Regisztráció Blogot indítok
Adatok
**Valcsa**

1048 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azzal nagyjából képben vagyok, hogy mely sorozatokat kellene még folytatnom (mármint nem külső kényszer hatására "kell", hanem azért, mert szeretném, és jó lenne megtudni a végüket). Most viszont az jutott eszembe: jó lenne egy poszt keretében "megemlékeznem" azokról a sorozatokról is, amiket…..
2020-ban a legutolsó rendelést a Pioneer Publishing kiadónál adtuk le (http://www.farmaholelunk.net), ezzel együtt összesen 279 db könyvvel gyarapodott a magánkönyvtáram, ami nem kevés, de a 2019-es 341 példányhoz képest már mindenképpen javuló tendenciát mutatok (az elköltött összeg tekintetében is…..
Még a decemberi könyveimet sem mutattam meg, íme: A Geopen kiadónak sikerült olyan akcióval előállnia az ünnepek környékén, aminek nem tudtam ellenállni. :) Így került hozzám 70% kedvezménnyel Budai Lotti duológiája (A kegyencnő hálószobája és A magányos trónörökösnő - régóta szeretném már…..
A novemberem is húzósra sikerült, méghozzá annyira, hogy 1 fotóra rá sem fértek borítóval a könyvek, egyet pedig sikeresen ki is felejtettem, erről azért van külön kép... :D Pedig nagyon próbáltam 10 alatt maradni, hát mint látható, nem jött össze... A hónapban a legelső rendelést a Líránál adtam…..
Hát, ez sem volt egy kevés mennyiség... :/ :D Több rendelésből adódott össze, vegyük is őket szép sorjában...Régóta szeretném már megvenni a Harry Potter sorozatot eredeti, angol nyelven is, és így is végigolvasni őket. Eredetileg szerettem volna a ház-kiadást megvenni belőle, Hugrabugos…..
A szeptember még egy viszonylag visszafogott hónap volt, a maga 18 könyvével. Persze ezek nagy része is akciósan érkezett hozzám. A legelső szeptemberi könyvcsomagom a book24-től jött: nagyon megörültem neki, hogy a szépséghibás könyveikből kiárusítást hirdettek. Ezt egyébként több könyváruház is…..
"– Szia! Olaf vagyok, és szeretem, ha megölelnek!" "Mi lett volna, ha Elza és Anna nem is ismerik egymást?Egy napon Elza lesz Arandelle királynője. Rengeteg felelősséggel és elvárással kell majd megbirkóznia, a megválaszolatlan kérdésekről nem is szólva. Vajon milyen vezető válik majd belőle?…..
"A családban az öregek – anyu, a nagynénik, Papa – életcélja a szép tárgyak felhalmozása. Az nyer, akinek a legtöbb cucca van, amikor meghal. De mit nyer? Ezt szeretném tudni." "Egy gyönyörű és előkelő család. Egy magánsziget. Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a…..
"Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte." "1956 ​forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja,…..
"Colette az édesanyjával él, gyönyörű ruhákat készítenek Velence gazdag hölgyei számára. Soha nem ismerte az édesapját, és az anyukája sem beszél róla, ám Colette hímzései életre kelnek és táncot lejtenek, és a lány biztos benne, hogy mágikus erő rejtőzik a vérében.Aztán Colette felfedezi az…..
"Coriolanus meglátta élete első fecsegőposzátáját, és első látásra gyűlölte." "A ​becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára.Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy…..
"Ezek a csodalények éppolyan sokfélék, mint amilyen határtalan az emberi képzelet." "Az internetes kommentfolyamok trolljait mindenki jól ismeri. De vajon milyenek voltak eredetileg, amikor még a hófödte hegyeket, barlangokat és sziklapusztaságokat kísértő szörnyetegeket hívták így a középkori…..
"És milyen jó olvasni! Már napközben is előre örülök az estének, amikor kiakasztom ajtómra az „Elfoglalt” táblát, belebújok csinos pongyolámba és prémes papucsomba, aztán halomra dobom a díványpárnáimat, rájuk heveredem, meggyújtom az állólámpát, aztán olvasok, olvasok és olvasok. Egy könyvvel be…..
Rég volt már ilyen jellegű bejegyzés (és abból is igazából csak 1 van a blogon :D), amikor a gyűjteményemben teljessé vált duológiákat, trilógiákat, sorozatokat mutatom be. :) Most is magamból indulok ki: mivel én 99%-ban rendelni szoktam a könyveimet (mert egyszerűen nincs egy normális könyvesbolt…..
Sajnos a könyvvásárlásokkal még mindig nem tudtam leállni... :D Íme az e havi adag... A Bridget Jones naplója 3, a Viharvirág, valamint A Tenger Csillaga és a Megváltás Zuhatag a Bookline antikvár partnereitől vándorolt hozzám, potom pénzért. :) Utóbbi kettő ráadásul már nem is kapható sehol (a…..
"Mulatságos, hogy gyerekként mindnyájan azt hisszük, sose jár le az időnk, de miután betöltjük a huszadikat, az idő úgy nekilódul, mintha a Memphisbe tartó gyorsvonaton lennénk." "Amikor egy asszony eljutott a változás korába, rohamos hízásának indult és néha már az öngyilkosság gondolatával…..
"– Minden áldott nap tanítom a fiamat és az apródjaimat, sőt, a fegyvernökömmel is gyakorta törünk kopját. De amikor először tudtam a munkámmal ételt adni ötven ember szájába, és először láttam a földből előtörni az elvetett magokat, az valami nagyon más volt. Akkor láttam meg mindennek a lényegét.–…..
A május abszolút egy ideális hónap volt beszerzés-ügyileg, 11 könyvvel: ebből egyet (Érdemes élni) még korábban szereztem, de csak most bevételeztem (mert elolvastam, és rájöttem, hogy nekem ez nagyon tetszik, muszáj maradnia a kiskönyvtáramban :) ). A Könyvmolyképző kiadói boltjában volt egy anyák…..
Áprilisban sajnos csak 2 könyvnek sikerült a végére érnem. Ez a két könyv viszont zseniális volt, mindkettőre 5*-ot adtam. :)                                           Bíró Szabolcs megmutatta, hogyan kell igazán jó magyar történelmi regényt írni, némi fikcióval keverve (némely szereplő és az ő…..
"Ott, ahova most készülsz, az ember már csak annyit ér, amennyi szeretet és gyűlölet, jóság és bűn, nemesség és aljasság marad utána. Az ítélet napján egyedül küzdelmei és imái szólhatnak az ember mellett." "2001. ​május 8-án, az éppen húszéves Jeremy öngyilkosságot követ el, mert Victoria, a…..
"Aztán Klára rövid keresgélés után levett egy könyvet a polcról, és felkucorodott vele a díványra. Szerb Antal, Utas és holdvilág. Nem korai-e, gondolta először a doktor, aztán legyintett magában. Az élet is korai, mégsem cenzúrázza senki." "1948 nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy…..
"– Számba veszem az összes háztáji jószágot.Ophélie-nak nevethetnékje támadt a gondolatra, hogy Thorn óriási pincsiket és dakszlikat osztályoz, de amikor ráeszmélt miért csinálja, a rémülettől menten elkerekedett a szeme.– Csak nem akarja…– Minden megoldási lehetőséget meg kell vizsgálnom az éhínség…..
"Szerinted hosszú távon el lehet viselni úgy az életet – szólalt meg komolyan –, ha az ember ellenséget lát mindenkiben?" "Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük…..
"Billy mindig tudta, hogy kinek milyen könyv kell. Volt valami titkos képessége, mintha valamiféle könyvdoktor lett volna, a könyvek pedig a gyógyszerek." "Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a…..
"A szimpatikusnak látszó fiatalemberekről néha ki szokott derülni, hogy valóban azok." "Környezetvédők gyűjtik össze és szállítják el a Himalája hegyein, a hegymászók által hátrahagyott szemetet és az évtizedek alatt szerencsétlenül jártak holttesteit. Köztük van a titokzatos, piros kabátos…..