Regisztráció Blogot indítok
Adatok
edeus

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Zsé Men of my Life 2013.07.01 19:16:30
A vidám vas, ugye :) Ő Májló, az új társam. Sajnos emiatt Tevének búcsút kell mondanom, hűséges volt sok éven át, szerettem. De a dolgok változnak, és nem bírtam már etetni, ráadásul a sarjak miatt is egyre kevesebb holmit kell cipelnie. Még húzom az időt, annyi emlék köt…..
Onlinemarketing blog Fanta-sy 2013.06.18 19:35:50
Szoktam szeretni a Coca-Cola image kampányokat, és nem szokott zavarni az a túlzó képi világ, ami megjelenik benne. Ebbe a vonalba illeszkedik a legújabb Fanta reklám is, de nekem már ez kicsit sok. Igazi film-célzás-katyvasz, van benne minden a Szellemirtóktól kezdve a Perzsia…..
A Dune II egy igazi klasszikus, 1992-ben jelent meg, és akinek akkor volt számítógépe, az MIND játszott vele. Kivétel nélkül. Ugyan nem tökéletes, sőt ezer sebből vérzik, de a real time strategy játékoknak az egyik ősanyja, bővebben az IDDQD blogon olvashatsz róla.…..
HamPLÓ Kempingezés MiG-21-essel 2013.01.20 14:02:14
Annak idején volt egy bejegyzésem katonai reptérnek is használható autópályákról, akkor elhangzott pár városi legenda, miszerint X vagy Y mellett az az egyenes útszakasz nálunk is erre épült volna. Ezzel csak az volt a gondom, hogy keskeny útról maximum a MiG-21-es üzemelhetne, az…..
 ..
edeus 2012.04.30 20:20:09
Talán még emlékeztek arra a májusi posztra, amiben az előnászútamról írtam: egyetlen tökéletes napot töltöttünk el Dórával Budapesten, amiben turistaként fedeztük fel a várost: hotelbe költöztünk, ott reggeliztünk, uzsonnáztunk és vacsoráztunk, színházba, étterembe…..
Attila hívta fel a figyelmemet erre a fotóra, amelynek láttán összeszorult a szívem. Nem tudom, milyen baleset érhette ezt a kis tündérkét, de jobbulást kívánok neki!Forrás: 9GAG..
Elég sok dolgot át akarok alakítani, különböző területeken, és ehhez kérem a Ti tanácsaitokat is.Először is, kéne egy olyan ember, aki megfelelően ért a Wordpresshez (és nem dolgozik drágán - kábé ismerem az árakat, és tudom, mi az, ami már túlzás). A…..
Nem vicc, láttam a Facebookon. Azt írja magáról: "I'm just an old random stoner lady. I like hot chicks and weed!"Vallása: Rastafarian, a profilképe sarkában meg egy erősen pixeles, de azért egyértelmű gandzsalevél. Nem hiszed? Katt ide!A legjobb persze az, hogy nem csupán a…..
edeus 2011.02.28 14:09:01
@Hircsák Micike: ne haragudjon kisasszony, de most nem fogom az összes kapcsolatát ( több ezer ) végignézn, hogy melyiket is említette pontosan.
Egyet találtam, ö Adam Sandler. ( iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=15018131 )

Amúgy egyezik a véleményünk, csak Ön egy kicsit tömörebben fogalmazott.
edeus 2011.02.28 15:43:03
@Bloodscalp: B+, már az is baj, ha valaki nem tegez le egyszerre valakit, és próbál kicsit ....
De minek ugatok egy ilyen taknyosnak, aki valszeg még ágybavizelt, mikor én már szoknyák után futottam.
Nem hobbim ez nekem, de sajnos bejön az ablakon. A fahangú, plázahaknis gyerek meg van sértődve egy valódi zenekarra, mert utóbbit jelölték Az év hazai felfedezettje díjra, míg őt nem.Azt most ne firtassuk, hogy hogy a faszba' várja el egy, a magyar könnyűzenét  évek óta…..
Zsé Kisstílű 2011.02.14 21:18:00
ez a Lézer János.Délután kiszaladtam a bérelt garázsba, megnéztem a játszós járgányokat.Jelentem, még megvannak, személy szerint a piros a kedvencem. Ja, a mai nap csúcspontja:szénné aláztam a kedvenc kompjúteres boltom eladóját. Egyedül volt szegény, a főnöke még…..
edeus 2011.02.15 16:29:26
Ki mondta, hogy az élő állat szállításához teherautó vagy utánfutó kell? Kubában az élet sokkal lazább. Az AP hírügynökség fotósa mókás pillanatot kapott el: egy motoros összekötötte kecskéje lábát, s hátizsákként fuvarozza Havannában 2011. január 6-án, a főváros…..
edeus 2011.01.10 12:32:06
@ZON: Az lehet, hogy védi a gerincet egyszer, de ha pofára esel, ... :D

Nagyon állat ez az állat.
Amikor a kongán először találkoztam - nagyon régen már - a Mystic Hunterrel, nagyon tetszett, de ki voltam akadva rajta, hogy csak az első pálya játszható, és aki feltette, nem is foglalkozott vele, hogy nem megy tovább. Azt hittem, valami oltári nagy bug, és sajnáltam, mert szép,…..
Zsé Napi izgalom 2010.06.28 21:09:00
látjátok ezeket az íveket, a meredekséget, ahogy magabiztosan felfelé mutat? Mint az én vérnyomásom is. Tulajdonképpen ez is szívdobogást okoz. Az ember megtanulja beérni a kevéssel is :)   Najó, itt van még egy fotó a monolitről - lenyűgöző darab, remek fotó,…..
edeus 2010.06.29 06:38:45
Zsé Kacaj-rovat 2010.06.23 09:19:00
Ma reggeli kérdés-felelet:- Kellemes ..... mit is csinálsz most? Bár közöm nincs hozzá!- Takarítok.- Segítek - inkább, mint a munkahely.....- Cserébe keféljelek meg? Nagyon röhögtem! De legalább őszinte csere-alap lenne. Azt mondjuk nem tudom, mennyire gondolta komolyan…..
edeus 2010.06.23 10:48:24
@Zsit (nyau és rémizé): A félig komolyan az a férfiaknál, amit a nök mindig félreértenek.
Vagyis azért mondta ilyen komolytalanul, mert fél, ha komolyan mondaná, akkor elutasítanád. Vagyis ilyenkor, ha te félig komolyan szeretnél válaszolni rá, akkor azt kellett volna mondanod: Tudod ma még nem kúrt meg senki, hiányzik is kicsit, miért ne? A konyha jó lesz?
Zsé Oszlatás 2010.06.21 14:46:00
volt nihilileg.Már egy fél órája azon röhögök, hogy a főnök szerint én egy rendkívül rafinált nő vagyok. Nem tudom, honnan veszi.Bár, amilyen hülyeségeket ma mondtam, még a büfé-szakot sem nagyon ajánlották volna meg :)Nem szégyenlem ám semmilyen mozzanatomat, meg állatira…..
Zsé Napot 2010.05.04 10:53:00
meg miegyebet!Ugyanis csicseregnek a fák, meg esik.Ez 40 fokban kifejezetten jólesne, na de nincs annyi.Az eső nyáron igen jó, mikor az ember nem kockáztatja az egészségét a megázás tapsztalatai által.Update: elállt, legalább a kerítés-állítás tud haladni! Ez meg itten egy olyan…..
edeus 2010.05.04 13:38:14
Zsé Így jó 2010.05.03 15:18:00
           Ezt így, sőt. Kellene. Jajj. (ha belegondolok, ez most intimebb, mint egy idebiggyesztett puncifotó)..
edeus 2010.05.03 17:03:14
@Zsit (nyau és rémizé): Na ezt a kijelentésedet szívesen megcáfolnám, de ehhez a plattform sajnos nem elég diszkrét, meg a távolságunk sem elég nagy. ( tyü de homályos lett, de nem baj. ;) )
 A tavasz megérkezett, az utóbbi napok időjárásának köszönhetően a víz is, de hol találunk virágokat? Az interneten való keresés, mint szinte mindenre, erre a kérdésre is választ tud adni.A faiskola.hu Növénykatalógusában tetszés szerint kereshetünk…..
Llew küldte be a Canabalt linkjét, ami aranyos, de egyszer használatos darab. „Semmi bonyolult, a figura szalad magától, nekünk csak ugrálni kell és minél messzebb jutni” – írja munkakerülőnk, és ennél többet én sem nagyon tudok írni erről a kis cukorfalatról.…..