Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sünsámuelné

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Zugügyvéd mostanság csak bankhitellel kapcsolatos leveleket kap, íme az egyik ilyen ügy:Kedves Zugügyvéd! A férjem 29 év házasság után elköltözött a közösen bérelt lakásunkból.Én úgy tudtam, hogy ezáltal megszünt a vagyonközösség közöttünk.Az történt, hogy…..
sünsámuelné 2010.08.11 16:40:18
@isti77: érdekes kioktatás, csak az baj, hogy bankjogász vagyok
sünsámuelné 2010.08.12 14:38:59
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: IGEN KÜLÖNBEN EGY KIS DÖNTÉSI HATÁSKÖRREL NEM RENDELKEZŐ ÜGYINTÉZŐ FOG SZA@RAKODNI AZ ÜGGYEL. éVEKIG VOLTAM VEZETŐ JOGTANÁCSOS ÉN MÁR CSAK TUDOM.
sünsámuelné 2010.08.12 16:41:30
@szaGértő: Csak véletlenül akadt be a "caps lock", nem azért mert nagy jelentőséget tanúsítok a saját hozzászólásomhoz. Egyéként is, inkább dolgozom, a saját irodámban, minthogy jogi tanácsokat osztogassak, mivel úgy látom, hogy erre nincs szükség, csak a fi@ásra.
Édesapámat lábfájdalma miatt vitték kórházba, ahol kiderítették, hogy érszűkülete van. Megműtötték, de hamarosan újra jelentkeztek a problémák- Ekkor ismerős által kerestünk kórházat, egy rendkívül lelkiismeretes orvoshoz került édesapám. A vizsgálatok újabb…..
Gulyásdemokrácia Orbán a hibás? 2010.04.28 13:21:00
A Fidesz - és a hozzá közel álló álfüggetlen okos emberek - ellenzékben mindig is nagyon szerettek azzal játszani, hogy a magyar politikától és gazdaságtól nagyrészt független mutatókból levezették, miért is botrányos a kormány munkája. Ennek a módszernek a leglátványosabb…..
sünsámuelné 2010.04.28 17:23:19
@Menelaos: Úgy emlékszem, hogy a 8 millió szavazásra jogosult 50 és 60 % közötti szavazó szavazott csak és annak az 50 valahány %-át nyerte meg a Fidesz. Javítson ki, ha valaki pontosabb számokat tud.

azaz kb. 2.500. e szavazó választotta meg a Fideszt és nem at összes szavazó 50 valahány %-a, ami nem mindegy. Ezen felül, ha jól emlékszem 57.000 érvénytelen szavazat is volt.
Olvasónknak az az érzése, hogy bankja teljesen hülyének nézi."Deviza alapú lakáshitelem van a Raiffeisennél, amit – természetesen – a megnövekedett törlesztő ellenére is pontosan fizetek.Még valamikor a nyáron kaptam egy levelet a banktól, hogy módosítani kellene…..
sünsámuelné 2010.02.25 14:42:15
@földhözragadt: Te tényleg földhözragad vagy. A múlt héten 18-dikán hívtak, hogy 15 én 2.300 Ft-tal kevesebbet utaltam.
Két nagyon kicsi kölcsönöm van ott, de bankjogászként menekülök onnan, ahogy kifizettem azokat egy összegben.
Hatvanhat évnek kellett eltelnie, hogy a holokauszt áldozatainak leszármazottjai hangsúlyozottan egy elenyésző kisebbsége rádöbbenjen, hogy a MÁV bűnös módon segítette a náci német birodalmat a zsidók deportálásában. Ők most Chicagóban kitalálták, hogy 248 1771 milliárd…..
sünsámuelné 2010.02.11 17:23:21
@krj: Szerintem a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező társaságot a MK területén lehet pereperni. Kizárólagos az illetékessége a Fővárosi Bíróásgnak a Magyar Állam vagy, valamely szervei elleni perben. Egyébként pedig, akkor lehetséges, hogy az USA-ban kerüljön sor az eljárásra,ha az alperes, mármint a MÁV, ott perbe bocsátkozik. Ha van a posztolók között nemzetközi jogász, akkor lehet, hogy pontosít. Egyénként a nem zsidó jogászként szólok hozzá, de ha az lennék akkor meg mi van. Szörnyű ez a zsidózás. Abba kéne már hagyni. Hülye, pereskedő idióta mindhol van. Akkor szerkesszük ki azokat is, akik mondvacsinált perekkel zaklatják egymás és jól pfujjoljuk ki.
Tavaly november közepén tudósítottunk arról, hogy a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft csapata testületileg felmondott. Az eredetileg Magyar Bormarketing Kht.-nek hívott testület tevékenysége 2007-től indult be érdemben, miután a borászok hosszú időn át küzdöttek azért, hogy az…..
Magyar Róbertet 2006 nyarán vették őrizetbe, a büntetőper 2007 márciusában kezdődött. Magyar Róbert a rendőrség szerint a "fekete sereg" néven ismert maffiacsoport vezetője volt. Az ügyész szerint a vezető, M. Róbert a vele kapcsolatban álló vidéki bűnözői…..
sünsámuelné 2010.01.21 19:35:22
@tükörfúró: Gratulálok és egyetértek!
Anyánk, az Index által feltárt bizarr vállasztott bíróságos sztori mindenképp megér egy Zugügyvéd posztot. Az ELTE AJK Polgári Jogi tanszékéről verbuválódott bírók a Zugügyvéd szerint is elég sajátos ítéletet hoztak, de a szóban forgó bíróságon szerzett személyes…..
sünsámuelné 2010.01.14 09:08:24
@kergekos: Nagyon egyet értek. A sajtát hozzászólésomról pedig annyit, hogy bár Vékás professzor polgéri jogi tudását messzemenőkig elismerem, azonban a közremúködésével hozott ítélettel az a baj, mint általában a legtöbb gazdasági ügyben hozott ítélettel, hogy egy ilyen ügyben tisztán a Ptk. alapján ítélet nem hozható. Ha a T Választottbíróság a Ptk. károkozással kapcsolatos rendelkezésein kívül - ahogy már írtam- vizsgálta volna, hogy a kártérítés megállaíptását kérő fél egyáltalán képes lett volna saját erőből, hitel kiegészítésével beruházást lebonyolítania nem születhetett volna ilyen ítélet. Igen is egy ítéletet hozónak szakértői vélemény nélkül is, legalább főbb vonalakban meg kell tudnia állapítania, - mivel ez kereset elutasítési ok - hogy a kereset jogalapja és jogcíme fennáll-e. Ha pedig valaki, úgy ad be egy keresetet kártérítés megállapítására, hogy egybként soha meg sem tudta volna valósítani a beruházást, akkor ilyen ítélet nem születhetett volna, na nem is beszélve az ok-okozati összefüggés feltárásának szükségességéről. Ugyanis, ha valakit azért ér kár, mert valamire nem képes, vagy nem tett meg mindent a kár bekövetkeztének elmaradása érdekében, akkor kártérítés megfizetésére senki sem kötelezhető, ez a saját kára. Na ennyit a mérleg-olvasás és a számvitel alapvető ismerte hiányának jogkövetkezményeiről.
sünsámuelné 2010.01.14 12:29:34
@Füredi 2.0: Kedves Füredi2! Akkor csak azt mondom, hogy minden gazdasági üggyel foglalkozó jogásznak alapismereti szinten tisztában kellene lennie a számvitellel. Sajét és ügyfelei érdekében. Bár nem tartozik az ügyhöz szorosan, de itt a probléma a mennyiségi és nem a minőségi oktatással, na persze itt is vannak - szerencsére - kivételek. Egyébnként egy jogi továbbképző tanfolyamon szembesültem azzal, hogy a közgázos előadók szenzációsak voltak, a jogász előadók pedig - nem csak az én véleményem szerint szinte kritikán aluliak és azzal is, hogy egy bíró csak saját költségén, munkaidőkedvezmény nélkül végezhette el azt, pdig Ő is csak mérleget szertett volna "olvasni".
Több forrásból is próbálok új ügyfelet szerezni, ami a DM levelektől, a kapcsolati hálón át a SEO-ig mindent bevetünk. Eddig főleg a kiadásmentes ügyfélszerzésből próbáltam új Ügyfeleket toborozni. Az év elején kitűnő forgalmunk volt, meg is lepődtem, hogy mennyire jó,…..
Mostanában az SZDSZ az anyagi gondjai miatt nem tud eleget fizetni a posztjainkért, meg aztán néha nem is egészen elégedettek velünk. Egy szó mint száz, pénzt kell keresnem egy csomót, ezért nincs mindig időm rendesebben utánanézni egy-egy témának. Így történt ez ma is,…..
sünsámuelné 2009.12.20 20:29:38
@Samuzia: Kedves hozzászóló. Az én édesapámnak is le akarták vágni a lábát, mivel "elnézte" egy kis orvoska, a magas vércukrát, meg az üszkösödő lábát. De én nem hagytam és alternatív gyógymóddal rendbe hoztuk, visszafordítottuk az üszkösödést,egy orvos-biológussal. Ma márminden rendben van vele, még a vércukra is lement, csak nem a magyar sz@r orvosok segítségével, akik azonnal le akarták vágni a lábát, mert az az egyszerűbb és kapnak érte egy sor tb támogatást a rokkant emberre. Egyébként apám 87 éves és rendben van. Kár, hogy előbb nem beszéltünk,mert megadtam volna annak az orvos-biológusnak a nevét és címét, aki igazán életeket ment és nem tb járulékainkat "szívja le".
sünsámuelné 2009.12.20 20:32:10
@ko_laci: Kedves hozzászóló, azért káromkodom,mert ilyen temperametusos vagyok és közöm sincs az egészségügyhöz, csak annak kárvallotja vagyok.
Csatlakozz a Munkahelyi Terror blog közösségéhez!     Kedves Munkahelyi Terror!   19 évesen, az első komolyabb munkahelyemen találkoztam a munkahelyi szexuális zaklatással. Irodai munka volt, egy ismerősöm ajánlott be, korábban ő is dolgozott a cégnél, de egész…..
sünsámuelné 2009.12.08 13:46:28
@mokkaczuka: Kedves Mokkaczukk, amit írtál attól hányok. Jóval 30 felett vagyok és még mindíg akadnának, akik kihasználnák velem szemben az un. hatalmukat, ahogy az velem is megtörtént - sajnos - nagyon sokszor. Azokban a férfiakban van a hiba, aki szexszuális túlfűtöttségüket - vagy le nem terheltségüket - nem otthon, vagy barátnőjüknél vagy a kondi teremben stb. vezetik le, hanem a csinosabb kolléganőkön, ezzel azokat tarthatatlan helyzetbe hozva. Na persze vannak kolléganők is, akik viszonyt ezt felismerve "térdelve" haladnak a raglétrán előre.
sünsámuelné 2009.12.08 13:53:07
@FGSuperman: A nők többsége, azért megy dolgozni, hogy alkosson valamit és, hogy pénzt keressen és le@-ja, hogy ki-kivel akar dugni, arra ott van a pasija, vagy férje vagy akárki. A nők másik része tudatosan rászáll a főnökre, így csinál karriert, de ott sem arról van szó, hogy dugni szertne, csak munka nélkül akar karriert csinálni. Én a sok dugna- nem dugna férfit, aki ott unatkozik az irodában és ráér, szint kizárólag a dugással fogalkozni elküldeném egy kicsit normálisan fizikai munkát végezni. Pl. lehetne otthon, a dugna-nem dugna ötletelésen kívül házimunkát végezni, gyereket nevelni, vagy ha nincs, akkor barkácsolni és már rögtön valami egyéb is az eszébe jutna.
Csatlakozz a Munkahelyi Terror blog közösségéhez!     Tisztelt Szerkesztőség!   A velem történt igazságtalanság sajnos büntetlenül maradt, ezért írom le most, hogy mások is okuljanak belőle.    3 és fél évet dolgoztam egy informatikai vállalatnál. Jó…..
sünsámuelné 2009.12.07 14:38:56
@Strici: Azért, mivel azok a szar alakok, akik kitúrtak ragagaszkodtak hozzá, hogy előre megcsináljak nekik mindent én meg voltam olyan hülye, hogy dolgoztam. A közös megegyzésese mv. megszüntetésénél lehet 30 nap is, akár a mv.megszünésének napja.Vezeő állásban nem ronthatja el a hitelét az ember, ha nem csinálod, amit akarnak "utánad sólnak", mint az indító anyag írója után is.
sünsámuelné 2009.12.07 14:44:07
@Strici: A bíró a Munkaügyi bíróságon azt írta az ítéletében, - I. fokon - hogy a munkáltatónak joga van úgy eljárni, ahogy az a saját biztonsága stb. alapján jónak látja...na ez meg a magyar bíróság. II. fokon, azért nem nyertem meg mert kirúgtam az ürgét, mivel ingyen igen méltányos megbízási díjamat sem fizette ki és mivel folyamatosan maga ellen tanúskodott az eljárás során, bárhogyan is oktattam ki előtte, ..aza egy lúzer volt.
sünsámuelné 2009.12.07 14:49:32
@Strici: Kedves Stirici, úgy látom itt már csak mi kommentelgetünk egymással. A saját munkámmal építtem fel azt a céget ahol dolgoztam, a csődből hoztam fel Mo. egyik vezető cégévé, fájt az elválás. ..ma már tudom, hogy hülye voltam, kihasználtak. Mesélhetnék én is munkáltatói visszaélésekről napestig. Azért lettem ügyvéd, hogy soha senki ne pofázhasson bele többé az ügyeimb és egy új kis "kolléganő" asztalra felülésével ne tehessen padlóra.
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk kedves Olvasóinkkal, hogy Draskovics Tibor a mai napon elhagyta posztját, ahol leghívebben szolgálta a Köztársaságot. Búcsúlevelét az alábbiakban, hitelesen, változtatás nélkül, helyesírási hibáival együtt közöljük. Reméljük,…..
Arcpirító sorok következnek, melyek erősen megdolgozzák majd az érzékenyebb Olvasóink morális tápegységét. Adva van egy ifjú és egy idősebb pár - mindkét oldalon gyerekek. Az ifjú férj otthagyja fiatal feleségét – aki ráadásul szülés utáni depresszióból lábadozik -…..
sünsámuelné 2009.11.20 12:13:15
@TBal: A nyitott házasságon, azt értem, amit egyik kedves férjem mondott, miszerint Ő azzal csal meg, akivel akar, én pedig csináljak, amit akarok. Persze nagyon megsértődött, amikor páros lábbal kirugram még akkor, amikor kicsi volt a gyerek. Ma ott sínylődik. Én pedig találtam egy szexuálisan és életfelfogásban hozzám hasonló féfit. A sok hülyeségtől pedig én is depressziós lettem. Azt hittem, hogy nincs tovább anélkül a majom nélkül, még el is hittem, hogy bennem van a hiba. Nyitott házasság azoknak jó, akik úgy gondolják, hogy nem megcsalás, ha mindeki ott keresi a szexuális kielégülést, ahol akarja. Ha ez megfelel mindkét félenk , akkor legyen. Nekem ez személy szerint nem tetszik.
sünsámuelné 2009.11.20 12:36:22
@TBal: Megkapta (egyik) élete értelmét, aki miatt most már csak a betegségeibe tud menekülni. Ha engem meglát Ő, vagy a családja, vagy találkozunk - mert a gyerek miatt még a mai napig szoros a kapcsolatunk - közli(k), na így kell egy nőnek kinéznie.
sünsámuelné 2009.11.20 12:50:26
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Ez szuper volt. Egyetértek. Aki csajozni akar, az ne házasodjon és ne csináljon gyereket, csak ha már lehiggadt.
Én nem akarjon otthoni meleget, meg zokni mosást, meg megértést.... Szaladgáljon a pu... után és hagyjon mindekit békén, aki másként kíván élni.