Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nash vs. Keynes

0 bejegyzést írt és 1225 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az nem újdonság, hogy az Apple az egyik legnagyobb vállalat a világon, részvényeinek értékét 626 milliárd dollárra teszik. Ez már az az összeg, amit elképzelni is nehéz – ebben is segítünk a mai posztban. Az előző negyedévben az Apple bevétele elérte a 42,1 milliárd…..
Egyik fórumon sem látszik a kiút az ukrán-orosz konfliktusból: tegnap reggel Szergej Kuprijanov, a Gazprom képviselője közölte, hogy tartják magukat előzetes kijelentésükhöz, és leállítják az Ukrajnába tartó gázszolgáltatást, mivel az ország nem hajlandó visszafizetni közel…..
A stockholmi tartózkodásunk néhány napja alatt a helyiek meggyőztek minket arról, hogy a Frantzén egy nagyon jó étterem, többen Svédország egyik legjobb konyhájának nevezték. Azt is mondták, hogy szerencsések vagyunk, hogy kaptunk asztalt, mert az egész csak 20 fős. Az élményt…..
A Bocuse d'Or-ral egy időben megrendezésre került a Gastronord szakmai kiállítás és vásár is. Itt lehetett beszélni a termelőkkel, megkóstolni a termékeiket, tájékozódni a legújabb trendekről és nem utolsó sorban kapcsolatokat építeni.Az utóbbi néhány évben Zsoltival…..
Nash vs. Keynes 2014.05.27 05:45:40
Gasztronómiában nem jártas emberek gyakran azt hiszik, hogy ha valaki szakácsként dolgozik, akkor soha nem éhes, hiszen egész nap finomabbnál finomabb ételekkel van körülvéve, amikből ehet, amennyit akar. Nos, ez nem így van. Általában mindenből csak annyit készítettünk, amennyi…..
  Reményeink szerint felkavarjuk kicsit az iszapot ezzel a rövid vitaposzttal (sajnos van aktualitása a témának). Николай Фёдорович Ватутин e cikk főhőse, aki még a cári Oroszországban született 1901-ben, harcolt tizenéves vöröskatonaként a polgárháborúban…..
Szépségápolás Borotválkozás 2014.04.10 17:52:22
Srácok! Ebben a posztunkban most nektek kedvezünk és leírjuk, hogy hogyan tudtok egy sima és puha arcfelületet elérni, ami után a csajok biztosan odaáig lesznek! ;) A borotválkozásnak két fajtája van: a száraz és a nedves borotválkozás. Mi utóbbit ajánljuk Nektek, ugyanis ezzel…..
Nash vs. Keynes 2014.04.11 17:46:42
@mogorva: Túl mogorva vagy öreg. Azért általánosságban jók ezek a tanácsok, nem mindenkinek van drótkefe jellegű hidegháborús arcszőrzete. A lényeg meg amúgy is az volt, hogy egy ápolt sima arc evolúciós előny biztosít :)
Nemrégiben láttam magamról egy videót 29 éves koromból. Igen jó kis nő voltam, de emlékszem, akkoriban (pontosabban 28 évesen, emlékszem a pillanatra) kezdtem azt gondolni, hogy roggyant a fejem. Azért használok ilyen szerencsétlen szavakat, mert az angol azt mondja: saggy face.…..
Nash vs. Keynes 2012.05.30 00:27:16
@Scala: Azért a grizzlyket sem csípnéd ha az embereket sem szereted. :)
Nash vs. Keynes 2014.04.02 17:08:54
@Holle anyó: én félig fekve ülök, becsúszva az asztal alá. Általában közderültségnek örvend a látványom, hiába magyarázom, hogy ez az űrhajósoknak kitalált "zero gravity position" :)
A lényeg, hogy nem fáj semmim már évek óta.
Nash vs. Keynes 2014.04.02 23:21:12
@Holle anyó: a hátam. Igazából néha felülök azért, főleg ha a nagyobbik monitort kell valamiért értelmes képpel nézni, de az idő nagy részét félig fekve töltöm. Ja és leszereltem a karfákat is a székről.
Orosz fegyveresek tankokkal támadtak meg egy ukrán katonai bázist Krímben. Az akció során lövések dördültek és robbanások hangját is lehetett hallatni. Egyes információk szerint legalább egy ember megsérült. A belbeki bázisra szorult ukrán katonák parancsnoka elmondta, ha…..
Handó Tünde főbíró (az Országos Bírósági Hivatal elnöke) olyat tett, ami a NER keretei között ugyan megszokott, de törvénytisztelő ember szemében ócska kis svindli, a jogszabályok, sőt, az Alkotmányosság szellemiségének sárba tiprása.Welsz Tamás különös körülmények…..
Nash vs. Keynes 2014.03.21 17:14:48
@dr kíváncsivagyok:
Szóval ha az orosz befolyás nélkül üzemeltethető atomba ruházunk (erőmű hosszú évekig megy egy feltöltéssel) akkor az megengedhetetlen orosz függés, de ha kirakjuk a napi szinten az ország gazdaságára hatás gyakoroló stratégiai cégből (vegyipari alapanyagok stb) az oroszokat akkor az meg rossz üzlet..
melyik csapatban focizol továriscs? :)
Nash vs. Keynes 2014.03.21 19:26:01
@dr kíváncsivagyok: és akkor most jó, hogy nem az oroszok kezén van a mól pakett vagy nem jó? Meddig jó? Mennyire forintosítható az érdek? Mennyi értelme van lényeges befolyást biztosító részvénycsomag esetén pillanatnyi eladási áron kalkulálni nyereséget vagy veszteséget? Lesz index cikk ha holnap a mól árfolyama 25%-al megnő, vagy erősödik a forint?
na kb ennyire átgondolt a szoci propaganda ezekben a kérdésekben.
Nash vs. Keynes 2014.03.21 19:32:19
  A jelöltállítási folyamatot végigkísérték az ajánlásgyűjtés furcsaságairól szóló hírek, amit az országos listák körüli kételyek követtek. Ezek elsősorban a pártok közötti jelöltállítási együttműködésekről szóltak – melyek között vannak nem…..
Nash vs. Keynes 2014.03.11 16:45:46
@maxval a gondolkodó birca:
Ha meg lenne letét akkor meg az lenne a baj. Jönne a velencei bizottság meg a PETA meg mindenki aki számít.
A demokráciának ára van, ki az a naiv aki azt hiszi ingyen van? A csalókkal viszont tényleg kell kezdeni valamit..
Még a tavaszi délfrancia túrámon jártam egy egészen különleges műhelyben, ahol olyan szakmát űznek, amit szinte már sehol a világon. Egy kopottas üzemcsarnok egy kis vidéki városban, tele nagyon furcsa gépekkel, amik zakatolnak, tekernek, kattognak, steam punk romantika szinte. És…..
Kapcsolódó cikkek:   A nagyfiúk konyhája Fogalmak  Az ígérethez híven januárban a cukrászatról tényleg átmentem a konyhára. Nem kapkodták el, pontosan 2 hónapjukba telt mire képesek voltak átrakni. Az ott eltöltött további 8 hét rettenetes volt, közben a karácsonyi…..
Az építész szakma egy része petíciót indított a Városliget lerombolása ellen. Az építészek a szakmai előkészítést hiányolják, illetve megkérdőjelezik, annak értelmét is. A tervek szerint a Városligetben építenék fel a múzeumnegyedet, amit Tarlós István főpolgármester…..
Nash vs. Keynes 2014.03.08 16:10:59
@Rejtett kamera Webáruház: meg egy volgyhid, plusz metro szegedig?
Nash vs. Keynes 2014.03.08 20:05:19
@élhetetlen: szerintem egy napra egy muzeum tobb mint eleg, es ebbol a szempontbol mindegy hogy mennyi van ott egy nagyobb teruleten. a konkret elhelyezesuk lehet szellos, en pl egyaltalan nem egy hatalmas monolit tombokbol allo hazsort vizionalok es szerintem a biralo bizottsag sem. a muzeum epites kulon erdekes mufaj. Sok minden belefer ami lehet egyeseknek iritalo lasd pl a fransziakat es mero dogunalom, aztan siman lehet belole ikon is. tudom nem itt, mert mi ilyet nem tudhatunk veletlenul se (mint koztudott)
a puderdobozbol kiindulva szerintem kifejezetten jo otlet, hogy barki palyazhat es a biralo nemzetkozi zsür is arra mutat, hogy izgalmas jo palyamunkak gyozhetnek. 3 honap tenyleg nem sok de egy nagy vonalakban megalkotott latvanytervre eleg lehet.
Nash vs. Keynes 2014.03.08 20:08:05
@élhetetlen: nem, en nem voltam sok helyen turista, en sok varosban eltem ;)
A kárpátaljai magyar gyerekeket is érintheti az az ukranizációs őrület, amelyről egy videó-felvétel révén szerezhetünk benyomást. Az általam magyarra fordított szöveg azt támasztja alá, hogy akik talán orrvlövészek felbérelésétől sem riadtak vissza, hogy mártírokat…..
Nash vs. Keynes 2014.03.07 21:44:23
@vNHM: Remek, én is éltem ott pár évig, de azért nem hivatkoznék végső érvként arra, hogy szakértő vagyok, pedig valszeg hozzád képest én tényleg kétnyelvű (sőt, két kultúrájú) magánzóként tengetem hitvány hétköznapjaimat.
Nem mintha annyira csípném a szitut, de ez a ruszkik haza elég bicskanyitogató lenne egy krími ruszki szemében, már csak azért is mert ő mindig is ott volt otthon. Ez kb olyan, mintha a fenti szőkeség mindaná nekünk Kárpátalján, hogy magyarok coki haza! (Nem mintha nem történt volna meg) Mi magyarok, ha be is fogjuk a szánkat, mert nem szeretjük a velünk a múltban erőből politizáló nációkat azért annyi belátás szorulhatna belénk, hogy a krími eset a 0 ukrán gyökerével, egy ukrán pártfőtitkár ajándékaként és az ott élő orosz nyelvű és orosz nemzeti érzelmű lakosságával másféle áthallásokat is mutat a saját történelmünkkel. Nem csak a sokat emlegetett és teljesen irreleváns 56-ot.
Oroszország nem fogja átengedni a Krímet egy EU és NATO tag Ukrajnának és ehhez minden eszköze megvan. Az erkölcsi és jogi alapjai persze vitathatóak, de pont ez a lényeg, hogy vitathatóak mind a két oldalon. Az EU Amerika és Oroszország elkezdtek alternatív valóságban létezni. Amerika meglátta a lehetőséget, vissza akar vágni, (Snowdenért is). Onnan messziről kapartatják ki a geopolitikai gesztenyét az EU-val. Majd mi fizetünk. Putyin meg rém dühös lehet. Azt hitte már győzött, nagyvonalú volt az ukránokkal cserébe és minden bejött, aztán most mégsem. Oroszország nem Irak vagy Afganisztán. Az olajpénzek jelentős részét a hadiiparba nyomják évek óta. Persze közelében sincsenek az amerikai hadi potenciálnak, de két atomhatalom között teljesen mindegy. Most megy a kakaskodás. Furcsamód Merkelben van minden bizodalmam, hogy féken tudja tartani a kakasokat..
Az internetes hozzászólásokat, de akár a szokásosan bravúrosan teljesítő külpolitikai újságírás termékeit is elnézve könnyen kialakulhat a laikus érdeklődőben az a kép, hogy Ukrajnában szélsőjobboldali huligánok kergették el Janukovicsot, ők irányítják az azóta…..
Nash vs. Keynes 2014.03.05 17:36:25
@Szúnyog: Olvass történelmet, volt már rá példa. Nem kell hogy feltétlenül ő is az legyen elég ha valamelyik bizalmasa az. Mucuska.. :)
Nash vs. Keynes 2014.03.05 18:49:32
@Szúnyog: Nem szeretnék abba a látszatba esni, hogy észt osztok, de nem náluk orosz a komplett lakosság úgy harmada? Főleg a városokban.
Valamiért az a sanda gyanúm ott sokkal nagyobb az orosz befolyás mint mondjuk a mi kis szimpla atompárti "putyinbérenc" országunkban.
A nyugati, benne a hazai média már azelőtt torzítva tálalta az USA és az Európai Unió befolyási övezetében élők számára a történteket, hogy a tüntetők kikényszerítették volna az elnöknek és pártjának visszavonulását. Irigylem azokat a politikusokat és…..
Nash vs. Keynes 2014.03.04 19:15:21
@cellular: Európa és a NATO keleti terjeszkedése olyan az oroszoknak mint amikor a SU elkezdett Kubába rakétákat telepíteni. Az USA sem nagyon tűri meg a másik oldalt a saját térfelén (nagyon helyesen). Valahol mindenki tudja, hogy a háttérben ott kavarnak a nagyhatalmak, a többi csak rizsa a népnek. Aztán lehet csodálkozni, ha kitör egy háború és Ukrajnát szétszabdalják darabokra. Annyit valszeg nem ér a forradalmi hevület.
Styxx, a multiblogger - ráadásul az első magyar blogkrimi szerzője - nem először lep meg remek vendégposzttal. A dalmát giccsházemlékmű után egy egészen más témát fedezett fel egy horvát dizájnoldalon, amit azonmód meg is írt az Urbanistának. Át is adom neki a…..
Nash vs. Keynes 2014.02.28 16:11:36
@kakukk11: Tulajdonképpen mi került ebben a fotelben 7 ezer forintba? :)
Egyébként ~11.000$-ért Amerikában a mikro méretű fürdőszobádat tudod felújítani az ikeából, és akkor már nem egy nagy céggel dolgoztattál, hanem kerestél egy olcsó helyi vállalkozót.
Mert  kellenek a pozítív hangok is...
Nash vs. Keynes 2014.02.27 19:05:34
@proletair: én rém civil vagyok, ráadásul külföldön élek, de azért is kérdeztem, mert 4 éve sokkal sötétebbnek tűnt a helyzet kívülről. Persze volt egy halom botrány, feljelentés meg részeg Szekeres videó.. Azért kár. Nem baj ha kicsi a sereg, de legalább legyen ütőképes és jól felszerelt, mert az ilyesmit nem lehet igény esetén 1 hónap alatt megteremteni..
 Néhány szó a kijevi események egyik főszereplőjéről,  az ukrán különleges belügyi egységről,  a BERKUT-ról. Pár napja egy magyar fórumon megkérdezték, kik azok a feketeruhás alakok Kijevben a sárga karszalaggal, akik olyan lelkesedéssel ütik a tömeget, illetve…..
Nash vs. Keynes 2014.02.25 23:46:57
@Nash vs. Keynes: verés vízágyúzás során szerzett sérülésben..
Nash vs. Keynes 2014.02.27 15:54:41
@Piere de La Croix: tudod nem feltétlenül azok halnak meg elsőnek akik a leg agresszívabbak. A pravij szektor meg kb olyan mint a "b közép" ha érted mire gondolok. A fotókat elnézve (molotov koktél, szöges buzogány, parittya) sem a szent atanáz lányegylet tagjai álltak a barikádokon.
Amit írtam meg arról szólt, hogy az áldozatok legnagyobb része értelmiségi. Tipikusan nem a stadionokban náci jelszavakat skandáló focidrukker részhalmaza.
Nash vs. Keynes 2014.02.27 15:57:31
@Untermensch4: biztos hallottál róla, hogy ezek az eu konform demokraták első törvénymódosításukkal eltörölték a nyelvtörvényt.
Az elmúlt időszakban több külföldi médium ismét elég csúnyán nekiment Colleen Bell-nek, akit Obama elnök a távozó Eleni Tsakopoulos Kounalakis helyére jelölt még 2013-ban. Míg a Washington Post és Politico cikkei általánosságban, többeket megemlítve írnak arról, hogy…..
Ha milliókért veszünk otthonra egy presszógépet, amihez utána olcsón szerezzük be a szemes kávét, akkor ettől olcsón isszuk naponta a feketét? Nem. Az atomerőmű is ilyen: ha már kifizettük a hiperdrága gépet, akkor hiába költünk utána keveset, olcsón már semmiképpen nem…..
Nash vs. Keynes 2014.02.14 02:15:17
@Mpatikus Eszetlenellenes: pedig ezt a dontes viszonylag surgos. Az atom pedig a mi esetunkben elegge megkerulhetetlen. Lehet varhattak volna a valasztasok utanig es akkor nem kampanytema ez az egesz de kaphattak egy jo ajanlatot. Egyebkent ha a szocik nyernek ugyanugy visszacsinalhatjak mint a ft tamogatott lakashitelekkel tettek.
Egyebkent pont bos nagymaros mutatta meg, hogy a nemszavazassal csunyan vissza lehet elni aztan most se vizunk se aramunk.
Nash vs. Keynes 2014.02.14 02:22:02
@tobeor: rossz lehet neked ezzel a mentalitassal egesz nap morcosan osszeszoritott szajjal jarni kelni.
Nash vs. Keynes 2014.02.14 02:28:10
@Mpatikus Eszetlenellenes: semmilyen alap eromuvet nem huzol fel hamar es ez nem olyan mint a mobil akksi. Az atom sajnos meg ugy 50 evig megkerulhetetlen lessz. De legalabb az oroszoke az egyik (ha nem a) legbiztonsagosabb konstrukcio. Csernobil utan erosen ujragondoltak a biztonsagi koncepciot beleertve az emberi hulyeseg kezeleset is. Egy ilyen reaktor tulelte volna a fukusimai tajfunt is lazan.
Megígértem Pistának, hogy szombatra összekalapálok egy posztot azokból a képeimből, amiket nem tudtam elsütni sem a BMW 2-es bemutatóban, sem a hétfőn érkező 4-es kabrióban, a Vegas-Los Angeles útra kapott X5-ösről szóló tesztben, de még a BMW Designworks-üzemlátogatásomról…..
Nash vs. Keynes 2014.02.08 23:29:12
@replikátor: de minden usa autoban van iranytu. tipikusan a visszapillantoban ott az aktualis egtaj betujele.
Nash vs. Keynes 2014.02.09 02:35:22
@romesz: nem szivesen keverednek ellentmondasba veled ugyhogy vegigkerdeztem par embert kozben. kb fele-fele aranyban van nekik vagy nincs. a 2003-as foresteremben van. kollegaim autoiban lattam. berautoimban amennyire emlekszem szokott volt. valszeg nem az alapfelszereltseg resze mint hittem de nekem teljesen ugy tunt. :)