Regisztráció Blogot indítok
Adatok
EUblog

9 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén nyáron több német döntéshozó is Görögországba megy nyaralni. A politikusok az után döntöttek így, hogy megtudták, az országba 50 százalékkal kevesebb turista érkezik 2012-ben, mint az azt megelőző években – írja a Deutsche Welle. A politikusok pusztán egyéni…..
Újabb összecsapás várható a magyar kormány és az Európai Unió között, ha az új felsőoktatási törvény valóban röghöz köti majd az államilag finanszírozott képzésben résztvevőket. A munkavállalók szabad mozgása az Európai Unió egyik legjelentősebb vívmánya, az uniós…..
Képek: egyelőre Facebook-on (a Kínai Nagy Tűzfal megkerülése sikerült, de a mongol lovakhoz hasonlóan sávszélességünk is elsüllyedt a mocsárban), de nemsokára külön posztban pótlunk mindent!Kezdjük azzal, hogy Peking fantasztikus hely. Méltán nevezhető utazásunk csúcsának…..
Kezdjük az elején!Az ötlet, ha szigorúan vesszük, tavaly decemberben a festői St. Gallen városban született meg, ahol már őseink is előszeretettel csináltak hülyeségeket részegen. Igazából azonban már mindkettőnkben - láthatólag perverz, de fantáziadús - kisgyerekkorunk óta…..
EUblog 2011.03.01 23:16:24
A föderalizmust és a nemzetállamok Európája megszűnésének elősegítését tűzte zászlajára az az európai parlamenti képviselők által a múlt héten létrehozott csoport, amelynek húzónevei között liberális (Guy Verhofstadt, Sylvie Goulard) valamint zöldpárti EP-képviselők…..
Hivatalosan július 1-jén, a valóságban azonban inkább a hétvégi brüsszeli táncos-koncertes-tűzijátékos rendezvénnyel új elnökség kezdődött: Belgium tizenkettedik alkalommal vette át az Európai Unió Tanácsának irányítását. Ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a távozó…..
EU - Erről Ugatok Hejdå Sverige! 2010.01.04 08:01:00
Csütörtökön 2009 mellett az EU Tanácsának svéd elnöksége is véget ért. Hogy milyen eredménnyel, azt jól jelzi, hogy míg a kettővel ezelőtti francia elnökségre az „egó”, a 2009 első félévében működő csehekre a „káosz” kulcsszavakat ragasztotta az…..
EUblog 2010.01.04 16:09:52
@elegem van: köszi, javítottam. pedig volt svéd lektorom :)
Tegnap éjfélkor életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, melyet nemcsak az Európai Unió vezetői ünnepeltek meg, de a Twitteren is sikerült szilveszteri hangulatot teremteniük pár percre az eurofil csiripelőknek. A hosszú utat bejárt Lisszaboni Szerződés mellett felhozott leggyakoribb…..
EU - Erről Ugatok Kettőből semmi 2009.11.20 06:03:00
Felszállt a fehér füst az EU Tanácsának brüsszeli épületéből, azonban a Szent Péter Schuman téren várakozó tömeg nem tört ki üdvrivalgásba. (Igaz, a pokol sem szabadult el.)Az Európai Unió tagállamainak vezetői Herman Van Rompuyt választották meg az Európai…..
„Az ír nép az Európai projekt iránti őszinte elkötelezettségét tanúsította. Azt, hogy Európa szívébe akarnak tartozni” - értékelte az Európai Parlament elnöke az írországi népszavazás eredményét tegnap.  Kíváncsi voltam, hogy lesz-e valamelyik uniós…..
A múltkori bejegyzésben a legtöbb szó az EU hatásköreiről esett, azaz azokról a területekről, amelyek esetében a tagállamok megegyeztek, hogy ezeket közösen intézik, és beleszólást engednek egy nemzetekfeletti szervezetnek. Az EU ugyanakkor lényegesen több a közösen gyakorolt…..