Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BOLHA

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Írj elképzelt jövődről, terveidről!..
BOLHA 2009.12.04 15:25:48
Kicsit talán furcsán hat majd a bejegyzésem, mivel már egyszer leírtam, csak nem olyan stílusban, ami ide passzol.

Még sosem tettem újévi fogadalmat. Nem is hiszek benne. Elvégre is hogyan szólhatna egyetlen mondatról az egész év? Például megfogadom, hogy megkeresem az igaz szerelmem. Akkor folyamatosan azt kéne lesnem, hogy épp ki jön velem szemben az utcán. Köszönöm, de ebből nem kérek!
Persze az is jelent valamit, hogy éppen ezt a témát hoztam fel. Tinédzser lévén most csak a szerelem meg a fiúk közül jár az eszem. Sosem hittem volna, hogy valaha is érdeklődöm majd ezek iránt.
Most azonban kezdek belekóstolni erősebb érzelmekbe is, mint az egyszerű szimpátia. Még soha nem éreztem, hogy hiányozna az osztályom. Amikor azonban elkezdtem a középiskolát, már az őszi szünetben visszavágytam azokhoz az idegenekhez, akikkel négy évig együtt kell majd tanulnom.
Ezidő alatt bőven lesz időm megismerni közelebbről azokat, akikre kíváncsi vagyok.
Arról fogalmam sincs, érettségi után mit csinálok majd. Valószínűleg maradok még két évig, vagy egyetemre jelentkezek, vagy a kettőt együtt. Igazság szerint nem tudom pontosan, hogyan szokott zajlani ebben a korban a továbbtanulás.
Eddig azt hittem, sok dologhoz értek. De rá kellett döbbennem, hogy minden tantárgyból csak a felszínt karcolgatom, és közel se vagyok azon a szintem, amit hittem. Szerintem, ha komolyan belevetném magam egy témába, elbuknék.
Szerencsére nem ez a legnagyobb problémám, hiszen igazi életcélom nincs, legfeljebb annyi, hogy legyen munkám, családom. Vagyis csak a szokásos. De ez engem nem zavar. Jelenleg mindegy, hogy mit szeretnék elérni, mert még egy pár évig így is, úgy is déris leszek.

Köszönöm a figyelmet, további kellemes napot/hetet/évet/életet (ahogy tetszik) !!!

Kamilla