:55
@Zig Zag: Olvastál már MDP/MSZMP KB ülésről készített jegyzőkönyvét? Na az az igazán sokkoló... :)
gardarak 2011.06.11 23:19:08
@Rammjaeger83: Ott mi van? A tartalom maga nem jelenik meg, csak az őrzési egység tartalmának részletes listája... Amúgy jellemző, 2001-ben még semmi ilyen nem volt, ott ültem a levéltárban, és lapozgattam az ilyeneket... :)
gardarak 2011.06.12 00:06:40
@Rammjaeger83: Oké, azt azért megfejtettem, de az általad hivatkozott oldal érdekelt, mert valamiért nem sikerült megnyitnom.
Kissé megdöbbenten olvastam Péter levelét, és jelenleg sem tudom hova tenni magamban. Igaz, nem ismerjük pontosan az előzményeket, mégpedig mi válthatta ki a Kia-s fickó reakcióját, de abban talán megegyezhetünk, hogy a dolgoknak nem ez az elintézési módja. A képen sajnos nem sok…..
gardarak 2011.06.08 09:45:44
@hagyma: sajna van ennyi... :( Sok az ideges, frusztrált ember, akinél ilyen szitukban szakad el a cérna. Az mondjuk elgondolkoztató, hogy miért pont a közlekedési helyzetek miatt borulnak ki. Vagy nincs is jobb, mint melóból hazafelé egy kiadós ordítozás-autórugdosás?
"...Avagy ha fegyvert hoznék amaz országra, és mondanám: fegyver, menj át ez országon! és kiirtanék belőle embert és barmot. És ama három férfiú benne volna, élek én, az Úr Isten mondja, nem szabadítana meg sem fiakat, sem leányokat, hanem csak magokat szabadítanák meg.…..
gardarak 2011.06.02 23:45:17
Köszi a posztot, élvezetes volt. A rosszulléttel kapcsolatban: nálam nem jelentkezett... Minden héten Dr. House... :P Nem, szerintem az ÁVH-s dossziék böngészése emelte az ingerküszöbömet... :)
@Kismy: kábé egy hónapja jóanyáméknál otthon megtaláltam a saját példányaimat a Haditechnika sorozatból... Már hullik lapjaira szinte mind, de olyan jó volt megint elolvasni egy füzetet... :)
hogyvolt VV4 - 4X133 2011.04.29 15:55:00
Hijj, ha az öfiben nem is történne semmi, akkor is tudnék posztot írni. Lilu tegnap egyenesen a nyolcvanas évek videodiszkóinak klipjeiből pottyant közénk, el is határoztam nyomban, hétvégén előkotrom a régi kazettákat és ilyeneket fogok hallgatni, hogy Kim Wilde, Bananarama, Duran…..
gardarak 2011.04.29 18:27:48
@frea: Úgy gondolod, hogy Alkesz felhasználta a "500 modoroskodó idézet filmekből" című könyv tartalmát? :) Amúgy meg az ertéel szerint okostojás kezébe nyomnék egy Cicero beszédet, hogy ebből tanulj beszélni, már ha megérted... :)
hogyvolt VV4 - 4X131 és 4X132 2011.04.28 18:10:00
Nahhát mégiscsak a Kazal megy párbajozni, meg mertem volna esküdni, hogy Anikó Jerzsit hívja ki. Nem is ez nyugtalanított igazán, de ma reggelre meggyőztem magam arról, egyáltalán nem perverz és nem természetellenes dolog, hogy a Lilu derekát díszítő izéről egyből a kikötözős…..
autózz! Okos taxis az M0-on 2011.04.22 07:40:00
A mai poszt két szereplője tökéletesen megtalálta egymást. Rettentően utálom, amikor valaki nem fogja fel, hogy a tűzzel játszik, amikor a másik mögé bújik a pályán  és  "centikre" követi. Ennél jobban csak a satufékezőket rühellem, primitív szokás, és…..
gardarak 2011.04.22 20:38:37
@Taxi 809: Nos, itt vagyok! Az autó típusa nem stimmel, nem AX. Amúgy meg közted és köztem még egy kék Peugoet(talán Partner?) is volt, ami szintén kihúzódott a külsőbe. A Peugeot és köztem kb 50 méter volt a táv. Ami elkerülte kedves figyelmed, az az volt, hogy én kihúzódtam a külsőbe, miután megelőztem a sor elején lassabban haladókat. Ha ez a táv, ami a te C5-öd, és köztem volt (megspékelve egy Peugeot Partnerrel), már feltartásnak számít, akkor téged Budapesten egyfolytában feltarthatnak...
Még egy apróság: a kicsit lassítok, és a (vész)fékezés nem azonos kategória, elvégre még a vészvillogó is üzembe lépett.

Az autó teljesítményével kapcsolatban: nem farokhosszabbításra használom, nincs szükségem rá. Legyen neked igazad, mert nagyobb autóban csücsültél?

Ami nálam kicsapta a biztosítékot, hogy a fékezést sávváltás közben adtad elő. Ha utassal vagy, akkor is előadod a mutatványt?
gardarak 2011.04.23 10:49:26
@Taxi 809: Nincs problémám a taxisokkal, sőt, korábban szinte napi rendszerességgel jártam taxival, csak más társasággal. Ebben az esetben, ha nem a két sáv között félúton "szalad át a cica", semmi nem történt volna, se telefon a diszpécsernek, se sztori beküldése a blogra.
És a telefon témához csak annyit, hogy van headset is a kocsiban, szóval azzal a telefon használata nem szabálysértés. :)
A típus meg Saxo, és egészen elégedett vagyok vele. Korábban (még tavaly) egy Accorddal jártam, de most ez van használatban. Ha pedig érdekel a rendszám, majd privátban megadom, de lenne egy jobb ötletem: egy kávé mellett elmesélem, hogy miért nem tetszett a jelenet.

Azt meg nem tudhattam, hogy a társaság szégyenfalra pakol, csak annyi volt a cél, hogy eljusson hozzád az infó, hogy ne csinálj ilyesmit, mert nem a legjobb ötlet.
gardarak 2011.04.23 12:48:15
@Taxi 809: A kávézás részleteit majd lebeszéljük privátban, oké?
A taxit a volt munkahelyem finanszírozta, heti szinten 2-3 alkalom azért általában összejött (vagy hajnalban, vagy éjfél után).
Citrom meg egyszerű konstrukció, nincs teleszórva elektromos kütyükkel, csak ami szükséges, és nem hagy cserben (leszámítva egy aksicserés esetet), belvárosi szaladgálásra pont megfelelő egy-két személynek. Persze én is szívesebben ülnék be egy C6-ba, csak az érzés kedvéért, de nincs rá szükségem.
A Honda kapcsán: szerencsére japán, nem angliai összeszerelés volt, 10 évig nyúztam, semmi baja nem volt. Beszámolták egy új autóba, mert így hozta az élet... :)