Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mgergoo

131 bejegyzést írt és 766 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lehet ez egyfajta megszállottság nálam - talán joggal lehet azt állítani rólam, hogy rá vagyok kattanva Oliékra, de tény, hogy most olyasvalami történik ebben a szcénában, ami eddig nem volt, és aminek hiányát a rögtön a blogom indulásakor is fájlaltam: a pénzügyi átláthatóságról beszélek.…..
mgergoo 2018.01.25 21:29:10
@rrroka: ne hari ez nem volt szép, ezer éves DK pletykát hoztál be a Fuss Te is Akadémiáról szóló beszélgetésbe, mint egy arról szoló értesülés:" azt viszont már halllottam, hogy a nem elégedett résztvevők véleményét nagyon rejtegetik, moderálják, ez is az összkép része."

Az akadémiának semmi köze az egykori DK csoporthoz, 5 alatt van azoknak a futók száma akik velünk futnak és valaha DK tagok voltak. Az hogy a DK-ban mi hogy ment szívesen elmesélem bármikor, de mindig próbáltunk mindenkire tekintettel lenni, mindig etikusan és jól eljárni, moderálás nagyon kirívó és sokadik esetekben történtek ott is, persze elfogadom, hogy erre a sértett felek szeretnek másképp emlékezni. A BSI nagyköveti találkozókon lehet látni 30-50 fős csoportokat hasonló problémákkal, klikkekel, széthúzással, képzeld el 2000 fős csoportnál!
mgergoo 2018.01.25 21:31:17
@Kilfish: holnap írok, telefonon vagyok már csak és utálok ezen gépelni.
mgergoo 2018.01.26 08:25:49
@Kilfish: Szóval alapvetően csak a ténybeli dolgokat szerettem volna itt pontosítani, nem akarok okoskodni, meg a véleményeitekkel vitatkozni. @téglánakgyors első posztját is láttam még nyáron, de nem kezdtem el okoskodni, meg megkeresni, meg megvesztegetni ingyen edzéstervvel, meg kitalálni az igazi nevét (én nem tudom boccs :-) és valamiféle külön bánásmódban részesíteni, amiatt, hogy teszteli az Akadémiát. Kiváncsi voltam, hogy hogyan lát minket, egy induló cég életében aranyat ér egy objektív nézőpont és tök fontosak az itteni vélemények, de véleményekkel vitatkozni szerintem nem jó írány.

Ez a futótechnika témakör szerintem már inkább ez a témakör. Én edzőként még az út elején járok, folyamatosan képzem magam, de vannak olyan területek, ahol még nincs olyan kialakult álláspontom, ami mellett teljes mell és váll szélességgel kiállnék. Simán lehet, hogy egy év múlva tök másképp fogalmaznék, mint most. A futótechnika és a felnőtt szabadidősportolókkal kapcsolatos futótechnika pont ilyen terület. Talán úgy 2010-2011 tájékán ment a futóblogon ez a ne érkezzünk sarokra, hanem próbáljunk meg külső talpélen gördülni futni témakör. Pont akkor volt egy kisebb diszkomfort érzésem a térdemmel és elmentem ortopéd szakorvoshoz, akit - ha már ott voltam - megkérdeztem, hogy kellene-e nekem tudatosan megpróbálnom ezt a gördüléses futást? A doki csak annyit válaszolt, hogy nagyon-nagyon örül annak, hogy születnek ilyen posztok, mert amíg ilyenek vannak, addig neki mindig lesz munkája... Felnött korban belenyúlni egy ember 30-40 éve megszokott biomechanikájába sokkal sérülésveszélyesebb, mint hagyni a francba az egészet. Én a DK korszakban sem nagyon emlékszem ebből adódó tömeges sérülésekre, amikből inkább sérülések voltak az abból adódótt, amikor a kezdő futó 100+ súllyal első évében akart félmaratont futni stb. Ez ellen a kapkodás és véleményem szerint veszélyes trend ellen a mai napig felemelem a hangom és egyéni edzéstervezésem során és az Akadémiával is olyan belépőfeltételeket teremtünk, ami fékezi és a szerintünk preventív úton tartja a futókat.

Szóval le zárhatnám itt is, de :-)

Stábbal dolgozunk velünk dolgozik Rajnay Kata gyógytornász és velem van Simon Máté, az anatómiailag (és más szempontból is) legfelkészültebb funkcionális edző, akivel valaha találkoztam. Ők mindketten úgy látják, hogy igenis vannak olyan súlyos esetek, amikor már az elején meg tudjuk állapítani a futóról, hogy olyan szintű izomzati problémái, egyensúlytalanságai vannak, amik miatt már az első időszakban sem javasoljuk neki a mozgást, amíg ezeket az problámákat nem orvosolja. Kata és Máté jelen pillanatban is dolgozik egy ilyen vizsgálati protokollon és amint ezzel megleszünk, úgy javasolni fogjuk kezdő futóinknak az ezen való részvételt.

De (megint egy:-) rrrokának ebben igaza van. Nekem is az a tapasztalatom, hogy a futók nagy része sajnos nem igényli ezt, sok sportolóm eljött Mátéhoz egy mozgásminta szűrésre, Máté a felmérés után a gyenge területekre javasolt nekik otthon végezhető mobilizáló, erősítő gyakorlatokat, de a csoportos erősítő foglalkozásokon résztvevő futóinkon látjuk, hogy otthon nem csinálják. Az átlagfutó lusta beletenni ezt a melót, amíg nem sérül meg és nem tanulja meg a saját bőrén ennek fontosságát.
Azt gondolná az ember, hogy egy két (vagy több) körös versenyen a pálya mindig azonos, de ez nem így van. Olyan versenyeken, ahol terep is van a tematikában, ott bizonyos, hogy az emelkedők a második körben nagyobbra nőnek, a lejtők meg valahogy ellaposodnak, szerintem ezzel…..
Futóblog Maratonman eredmények 2014.04.21 16:11:10
Néhány Futóblog-releváns érdekesség tegnapról: DaMartian harmadik helyen a balatonfüredi Maratonman-en Personal Best-et futva 3 óra 8 perc 50 másodperces eredménnyel. Még interjúra is jó volt a végén! DK is remek eredménnyel fejezte be, 3 óra 32 perc 53 mp kellett neki a…..
mgergoo 2014.04.22 08:23:13
@BGy: Köszi :-)

Én már csak nagykrisz1 kommentjét várom...
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tesztelhetek néhány igazán újdonságnak számító kütyüt. Múlt héten előadó lehettem az ötödik alkalommal megrendezett Telenor Okostelefon Akadémián, ahol a hordozható számítástechnika inspirációs szerepéről beszélhettem. Ciki, vagy…..
Március van. Elment a tél és már itt kopog a tavaszi szezon a nyakunkon. Futóként megszerettem a telet, a téli hősies futásokat, az alapozást, ami nem csak az izmainkat készíti fel a nyári versenyszezonra, hanem lelkileg is meg acéloz. Izgalmas ez az ősztől tavaszig tartó időszak,…..
Az eddig lefutott kicsivel több, mint 7800 km hatására a lábaim izmosak és aránylag szálkásak is lettek, de ez az átalakulás a felsőtestemre sajnos csak kis mértékben igaz. A fogyás sajnos nem feltétlén jár sportos testalkattal. Vékonyabbnak vékonyabbak vagyunk, az én esetemben…..
Futóblog Fuss Te is! 2014.01.29 15:53:58
A képek többet mondanak ezer szónál. Azt üzenik, nem vagyok egyedül. Nem vagyok különleges. Bárki, igen bárki, akár még Te is utánunk tudod csinálni. Nincs más teendőd, csak annyi, hogy adsz még egy esélyt magadnak és a futásnak, hogy veled is megtörténjen az a csoda, ami…..
mgergoo 2014.01.30 18:45:19
@p4o5k0: volt egy nagyon fontos mérföldkő a táplálkozásomban, ami azzal indult, hogy őszintén szembenéztem csokoládé függőségemmel:
dagadtkocsog.blog.hu/2013/12/01/a_fogyokurazo_maganyossaga

Azóta nem ettem csokit, édességet, nasit, péksüteményt, semmit ami nem az adott étkezés szerves része és semmit aminek abból áll a gyártási eljárása, hogy cukrot elkevernek cukorban. Azóta 3kg-4kg környékén fogytam.

A kép egyébként Szasza fotója, amit a tavalyi K&H félmaratonon csinált. Akkor talán 2 kilóval voltam könnyebb, mint most, de most jobb formában vagyok. A hétvégi Yours Trulyn 5 perces átlag alatt tudtam 25km-t futni. Tavaly még ebben a "kórosan vékony" :-) állapotomban sem volt ilyen eredményem. Nem minden a súly.
mgergoo 2014.01.30 18:47:27
@Gyűrött Papír: Köszönjük :-)
Futóblog Vasárnap Yours Truly 2014.01.23 15:58:47
Bitliszbá tavaly és tavaly előtt is odarajzolta Dunakeszit a világ futástérképére azzal, hogy az ország legnagyobb létszámú közösségi futását hozta össze. Az elmúlt két évben amolyan téli találkozó és zarándokhellyé vált a dunakeszi YT. Találkozunk, beszélgetünk, és…..
Futóblog Csütörtök reggel 6:32 2014.01.14 08:00:38
Sötét van, csak az utcai világítás pislákol, amikor a műholdak bejelentkezését várom. Megjöttek a műholdak, elindulok dolgozni. Szokás szerint futva, lassan már másfél éve. Írtam már róla, de nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mindenki legyen kedves 16 másodpercet rászánni…..
mgergoo 2014.01.14 09:22:27
@Zsolt Kovacs: Nem váltottam Suunto-ra, egyesével konvertálom a Garmin edzéseket Movescount alá. Terepes dolgok jobban átláthatók, szűrések jobban működnek és Olivér felé is könnyebb a heti riport, mert ő is ezt használja.

@BGy: Holnap is ezt tolom majd :-)
mgergoo 2014.01.14 10:21:16
@KicsiGyík: A logisztika szép feladat, hogy tudjam tartani ezt az edzésmódszert. Egy közeli iskolával sikerült megegyeznem, hétfőnként beviszem a heti munkahelyi ruháimat és reggelenként ott öltözhetek és zuhanyozhatok. Péntekenként hazaviszem a szennyest. Mindenképp kell egy munkahely közeli zuhanyzási lehetőség. Ez lehet egy sportpálya, iskola, fitnessterem, ahol esetleg olcsóbban, vagy szívességből engednek lezuhanyozni.

@netgyerek @Kilfish: : a szmogkérdés engem is foglalkoztat, de sajnos nem tudok vele mit csinálni. Futás szmogban, vagy nem futás? Én a futást választottam.

@Ppix: Én sem az optimális úton futok :) El kell tekeregni másfelé, hogy meg legyen az 1 óra edzés. Persze valamiért frusztráló érzés, de az edzés a lényeg.
Futóblog Téli álom – valóság 2014.01.02 10:30:16
Fejes "Iramszarvas" Laci látta Szasza Buda Trail-ről készült fotóit és ennek hatására keresett meg azzal, hogy az ünnepek között menjünk valamikor vissza erre az útvonalra. A Buda Trail egy jó hangulatú eseményként és egy jól futható, de igencsak kimerítő útvonalként maradt…..
Karácsony alkalmából fogadjátok szeretettel a MindenFutás Egyetemének második évadjának első videóját. A hang sokat javult. Ebben a részben Lőw András és Simonyi Balázs avatnak be minket a Spartathlon világába. ..
Indul a pofátlanul sikeres MindenFutás Egyeteme előadás sorozatunk második évadja! Ez az évad még a fájlcserélőkön sem jelent meg, szóval kénytelenek lesztek eljönni és megtekinteni személyesen. Ami változatlan: Kötetlen beszélgetések a magyar futó, triatlon és szakmai…..
mgergoo 2013.12.09 15:58:41
@BGy: igen, ez a terv.
mgergoo 2013.12.09 23:00:59
@BGy: Nem tudom végül követted-e a neten, bízom benne, hogy most már élvezhető volt a hang. A célom valóban az a MFE eseménnyel, hogy rendszeresen jelentkező podcast adásként is letölthető, hallgatható legyen.
mgergoo 2013.12.21 07:28:54
@saaby.: elnézést a késői válaszért, a videó természetesen hamarosan várható. Amint megvan informálni fogom a futóblog lelkes olvasóit róla :-)
eLzsÉ tegnap éjjel nagyon jól fogalmazta meg a problémát, ezért hozzászólását most teljes terjedelmében kiemelném ide: A köszönés érdekes dolog, én is mindig morfondírozok rajta. Amíg a Szigetre jártam, ott eszembe sem jutott köszönni, annyian jöttek szembe, hogy semmi…..
A hétvége nagy eseménye volt a siófoki félmaraton, hagyományosan szuper PB pálya. Minden adottsága megvan az eseménynek ahhoz, hogy jó idővel zárjuk az aszfaltos szezont. Általában metsző hideg van, és a pálya olyan sík, akár egy ping-pong asztalitenisz asztal. A versenyajánlót…..
mgergoo 2013.11.23 05:46:10
@saaby.: okés. minden evést, ivást és testedzést naplózunk. Többit privátban.
mgergoo 2013.11.23 05:48:20
@haanchee: köszi, MFE témakörnek faszántos is lenne :-)
Ahogyan angelday már hírt adott róla, szombaton a szerkesztőség többsége tiszteletét tette a Naszály Trail terepfutó (?) versenyen. Szuflavéder Nagyúr és Szasza sem mai motorosok, más pályán játszanak – síkon is és terepen is. Egy ilyen nehézségű pálya talán nekik meg sem…..
mgergoo 2013.11.28 08:46:52
@RabiMiki: ott a pont :-)
Fontos, de sokszor elhanyagoljuk. Bőven elég, hogy futok, aerobicozok, úszok, bringázok, (ki mit csinál), bizonygatjuk magunknak. A titok az, hogy ha a törzs és has izmai erősek, akkor minden mozgásformát hatékonyabban és hosszabb ideig tudunk csinálni. Amikor elkezdtem futni, gyakran…..
Sokszor írtam már, hogy a hétköznapi futásaim állandó kelléke a zene. Nem nagyon tudok a városban úgy futni, hogy ne szóljon valami a fülemben. Az első éveimben Puzsér Robi filmes műsorát hallgattam rongyosra, néha próbáltam persze zenére is futni, de hamar rájöttem, hogy a…..
Futóblog Piros, rakottkrumpli 2013.11.01 14:34:43
Fogalmam sincs, hogy mi vezérel valakit, amikor egy 37,29 km hosszú versenyt 35k m-nek, a 88,66 kilométeres távot meg 85-nek nevez el, de mostanában az a tendencia (vagy talán mindig is így volt?), hogy a terepfutós események nevében jócskán lefelé kerekítik a távokat. Mindenesetre…..
mgergoo 2013.11.01 21:42:04
@gergoke: nem nagyon akarok minden mondatomhoz értelmező kéziszótárt, meg egy kis humorérzéket csatolni, ahogy eladni sem szándékozom semmit. Elnézést kérek, hogy az edzéstervemben beállt változásokat próbálom humorral megosztani.

(Ha érdekelne egyébként, akkor elmesélem, hogy tök motivált vagyok abban amit Olivér kér tőlem, bármi is legyen az. Nem érzem egy pillanatra sem kényszernek, vagy olyannak, ami miatt okokat kellene keresnem? Miért is érezném, hiszen én kérem arra, hogy irányítsa az utamat...)
Futóblog Három. Harminc. 2013.10.21 10:24:19
Pár hete, amikor elképzeltem tíz évvel idősebb önmagamat, Ultrabalaton teljesítést, Spartathlont, UTMB-t, 6-12-24 órás versenyeket, és csak a Futókarma tudja mennyi mindent láttam lelki szemeim előtt. Úgy kellett volna magamat megerőszakolni, hogy ne öt, hanem tíz évet írjak.…..
mgergoo 2013.10.22 21:19:27
@pantomimes: nem kategórizálom magam egyik fiókba sem. Nem is nagyon értem egyébként ezt a terepfutó/aszfaltfutó megközelítést a mi szintünkön, pedig nagyon gyakori ez a megközelítés. Ez is megérne egy cikket... A magam részéről továbbra is imádok terepen futni, de a hétköznapi edzéseket a városban futom.
Futóblog Kassai villanások 2013.10.11 16:48:52
Vidámság, önfeledt város. Y a dóm körül – mint egy gyönyörű nő lábai, hosszú lábú asszony. Tömeg, egyesülünk, szűk út, szűk dolgok. Kerülök. Erdő felé, mint Pamplonában a bikák. Rohanunk a semmibe. A vesztünkbe, bele a falba. Futunk valami elől. Magunk elől. Sokan…..
mgergoo 2013.10.12 11:46:30
@angelday: beraktam.
@iramszarvas: emlékszel? Két éve Pannonfunk kórust szervezett Siófokon. Ezt a dalt kellett volna elénekelnünk, de aztán vers lett belőle :-)
mgergoo 2013.10.12 11:47:39
@blas83: Felkészületlen voltam. Ha erős vagyok, lehetett volna bármekorra a páratartalom.
Futóblog Futó vagyok és turista 2013.09.27 08:14:00
Itt ez maraton a nyakamon. Jövő hévégén már Kassán cammogok csodás 90+ kilómmal. A felkészülésem elég döcögősen sikerült. Már éppen kezdtem visszaszerezni a nyár eleji formám, amikor elkezdett egy tetraéder alakú, zöld színű fájdalom rövidhullámon sugározni a…..
mgergoo 2013.09.29 19:59:09
@saaby.: Lőw Andrással volt szerencsém a Nike félmaratonon együtt futni, megbeszéltük, hogy vendégünk lesz a novemberben második évadjára indított Mindenfutás Egyeteme valamelyik estéjén. Szőnyi Ferenc meghívása tavaly is tervben volt, idén remélem realizálódik.
A Nyugati-téri felüljáró a félmaraton legendás pontja, egy emelkedő 18 kilométernél, ott ahol már fogy a levegő, ahol már fáradtak az izmok. Ezen a ponton áll és buzdítja a futókat évről-évre Monspart Sarolta, forgatja a kereplőjét és mindenkihez van egy-két jó szava. Arra…..
mgergoo 2013.09.07 19:53:20
Vasárnap újra itt a Nike félmaraton, gondolom sokan már várva várják a rajtot. Ami engem érint, újból hatalmas megtiszteltetésben van részem: Németh Csabi után idén Lőw Andrással futhatok 2 óra 15 perces iramot. Ha esetleg úgy érzed, hogy ez a 6'18" tempó jó lenne egy ideig,…..
Gyerekkoromban a családdal inkább a gárdonyi részre jártunk, érdekes ezt az agárdi parkolót most hagyományos funkciójának megfelelően is látni. Eddig mindig csak futni voltam itt. A közeli parkolóban, ahol a rajt és a 28 kilométeres kör lefutása után a cél is szokott lenni,…..
mgergoo 2013.09.03 20:31:20
@rrroka: javítottam, köszi.
mgergoo 2013.09.04 07:46:08
@spiderbond: @rrroka: nem voltam biztos benne, hogy a sukorói kút üzemel, azért vittem a tartályban is vizet. Egyébként az összes folyadékom elfogyott Sukoróig, a kútnál töltöttem újra. A müzliszelet is nagyon jól jött. A Spry egyébként erre hihetetlen jó, hogy magadra pakolhatsz egy rakat cuccot ls mégis kényelmesen mozogsz.

Szerintem itt az olvasók többsége nem a jegyzett eredményekért fut, én sem. De saját magammal szemben vannak elvárások, sőt olyan elvárások is, amiket már teljesítettem, vagy teljesíteni véltem. Eddig azt gondoltam, hogy olyan futó vagyok, aki bármikor lefutja a velencei kört 3 órán belül. Na ezt sikerült megcáfolnom most. Tapasztalatnak meg fontos, hogy egy tavaszi 2.30-as tókör után 40 perccel tudok lassabbat futni,ha éppen kánikula van.