Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Welt (törölt)

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Subba Buziverés a Klub64-nél? 2010.06.16 14:00:00
Nem kommentálnám a frissmeleg.hu (:-D) által lehozott levelet, a lényeg hogy most már nem csak zsidókomcsinégyévmúlvalógnifogtok vagyunk, hanem -ezek szerint- buzik is!„Nemzeti érzelmű magyarok. Így definiálják magukat azok az „emberek”, akik rám támadtak 2010.…..
Geekblog Lost-finálé 2010.05.24 20:00:00
Véget ért a Lost. Az elmúlt évtized kétségkívül legjelentősebb műfaji sorozata befejeződött. Ezt a gondolatot sokáig kell még ízlelgetnie a rajongóknak, mire igazán megbarátkoznak vele. Előbb azonban a finálén kell túltenniük magukat, amely éppen olyan lett, amilyen a…..
A TASZ szerint béna kacsa a miniszterelnök. Bajnai Gordon kiadni kérte a MotoGP pályáról szóló tanulmányt, az állam bankja azonban csak közleményében áll a nyilvánosság mellett, a bíróságon nem. ..
Az MSZP nyugdíjügyben megint a legrosszabb énjét mutatta. Mit mutatta, mutatja folyamatosan. Úgy ugrott rá a Fideszre, mint az a pitbull, amelyik nem képes elengedni a felé nyújtott csontot, hanem minden erejét megfeszítve harapja és harapja. Mintha ez lenne az utolsó lehetősége. És…..
Welt (törölt) 2010.01.26 02:19:04
@Elpet: Ember te óriásit tévedsz az infláció pont az Horn kormány idején csökkent a leginkább 30% feletti értékről 15%-ra az 1998-as kormányváltásig. Aztán 2002-re ezt levitte a Fidesz 5%-ra!

elib.kkf.hu/edip/D_11694.pdf
Welt (törölt) 2010.01.26 16:33:08
@Lev Menachem: Ez részben igaz! De hozzátenném még azt is, hogy a magyarok világelsők az adóelkerülésben, ha mindenki befizetné rendesen az adókat, ne minimálbér után adóznának a kőgazdag vállalkozók akkor nem itt tartana ez az ország.

Az ingatlanadó alkotmányellenesnek nyilvánítása szintén egy VICC, nyugaton ez egy bevált módszer a költségvetési bevételek növelésére, elvégre fizessen az akinek van miből! Ha alkotmányellenes akkor az alkotmánnyal van gond nem a törvénnyel!

politicus: Mosolyoghatsz de megcáfolni nem tudod azt amit leírtam, de megbocsátom mert tuti a Fidesz pénzel hogy ekkora ökörséget írj.
Összesen egy 1 perces összevágott kisfilm - szép táj, havas fák, morgó hang, és egy repkedő őrült. Talán másodszor ül a C4-ben, először van kint havon vele. El kell mondani hamar, hogy semmiféle idők, vagy összehasonlítási alap nincs a többiekhez képest. Még az Arctic Rally…..
Welt (törölt) 2010.01.25 22:10:34
De csak három hétre, mert Németh Kristófnak fáj a bokája. A szerepét erre az időre Karalyos Gábor színművész veszi át.Helyettesítés először fordul elő a sorozat történetében. Az RTL Klub közleménye ezt írja: "Nem végleges cseréről van szó, hanem a színházaknál is…..
Keressük az ország leghülyébb sajtpultosát. Vagy már meg is találtuk? Egy kivételes szakember félreismert humorista fergetes alakítása következik, a Hűvösvölgyi Kaisersből. Emberünk joggal pályázhatna Monty Python-tagságra, de ő ragaszkodik a magyar szupermarketek szakmai…..
ROFL-net Tűzvédelem 2009.03.28 06:40:00
Welt (törölt) 2009.12.15 20:56:11
Révész Máriusz véresre verésénél is ott volt a Rebisz elitosztaga, derült ki a bíróságon. Törött csontok, kilőtt szemek szegélyezték V. őrnagy alegységének útját 2006. október 23-án...
Az első néhány nap alapján mindkét új országos kereskedelmi rádiónál meglepődtek, hogy frekvenciát nyertek, és emiatt most valamit beszélniük kell két zeneszám között. Kritika a Class és a Neo FM első hetéről a Kreatív magazinból. Az új rádiók első adásnapjait…..
A Neo FM olyannyira a közérdeklődés középpontjában indult el, hogy kár is felvezetni az alábbi beszélgetést, ami Jeli Andrással, a Neo FM zenei szerkesztőjével készült. A lényeg, hogy igyekeztünk a lehető legtöbbet megtudni az új és országos kereskedelmi rádióról, és…..
Welt (törölt) 2009.12.04 01:07:54
KKBK Kertész Imre: arsch poetica 2009.11.09 10:44:00
Ismét hallatott magáról a magyar nevet bitorló, Nobel-díjas gyökértelen gazember, Imre Kertész. Ez az időskori dementiában, vagyis totális elhülyülésben szenvedő ocsmány féreg újfent minket, magyarokat és országunkat szapulta. József Attilai sekélyes kéjelgéstől áthatott…..
Fú, azt sose gondoltam volna, hogy a XXI. század első évtizedének leggusztustalanabb futballjelensége pont Henry lesz. Hogy pont ő lesz Vacskamati után a második nagy, egyetemes, világméretű csaló. A csodás pasi, Arsenal-legenda, Barcelona-libling Thierry, a flegma gólörömével és…..