Regisztráció Blogot indítok
Adatok
matvely

37 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ceruzát le, papírt összeszed - az A és a B csoport befejezte röpdolgozatát, mi pedig már ki is értékeltük. Egy komplett idiótát megbuktattunk, egy őrültet pedig csillagos ötössel engedtünk tovább. Megvan két nyolcaddöntő párosítása, és a koreaiak jóvoltából megvan a…..
matvely 2010.06.23 14:38:08
@mrazziee: valami tartást segítő cucc
Nehéz dolga lesz a ma pályára lépő csapatoknak, ha felül akarják múlni a milánói történések intenzitását, de reméljük, valami hasonlóra készül a Bayern München és a Lyon. Mindkét csapat túl van egy komoly bravúron (a MU illetve a Real ellen), és olyan párharcon, amikor…..
matvely 2010.04.21 20:15:21
@OJ: az tök mind1, legalább felveszi a butt-tal a versenyt
matvely 2010.04.21 21:59:49
matvely 2010.04.21 22:10:38
Képzeljük magunk elé egy becsületes bringás három hetét a Tour de France-on. Példásan teker végig tökön-paszulyon át, vércsere nélkül is egymaga húzza a pelotont, gyűjti a szakaszgyőzelmeket, majd az utolsó előtti etapon már a rajt után szökésnek indul. Föl-le ickázik a…..
Mr.P főztje továbbra is kifogástalan, a humora: frappáns és ellenállhatatlan. Ott hagytam abba, hogy megjött a hat fehér. Szóval megjöttek. Nagyjából őket is egyből megcsapta a nagy meleg. Meg valami szagról beszélgettek két héten keresztül, de én sosem éreztem, csak…..
A tegnapi slágermeccsből nyíltszíni koncolás lett, a mai rangadón ez aligha lesz így. A Manchester United biztosan, a Bayern valószínűleg legjobbja nélkül kezd, de míg Robben egy félidőt az eredménytől függően biztosan vállal, Wazza nem segíthet a nélküle meglehetősen…..
matvely 2010.04.07 20:32:33
@OJ: tény hogy puel taktikája mindig is az volt hogy nagyon megnézi az első félidőt és a másodikban válaszol, ez általában bejött neki, kivéve tavaly barcelonaban, de ott is szépen játszttak, de pjancnak akkor is a pályán a helye, lloris mellett ő a lon legjobbja, meglátjuk mi lesz, de szerintem megint ezerszer jobb mecset produkálnak, mint a bayern-mu, a múltheti mérkőzés konkrétan parádés volt, kb 5-10 perc szünettel, dem ég az is ütötte am ásik mecs színvonalát
matvely 2010.04.07 20:37:42
@matvely: najó tolulalant elfelejtettem megemlíteni, szerintem ő a legjobb a posztján- persze ezt lon drukkerként mondom, de akkor is isten a srác, védelem bármely pontján zseniális, középpályán dettó
matvely 2010.04.08 08:07:45
@OJ:
elnézést kell kérjek a pueltől, gonalons rendkívül hasznosan és jól játszott, toulalannal megették a bordeaux támadásai nagyrészét
viszont megint le kell boruljak lloris előtt, csak el ne adjuk!!
közben meg az om átvette a vezetést egy sima 3 nullával, bordeaux 100% ban a bajnokságra nyomul mostmár, lyon jó formában, a padja meg elég nagy ahhoz h vigyék a bl-t meg a bajnokságot egyszerre, csodás végjáték vár ránk, de egy montpellier-auxerre sikernek nem nagyon örülnék, remélem kifújnak
allez les lyonnais!
Ájjájjájj báleset!!!- ahogy a Pöpcsi szokta mondani. Nagyon rég nem írtam, hát most összefoglalgatom. Nagyjából egy hónap eseményeiről van szó. Legutóbbi bejegyzésemet, akkor írtam, amikor megjött Lady M. Ő egy neves magyar étterem tulajdonosa és szeretne Sri Lankán valamit…..
Tudom, már megint lusta voltam írni, bocsi. Most pótolhatok be egy újabb két hetet, de két nem akármilyen hetet. Na szóval kezdjük ott, hogy költözünk. Eredetileg úgy volt, hogy január végétől lesz egy csodálatos lakás egy szép medencével két percre az óceántól. Negomboban,…..
Tisztelt olvasóközönségem! Elnézést kell kérnem, mert nem írtam már vagy két hete semmi bejegyzést. Szóval bocsi. Most megpróbálom bepótolni, ezért úgy döntöttem, hogy az ünnepek időszaktól egészen mostanáig (jan 6.) most leírom egybe. Legutóbbi bejegyzésembe leírtam,…..
Mint azt már a tegnapi bejegyzésemből meg lehetett tudni, ma roppantul korán kellett keljek. Valamikor 3 és fél 4 között, hogy vigye el a fene. Velünk tartott Mr.Gamini, mert Colomboban volt dolga. Pöpcsikicsukimaki meg nagyjából időben ideért. Talán kibírtam az ébren levés…..
Reggel korán kellett kelni, mert átjött Mr.Gamini megmutatni nekem, hogy hogyan működik a sri lankai padlócsiszolószerkezet. Be kellett kenni valami nagyon bódító, vörös krémmel a padlót. Azt jól elsimítani rajta. Aztán egy leginkább egy porszívóhoz hasonlító kínzó eszközzel…..
Már egy hónapja itt vagyok, nagyon gyorsan rohan az idő. Szóval ma a megszokott kora reggeli időpontban keltem. Mr.P egy csodálatos reggelit dobott össze. Frappáns és ellenállhatatlan humorával nagyon jól elszórakoztatott. Ééééés nagyon jó ötleteket ötlött ki az éjszaka…..
Hajnalban átjött a „tuktuk miniszter” és hozott nekünk egy kis reggelinek valót. Nagyon, nagyon finom volt bizony, bár szerintem még finomabb lett volna, ha maga Mr.P készítette volna. De a frappáns és ellenállhatatlan humorára újból számíthattam. Egész sokáig…..
Reggel a „tuktuk miniszter” fia jött át hozzánk, hogy velünk töltse el a napját. Sajnos a nevére nem emlékszem pontosan. Úgy hiszem Dinuka volt, de nem vagyok benne biztos. Na szóval megvártuk a srácot, akinek valószínűleg Dinuka volt a neve, aztán a Pöpcsikicsukimakit…..
Kicsit tovább aludtam a megszokottnál, de a szokásos világháború a  szomszédban ma reggel sem maradhatott el. Jó fáradtan keltem fel. Reggeliztünk. Aztán Mr.P mondta, hogy vállaljak duplaműszakot, mert akkor a két szünet között nem nagyon kell majd dolgozzak és sokat lehetek…..
Reggel nagyjából magamtól keltem, persze a szemét szomszédok már megint üvöltöztek. Már tényleg nagyon várom, hogy újra suliba menjenek. Amikor kimásztam a szobámból Mr.P már nagyban társalgott Mr.Gaminivel. Mostanában Mr.Gamini egyre többet van itt, de jó arc. Miután elment az…..
Már egyre jobban hozzászokom a szomszéd kölykök kora reggeli ricsajához, de még mindig felkelek rá. Szóval jó korán keltem. De szerencsére Mr.P pompás reggelije feledtette velem enyhe fáradtságomat. Na és a humora, említettem már, hogy frappáns és ellenállhatatlan? Reggel…..
Mr.P-nek hajnalban Colomboba kellett utaznia, tehát nekem is hajnalban kellett kelnem, hogy kiengedjem a kapun. Miután elment visszafeküdtem baldachinos ágyamba szundítani még pár órácskát. Sajnos a gyerekek ricsaja megint meghiúsította a tervemet. Alig várom már, hogy vége legyen az…..
Szokás szerint a szomszéd gyerek első vérig tartó ipi apacs ki lesz az elhunyó játékára keltem fel. Tehát nyivákoltak már megint, természetesen hajnalban. Szerencsére Mr.P gyorsan összedobott nekem egy pompás reggelit, amivel roppantul jól laktam. Két felet lenyelése közt pedig…..
Forgolódásos alvás szerű tevékenységem után, kicsit sem kipihenve, hullaként keltem fel reggel, mert úgy volt, hogy visszük a kölyköket  Unawatunára, vagy a Sunils Hotelbe Hikkaduwára. Pöpcsi elment Rúanért, majd felvett minket és átmentünk Ishare-t felvenni a HELP…..
Sajnos későn írom le, jó pár nappal később így nem teljesen emlékszem, hogy mit is csináltam pénteken Felkeltem valamikor. Reggeliztünk Mr.P-vel, aztán mentem a dolgomra Hikaduwába Szokásos munkámat végeztem nagy lelkesedéssel, de egy idő után lelkesedésemet visszavetette a nagy…..
Korán kellett ma is kelni,  mert mentünk a fővárosba. Meg kellett hosszabbítania vízumomat, Mr.P. vízumát is. Meg találkozónk volt a hajózási miniszterrel. Ő a negyedik legnagyobb hatalom. Szóval befolyásos ember. De kezdjük az elejéről. Megvártuk szent sofőrünket és…..
Egy hosszú, elhajlós, iszogatós éjszaka után megpróbáltam kialudni, kipihenni magamat, de hála a szomszéd kölykök reggel hat órakor kezdődő zajongásának az, hogy kipihenjem magam, csak egy kísérlet lett. A fejem is nagyon fájt. Az isteni reggeli viszont nem maradt el.…..
Cica és kutya zajmentes éjjelem után már fogalmam sincs, hogy mikor keltem. A szokásos pompás reggeli megvolt . Mr.P humorával körítve. Csak épp ekkor közölte velem, hogy egyedül kell ma átmenjek dolgozni Hikkaduwába. Méghozzá busszal. Egyből azt gondoltam, hogy ne…..
Nagyon rosszul aludtam a hülye cicák miatt. Mr.P is. Nagyon bosszúsak voltunk miattuk. De nem tudtam őket elkergetni. Mr.P. sem. Mr.P. elkészítette a nemsokára, szép lassacskán beinduló webáruház termékeinek regisztrálási mintáját. No meg a reggelimet. Mondtam már, hogy Mr.P…..
Korán kellett kelnünk, mert úgy volt, hogy ismét átmegyünk Unawatuna Beach-re fiveM társaságában. De nem így lett. Sajnos ezek titkos ügyek, ezért nem tudom leírni pontosan, hogy kivel mi és hogyan történt. Az  lényeg, hogy végül találkoztunk fiveM-mel a Coral Garden Hotel…..