Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző

0 bejegyzést írt és 791 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Soma a Keleti-pályaudvar mellett lakik, s tegnap éjfélkor egy levelet küldött nekünk, melyben azt kérdezi, hogy normális -e, hogy az éjszaka közepén kezdenek neki egy munkavégzésnek. Mivel a választ én nem tudom, így reméljük, hogy majd a szakértő látogatóink megmondják erre…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2011.08.01 17:00:17
Szolgálati közlemény: ezen a héten nem leszek, ezért előre beélesített posztok lesznek. Moderálni sajnos nem tudok majd, de remélhetőleg nem lesz baj. Szia Georgejr!   Éppen az ágyat nyomom két napja, mert lázas vagyok, mandulagyulladásom van, szétszakad a…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.19 21:55:05
@Snake:
A pályaszám már réges-régen nemdefiniálja rendesen a kocsi tulajdonságait...
Példának okáért évekig közlekedett olyan kocsi és közlekedik most is aminek eltérő pályaszáma volt a két oldalán...
A Flirtek is első 30 db 94 második 30 db 95 -tel kezdődik, de senki nem tudja megmagyarázni, hogy miért.
Mert csak...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.19 22:18:19
@Snake:
Tudtommal a DWA-k GOSA és CAF nyomásállóak...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.19 22:22:14
@¿Qué tapas hay?:
Tényleg nem tudom miért lett a váltás 94/95 között... Miért?
Nesze semmi, fogd meg jól válaszlevél.Kedves Donát,Néhány kérdésemre a balatoni utazással kapcsolatban (az átszállásokkal kapcsolatban és általában a vonatkésésekkel kapcsolatos kompenzáció kérdését is érintve...) az Ügyfélszolgálattól kapott válaszokat továbbitom…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.12 21:21:05
@pbence:
Persze hogy dönthet.

De mégis miért döntene??

Ami a törvényben elő van írva, azt ő teljesíti, innantől jogilag nem fogható meg...

Amúgy ne tessék elfelejteni, hogy a Start Üzletszabályzatát biza a Minisztérium és az NKH hagyja jóvá, tehát az államnak mint tulajdonosnak bizony érdeke, hogy csak a jogszabályokat elégítsék ki, plusz extra visszatérítéseket ne adjanak...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.13 12:24:07
@Tonyeaux:
Marhára kevered a dolgokat...
Egy szóval sem állítottam azt, hogy mindez az utas hibája lenne.
De a te elved követve, ami nem az utas hibája, az nem is létezik?? Grat...
Igenis valós probléma amit írtam, és amit írtam, a semleges sínhőmérséklet emelkedése egy felvetésre volt válasz, amiben kifogásolta az illető, hogy SZERINTE, hangsúlyozom szerinte csak Magyarországon jelent problémát a sín elvetemedése, eltörése.

Senki nem mondta hogy a dolgozók elégedetlenek lennének, én is tudom, mi hogy megy... Aki elégedett dolgozóként a jelen rendszerrel, az szarik bele, úgyanúgy ellébecolna más munkahelyen is mint a MÁV-nál. Róluk korábban írtam kommentet, tegnap még segédmunkás ma mávos. Sajnos ilyen is van, de nem ez a többség, szerencsére.

A helyzetet meg nem kell bemutatni, évi 25-27 ezer km-t mávozok, és nem napi ingázom. Lehet számolni.
Csináltam olyat is, hogy 5 nap alatt 2700 km-t mentem mávval. Van gond, de nem ennyire dramatikus mint ahogy itt előadják sokan.
Az elmúlt 2 évben 4x csináltam ilyen körutakat kishazánkban cca 9000 km-t tettem meg így, és egyetlen alkalommal sem késtem le csatlakozást a MÁV hibájából! Pedig sokszor 0 (NULLA) és nem egyszer 1-2-3 perc volt átszállásra!
Az egyetlen csatlakozásmulasztásom az én hibám volt, mert nem értünk át Újszegedre Szeged nagyállomásról mint ahogy terveztük...
És amikor napi 8-9-10 csatlakozást kell sikeresen teljesítened, ott igen jó arány az, hogy egyszer sem késtünk le egyet sem MÁV hibából.

Ettől függetlenül tisztában vagyok azzal, hogy komoly problémák vannak, vannak tipikusan kirívó és renitens vasútvonalak, de agyfaszt kapok a "Mindeig minden vonat késik" és hasonszőrű fröcsögések után.
Én tudom igazolni késésadatokkal, pontos indulási időkkel az utazásaimat, a fröcsögők sohasem. Szerinted miért?
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.13 13:44:00
@Michael Collins:
Gondolom egész egyszerűen emberséges volt, és nem ébresztett fel... Feltételezem gondolta este van fáradt vagy...

Nem úgy mint engem tavaly Győr felé, én soha nem alszom vonaton, de akkor 2x12 ó éjjel, 6-kor végeztem reggel 7-kor már a Keletiben voltam, a vonaton. Tényleg elaludtam... Tatabánya előtt elkezdte rázni a vállam, felkómálok, ő, mondom egy pillanat, mutatom a bérletet.
Ja bérletes? Akkor hagyja csak köszönöm...
Nem átkoztam el csak kicsit :-)
Korábban már téma volt, kérdezzük a hozzáértőket, hogy mit is lehet csinálni azokkal, akik olyan helyen dohányoznak, ahol tilos, de a jegyvizsgáló ezt elnézi nekik, vagy esetleg ő is dohányzik. UPDATE: Közben befutott egy független, másik poszt is, ami kapcsolódik a témához,…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.07 00:09:05
@lurkó:
Értem. Ettől függetlenül határozottan fenntartom továbbra is a beillesztett állításaimat.
Tőlem lehet akármilyen szenvedélye, ha azzal nem zavar mást, akinek mondjuk a nemdohányzás a szenvedélye...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.05 23:28:25
.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.10 00:51:45
.
Olvasónk nem egyedi esetet ír le, másokkal is, velem is gyakran előfordult már, hogy a vasútttársaság "arcai" megengedhetetlen stílusban kérték a jegyet vagy beszéltek az utassal. Akkor is, ha a jegyet már előkészítettem, hogy megállni se kelljen...T.…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.08 11:16:22
@Adani:
"Befelé meg bárki megteheti, h kinéz egy hamarosan érkező vonatot és azt mondja, h rokon/családtag/sógor/koma/jóbarát azzal a vonattla érkezik és ő elé megy ki, mert sok csoamgja van és segít cipelni. "

Hivatalosan ekkor nem engedhetné be, mert a peronokon csak érvényes menetjeggyel és utazási szándékkal szabad tartózkodni.
Az ilyen csomaglepakolós segítős embereknek valami kártya lenne amit odaad a kapus és kifelé vissza kell adni.
Nem láttam még hogy használnák...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.08 11:18:14
@charlie:
Ad.
Lásd előzőt.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.08 17:11:35
@charlie:
AZért annyira ne legyél biztos abban, hogy lenne olyan aki örömmel csinálná...
Nem olyan rég mutogattak egy céget, ahová örömmel várnak embereket mert kevés az emberük, de akit kiküld a munkaügyi kp. az marad 1-2 napot max...

Ahol dolgozom cég, ott is tavaly létszámhiány volt, nem tudtak embert szerezni.
Ja, 12 óra váltott műszak éjjel/nappal?

Otthon ücsörögni és markot tartani a segélyért sokkal egyszerűbb és kényelmesebb...
Érdekes, hogy a most is ismert klasszikus üveg már 1915 óta létezik, már majdnem egy évszázada.Via Inspire Me Now..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.04 19:00:29
@ebedli:
"az üveg 100%-ban újrahasznosítható"

Ahogyan a lefikázott PET palack is... :-)
 T. Blogíró!Az Index vasutas fórumait olvasva, nem kicsit lepődtem meg a vasutasok munkafegyelemhez, vasútbiztonsághoz való hozzáállásán! Történt, hogy valaki megint lefotózott egy olyan vonatot, ahol a mozdonyvezető mellett valaki más is látható. No, ehhez szóltak…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.02 12:34:06
@punkers22:
Miért Te punkers lettél 22-szer?? o_O :-)
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.02 12:55:50
@Rabbeleben:
Jah, én alapnak tekintettem, hogy mindezeket betartja az illető...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.02 12:57:12
@vén krampusz:
Sejtem ki lehet, de lusta vagyok utánanézni.
Ha az akire gondolok, hát, szerintem róla sok rosszat elmondani nem lehet.
Sokat tett, és tesz most is mind a vasútért mind pedig a vasútbuzikért...
Andrea öccse a buta jogszabályok hálójában vergődik, szerencsére azért nem szó szerint, mindenesetre jól megszívta. Legálisan akart nyári diákmunkát vállalni, de hiába van érvényes diákigazolványa augusztus végéig, nem kötöttek vele szerződést. Ahhoz ugyanis…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.02 11:54:40
@qqri:
Mert a munkáltató az iskolalátogatási alapján nem fizet a diák után járulékokat.
Amíg nappalis vagy a TB-t is az állam fizti utánad.
Ezért olcsó a diák munkaerő.

Amúgy a diák most megszívta, legközelebb megtanulja, hogy minden évben első dolga beszerezni vagy 5 iskolalátogatásit az intézménytől. Úgyis kell 32 helyre leadni évente.

Én is mindig szeptemberben felmentem, kértem vagy 5-öt kellett a családi pótlékhoz meg még egy csomó szarhoz úgyis... Egyetemen is minden félévben előre kérek, ott még a TO-s néni is mondja: elég az a 3? Inkább vigyen többet nekem csak egy aláírás pecsét magának fél óra sorbanállás. Hát kértem, vittem... :)
Amúgy 16 éves korom óta folyamatosan diákmelózom, tehát nem a levegőbe beszélek. Ez most tanulópénz neki.
 Sziasztok! Egyszerűen csak nem tudok napirendre térni a dolog felett. Meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy mi tart egy Szolnok-Kolozsvár vonatjegy kiadásába több, mint 1 napig? Jövő hétfőn indulnék Kolozsvárra, Szolnokon szállnék fel a nemzetközi IC-re. Ugye ebben semmi…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.28 23:11:12
@vanek ur:
Azért az interneten se egyszerű, de meg elsz oldva, nem tudom mikorra. Pár dolgot rendezni kell körülötte.
De legnkább pénz kérdése szerintem, és akaraté...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.28 23:11:48
@1116001:
Passz. Folyamatban.
Az a biztos, ami 3 napja elmúlt.
De számlaigénylés is lett, úgyhogy :-))
Elöljáróban jelezném, hogy nem fake/photoshop, habár a blog.hu talán harmadik kedvenc kommentje ez az "első" és a "sunáznám" után.Szia Donát, reméltem, hogy sosem kell írnom Neked, de tévedtem:) Sempi Ma a 2315. sz Vác-Göd-Bp vonattal szerettem volna pestre…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.25 09:56:03
@chachi:
Te nagyon el vagy tévelyedve. Én december óta ezen a nicken írok, csak ezen az egyen, viszont mindig ezen.
Úgyhogy most alaposan keversz valakivel...

Az lehet, hogy n3 jv van, azonban az utas megmondja, hogy az IC vagy a gyors részen volt, ebből egy vagy kettő már ki van lőve, ha a gyorson volt akkor 2 marad, ha az IC-n akkor egy.
A maradék kettőből könnyen kiválasztható mondjuk magas alacsony köpcös, vékonyka, feketehajú, szőkehajú, férfi nő és hasonló jellegű egyszerű kérdésekkel... VAgy ha nem akkor egy szembesítéssel, ami adogg esetben szokás, gyorsan kiválasztható a kérdéses jegyvizsgáló.
Ne gondod, hogy most feltalálod a sanyolviaszt...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.25 11:02:28
@chachi:
Az mv sörözőben szerencsére nem kérdezi meg senki ugyanazt 8x és a 9. válaszadásra is 9. alkalommal. Bár nem tudom ki vagy, de mindegy is...
Próbáld meg túltenni magad a kitűző problémán, A Gyula problémáján, mert láthatóan ő is nagyon böki a csőrödet, ha A-t mond miért nem B ha B miért nem A, és satöbbi.
Az indexen is tudok köcsög lenni ahogy itt is. Vágtak már ki egyszer-kétszer, ha olvasod az mv sörözőt, talán olvastad azt is, amikor erről beszélgettünk. A véleményem nem az változtatja meg, hogy A vagy B helyen vagyunk...

u.i.: Én vállalom a nickem...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.27 15:48:14
@DePassant:
"Viszont fénykép, azon. szám, honállomás tökéletes lenne, jól látható helyen hordva, "

Ez már csak azért is felesleges, mert kérésre ezt bármikor köteles a jegyvizsgáló megadni.
Ha nem adja meg jogos a panasz.
Új MÁV blog Árvíz vs. MÁV 2010.06.23 11:06:00
Igen, ilyen megszólítással jött. Mivel nincs friss levél, ezért ezt teszem ki, bár a stílusa - számomra - nem túl megnyerő.Tisztelt MÁV- figyelő!Május 26- án értesültem róla, hogy az árvízhelyzet a Budapest- Balassagyarmat vasútvonalra- és emellett nyilván még sok más…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.23 13:52:42
A baj ott van, hogy sokan az ilyen helyzeteket úgy képzelik, hogy hát volt egy kis eső, elmosott 1-2 dolgot, de amint kisüt a nap,másnaptól ödötté-bódottá minden rendben.
Csak mert otthon látta, hogy a pocsolyát felszárította a nap.
Sajnos ez nem így van...
A levélírónak bátran ki lehet próbálnia otthon, hogy fog egy ásót, leás 2 ásónyomnyira. Nem kell ményebb csak 2 azaz olyan 40 centi. Tocsogó vizes lesz az altalaj. Sőt, mondok mégrosszabbat: 2 hét kánikula után is...
Sajnos a talaj lassabban szárad ki, a talajvíz lassabban húzódik vissza, ahhoz pár napos kánikulának nevezett 25-30 fok nem elég.

Ha most ész nélkül nekiállnának pályát építeni, annak az lenne az eredménye, hogy párnapon belül megsüllyedne, és jönne az értetlenkedő panaszlevél, hogy háá 2 napja csinálták meg, és megint le vagyon zárva. És akkor még jól járunk, ha nem egy ablakos vonat borul ki egy süllyedés miatt, tele utasokkal, későbbi áldozatokkal. Naugye.
A MÁV elég keményen kezeli ezeket az alámosásos témákat, amióta jópár évvel ezelőtt egy tehervonat kiborult Herendnél egy alámosás miatt... Tehát ez nem játék dolog.
Lehet, hogy maga a töltés száraz, de jobbra-balra áll a víz a földeken, a töltésen is ugyanazon a szinten víz lesz.

Tehát emiatt nem kell háborogni, nem azért nincs kijavítva mert szarnak bele, hanem mert technikailag nem érdemes, és nem vállalható.

Nagyszentjános-Győrszentiván szakaszon is már lassan 2 hónapja ott virít a 20-as lassújel, nem szárad ki a pálya... Jobbra balra víz, süllyed a pálya, senki nem vállalja a nagyobb sebességű közlekedés engedélyezését.
Folyamatosan mérik a süllyedést, és bíznak bene, hogy nem esik több...:S
1. levélTisztelt Cím ! A mai nap folyamán Miskolcról utaztam Budapestre. A vonat amivel jöttem ~40 percet késett (Sajó IC). A helyjegy árát a szokásos módon próbáltam vissza igényelni a pénztárnál, és ekkor ért az első meglepetés : az információhoz kell menni ezt már ott…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.22 10:21:37
" a jegy azonosítóját (ebből már tudják ellenőrizni, hogy valóban olyan jegyről van szó, amelyre jár a visszatérítés"

Aha, ezt te csak hiszed, hogy ilyen egyszerű lenne.
Ne magadból indulj ki, hogy neked vagy nekem cagy adaninak ha bekarikáznál egy jpg fájlon, hogy ez a jegyed, ezt a írni azt a számot.
De millió-egy nem tudná azt beírni.

Csak példaképp:
Van egy magyar rendszer ahol GPS trackekből csinálunk térképet.
Amikor a GPS útvonaladat feltöltöd meg kell adni a tájegységet. Nagy ész nem kell hozzá, egy túrázónak minimum rendelkeznie kellene ezzel.
Ennek ellenére rengeteg "egyéb" tájegységű volt, de példának okáért volt Garmin Colorado 550 is, ami a GPS típusa és nem magyar tájegység...

De visszatérve:
A Startnál egyetlen adat (sorszám) megadásával nem lehetne azonosítani a helyet, sajnos.
A jegyalap sorszáma egyedi, de az random módon kerül kiosztása, régi tekercsek, új tekercsek, stb. A jegykiadó sorszáma sem egyedi, minden gépes pénztárban volt valamikor 1-es sorszámú jegy.

Ahhoz hogy a gépes pénztárakat egyedileg azonosítsad, kellene adni mindenképp a jegykiadó helyet, a jegykiadóhely azonosítóját, a jegykiadóhely sorszámát. Talán ebből visszakereshető lenne, de nehézkesen, mert nincs online nyilvántartás arról, hogy Sátoraljaújhelyen a 60-as pénztárban a 123456789 sorszámú jegyen egy Sátoraljaújhely-Szerencs jegy van. Ilyen nincsen sajnos.

Ezek 1980-as gépek, akkori színvonallal. Sokan gondolják, hogy pár éve lecserélték ezeket a gépeket, mert szép TFT monitor van. De nem. Otthon a 386-osodra is köthetsz TFT-t nem lesz belőle szupergép.
Sajnos ezek a jegykiadógépek elavultak, cserére szorulnak, ezt a Start is tudja, de cseréjükhöz egy teljesen új rendszer kellene.
És ebben az esetben már minden pénztárba kerülne gép. Lecserélnék a kalauzok gépeit is, mindent.
Szerencsére jól gondolkodik a Start ha megvalósul a csere (nem maholnap min 2 év, ha kiírják a tendert) akkor komoly gépeket szerelnek fel, fedélzeti ellenőrzéshez stb.)
De ez idő, és rengeteg pénz...

És a fentiekben csak a gépes pénztárak által kiadott jegyek visszakereshetőségét mondtam.
De emellett van még vagy 8 féle jegy amivel az utas utazhat!
Ott ahol Gizi néni tépi le egy tömbből a jegyet, ott aztán semmilyen online statisztika nincs a jegyekről...

Tehát szóban egyszerű ezt mondani, hogy hűű lehessen online is, de nem csak az online beadófelület hiányzik hanem a háttere is amiben visszaellenőrzik.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.22 13:48:58
@Adani:
" de egyre kevesebb pénztár van ahol kutyanyelves letépős jegyeket adnak. "

Jah mert megszűnnek, de nem többszázas nagyságrendben évi 10 pénztár ide vagy oda...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.23 00:00:58
@vanek ur:
"Ettől függetlenül kulturáltabbnak tartanám, ha a pénztárakban meglenne ugyanúgy 1 évig visszamenőleg az összes fizetős késésről az infó, és csak egy nevet és címet kérnének a kifizetési nyugtára. "

Én kultúráltabbnak tartanám, ha már a vonat érkezésekor fűszoknyás szőke lányok hoznák elém a kifizetési bizonylatot vörös párnán szignózásra...

Azért azt vegyük figyelembe, hogy 1 évre de akár egy hétre visszamenőleg az összes pénztárban online tárolni az információt a késő vonatokról igen nehézkes főleg annak tudatában, hogy közben a pénztáros tombolaszelvényekhez hasonlóan tömbből tépkedi ki a jegyeket, miközben az állomás melletti erdőből hozott fával a kályhában fűt be...
A vasút állomásainak igen nagy százaléka a kőkorszak szintjén áll. Vegyétek figyelembe ezt az ilyen magasröptű javaslatok kitalálásakor.
Panasszal kívánok élni az egyik MÁV büfé kocsit üzemeltető cég, az IC-WAGON Kft (Adószám: 22641526-2-43) ellen, mert a 2010.06.11-én, 17:45-kor a Bp-Keletiből - Pécsre tartó InterCity vonat büfékocsijában nem volt hajlandó az alkalmazott számlát adni, csak 3.…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.18 17:54:02
@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

Az a bibi, hogy pöppet el vagy tévelyedve...
Az étkezőkocsi igenis egy étterem, ami momentán mozgó étterem. A MÁV-nak sok köze nincs hozzá, a kocsi az övé, amit bérel tőle egy cég, ami maga adja rá a személyzetet, a termékeket, meg mindent.
Épp ezért is nincs a Start üzletszabályzatában a 40 perces szabály, ezt valószínűleg a cég határozta meg, aki üzemelteti az étkezőkocsit. Valószínűleg neki nem éri meg az, hogy oda beül 20 ember, amiből senki nem fogyaszt semmit, de utánuk az asztalt újra rendbe kell tenni, pakolni kell, stb.

Üldögélésre a vonat ülőkocsijai vannak kitalálva, az étkezőkocsi pedig étel-ital fogasztásra.
Nyilván az üzemeltetőnek érdeke, hogy a fogyasztó vendégei nyugodt, kellemes körülmények között étkezzenek, ez mondjuk abszolút nem teljesülne, ha a kocsi tele lenne, és a fogyasztani kívánó utasnak úgy állítanak fel valakit, hogy le tudjon ülni...
Úgyhogy ez még viccnek is rossz.

Normál étterembe se ülhetsz be úgy, hogy nem fogasztasz semmit, mondván, majd felállsz ha jön fizető vedég...

Amúgy annó a Dacian az E-Express emberei is kiküldték az ÖBB-s étkezőkocsiból a nemfogyasztó vendégeket, holott üres volt a kocsi...

Persze ettől függetlenül a dolgozó még egy tahó volt, és az üzemeltetőnek lépnie kellene ellene, de momentán abban, hogy ha nem fogyaszt kiküldene bárkit is, maximálisan igaza lenne.

Házi feldat:
Leírnod 50-szer, hogy:
"MEGÉRTETTEM, HOGY AZ ÉTKEZŐKOCSI EGY ÉTTEREM, FOGYASZTÁS NÉLKÜLI ÜLDÖGÉLÉSRE AZ ÜLŐKOCSI SZOLGÁL."
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.18 20:09:35
@eml:
Most te kevered a szezont a fazonnal.
Az adócsalás tényét senki nem vitatta, egyértelmű miért nem akart számlát adni.
Amire válaszoltál, ott a 40 perces használatról van szó.

Amúgy sajos a MÁV-nak elég kevés köze van ahhoz, hogy egy cég a bérleményében ad-e számlát vagy sem. Ehhez az adóhatóságnak van igen sok köze, ha van eszük, és nem fizetik le őket, akkor arratévednek mondjuk ellenőrizni 1-et, kettőt...

Ha neked van egy üzlethelyiséged, amit bérbe adsz, neked se sok közöd van ahhoz, hogy ott a bérlő ad-e számlát vagy sem...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.20 00:02:52
@Utazgatóó:
Azért a spanyolviaszt nem te találtad fel, tavaly volt a fürdősvonatokban étkezőkocsi, megkockáztatom, van idén is... :-)
Új MÁV blog Szakmai topik 2010.04.16 09:44:00
Biztosítóberendezés, felsővezeték, személyzet, járművek, a vasút összességében. Bármilyen kérdésed van, itt nyugodtan felteheted, jó eséllyel választ is fogsz kapni, ha pedig mégsem, látogasd meg az Index vasutas fórumát ide kattinva.  ..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.04 12:05:47
.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.04 12:08:51
@Pretoryan:
Sajnos egyelőre esélytelen ezt előre jelezni.
Ugye az ingavonati rendszer akkor értelmes, ha a fejpályaudvaron a mozdony kifelé áll, azaz Budapest felé néz a vezérlőkocsi, amiben a bringa szállítható. (Ugye ha a mozdony meghibásodik könnyen ki lehessen cserélni tolatás nélkül.)
Ennek ellenére a szerelvények össze-vissza állnak, ez annak köszönhető, hogy össze-vissza forognak a szerelvények, Vác-Szolnok, onnan esetleg Hatvan, máris érint egy deltavágányt---> megfordult.
Előre jelezni ezt nem nagyon lehet... :-S
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.19 21:38:34
@chachi:
Valóban igazad van, de fontos megjegyezni, hogy a kártérítési változásokat egy EU jogharmonizáció igényelte.
Tehát nem a Start gondolta úgy, hogy változtat, hogy kevesebbet fizessen, hanem az EU kötelezte az EU többi államában is alkalmazott szabály alkalmazására.
Olvasónknak nem válaszoltak, így hát hozzánk is eljutott végül a levél.Tisztelt Címzett!Tegnap (2010. 06. 01.) Vonattal érkeztem Budapestről Szolnokra, 21:45-re ért be a szerelvény. Szolnok állomáshoz  közeledve egy középkorú szemüveges, átlagosnál vékonyabb…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.16 00:49:50
@Ashi Valkoinen:
Egyetértek!!

Sokszor a kuka mellett állva is pöckölik el, mert az menő...
Pedig szerintem bunkóm tahó dolog... :-(

Az ilyenek még akkor is pöckölnék ha a keze elé tennéd a csikktartót...

Dehát mit várunk olyanoktól, akik kijelentik, hogy nem érdekli, hogy nemdohányzó, ő akkor is dohányozni fog és kész?
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.18 17:56:54
@punkers22:
Aha.
Tehát ezek szerint Te dohányzó kocsiban dohányoztál szabályosan?

Mert a kedvesutas azt állítja, hogy nemdohányzó kocsiban történt mindez.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.18 19:01:16
@punkers22:
Értem.
És az említett vonaton egyedül teljesítettél szolgálatot?
Vagy az egész történet kamu lenne?
Amit elöljáróban tanácsolok mindenkinek, ahogy a válaszlevélben is írtam a posztolónak: igyekezzünk megóvni menetjegyünket, bérletünket. A MÁV-Startnak vannak (ha még vannak) erre kifejezetten jó, bérlet- és jegyméretű tokjai.Kedves Blogger!Hadd osszak meg veled egy történetet…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.13 20:07:58
@Szeszy:

Tudod egy vitában két véglet van.
Vagy a vitapartnerek megegyeznek a vita témájában egyik meggyőzi a másikat, arról, hogy nincs igaza, vagy ha ez nem sikerül, akkor az egyik megpróbál a másik szidalmazásával felülkerekedni, és úgy érezni, hogy ő nyert. Te most épp itt tartasz. Ezzel nincs is gond, bátran szidalmazhatsz maximum magamban mosolygok rajtad. Ezzel nincs is gond.
De.
Lehet bátran belekötésnek nevezni azt, hogy megválaszolunk egy kérdést és a végén nem neked lesz igazad. Lelked rajta.
Ellenben ez nem az Álomblog, ahol a postolókat esetünkben téged abba az álomba kellene ringatnunk, hogy igazuk van, ha nincsen. Neked most nincsen igazad, többször is megmagyaráztam. Ezen kár tovább rugózni, a vitatéma elfogyott, te vagy a hibás azért ami kialakult. Ezt nyilván te is tudod, és el is ismered, ám valamiért mégis úgy gondolod, a vitapartnered fölé kellene kerekedned, elő is került, hogy Te ilyenolyanamolyan hatóságnál dolgozol, meg különben is én mekkora egy szemét vagyok, mert szerinted belédkötöttem azza, hogy elmondtam nincs igazad. Lelked rajta.

A hatóság mint mondod valóban egy felügyeleti szerv, a MÁV felügyeleti szerve az NKH, eddig rendben is van. Sőt, még én is tudtam, sajnos ebben sem tudtál okosabban látszani, mint amilyen vagy :-(
Sőt, a MÁV Üzletszabályzatát is az NKH hagyta jóvá, ami alapján téged megbűntettek.
Azaz olyan hatóságnál próbálnál a panaszodra segítséget kapni, ami maga hozta meg a szabályt ami alapján megbűntettek. Van itt némi ellentmondás nem? De mindegy, lehet hogy Te ezt nem érted, vagy nem akarod érteni... :-(

Mint mondtam, szomorú, ha valakinek nincs igaza, de próbál harcolni a nemlétező igazáért ezért próbál mindenkit lesöpörni magaelől különböző szitkokkal, illetve vagdalkozik, hogy ő hol dolgozik. Ezzel még nem lesz igazad. Sajnos.
Kénytelen-kelletlen ezt el kell fogadnod, még ha nem is szeretnéd.
Szidj bátran ez nem változtatja meg a tényeket :-(
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.13 20:11:08
@Adani:
Így van, a BKV ebből a szempontból sajnos durvább. Vagyis nem a BKV hanem a nevében eljáró zugügyvédek... :-(

Méltányosságot érdemes megpróbálnia, ezt írtam én is.
De ehhez be kell fizetnie, mert a levélre 30 nap alatt adnak választ, ami alatt viszont bőven lejár a bűntetése, és mégtöbb tartozása lesz. Ez akkor jelent ugye gondot, ha méltányosságot nem gyakorolnak felé.
De nyilván ezt neki tudnia kell, hisz hatóságnál dolgozik, ő ezt tudja, így kár is ezt mondanom, és ez is csak belékötés lesz... :-(
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.17 21:15:48
@VJV Man:
Szerintem hülyeség...
Maximum azt tudom elképzelni hogy esetleg egy fekete asztal, amit egész nap sütött a nap, magábaszívta a meleget, és arra ráteszed... De...

Amúgy folytattam a tesztet ma estig kint maradtak a jegyek, ez lett az eredménye:

www.vasutbaratzrt.hu/temp/jegytesztvege.jpg

Ugyan 2 jegyről (1-es és 2-es) teljesen eltűnt az írás szinte, ellenben azt tudni kell, hogy azok 2006-os jegyek voltak, és még MAEF nyomtatással. (Vékony betűk, gyenge nyomtatóerősség.)
De ha megnézitek a 3-as jegyet, az is teljesen kifakult, de még olvasható. Ez egy 2008-as jegy volt, tehát már 2 éves.
Nézzétek meg a 4-es, teljesen új jegyet, (2010) minden olvasható rajta! Hiába kapta majdnem 1 hétig a direkt napfényt egy forró fémfelületen!

Tehát konklúzió, hogy a napfény tényleg árt a hőpapírnak, az írás eltűnhet róla, de mire ez bekövetkezne, már régen nem lenne érvényes a jegy!
A frissen nyomtatott, még érvényes jegyekkel ez nem fordulhat elő.
Idézőjelben interjú, mert az internetes kommunikáció sosem lesz olyan, mint egy igazi beszélgetés. Egy mozdonyvezető jelentkezett a blog levelesládáján keresztül, hogy szívesen megosztaná tapasztalatait a blog közönségével, így készült ez a pár kérdéses interjú. A…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.11 17:42:24
@eml:
"Igen ebben igazad van, de egy Bhv-hoz képest a WC, a kerékpáros rész, stb. Olyan európaibb. "

Na de akkor a végén eljutottunk oda, hogy egy szakmai kérdéssorban az utolsó érv az lett, hogy "Há olyan európaibb".

A csíkos Bhv-k is igencsak európaiak voltak, de hamar lezüllöttek a magyar szintre.
A tisztaságért nyilván a máv felelős, de a felgyújtott, felvagdosott ülések, a firkált mocskos fal, a cigicsikkel szétégetett WC nem a MÁV a kalauzok vagy a takarítók hibája, hanem az utazóközönségé.
Azért az utazóközönségé, akik a flirten letörik a kapaszkodót, ellopják a szappantartót, lelopják a ruhafogast, és a mocskos cipőjüket felteszik az ülésre....

Az európaiság nem csak a vasút szemléletén múlik, és az sem igaz, hogy először a vasútnak kell változnia, élő példa a flirt.
Ha megbecsülné az utazóközönség, még ennyi rongálás sem lenne.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.11 18:09:52
@eml:
"azt ki is kell kényszeríteni.Rendőrrel.
Le kell kapcsolni a kissebbséget a többség érdekében. "

Na igen. Ismét eljutottunk oda, hogy ez megint nem a vasút dolga, témája...
Amikor nincs elég rendőr, több ezres hiány van belőlük, akkor nagyon nem arra van, hogy a vonatokat kísérgessék...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.11 18:25:01
@eml:
Jajaja. Csak gondolom Hamburgban nem hiányzik többezer zsaru az utcákról, és egy betörésre nem mondják azt, hogy türelem, nincs emberük akit kiküldhet felvenni a feljelentést, nálunk viszont megteszik...

Ferencvárosban most is vannak géppusis őrök többek között a déli összekötő vasúti hidat is ők őrzik, engedéllyel sem lehet a hídra rámenni.
Új MÁV blog OFFTOPIK 2010.04.16 10:00:00
Vitás kérdéseknek, adott posztokhoz már nem kapcsolódó eszmecseréknek fenntartott téma. Az extrém, kirívó kommenteket, illetve kéretlen reklámot kivéve nem lesz moderálás a topikban. Adott témákat itt ki lehet tárgyalni poltikai vonatkozásban is, hiszen a vasutat érintő…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.10 04:57:45
@eml:
Adani összes történetének része ez is, párszor már olvashattuk ezt itt...
De még senki nem hozott nekem japánból Göd-Alsó jegyet, úgyhogy kamu :-(((
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.10 20:31:52
@eml:
"München mellett Wolfratshausenben gond nélkül adtak jegyet Dabasra, igaz eltartott 10 percig."

Aha, én meg helikopter vagyok most szálltam le...
A poszt kapcsán átböngésztem az új üzletszabályzat visszatérítésekre vonatkozó részét, de csak a feláras vonatokkal kapcsoaltban találtam érdemi információt. A sima vonatok késése után továbbra sem jár kártérítés, vagy elsiklottam felette? A tegnapi, június 7-i…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.08 18:40:04
@_Totty_:
"ha ez nem vagy részben teljesül akkor kéred vissza pénzed ( egy rézét).... "

Lényegében igen, aztán vagy visszaadják vagy azt mondják, hogy szorri-szorri de hát izé, technika ördöge sajnos őket is megviccelte, meg ki volt írva csak biztos nem láttad, de a jövőben is remélik, hogy a vendégeik között leszel majd...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.09 08:22:18
@Adani:
"Viszont ha már megvan az autó akkor az állandó költségei ugyanúgy megvannak ( kötelező biztosítás, teljesítményadó stb.) akkor is ha nem használod tehát azt kár számolni, mert ha van kocsid ezek megvannak, ha nincs akkor meg úgyis rákényszerülsz a vonatra."

Ekkora marhaságot is ritkán mondtál...
Akkor ha van egy lakásom amin van egy állandó hitel, egy általány közműszámla, csak a villany után fizetek pontos leolvasás alapján akkor verjem a mellem mennyire jó, lényegében havi 8000-ért, a villanyszámla díjáért van egy lakásom, a többit nem kell számolni mert az állandó költség? Na ne már...
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.09 11:46:15
@Ashi Valkoinen:
Korrekt, én nem is reklamáltam a törlés miatt.
Elég sokan lájkolják a csütörtöki Esti showdert, amiben Mónika és az ő utolsó show-ja volt, a youtube-os teljes verziót például már 24 ezren látták. A Bagi-Nacsa-Badár paródia elég jól sikerült, annak ellenére, hogy nem erre számítottam azután, hogy a Blikk szerint Mónika…..
A hétvégén kaptunk egy levelet, amely egy hangfelvételt tartalmazott, valószínűleg rögzített MÁV-Direkt beszélgetés. Igazából nem tudni, hogy ez a MÁV vagy az utas kritikája, vagy esetleg mindkettőé. Mindenesetre a történet röviden:Egy hölgy felhívja a MÁV-Direktet, mert a…..
Olvasónk panaszában nem arról ír, hogy valaki valamilyen feladatot nem szabályszerűen végzett volna el, csupán arról, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket újra kellene gondolni. Ilyene a menetjegyek árának visszatérítésére vonatkozó szabály is, ha az utas lemond az…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.02 22:59:21
@chachi:
Tudom, mert nem neked van igazad.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.06 20:59:42
@DePassant:
Nem lehet visszaváltani, csak más jegyre cserélni.
Pont azt akadályozzák meg, hogy az ÜCS-et pénzzé tegyed menetjegyvisszaváltással. (Persze gondolom nem ez a célo, de van aki próbálkozik. )
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.06 21:02:40
@DePassant:
Amúgy itt az infó, google elsőnek dobta:

www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=1469e2fd7a32d8
Tisztelt Blogger!Első sorban egy kellemes meglepetésről szeretnék beszámolni egy két mondatban, majd sajnos viszont jön a kritika ezzel kapcsolatban hosszabban kifejtve.A Vác-Budapest szakaszt járom majdnem napi rendszerességgel. Már egy jó ideje átálltam a Volánhoz, mert sokkal…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.04 17:01:46
@mól: Hol hallasz figyelesm figyelem-et?
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.04 17:06:18
@HUnter27:
Egy olyan országban ahol azért rinyálnak az utasok mert túl sok szerinteük felesleges információ hangzik el a hangoson, szerinted mennyire életképes mondjuk keletiben minden vonat után ezt elmondatni?

Tetszenek még emlékezni:
MÁV-nál:
- Dohányozni tilos, hol van dohányzás?
- A lefoglalt ülőhelyek megjelölése
- A vonat csak 2. osztályú kocsikkal közlekedik
- A vonat ajtajai önmkűködően záródnak
...stb bemondásokra?

És a BKV esetében az átszállási kapcsolatok bemondására?

Mindkettő a rinya miatt szűnt meg. Mert az utasokat zavarja.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.04 18:24:33
@HUnter27:
Naugye, visszatértünk a kultúrához...

Azért egy 40 éves építménynél kár arról beszélni, hogy mi lehetett volna...
Amikor épült nem ilyen kapacitásokra gondoltak... :)
Szia!Remélem megérkezik ez a levél az illetékesnek!Most ebben a pillanatban ülünk a Bp.-Szeged járaton, vagyis inkább állunk. Hely az lenne az intercity kocsiban, de nem adtak ki rá jegyet. Ugyanis a pénztárnál nem tudtak róla, hogy két ilyen kocsi közlekedik. Még nem is lett…..
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.03 14:31:49
@Killyourself:
Melyik hibájára gondolsz?
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.03 15:13:59
@Killyourself:
Tévedsz :-)
Ha van egy hely, amin utazik egy utas Nyugatitól Ceglédig, azt Ceglédtől mondjuk Debrecenig megint eladják.
Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.06.03 15:28:03
@Killyourself:
Tudom, éjn is hallottam már de ez hülyeség.
Természetesen a pótjegyeknél ugyanez a helyzet, azonos rendszer kezeli.