Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cielo2

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt fél évben viszonylag sokat utaztam, természetesen Couchsurfinggel, és rájöttem arra, hogy szálláskeresésnél és vendégfogadásnál nem ugyanazok a célok motiválnak engem. Mikor vendéget fogadok, és tettem ezt már közel 80 szörferrel, az a fontos, hogy írjon nagyon jó…..
Cielo2 2014.08.27 14:30:33
Nem "mezei" CS-er vagyok, így nekem más a fontos. Családosként, amikor (eddig háromszor, ebből kétszer eredménytelenül) hosztot kerestem, nagyon fontos volt a hoszt család összetétele is. Ez Magyarországon a lehetetlen közelébe tolja a dolgot. Ráadásul igen ritka a több szörfölőt szívesen fogadó mindenhol. Közülük sok nem család, hanem pár, vagy magányos lakó. Ezek közül viszont nagyon gyakori volt a 0 visszajelzés. Pedig, mivel én is kényes vagyok a profilom átolvasására (ld. alább) mindig nagyon megválogatom kihez írjak, és azt személyesre veszem. Ami nekünk működött egyszer az a nyílt request. Annyira jól, hogy a hoszt lány azt írta, nem lesz akkor otthon, de a kulcs a villanyóraszekrényben, s a szomszédoknak majd azt mondja, az unokatesójáék lesznek ott. Az óta virtuális unokatesók vagyunk.
SZerintem érdemes figyelmet szentelni még a tematiukus csoportoknak is. Nyiván mi tagok vagyunk a "families welcome" group-ben. Igazából a családos requestek ott működnek legjobban. Beírja egy család, hogy "augusztus elején valahova Közép-Eurápába mennénk." És mennek a meghívások a kommentekben. Mivel több ezer tematikus csoport van, ugyanez máködhet más, közös érdeklődésűek között is. És akkor fel sem merül, hogy csak az ingyenszállásért mész.

störfösök fogadása: még az első szörfösöm egy belga város ambassador-ja volt. Tőle tanultam ezt a módszert: A couch info végén (vagy ahol jónak látod) el kell rejteni egy kérdést, s kérni hogy az arra adott választ vegyék be a request-be. A választ persze könnyű megadni, ha valaki végigolvasta a profilod. Aki nem, az mehet a lecsóba.

@zseketto: A CS valóban nagyon más már mint "régen". Ismerek olyanokat, akik két éve kiszálltak, mikor a nagy rezsimváltás volt, és sok tartalmat töröltek a CS-ről. De már előtte ment a panaszkodás a szeniorok részéről, hogy romlik az állomány.
Referenciákat gyűjtögethetsz kezdetben hosztolással, vagy egy-közös városnézéssel is. Utóbbival nem tezsed ki egyből a privát szférád. Volt egy referenciahalmozó argentin vendégem, akinek a 204 pozitív referenciája harmada különféle CS rendezvények szervezéséből és aktív látogatásából adódott.
Ha bedobsz egy hétre előre egy "séta St-Moritz 3 tuti titkos pontja körül" címmel, figyeld meg mennyien csatlakoznak be!
Segíthet a beinduláshoz az is, ha egy "verified" státuszt elérsz. Csak néhány dollár asszem.
A vasút elterjedése előtt az emberek túlnyomó többsége egész életében nem járt szülőhelyétől néhány tíz kilométernyi távolságnál messzebb. Az utazás a rossz útviszonyok és a közlekedési eszközök fejletlensége miatt sem volt vonzó kaland, de a helyhez kötöttség szoros kölcsönhatásban állt a…..
Hagyjuk egy pillanatra a Demeter Zoltánokat, a Szepsy Istvánokat, meg a Szentesi Jóskákat. Felejtsük el egy röpke perce azokat az önsorsrontó bortermelőket, akik szőleiket kíméletesen művelik, tőkénként 0.5-1kg gyümölcsből próbálnak meg nemzetközileg is értékelhető…..
Naiv ügyfelet családostul szívatja a Telekom, miután azt próbálják bemesélni nekik, hogy a SIM-kártyája cseréje 4500 forint lesz. Minthogy új típusú microSIM-kártya megy a telefonjába, hang nélkül kell kicserélniük tökingyen, különben nem fogja tudni használni az…..
Cielo2 2013.08.27 14:25:53
@imi60: van olyan flotta is, ahol nincs hűségidő a belépőnek, csak elég korlátozott a belépés (feleségem még befért, de több sim nem mehetett)
A husegido.hu-nak meg az lenne a lényege, hogy a piacon levők mindig tudjanak arról, kinek járt le a hűségideje, és versenyezzenek érte. Először arra gondoltam, mily jó lenne, ha a telekom törvény előírná azen adatok nyilvánosságra hozatalét a szolgáltatók részéről... de aztán arra ébredtem, hogy ennél esélyesebb az önkéntes, közösségi adatszolgáltatás.
Kreatív, motivált, felelősségtudó és tapasztalt vagy? Ez mind szép. Csak épp kevés. Hiszen tízből kilenc álláskereső ugyanilyen. Legalábbis az önéletrajza szerint. A LinkedIn felmérése szerint az álláskeresők által leggyakrabban használt kifejezés világszerte a…..
A méltán népszerű számla publikáló és statisztika készítő, elemző oldal folyamatosan fejleszti és bővíti szolgáltatásait. Most egy nagy fába vágták a fejszéjüket. Ők is belefogtak egy kereskedés-másoló rendszerbe Autotrader néven. Egyenlőre az FXCM UK brókeren…..
Forex-Killer GPS Forex Robot 2013.01.22 09:00:00
Nagyon régen írtam már a GPS robotról. Most annak a 2.0-ás verziójának apropójából kerül újra terítékre. A múlt héten kaptam egy reklám levelet vele kapcsolatban. Megnéztem hát a honlapját és természetesen a számlakimutatását kerestem. Első pozitívum, hogy éles számlán…..
Cielo2 2013.01.22 11:29:56
Ezúttal egy rendhagyó tanulmánnyal készültem, amely egy devizapiaci automatizált kereskedési rendszerekkel –más néven robotokkal- foglalkozó barátom munkája. Igen nagy tapasztalatot halmozott fel az évek során a manuális kereskedési stratégiák, később a devizapiaci/tőzsdei…..
Cielo2 2012.12.03 22:14:41
@Ferenc83: A profitot sosem a beszállással nyered hanem a kiszállással. Ezt tarsd fejben. Segít áthelyezni a hangsúlyt. Ajánlom Birger könyvét.
Szilárd
Cielo2 2012.12.04 14:19:07
@Ferenc83: Birger Schäfermeier - A sikeres trading művészete.
Szerintem általánosan beszerezhető.
(Birger úgy kezdi a beszállási stratégiákról szóló fejezetet, hogy eredetileg nem akat ilyent, mert annyira lényegtelenenk tartja, de ha kihagyta volna, meggyanúsítják, hogy eltitkol valamit...)
Hétfőn megkeresett az RTL Klub Híradó, hogy szeretnének velem interjút készíteni a CouchSurfingről a lakásomban, valamint az éppen nálam levő vendégeimmel is. Igent mondtam.  Szerda 20.00 után érkezett meg hozzám egy fiatal operatőr és egy helyes fiatal riporternő. Kati…..
Forex-Killer Auto FX Millionaire 2011.08.28 21:18:05
Nos, ez most az éppen aktuális őrület a kampány hegyekben. Eszméletlen profitok a honlapon, kiegészítve pár érdekes videóval, amik bizonyítékként lettek kihelyezve. Ilyen például a banki átutalás a pénzkivétről. Nos, erősen gyanús szaga van a dolognak, de akár ingyen is…..