Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Acqua

33 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Neki a világnak Return 2011.09.19 16:49:57
Kedves Olvasóim!Igen már nagyon régen jelentkeztem és ritkábban is lesznek a bejegyzéseim is. Megmagyarázom. Most már annyira normális szinte számomra, hogy itt vagyok és azt csinálom amit, hogy nem érzek benne már annyira közölnivalót, valamint a kevéske visszajelzásből is az…..
Visszajöttünk és egy kis szerencsével, én már báros szerződést kaptam, és a bárban kezdtem el dolgozni, hát mit ne mondjak 1000X jobb mint a szobatakarítás, arról nem is beszélbe, hogy ez legalább szakmám. Plusz egy kis szerencsével pedig úgy alakult, hogy a főnökön kívül…..
Régen néztem rá a blogra, úgyhogy most pótlás következik. Amióta nem írtam érkezett pár új ember, meg mennek el folyamatosan az emberkék, az igazgató fia aki itt dolgozik/dolgozott 12 évet írt alá a hadseregben, amit 4 év után felbonthat és tankvezető lesz, a másik fejesünk…..
Neki a világnak 2011 2011.02.08 18:32:00
 Sziasztok!A kellemes és hosszú szabadságunk után visszajöttünk és néhány változás lépett életbe, ezeket mind le fogom írni, csak mint mindig nethiánnyal küszködök/küszködünk. Néhány embernek még tartozom egy levéllel mivel a hosszú szabim ellenére sem tudtunk…..
Skót-gael: Nollaig chridheil huibhAlbán: Gezur KrislinjdenAngol: Merry ChristmasBolgár: Tchestito Rojdestvo HristovoBreton: Nedeleg laouen na bloavezh matDán: Glc'delig JulÉszt: Ruumsaid juulup hiFinn: Hyvaa jouluaFrancia: Joyeux NoelGörög: Kala ChristouyennaHawaii: Mele KalikimakaHindi: Shub…..
 Hazajöttünk szabira, élvezem/élvezzük a csendet nyugit, egyszerűen isteni!!!! Nincs egy marha sem akit hallgatni kell, nem kell a nap minden egyes órájában a hátam mögé néznem, hogy melyik s***rágó munkatársam akar hátbaszúrni, vagy épp keresztbe tenni, úgyhogy két szóval…..
 Sajnos nem végleg, egyelőre csak szabira de megyünk haza!!!:) Már alig várom, nehezen is bírok magammal a sok észlény és okoska közt. Amióta nem írtam voltak vicces érdekes és meghökkentő sztorik. Az egyik ami nagyon teszett, hogy: Van egy hatalmas bálterme a hotelnak ami…..
Neki a világnak Zajlik az élet 2010.09.21 19:18:00
Más cím nem is jutott most eszembe:) úgyís rég írtam, most is "dióhéjban " egy kis összefoglaló. Nos... Barátnőm kijött, nekiállt pincérkedni, túlvagyunk a kezdeti nehézségeken, én pedig nekiálltam a bárban dolgozni végre...Nemsokára énis felszolgálok és akkor…..
Neki a világnak Változások 2010.08.02 18:41:00
 Mint ugyebár mindig mindenhol vannak változások, Norbi és Gyöngyvér elmennekL ez nagyon elszomorító, de ugyebár minden rosszban is lehet egy kis jó, így most a barátnőm ki tud jönni, már alig váromJ Megvettem neki a repjegyet, már csak azt sajnálom,h nem előbb. Úgyhogy Ő…..
Neki a világnak Mindennapok 2010.07.20 17:51:00
  Kicsit néha ismétlek, ez azért van, mert vannak bejegyzések amiket már előre megírok, de vannak amiket csak a neten hirtelen ötlettől vezérelve. Tehát: Ez idáig otthon nem nagyon találkoztam vele, de itt nagyon nagy számnak számít ha valaki önkénteskedik, otthon viszont…..
Neki a világnak Csak úgy 2010.07.08 17:26:00
 Rég nem írtam:) ugyebár mindig csúszok, nos szóljatok rám:)Mostanság elég jó az idő itt, bár így is vannak napok amikor kegyetlenül szakad az eső. Ma éppen szép, de tegnap és azelőtt nem volt valami fényes, így amíg ti otthon élvezitek a 30 akárhány fokokat én a téli…..
 Kaptam egy lehetőséget, hogy egy kis időszakra elmenjek szabira, és igent mondtam, hogy haza mehessek, így aznap gyorsan repülőjegy vétel, egyeztetés, hogy akkor mikor menjek vissza, egy kis huza-vona, hogy ekkor meg akkor… de végül minden rendben le lett zsírozvaJ. Anyunak…..
Neki a világnak :) 2010.06.05 18:17:00
 A lustaság fél egészség, de én mindig is törekedtem a teljes egészségre:)Nos úgy alakult, hogy kedden megkérdezték tőlem, hogy nem-e akarok elmenni 2 hét szabira jövő hét hétfőtől? Hát dehogynem! Repülőgépre foglaltam gyorsan jegyet, oda-vissza, és nem is került sokba,…..
  Sziasztok!Ezt a fejezetet azoknak írom akik reménnyel telve ki akarják magukat próbálni, és a kedves ügynökségük az Aberfoyle-ban található Rob Roy Hotelba akarja őket küldeni! Néhány szóval élve: SOHA!! NE! MEG NE PRÓBÁLD!Hogy miért is? Következzen egy kis…..
Neki a világnak Folytatás:) 2010.04.29 18:56:00
 Üdv Újra!Nos már egy ideje melózok itt, rendes az egész hotel személyzete, a főnökség is kivétel ez alól az én főnököm, nade valahol minidg kell lennie egy seggfejnek, de hogy pont én fogjam ki?!? Ő róla annyit, hogy házas, a férje is itt dolgozik, de az egész hotel…..
Neki a világnak II. felvonás 2010.04.10 17:58:00
 Sziasztok Újra! Nos úgy alakult, hogy csütörtökön 22 órakor jött a hívás,hogy akkor vasárnap repülök, és hétfőn tudok-e kezdeni? Mivel gondolkodni sem nagyon volt időm, és erre a helyre szerettem volna már kijutni még anno ezért igen-t mondtam. Már csak egy dolog (…..
Neki a világnak Adósotok vagyok 2010.01.30 18:28:00
 Igen, adósotok vagyok, elcsúsztam, és nem teljesítettem az ígéretemet:(Ez most nem mentegetőzés lesz, nem akarok és nem fogok, lustálkodtam eleget, dolgom is volt, és rengeteget utaztam, ( Velencei tó, Velence, Piliscsaba, Székesfehérvár, Győr, Kapuvár, Ausztria ) rá kell…..
Neki a világnak Búék! 2010.01.08 00:49:41
 Sziasztok! Ahogy itt mondanák:Happy New Year!Boldog Új Évet Kívánok!A blog írását nem fejeztem be, amíg otthon leszek addig is írom az élményeket, történéseket visszamenőleg. Valamint néhány érdekes dolgot a külföldi munkavállalás pozitív és negatív dolgaival…..
 A szerdai nap után korábban lefeküdve, ( hajnal 4-kor már ágyban voltam esküszöm!!:) ) Egy kicsit megfáradva de sikeresen korábban felkeltem mint tegnap, elkészültem ( már vagy huszoniksz éve ), és indulás Falkirkbe, a The Falkirk Wheel-hez. ( jelentése: A Falkirki kerék,…..
Neki a világnak Ünnepek 2009.12.28 03:56:48
Sziasztok!Kellemes Ünnepeket szeretnék kívánni Nektek!Blogbejegyzés hamarosan:), szerintem ma teszek fel újat!Addig is egyetek sokat, Boldog Karit, és kívánok mindenkinek egy: Szebb, Boldogabb és Sikeresebb Új Évet! Ciaooo..
 Végre eljött a szerda, és irány Killinbe és a Famous Grouse whisky lepárló üzembe. Előző este csaptunk egy „kis” bulit, mivel visszajött a szabiról egy magyar párocska, „kevéske” pálinkával, túró rudival, magyar hagymával és zsírral ( a vámosok…..
Sziasztok!Rengeteg új élménnyel gazdagodtam, sok dolog történt velem, zajlik az élet kő keményen, csak időm nem volt megírni még a dolgokat:) Úgyhogy türelem blogbejegyzést terem:) Viszont egyesek kettesekkel karöltve elfelejtettek, vagy el akarnak felejteni, mintha nem is…..
Végre szabadnapom volt, mostanság 6 napokat dolgozok egy héten és már kezdtem kicsit sokallni... De elérkezett!!! Megbeszéltem a recepción, hogy kérdezzék meg a coach-t, ( ejtsd: kócsot, jelentése: kocsi , így hívják itt az utazó csoportokat) hogy melyik hova megy. 3 csoport volt…..
Acqua 2009.12.04 22:28:02
@hencsi:
Szia Heni!
Örömmel látlak:), és örülök, hogy olvastad irományom. Decemberben itt leszek, januárban talán már otthon de ez még alakul. Tomival már beszéltem januárban összefuthatnánk egy élménymegosztásra, és tapasztalat cserére, mit szólsz?
Legközelebb hétfőn frissítem a blogomat.
Jó egészséget, és sok szerencsét
Ciaooo
Neki a világnak Érdekességek 2009.12.01 18:24:00
Némi érdekesség amit gyorsan le kell írnom nektek mert utána már lehet fel sem fogom kapni rá a fejemet, mert annyira megszokottá válik.A mosdóban és nagyon sok helyen 2 csap van ugyebár az egyik a forró ami annyira forró, hogy éget is, a másik? Nem hagyom rá a fantáziátokraJ, a…..
Neki a világnak Orvoslátogatás 2009.11.27 19:56:00
Ahogy a címben is benne van, IGEN! Ezt is összehoztam. Egy vasárnapi napon felkelés után a falnak támaszkodva reccsent egyet a nyakam és kész…. Jobbra nem tudtam fordítani a fejem, így csütörtökön elmentem dokihoz. A hotelhez képest a falu első háza az orvosi rendelő és…..