Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nanenevettess

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Töprengő Amerika választ - 2010 2010.10.30 16:17:00
Páros év november első hétfőjét követő kedd közeledte kevés ember érdeklődését kelti fel Európában. A külpolitika iránt érdeklődők fejében viszont felvillan a lámpa, hiszen ez a nap a világ egyik legszebb demokratikus tradícióval bíró országában, az Amerikai Egyesült…..
  Eddig úgy volt, hogy amikor egy liberális találkozott a valósággal, az vagy nagyon szórakoztatóra, vagy elképesztően felháborítóra sikeredett. Különösen igaz volt ez akkor, ha a cigányok helyzetéről esett szó, itt a legképtelenebb és legveszélyesebb áligazságokat…..
Mi lenne alkalmasabb terep a nemzetiségi sérelmek felhánytorgatására, mint egy focimeccs? A trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulóján adja magát a kérdés: szoktak-e Szlovéniában is a focipályák kerítésére aggatni Nagy-Szlovénia térképeket? Van-e egyáltalán…..
Legalábbis azt a cipőjét, amiben a minap az alkotmányügyi bizottság ülésén volt, mindössze 4990 Ft-ért vette.via..
Amikor még unatkozó kolis voltam, alkalmanként összegyűltünk valamelyik társunk szobájában és némi olcsó pálinka és pocsolyaminőségű sör mellett mindig kitaláltunk valami idióta társasjátékot. Az egyik legjobban sikerült happeningünk a Gusztustalansági verseny névre…..
A lassúság luxusa - így hirdetik a legújabb luxus nosztalgiavonatot. Talán az Orient expressz megszüntetése teremtette meg az űrt Budapesten annak a luxusvonatnak, amelyet tegnap mutattak be a Nyugati pályaudvaron az osztrák és a magyar turizmus szakma képviselőlinek. A Majestic…..
nanenevettess 2010.05.10 15:55:00
@fovarosi.blog.hu: Hát szerintem de. Onnan tudom, hogy én sem a fővárosban élek hanem egy viszonylag rendbetett vidéki városban. Ezért bármikor amikor felmegyek Pestre egyszerűen sokkol az ottani állapot. Ti ezt nem látjátok, nem érzitek mert benne vagytok minden nap és már akklimatizálódtatok. Nektek csak a Népszínház utca meg a Józsefváros a gáz, de hidd el hogy az egész város nagyon kopott. Tölts el egy napot Bécsben és menj vissza Pestre, azonnal látni fogod te is. A luxusturista pedig pont az ilyen gazdag helyekről érkezik. Csak remélhetjük hogy egyszer majd mi indulunk más városokba luxusturistaként.
Orbánról eddig is tudtuk, hogy nem a számítástechnika ördöge. Ezzel együtt sikerült minket is meglepnie azzal, amit saját választási fotóalbumának dedikálásakor mondott az index-nek: "A csütörtökön bemutatott album képei ugyanis jó sajtófotók, amelyekből kiderül,…..
Már-már olyan mém lett belőle, mint a Bukás Hitler-örjöngéséből, de az RTL Klub most véget vetett a mókának. Szabó Patrícia fájdalmas filmje nem csak az RTL Mostról tűnt el, de a csatorna a Youtube-ról is levetette a felvételt, amiben a Cosmopolitan volt főszerkesztője arról…..
Csak a szokásos: újabb jobbikos popó, barátságon innen, vagy túl, ezúttal egy miskolci jelölt mutatta meg egyszerre mindkét arcát a kamerának. Csak 18 éven felülieknek! Egy régebbi helyi urban legend szerint korábban egy középkorú borsodi exgárdista hölgy is rakott fel magáról…..
A Stop.hu információi szerint Orosz József napokon belül abbahagyja rádióműsorát, és gyorsan Kanadába távozik. A lap információi szerint a Kontra már csak április végéig marad műsoron, azután a rádiós műsorvezető állítólag a tengerentúlon fog tanítani. De hogy mit, arról…..
A szavazzfasszal mozgalom F jelzésű forgatóstábja újraforgatta kampányvideónkat és ezzel végre a magyar filmművészet is belépett a 21. századba. A költségvetésről annyit, hogy szerencsére nagy volt a keret, így sikerült Lendvaival, Mesterházyval, és Morvaival is megállapodni…..
A programot olvasva, a Jobbik annyira fasisztoid párt, hogy talán maga Mussolini mester is elismerően csettintene. Az a határozott meggyőződés, amellyel a világot rendbe akarják tenni, talán csak a fasisztákra jellemző. Ne essünk bele abba a klasszikus hibába, hogy összetévesztjük a…..
Pörzse Sándor annyival indokolta, hogy a korábban "népirtónak" nevezett MSZP-nek kampányolt: apolitikus volt és "elvállalt ezt-azt". De nem Pörzse az egyetlen a Jobbikban, aki elvállalt "ezt azt", amikor kellett a pénz. Szavazzon, hogy melyiküknek…..
Az alábbi dokumentumfilm készítőitől már bemutattunk egy kisfilmet, mely a nácik által beszennyezett ősi magyar jelképek eredetéről szólt. Megtudhattuk, hogy a hosszú évszázadokon keresztül a magyarság szimbólumának számító Árpádsávos zászlóra hogyan tapadt rá a náci…..
  Breaking News!   A Nemzetközi Összefüggéskutató Intézet  - International Correlation Resource Center (ICRC)  - birtokába került egy videó, amin Osama bin Laden üzen az amerikaiknak és az amerikai elnöknek. A fenyegetőzést néhány arab TV…..