Adatok
sován
0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az a helyzet, hogy ebben az országban sokan nem szeretik a sportot. Nézni sem, nemhogy művelni. Még többen vannak, akik szerint pénzt kizárólag közjóléti intézkedésekre lehet fordítani. Olyanra, hogy kultúra vagy sport, minek költsünk? Realizál ez GDP-t? Hoz valamit a konyhára? Át lehet konvertálni…..
El kell tudnunk választani egymástól a válogatottnak való szurkolást és a stadionépítési őrületet. Nem hagyhatjuk, hogy Orbán a focit is lenyúlja, ahogy tette azt a kokárdával vagy a Moszkva térrel meg a Várkert Bazárral...
Tegnap este láttam a magyar kézilabdás lányok átszellemült arcát. A válogatott mérkőzés előtt hallgatták a Himnuszt. Némelyik a mellére tette a kezét, hogy tisztelegjen az Isten áldásával küszködő népnek, némelyik pedig énekelte is Kölcsey Ferenc veretes szövegét.…..
Nemrég magánüzenetben keresett meg egy doctorwho nevű olvasó, és váltottunk pár levelet. Az őt érintő témával, a női partner iránti vágy megszűnésével foglalkoztunk már egy fikciós vendégposzt erejéig, de ez a történet mindenképpen figyelmet érdemel, nem csak azért, mert…..
„Összejött egy régi barátnőjével, aki zömében külföldön él és ki fog menni hozzá. Az új lány Bécsben dolgozik. Nem értem ezt a kapcsolatot. Ha ez neki így jó” - a mai sztori szerint igaz a mondás, miszerint a távollét a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket…..
sován
2011.01.28 11:33:56
@Kham:
"Felénk a "kizokogtam a vállán" úgy megy, hogy megiszunk pár unikumot sörrel, valamikor menetközben ilyen bölcsességekket mondunk, hogy "mindennőkurva" meg "utánam úgyis csak roncs lesz az élete és törpék fogják dugni" meg ilyesmiket, aztán hazafelé IronMaiden-t éneklünk. Könnycsepp nincs, az cikibb, mint bevallani a gyerekkori C.C. Catch rajongást."
Ez nagggyon tuti! :-))))))) Little társadalomkritika!
Én Sandrát és Samantha Foxot és Sabrinát favorizáltam! ;)

Akinek fiúgyermeke van, és nem eleve transzvesztitának neveli, az előbb-utóbb kénytelen olyan intézményeket keresni, ahol nehéz vasak láthatók. A kisfiúkat ugyanis az autók, a vonatok és a tankok érdeklik, és bár szívesen megnézik őket számítógépen, videjón, ők még…..
sován
2010.09.01 14:17:44
Makszimálisan egyetértek az előttem szólóval! Nekem két kis pöcösöm van akik közül még csak az egyik fertőzhető-a koránál fogva. De gáz, hogy bárhova visszük, ne nyúlj hozzá! Ezt egy gyereknek beadni, persze, hogy hülyének nézi a felnőtteket.
Annak viszont örülök, hogy nem minden Pesten van, bár nyilván a vállalható múzeumok 90%-a igen. De a világ nem ér véget Pest közigazgatási határainál és ha van érdekes dolog az országban, akkor nektek annyi ide, mint nekünk oda. :-)
Ami kimaradt közel van neked és frankó: www.legvedelmimuzeum.hu/
Van egy bajszos légvédelmi-őrült nyugger honvéd múzeumgazda, aki imádja a kölköket, beülteti őket mindenféle király ágyúkba, magyaráz és sztem többet tud a honi légvédelemről mint nyolc tábornok együttvéve. És bár itt is ki van téve az, hogy ne mássz rá, meg ne nyúlj hozzá, de ezt nem nézi senki. És van olyan ágyú amit lehet mozgatni, kurblizni! Rendesen fordul! Olyan légiháborút vívtunk a srácommal, hogy csak na. Anyu unta ám piszkosul....

Arra keltem, hogy zuhog a hó. Nem is tudom, ez most inkább vicces vagy ijesztő. Semmi kedvem kimozdulni. Tavaszt várok, meleget, nagy sétákat, virágzást, napsütést. Bár ha tavasz jön, el kell kezdeni a felújítást a Kisházban, attól pedig leginkább pánikolok. Fogalmam sincs, milyen…..
Arcpirító sorok következnek, melyek erősen megdolgozzák majd az érzékenyebb Olvasóink morális tápegységét. Adva van egy ifjú és egy idősebb pár - mindkét oldalon gyerekek. Az ifjú férj otthagyja fiatal feleségét – aki ráadásul szülés utáni depresszióból lábadozik -…..
sován
2009.11.22 16:51:15
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Ok. Vegyük még egyszer. Értem amit mondasz. Egyet is értek vele. És nem akarom menteni dts-t. De az alapján ahogy írod dts-nek nincs esélye. Így is úgy is szarban marad. Ha marad azért, (áldozat, csak a gyerekeiért teszi), ha megy azért is. Mert jól lehányják ahogy írod és egyedül lesz. Mert etikátlan volt a családjával. Hogy lehet etikus? Arról most ne beszéljünk, hogy mi lett volna ha. (időben dobja be otthon a gondjait és nem kavar be más nővel). Ahogy én néztem nem keni másra a gondjait. Kiutat keres. Azt írod, hogy te már jártál ebben az utcában. Ezért érdekel, te hogy oldottad meg. Hogy jöttél ki belőle jól, rosszul? Otthon maradtál és működik vagy léptél fél év múlva? Ha igen összejött a másik csajjal, beszélsz a gyerekeiddel? Harmadik csaj lett belőle, vagy egyedül maradtál? Hogyan élted meg? Érted miért kérdem? Mert ezek válaszok. Ez már megváltoztathatja dts hozzáállását. Kicsit Csernusosak a kommentjeid amivel semmi baj, de választ nem adsz, ahogy Cs. sem. Így meg a szerencsétlen lúzer dts csak azt érzi, hogy porig alázzák. Amit egyébként megérdemel, de ha már valaki volt ilyen szarban akkor a példa segíthet, hogy hogyan lehet újra Ember. A családja a csaja és önmaga előtt. Na mindegy nem vájkálni akarok, csak érdekel egy ilyen bonyolult szitu megoldása....

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az Ön leírásában ez az ember pénzt, erőforrást nem kímélve egy gigászi, a saját és a környezete erőforrásait (anyagi, pszichikai) nem kímélve lát neki az énképe helyreállításához. Az énkép azonban torz, számos ponton tele van kognitív torzításokkal, félreismerésekkel, hiedelmekkel. Érzékeli a valóságot, de annak csak egy szeletét és arra épít fel egy gigászi vállalkozást, amitől megfeszülve sikert remél. Sajnos ez az ember egy tökéletes kórképe a mai Magyarországnak. Én szívesebben küldeném ezt az embert terápiába. Békéljen meg, hogy ő már sosem lesz kétlábú. Felejtse el a felesleges versengést és kezdjen lassú építkezésbe. Rendezze be az életét féllábúságra, gondoskodjon a családjáról, neveljen gyereket, sokat, jól, legyenek egészségesek, tanítsa meg őket kudarctűrésre, együttműködésre, elfogadásra. Ápoljon és alakítson kapcsolatokat a szomszédokkal. Nőjön fel. A valóban fontos dolgokra koncentráljon! Egyszerűen a valós élet tapasztalataira gondolva semmi nem szól az első változat mellett. Óriási kockázat, erőfeszítés, egy kis hiba is hatalmas bukást jelent, számtalan körülmény pozitív együttállása kell a sikerhez (mint tudjuk ez a sok fránya ha....) A lassú, átgondolt, együttműködésre az erőforrások feltérképezésére alapuló építkezés biztonságos, hosszabb de élvezetesebb, összességében minőségibb létet ad ki, mint a szabadságharcos narratíva. Pusztán azért, mert ha sikerülne is a nagy vállalkozás (olimpia) az énkép ugyanolyan sérült, torz. Az odavezető út keserves, konfliktusokkal terhes, harcos, kicsit belehal mindenki a nagy családban. Ön melyikre fogadna, ha a közvetlen rokona lenne ennek az embernek és az Ön és a saját családja életét is meghatározza a döntése?
Ez csak a pszichés vonulat. Gazdasági szempontból az érvelés hasonlóan gyenge lábakon, téves alapfeltevéseken áll. Javaslom átgondolásra lehetőleg a forradalmi, nemzeti érzülettől mentes, higgadt környezetben.