Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gillian

0 bejegyzést írt és 115 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy haladunk a nyárban előre, úgy egyre több a munka konyhában is, hiszen már lehet tartósítani a kertben termett finomságokat.  Általában a lekvárok és az udvardi nagynéném által eltett olajos zöldségsavanyúságok a kedvenceim közé tartoznak. A zöldség, gyümölcs…..
Sokaknak nehéz lesz beismerni, de Gyurcsány megnyerte ezt a meccset is. Igaz, brutális sebeket kapott, mire összeomlott a plágiumvád. Akik elparentrálták, dühönghetnek, akik bíztak benne, ismét kaptak egy kis reményt, hogy ha ezt is túlélte, akkor a Sukoró kapcsán készülő…..
gillian 2012.05.15 18:24:14
@tede: tudod, ezt az egészet most nem politikai szempontból néztem. Úgy maximálisan igaza van azoknak szerintem, akik azt várják, hogy Gyurcsány Ferenc politikai devalválódása miatt keressen magának más hivatást. Én is ezt gondolom.

De ne tekintsük már szegénységi bizonyítványnak, hogy nem emlékszem a szakdolgozataimra. Tudod, nekem van más az életemben, ez attól lehet. Azóta volt néhány munkahelyem, sok-sok érdekes projekttel. Költöztem is néhányszor. Férjhez mentem, építkeztünk (igazából még mindig), szültem két gyereket, azóta ismét dolgozom. Nem a szakdolgozatomra emlékszem a legjobban az életemből, már nem foglalkoztat az, ami akkor, mert elmúlt, mást csinálok, más érdekel. Szerintem ettől még normális vagyok. Van igazi, saját életem, nem a múltban élek.
gillian 2012.05.15 18:39:53
@ursus artos: 15 év nekem elég nagy idő, tényleg nem emlékszem
de ha írsz privit, elküldöm neked :))))
összevetheted bárkiével, megrághatod, le is köpheted (persze nem az eredetit, azt elrakom még, hátha érdekli majd egyszer a kölyköket)

a folyamatra emlékszem persze, állni a kérdőívek mellett és vásárlókat rádumálni, hogy töltsék ki, hogy pl. a rohadt nyomtató akkor döglött meg, amikor a három példányból 42-42-42 oldal volt meg, és persze még hiányzott háromszor kb. 15 oldal, stb.
de a címére tényleg nem :))))

a bölcsészt meg főleg az OSZK-ban céduláztam, és otthon írtam, emlékszem új íróasztalt kaptam akkoriban a szakdolgozatírás tiszteletére

felteszem, nem ezek a részletek érdekeltek :)))))
gillian 2012.05.15 19:00:17
@droid_: igen, érzem, hogy ezzel még lesznek gondok :)))) az előző laptopom 10 évig bírta, abban még volt olvasó hozzá, szerencsére nem az makkant meg benne, eltettem a gépet, de most hogy ezek a problémák előkerültek, lehet, hogy ideje csinálnom másolatot a műveimről valami modernebb formátumban :)
Hella újra, legelőször is elnézést kérek mind a három olvasómtól a csúszás miatt, először a gépem robbant le kicsit, aztán én nagyon, ma tudtam csak befejezni az újabb csudás epizódot. Bele is csapunk rögvest, ma Casperes rész lesz, máhogy egy kísértetté előléptetett forma…..
hogyvolt Éden hotel - 2x11 2012.03.22 09:00:00
Kikericssárga ruhában, a kelleténél nagyobb terpeszben áll a mexikói vártán T69.2, Levente egy szerencsés flótás, mondja, hiszen Csírával és Alexával is együtt aludhatott, nahát, nem is tudtam, hogy van humorérzéke. Ezt át kell élni, mondja Dér Heni a főcímdalban, fogalmad…..
SERTEPERTE A zsír dícsérete 2012.01.31 20:31:00
Igazi hungaricum, bár jelenleg éppen nincs divatban, sőt talán soha nem is volt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy akad olyan magyar ember, aki ne evett volna már zsíroskenyeret, amely rövidesen lehet, hogy ismét a népélelmezés number one-ja lesz. Lehet, hogy az írás olvastán az egészséges étkezés…..
Eljött az utolsó nagy hurrá is ebben az évadban, már csak négy menyecske van hátra, no meg egy kenyai út, megannyi irigy beszólás, idétlen esküvői ruha és az obligát bajszos rokon a tyúkhúgylevesben arccal pihenve. A mostani négyesben az a legfeltűnőbb, hogy semmi feltűnő nincs…..
Nu, van négy új menyasszonyunk, egy 28 éves debreceni orvosnő, dr. Horváth Csilla, aki zsidó esküvőt rittyent 170 vendégének 2,8 millióból, Horváth Tina, akiről annyit kell tudni, hogy Bangó Margit unokája, így cigány lagzit tol, és 80 főre 1,6 millióval számol, Keresztes…..
gillian 2011.12.01 13:21:30
@Rézfánfütyülő fűzangyal: szerintem sixx álnaiv :)
egyébként azt tényleg nem értem, hogy ha tudnak egymással beszélni, akkor miért nem képesek a saját esküvőjük "extráit" a meghívott tudatlanoknak is elárulni? mindenkinek egyszerűbb lenne
Új hét, új hisztik, négy új ara a porondon: Csilla, a szürke egér, Nikolett, egy rendezetlen fogsorú szőke nő, a barna Ági, aki úgy lépked a kamera felé mintha Darth Vader ülne a nyakában és fémből lennének kicsit vaskos lábai, no meg Kristóf, aki nem Krisztinává akarja…..
 Lázár János az országgyűlési képviselők javadalmazását átalakító javaslatot jelentett be nemrégiben. Az elképzelés – noha a kormánypárti frakcióvezető megpróbálta a képviselői juttatások visszavágásaként bemutatni – a honatyák tiszteletdíjának érdemi…..
 "Szia kedves Ildi,elkészítettem az epres-túrósodat, persze ez így nem egészen pontos. Én hét éve megszállott cukormentes misszionáriusként ügyködöm, olyannyira, hogy mostanában xilitollal és alternatív liszttel megfejtett recepteket próbálok ki. A te nagyon barátságos csodácskádat félig…..
gillian 2011.08.09 15:22:33
@Müller őrmester:
aki cukorbeteg vagy inzulinrezisztens, az ne egyen süteményt? minden olyan süti, ami az ilyen betegek számára is alkalmazható, kihagyja a valódi cukrot meg a finomlisztet, de attól még lehet finom
ja, és ellenvetés előtt: fenti betegeknek a méz is szigorúan tilos

szeretem az ilyen toleráns, empatikus embereket, mint Ön, kedves őrmester

On: a süti nagyon jól néz ki, a következő szezonban biztosan kipróbálom.
Habár mostanság a teljes magyar nyomtatott és elektronikus sajtó a médiatörvénnyel van elfoglalva, mi ne álljunk be a sorba gumicsontot csócsálni! Van itt még érdekesség bőven ezen kívül is – elsőnek mindjárt itt a jó öreg magánnyugdíj-törvény. Vajon a Fidesz–KDNP…..
gillian 2011.01.17 13:13:29
@Seravy: ó jaj, nagyon optimista vagy :(
Szerintem meg jól felélik 2-3 év alatt azt a pénzt, ami ott több, mint 10 év alatt gyűlt össze
imádnak népszerű intézkedéseket hozni, kerül, amibe kerül - NEKÜNK :(((( mindannyiunknak

lkpjoi!
aki az adófizetők pénzét félti, és örül ennek a csodás rendelkezésnek, az szíveskedjen elgondolkodni azon, hogy az adófizetők mikori pénzét félti - a jövőre elkölthetőnek ez az intézkedés valóban jót tesz, de sajnos a 15 év múlva elköltendőnek kib...tt rosszat
No comment. (via szigetipeter.tumblr.com)..
gillian 2010.11.15 18:49:28
@goldengiccs: se pénz, se igény nincs rá
ugyanis a felelős döntéshozóknak ez tetszik, szándékoltan ilyen a design sajnos
Sziasztok!   Mostanában rengeteg negatív dolgot lehet olvasni az otthonszüléssel kapcsolatban, én szeretném elmesélni saját, teljesen pozitív történetemet. Kislányomnak idén júliusban adtam életet, a szülés zökkenőmentes volt. Már jó előre megbeszéltem orvosommal minden…..
gillian 2010.10.10 14:42:30
Én júniusban szültem a második gyermekemet, és bár a férjem Alain Prostot megközelítő tempóban zúzott velem a kórház irányába, végül a kórház parkolójában, a saját autónk jobb egyes ülésén. Nagyon igyekeztem visszatartani a babát míg beérünk, de végül nem sikerült. A parkolóban már éreztem, hogy kint van a feje, nem tudunk felmenni a másodikra. Férjem rohant segítséget hívni, és az elsőnek odaeső műtősfiú ijedt arccal annyit mondott, hogy a baba fejének nem jó a színe, és azonnal szülész kell. Nem kell mondanom, hogy mennyire megijedtem, ugye? Csak az tartotta bennem a lelket, hogy már közel vagyunk, és ha hordággyal felvisznek a műtőbe, akkor biztosan tudnak segíteni a kislányomnak (uh-ról tudtuk, hogy valszeg lány). Ebbe a gondolatba tudtam kapaszkodni. Szerencsére erre nem volt szükség végül, mert mikor már orvos is odaért, megkérdezte, hogy tudok-e nyomni, és simán világra jött a lányunk, de tényleg erősen lila volt a feje. Az orvos (mint kiderült aneszteziológus egyébként) lefelé fordította a babát, kijött a szájából a trutyi és már fel is sírt. Ezután vittek fel minket még köldökzsinórral összekötve a szülészetre egy hordágyon.
Ez olyan átmenet volt az otthonszülés és a kórházi között, és bevallom, tudatosan soha nem választanám az otthonit, mert otthon nincs műtő, nincs lélegeztetőkészülés, nincs transzfúzió, ami rossz esetben nagyon kellhet.
gillian 2010.10.10 16:26:02
@Dr.laikus PhD: köszönjük szépen! :)
ha lesz harmadik, nem dőlök be a fájásritkulásnak, és az első jelre elindulunk, legfeljebb vaklárma lesz, de nem kockáztatok
w Caligula a lovát ugratja 2010.06.25 05:30:00
Az keveseket érdekel, hogy az Alkotmánybíróságba vagy az Állami Számvevőszék élére pártlelkű droidok kerülnek. Hogy mire jók ezek a szervek, eleve nem sokan értik, ezek csak távoli Audi-kulcsok. A köztársasági elnök, az már látványosabb szerep, annak ellenére, hogy arról…..
zamat A világ legnagyobb halpiaca 2010.06.24 10:00:00
Kétezer tonna tengeri lény. Ennyit adnak el naponta Tokióban a világ legnagyobb nagybani halpiacán. A Tsukiji a japán főváros központjában fekszik és összesen hatvanötezer embert lát el munkával. A hajnaltól kora délutánig nyitva tartó piacon körülbelül négyszáz különböző…..
 Magyarországon közel 800 ezer rokkantnyugdíjas él (akik fele korhatár alatti ellátott), miközben a feleakkora Szlovákiában csak 70 ezer. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által közzétett statisztikák szerint a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok…..
gillian 2010.05.04 16:15:21
@movhu: iszonyúan igazad van
anyám 31 év munkaviszony után 46 évesen lett rokkantnyugdíjas - nem akart az lenni, elhiheted
gyári kismelósként kezdte a 8 általános után, közben leérettségizett estin, aztán vegyészmérnök lett szintén estin, közben végig dolgozott
4 gerincsérvét műtötték, akart mindegyik után dolgozni rögtön, ahogy lehetett
a 4. után azt mondták neki, hogy nincs tovább, mert belehal - akkor halt meg váratlanul az apám, és anyám már nem is volt képes küzdeni, engem sem akart egyedül hagyni, így rokkant lett, havi 220 ezer a nyugdíja, ebből 60 ezer forintot költ egészségügyi kiadásokra (gyógyszer, patika, rehabilitációs kezelés) azért hogy, ne pusztuljon el az állandó fájdalomtól, és hogy rendesen tudjon járni
Na, ő pl. igen magas rokkant nyugdíjjal rendelkezik. Jelentkezzen, aki szívesen cserélne vele. Nem nyugdíjat, mindent. Csókoltatom a posztolót.