Regisztráció Blogot indítok
Adatok
álomfejtő

0 bejegyzést írt és 408 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A filozófiai hermeneutika egyik alapszövegét a hosszú életű német filozófus, Hans-Georg Gadamer (1900-2002) adta közre 1960-ban, Igazság és módszer címmel. A vaskos könyvben foglalt gondolatok jelentős nemzetközi vitát robbantottak ki akadémiai körökön belül és kívül…..
A mai világ átalakulóban van. Nem meglepő tehát, hogy a hagyományos szerzetesi fogadalmaink, a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség gyakorlata is tükrözi ezeket a változásokat. Ahhoz, hogy képesek legyünk megőrizni mindazt, ami belőlük megőrzésre méltó (vagyis a…..
Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára…..
álomfejtő 2011.06.12 11:56:24
@zzzsuzsa: szegény nagymamád,hát az elfekvő nem perspektíva, nálunk a családban ez nem szokás.Gyermekeim közül kettő már önálló, munkahellyel, diplomával, s közvetlen házasulandó is van, három még a családi fészekben készül az életre tanulmányaival. Nem menekültek el itthonról.:), s ha úgy adódik, bármikor nyitva áll számukra az ajtó. Ez akkor is szép, ha néha nehéz. Most foglalkozom igazán elesett emberekkel, s tanulok belőle. Egyrészt, látom, hogy hol bicsaklott meg az életük, s ráismerek a magaméra, hogy bizony én is,mi is lehetnék helyükben, ha nem lettünk volna kitartóbbak.Másrészt látom, hogy hozzájuk képest mit csináltam jól,s jelenleg is fele annyi jövedelemből mit értünk el a családdal közösen. Szenvedni lehet a nagy káosz után is , még jobban. Aki meg szabadon léphet, az tegye meg a lépéseit.
Rajtunk áll, hogy mit értünk szabad akarat alatt.
álomfejtő 2011.06.12 21:46:52
Kedves @zzzsuzsa: Ha jól emlékszem két alkalommal találkoztunk ima órán, te mint imaóra vezető. Hogy haladtok? Épültök?
Igazából nagyon nem ismerhettél meg. A megszabadulás a bánatoktól nem megrendelhető. Egyszer csak huss, eltűnik, a kegyelem által.Így történt ez velem a múlt héten, Pünkösdre készülve elszállt. Volt nincs, könnyű a szívem. Mintha boldog lennék... de ki se merem mondani.
Ha nem hiszed, kívánom tapasztald meg ezt te is.
Üdv
álomfejtő 2011.06.14 17:09:01
@zzzsuzsa: köszönöm:). Már sikerült kiszakadnod egy kis nyári jó levegőre innen a zsúfolt város szívéből?
... egyházmentő akcióba keveredett a magyar politika: ki kell deríteni, hogy itt és most, melyik az igazi, történelmi egyház és melyik nem. Ha kicsi és fiatal, az nem igazi. Minden igazi egyház tehát legalább 500 vagy 2000 éves. Jobb esetben több is.…..
Jezsuita bloggerek Vigasztalanság 2011.04.15 22:17:00
Kedves Peti! Megkaptam leveledet, ami tele volt nehézségekkel és szomorúsággal. Azt írtad, hogy Istentől elválasztottnak érzed magad, hogy távol van tőled és olyan, mintha Isten elhagyott volna. Imádban is szétszórt vagy, érzelmeid laposak, kedvetlen vagy. Igazából se Istent, se…..
Jezsuita bloggerek Hazafelé 2011.02.25 20:03:00
Kedves Peti! Köszönöm leveledet és kérdéseidet. Jól esett, hogy érdeklődtél! Már régóta nem volt köztünk kapcsolat, igazán örömmel kezdek neki levelet írni és válaszolni a kérdéseidre. Mióta utoljára levelet váltottunk, több kórházat megjártam különféle…..
álomfejtő 2011.03.12 19:31:50
@matthaios: Ez nagyon szép, leginkább ez fogott meg
"hogy egészen önmagaddá légy,
és Istenben megtaláld beteljesülésedet"
köszönöm,ez most jól jött:)
álomfejtő 2011.03.14 17:31:42
@franciskaa: "Krisztus szeretetébe kapaszkodva elkísér a poklokon át"-
álomfejtő 2011.03.14 21:04:45
@franciskaa: Barsi Balázs atya heti mottója:
"A PUSZTASÁG nem annyira földrajzi hely, mint inkább az emberi létezés legmélyebb rétege, az az állapot, amelyben megengedjük Istennek, hogy egészen Isten legyen számunkra, és semmit nem teszünk ő és magunk közé, hacsak azt nem, amit ő maga helyezett oda: igéjét és szentségeit. A pusztaságba kivonulni annyit tesz, hogy nem ajándékait keressük, hanem őt magát, személyesen, elmenve a teremtett lét határáig. Ettől még lehet, hogy Isten nem nyilatkozik meg, hiszen a kereszténységnek nincs semmiféle imamódszere vagy meditációs rendszere, amely kikényszeríthetné Isten megtapasztalását. Nekünk azonban az a dolgunk, hogy semmivel meg ne elégedjünk, ami nem Isten."
Szent Pál még olyan szépen, olyan egyértelműen megírta a Bibliában, hogy mulier taceat in ecclesia (a nők hallgassanak az egyházban)! (Vö. 1Kor 1,34). Bezzeg akkor még rend volt! Nade manapság, hogy a nők nem átallnak fedetlen fővel megjelenni – és imádkozni! i-mád-koz-ni!!…..
álomfejtő 2010.12.05 11:07:27
@kis_csirke: Rendszeresen? Te örülnél, ha neked mindig egy nő szónokolna, mégha rendkívül okos is?:)
álomfejtő 2011.02.23 18:50:49
@kis_csirke: nocsak, nocsak!
Innen van mit tanulni:)
álomfejtő 2011.02.25 11:23:03
@kis_csirke: "Jézus menyasszonyának" lenni(papok, apácák) - elég romantikus.Jézus után vágyakozni néha egyszerűen mindennapi, néha véresen romantikus - s ez mindannyiunké lehet.
Szerintetek a kegyelem tapasztalható? Milyen pompás kis teológiai probléma! Olyan, amin a végtelenségig lehet vitatkozni, ám egy tapodtat sem megy tőle előre a világ! :) Mindenkinek van róla véleménye (legalább annyi, hogy „na, ez aztán úgy, ahogy van: hülyeség!”), és…..
álomfejtő 2011.02.03 12:04:34
@kis_csirke: Márairól 5-6 éves koromban hallottam először, aztán amikor a 90-es években utcán 100 Ft-ért árulták valami régi kiadását, éppen a Füveskönyvet, boldogan olvastam, s kedvencem lett, majd egy régi jó barátomnak ajándékoztam, mint egyik legféltettebb kincsemet (akkor még nem jelentek meg az új kiadások) - egyszóval, szeretem és ismerem Márai gondolatait.Azonban nekem a fenti idézet Boulad-tól .." rövid gondolkodás után nem teátrálisan, de nem is sietösen ivott egy kortyot a vörösborából" - válasz a misztikára, méginkább kifejezi a testről való gondolkodást.
Jövőre kitiltják a koldusokat - akkor hova mennek? címmel az index.hu dívány társportáljára ma délután került fel az alábbi beszámoló arról a koldulás-konferenciáról, amelyet a jezsuiták szerveztek a Párbeszéd Házában. A cikk jól összefoglalja az ott elhangzottakat. Kedves…..
álomfejtő 2011.01.07 21:01:04
@izgő mozgó morgó manó: nem szeretnéd bővebben kifejezni?
álomfejtő 2011.01.26 00:01:15
Apó: Péter, én már több embertől megkérdeztem ez, tőled is szeretném megkérdezni: mit gondolsz, mi befolyásolja életviteledet leginkább, az értelmed, az akaratod, vagy az érzelmeid? Péter: Gyakran talán az érzelmeim, de azért abban biztos vagyok, hogy az értelmem is nagy…..
álomfejtő 2011.01.07 12:48:49
@akvarell:nagyon bensőséges, amit írsz. Az a kérdés, hogy akinek szánod, olvassa-e, vagy elmondod-e neki, vagy elküldöd-e neki legalább levélben, mert különben semmin nem segít.
A gondolat ereje elsősorban magunkra hat, s ez a mások felé megnyilvánulásokban, végülis így hat rájuk, kommunikációval, cselekedetekkel.
Elképesztő, mimindent nem tudunk közölni egymással a helyzeteinkről, a lehetetlen szituációkról, nem hogy a gondolatainkról. "hosszú az út lélektől lélekig".
álomfejtő 2011.01.07 20:59:35
@eichikarl: Köszönöm, köszönjük. Nagyon jól használható számomra, épp hasonlókkal foglalkozom.
álomfejtő 2011.01.08 09:58:25
@akvarell: Köszönöm a gondolataidat, s olvasva nagyonis átélem, és értem. Az eredeti kérdésem azonban az, hogy akinek konkrétan szánod, vagyis ami, aki miatt ezek a gondolataid megfogalmazódnak, olvassa- e ezeket. Mert neki lenne legelső sorban üzenet, még akkor is, ha már eltávolodtatok egymástól. Jól értem?

Másrészt a blogon keresztül tudsz kizárólag egyszemélyes levelet is írni, úgy, hogy a kommentelő nevére kattintva az adatlapját láthatod, s ott az üzenetre kattintva megteheted.
A brit Robert Edwards nyerte az idei orvosi Nobel-díjat - jelentette be hétfő délelőtt a kitüntetést odaítélő stockholmi bizottság, amely azzal indokolta döntését, hogy a mesterséges megtermékenyítés úttörőjének számító kutató munkássága mérföldkövet jelent a modern…..
álomfejtő 2010.12.16 14:25:41
@Virágoskert: (Az aktus eredeti, kettős célja az életadás és a szeretet kifejezése, de a mest. fogamzásgátlás a cselekedetet egyik eredeti céljától tevékenyen megfosztja, ezért válik önmagában rosszá, ezért azt semmilyen szándék, cél, körülmény nem szentesítheti.)

..az egész kérdés nagyon bonyolult. ! 4-5-6 gyermek után kinek előbb, kinek utóbb felmerülnek a megélhetés az egyéni energia mennyisége, esetleges segítségek hiánya, az idegrendszer türőkéápessége, a korral előrehaladva 2 kockázatok és mellékhatások", mármint a további gyermekvállalással, a pár fizikai, mentális állapotának romlása, pont a nagy terhekkel párhuzamosan növekedhet, és a továbbiakban éppen a szeretetük gondtalan megélése lenne a feltöltődés forrása, hogy a már meglévő gyermekeiket harmóniában nevelhessék föl. Az önmegtatrtóztatás ilyen igénybevétel mellett mindkét fél testi- lelki eróziójához vezethet. S a cél a szeretet melegségének megélése ápolása a családban, s a jövő generációnak élő példát adni hasonló családok alapítására. Hol a határ? Nem tudni kinek, miért melyik megoldás a legoptimálisabb. A könyvízű szőrszálhasogatás nem az élet áramlását szolgálja - ugyanakkor tudatában lehetünk a teremtettség alázatának.
álomfejtő 2010.12.17 10:05:07
@Virágoskert: nagyon sok gyakorlati tapasztalatom van, annyira, hogy az már nem publikus, és már meg is oldódott.
Vannak, akik képesek oly intenzíven megélni a szexuális életüket a házasságban, hogy minden gát leomlik, csak a legdrasztikusabbak nem,akár biológiai irreverzibilis folyamatoknak hitt dolgok is megfordítódhatnak, ami mögött intenzív, mély érzelmek húzódnak, ez benne a gyönyörű. . Itt a mértékletesség, számolgatás, hőmérőzés fából vaskarika, - vagy marad az önmegtartóztatás, ami járható út annak, aki nem a család, nagycsalád dinamikájában éli a mindennapjait. Ha mégis így próbálkozik, adottak a pszichoszomatikus betegségek lehetősége.Először, ami még visszafordítható, aztán jön a visszafordíthatatlan.Mi a jó a családnak? Mi jó az egyénnek a lelkiismeretén keresztül?
álomfejtő 2010.12.18 09:40:04
@Virágoskert: Köszönöm, s főként az tölt el örömmel, hogy most Te is valóban melegen szólítottál meg a problémán keresztül.
Jezsuita bloggerek Megbocsátás 2009.11.21 11:05:00
-  Apó, te gyakran beszéltél a megbocsátásról. Miért olyan fontos az? - Mert ha nem tudsz magadnak, vagy másnak megbocsátani, akkor megkeseredik az életed. És belegondoltál, hogy még a Miatyánkot sem tudod őszintén elmondani! - Nekem néha nagyon nehéz megbocsátani magamnak…..
álomfejtő 2010.12.17 10:27:01
Ezt a története, most kaptam egy levélben, illik az előkészületünkhöz, olvassátok Csaba Testvértől.

A JEL

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.
Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet.
Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.
Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei.
Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.
Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.
Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:
- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.
Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.
Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:
- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják!
Újra itt van Halottak Napja. Ilyenkor kimegyünk a temetőbe, és meglátogatjuk szeretteinek sírját. Ez nem csak keresztény szokás. Hosszú évekig éltem buddhista országban, és ott is minden évben megtartják a halottak hetét. Látogatják, virágokkal díszítik a sírokat, mécseseket…..
álomfejtő 2010.11.01 10:07:29
@Kajla: Kedves Kajla, ez nagyon szép.
1981 óta a "medjugorjei történet" megosztja a vallási közösségeket; folyik a vita a világ katolikusai körében arról, hogy vajon Mária állítólagos "megjelenései", a hat "látnokkal" állandóan közölt "üzenetei" hitelesek-e. A háttérben…..
álomfejtő 2010.09.23 07:28:40
@egyérintő:Kedves Egyérintő!
Engem nagyonis magával sodort a Te hited a M-i jelenésekkel kapcsolatban. Fontolgatom, hogy odamegyek. Köszönöm.:)
álomfejtő 2010.09.30 09:39:58
@Virágoskert: Utóbbi véleményidben nagyonis meghaladtad korábbi magadat:), nyitottab lettél.
Jelenleg én is az európai káoszos világvallásokat innen onnan magukban egyeztető 'saját-hitűekkel' vagyok tudatosan egy tanuló közösségben, ahol hivatalosan a budhizmus a filozófiai alap - s mint egyedüli gyakorló katolikus vagyok jelen.Azthiszem ez az előttem álló év fontos tapasztalati út lesz az életemben, gyakorlati lehetőség, hogy előítéletek nélkül fogadjam el az embereket, s a magam hitét, minden erős meggyőződésével együtt, s mégis tágabban éljem meg, valami más perspektívából. Szükségem lesz a kegyelemre!
Szerbusztok pártában élő vallásos leányok! Nektek szeretnék most valami fontosat üzenni. Meg akarom oldani az életetek nagy kérdését. (Csak, hogy érdemes legyen olvasni a jezsuita blogot! :) Én csak tudom hogy kell férjhezmenni: a cölebsz lelkipásztorok értenek igazán a…..
Jezsuita bloggerek Életem titka 2010.08.21 17:34:00
A napokban kaptam ezt a kommentet, gondoltam őszintén válaszolok rá: „Kedves Apó! Szeretném személyesen tőled megkérdezni, hogy hogyan lehet egy ilyen életet nem csak élni, hanem megélni is, és így továbbadni, ahogy Te is teszed. Bámulatos. Néhány ilyen "pedagógiai…..
Péter: Apó, beszélj még nekünk arról is, hogyan lehet elmélyíteni szeretetkapcsolatunkat? Apó: Szeretetkapcsolatotok tele van kincsekkel, amit ki kell bányászni kapcsolatotok történetéből. Amikor valami nagyon örömteli dolog történik, amikor sikerül közösen szembenézni nagy…..
álomfejtő 2010.08.26 10:30:58
@vizitunderex:ha igazán szeretünk valakit, sugárzik belőlünk a boldogság, még akkor is,ha nincs mellettünk éppen, még akkor is , ha csak reményünk van , hogy majd találkozunk, de biztosak vagyunk benne , hogy ez megvalósul. Ha igazánb szeretünk, nem kérdés , hogy a legnagyobb boldogság számunkra az ő boldoggá tevése, örömökkel meglepése, mert akkor bennünk is igazán tobzódik az öröm. Ha igazán szeretümk, bármilyen baj jön, elviseljük a majdani jobb jövő reményében, ahogy az eskü szövege mondja, előre megigérjük ezt, holtomiglan, holtodiglan.
("Az élet nem habostorta" - éppen ezért mégis kerek.:)..)
Nem tudom, titeket is foglalkoztat-e a „túlvilág” kérdése. Tudatosan kerülöm az „örök élet” kifejezést. Keresztényként ugyanis nem az eddigiek folytatását várjuk, hanem valami gyökeresen új dolog eljöttét. A fizikai életünk örökké tartó folytatása…..
álomfejtő 2010.08.04 22:34:01
@Virágoskert: Tulságosan mereven értelmezel, könyvízű. Másrészt tipikusan 'Hitetlen Tamás' effektus,
Már tapasztaltam hasonlót én is. Kiléptem a testemből, kommunikáltam a környezetemmel, de válaszok nem érkeztek, nevettem, megmondtam, hogy a gyermekem , aki épp megszületett, egész biztos nagyobb súlyú, mint az orvos és bába gondolták, nekem lett igazam, láttam , hogyan mosdatják, pedig egy szekrény állt köztem és a mosdó között, aztán tanakodtak fölöttem, vajon mi is van velem, de én nem értettem a dilemmájukat, aztán a nevemen szólítottak, akkor lejjeb szálltam a szekrény teteje magasságából, aztán egy pillanat szakadás, majd tisztán emlékszem a 'visszabújásomra', az orvos végül annyit mondott semmi, csak kimerültem a szüléstől, aztán el kezdtem mesélni, hogy mi történt, miket mondtak ők, s miért nem válszoltak nekem? -De hát maga ezt nem láthatta mert aludt, -de nem, én végig éber volta, stb... ha nem is halálközeli, de testen kívüli élmény volt. Mindegy mitől, de a lekem, Én léteztem külső jelek nélkül.....jó érzés volt::), boldogan gondolok vissza mindig erre az élményemre.
@zzzsuzsa: nagyon jókat írsz.
Jezsuita bloggerek Mi a zene? 2010.07.23 23:02:00
Ez egy olyan kérdés, amin régóta gondolkodom. Muzsikus családban születtem: apám zongorázott, anyám pedig amatőr operaénekesnő volt. Magam is zongorázgatok, és szeretek zenét hallgatni. Előadásokat is tartottam már zenéről, és a diákjaim reakcióiból tudom, hogy milyen nagy…..
álomfejtő 2010.07.24 17:53:03
@ifsz: Most épp egy színvonalasnak ígérkező koncertre indulok , tetejébe ingyenes, a Szervitáknál. Majd később írok ehhez.
álomfejtő 2010.07.25 08:54:14
@zzzsuzsa:SZIA! Már hiányoltalak - mint szakavatott hozzászólót.:) Mindenben egyezik a véleményünk, habár csak mint laikus, de aktív művelője a kórusmuzsikálásnak tudok megszólalni.
@ifsz: az igaz, hogy bizonyos sznob réteg is van a koncertlátógatók között, de hiszek abban, hogy közűlük is a tudatosan jó dolgokra nyitott emberek előbb- utóbb eljutnak a nem szakavatott zenehallgatók zenét valóban érző csoportjába, mert hiszem, hogy a zenének folyamatosan emberformáló ereje van. Olyan mint az ima, hogy a legegyszerűbben gondolkodó embereknek is egyenes út Istenhez, s minél inkább gyakorolják, annál inkább közelebb kerülnek.
A zenében az a csodálatos, hogy egyetemes, szavak nélkül ugyanazt mondja minden embernek, s megkockáztatom, hogy a civilizációtól nem rongált természeti népek ugyanúgy fefoghatják egy klasszikus alkotó zenéjének üzenetét, mint a művelt zeneértő. Itt az üzeneten van a hangsúly, mert hogy konkrétan mit is mond még nekünk a zene, az a befogadó képzettségén, gondolatainak minőségén is múlik.
@Virágoskert: "aki templomban énekel kétszer imádkozik" - régi mondás.Ha egy templomi kórus Bach oratóriumát énekli, szerintem többszörösen imádkozik, ha a mise szolgálatába állítja tudatosan.
Bachnak szerintem a szentek sorában kellene lennie, csak azért nincs ott mert protestáns. Egész életét életszentségben élte és tudatosan komponálta felülmúlhatatlan műveit Isten dicsőségére.
- Előző blogomban írtam, hogy még akarok neked többet mondani érzelmeinkről, különösen arról, hogy miért tekinthetjük azokat KINCSEKNEK. Ennek felfedezése számomra elég keserves körülmények között született meg. A rákkal való hosszú küzdelem után jöttem rá, hogy a…..
álomfejtő 2010.07.22 21:01:34
@Shine): Igen, akkor jó.
álomfejtő 2010.07.23 08:01:13
@kis_csirke: ez szép lenne, de nem is volt módom, hogy egyetlen mondattal is elmondjam mi is a bajom. Előbbiben inkább szarkasztikus voltam.
Ellenben most kezdtem járni egy képzésre, ahol magam is tájékozottabb leszek ebben a témakörben. Ott a saját magam felvállalása nem szimpi másoknak, holott annyit tudok , hogy ez egy kikerülhetetlen út, s ők is kénytelenek lesznek ezt az utat bejárni. Valahogy nagyon látom magam kívülről is.
álomfejtő 2010.07.24 17:51:20
@kis_csirke: lényeg, hogy a végszó pozitív legyen(őszintén).:)
- a kedvesség nagy előnye, hogy akkor is megköszönik a segítséget, ha lószart se segítettél.- igen. mit nem segítettél?- nem tudom, de kedves voltam, és megköszönték...
Az Egyházfórum legutóbbi száma (2010/2) Hans Küng német teológusnak 2010. április 12-én kelt “Történelmi Bizalomvesztés” című nyílt levelét közli, amelyet a világ püspökeihez intéz. “Kemény beszéd ez, ki hallgathatja.” Bizonyságul álljon itt pár…..
álomfejtő 2010.07.07 22:21:14
@telihold83: "Ha a cölibátus nem lesz kötelező akkor a szentségi házasság fogalmáról, a házasság felbonthatatlanságáról is el kell feledkezni, mert a kettő összefügg, statikailag is egy tőről fakad."- ez így van.
álomfejtő 2010.07.17 16:51:38
@jabbok: nagyon jól mondod mindkét estben.
álomfejtő 2010.07.17 20:28:34
@P.E.: köszönöm:)