Adatok
RazorBlade
1 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az utóbbi években minden író és rendező, aki hinni akarja magát valakinek, szanaszéttörik az igyekezettől, hogy olyan fogást találjon az új virágkorát (illetve, inkább: divatját… igen, jobb ez így) élő zombizsáneren, amilyet előtte még senki. Valami új megközelítés,…..
RazorBlade
2013.10.02 18:51:10
Az egyik LEGJOBB!

Sokszor érzem, hogy jó úton haladok az önelfogadás terén, aztán rájövök, hogy még sokat kell ezen a téren fejlődnöm. Gyakran jellemez kettősség, olyan, mintha a gondolataim állandó harcot vívnának, hol a rosszak, hol a jók győznek. Nem is tudom ki vagyok én, a jókedvű…..

Az ember hihetetlenül kreatív létforma. Pár ezer év alatt megszámlálhatatlan bombabiztos módszert talált ki rá, hogy civilizációstul, kék bolygóstul, mindenestül teljesen elpusztítsa önmagát – vírusokkal, atomháborúval, mesterséges intelligenciával, kísérletekkel, amit…..

„Minek is raktam ki azt a Facebook elérhetőséget, ha olyan tapló vagyok, hogy még csak nem is válaszolok a nekem feltett kérdésekre?” – gondolhatják most (és már egy ideje) sokan. Nos, az a helyzet, hogy valójában mind ezidáig fogalmam sem volt róla, hogy létezik a Facebook…..

King Kongnak volt egy albínó fia, beleszeretett egy nőstény gorillába, megküzdött saját robotképmásával és Godzillával, meghalt, kómába zuhant, feltámadt, épp csak nem klónozták (még). Nem semmi, ahhoz képest, hogy Ernest B. Shoedsack és Merian C. Cooper eredeti King Kong…..
RazorBlade
2013.01.30 17:24:31

Természetéből adódóan nehéznek tűnik megválaszolni a „miféle film a Felhőatlasz?” kérdést, minthogy a válaszadó sorolhatja a jelzőket, műfajokat, hogyizé, dráma, antiutópia, sci-fi, thriller, vígjáték, és ebből még mindig nehéz lesz összerakni a képet – de hé, no…..
RazorBlade
2012.12.15 21:55:40
@Joukahajnen: itt van egy objektívebb igazság...
A megmondóemberek, akik "kritikákak" írnak sokszor fontosabb, a nézettség, a "címlapra kerülés" - ettől olcsóbb lesz a kenyér? - stb....
ehhez a filmhez fel kell nőni, a rengeteg - több idősíkban - de az emberi történelemben mindig ismétlődő történésekhez - hiszen minden korban ugyanazok a játszmák zajlanak....
Kedves Rusznyák Csaba, sipirc vissza a Pókember 69896 és a kanji meg bandzsi filmek közé, na azok, az infantilis műanyagszörnyek, meg csapkodó-kapkodó dolgok, na az, az már MŰVÉSZET! ugyebár...? rendelheted a 34.adag műanyag robo-szörnyeteget japánból! Kidobozolás indul!!!!! Ideje kicsit felnőni....az élethez....
A megmondóemberek, akik "kritikákak" írnak sokszor fontosabb, a nézettség, a "címlapra kerülés" - ettől olcsóbb lesz a kenyér? - stb....
ehhez a filmhez fel kell nőni, a rengeteg - több idősíkban - de az emberi történelemben mindig ismétlődő történésekhez - hiszen minden korban ugyanazok a játszmák zajlanak....
Kedves Rusznyák Csaba, sipirc vissza a Pókember 69896 és a kanji meg bandzsi filmek közé, na azok, az infantilis műanyagszörnyek, meg csapkodó-kapkodó dolgok, na az, az már MŰVÉSZET! ugyebár...? rendelheted a 34.adag műanyag robo-szörnyeteget japánból! Kidobozolás indul!!!!! Ideje kicsit felnőni....az élethez....
RazorBlade
2012.12.16 14:06:59
@Filter Ákos: elfogadom a véleményedet, de kérlek, írj pár filmet, ami a kritizált film témáját mutatja meg, hasonló komplexitásban...

Ülök a moziban, nézem A feláldozhatók 2-t, és nagyon nem tetszik, amit látok. Nem ér különösebb meglepetésként, elvégre már az első részért sem voltam oda, de egyszeri nosztalgiának a pongyola írás és a trehány rendezés ellenére elment. És ha már a nosztalgia volt benne a…..

Kösz, hogy egész évben velünk voltatok és olvastatok minket - mi megyünk tovább, mint az úthenger, és magunkkal rántunk benneteket! Szentestére íme a legjobb karácsonyi horrorfilm trailere (korábban már írtunk róla). ..
RazorBlade
2010.12.24 18:36:56
anyulontul.blog.hu/2010/12/24/legos_halalcsillagos_karacsonyfadisz
Örökké éljen a Birodalom! Végül győzni fogunk!
Örökké éljen a Birodalom! Végül győzni fogunk!

Uwe Boll olasz zombi horrorfilm gyártásra adta a fejét. Míg ő a produceri teendőket látja el, addig a rendezők Marco Ristori és Luca Boni lesznek. Az európai posztapokaliptikus vízióban a recept a szokásos. Egy járvány tör ki, melynek hatására zombik armadája lepi el a városokat.…..

A Grindhouse megjelenése környékén hirdettek egy fake előzetes készítő versenyt, ezzel is ösztönözve a népet. A győztes Jason Eisener lett a Hobo with a shotgun trailerével. Az előzetes olyannyira jól sikerült, hogy úgy döntöttek - a Machete-hez hasonlóan - filmet készítenek…..
RazorBlade
2010.09.03 19:26:00
@Wostry Ferenc: HAuer régi Holland filmjei... nyam... nyam..

Christopher Nolan ezzel a filmmel végleg felírta magát a legújabb kori rendezőzsenik közé. Egyszerűen tévedhetetlen, tökéletes. Nevét a rendkívül erős, újszerű Mementóval kezdtük megjegyezni, aztán elkészítette az Álmatlanságot, aminek a hangulata máig…..
RazorBlade
2010.08.01 23:23:56
@scal: nem kellett eddig várni: eXistenZ - az élet játék (1999), David Cronenbergtől, csak nem volt ekkora hype-ja....

Most minden csatornán a közösségi média folyik, illetve ha pontos akarok lenni, akkor a Facebook és a Twitter. Az már jól látszik, hogy ennek a hype-nak a nagy vesztese az iwiw: miközben messze a legnagyobb hazai közösségi oldal, alig hallunk róla, a hírekben sehol nincs.De a…..
RazorBlade
2010.07.26 21:39:17

„Avati, akit szeretnek alábecsülni, több groteszk fantasyfilmet is készített, köztük a Balsamust (1968), amely egy sarlatánról szól aki hirtelen természetfeletti hatalomra tesz szert, ám impotenciája miatt a nászéjszakáján csődöt mond, és öngyilkos lesz. Későbbi…..
RazorBlade
2010.04.09 01:38:58

A doktor legújabb inkarnációjának britesen ortopéd a feje, úgyhogy így első blikkre azt mondom, illik a szerepbe! Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy idén Steven Moffat átveszi a sorozat irányítását Russell T. Davistől, ami csak jót hozhat.
..
RazorBlade
2010.03.21 20:00:47

Van, aki szerint az idei Szemle legjobbja volt, noha csak az információs szekcióban vetítették: a héten mutatták be nálunk a Varga Katalin balladáját, az angol Peter Strickland elsőfilmjét. Erdélyben játszódik a történet, főhőse egy olyan asszony, akit sok évvel ezelőtt…..
RazorBlade
2010.03.19 03:21:07
@Káposzta Benő:
Pont nemrég láttam: Carlos Saura: Dispara! (Lőj!, 1993), Francesca Neri, Antonio Banderas-al a főszerepben. tv-ben volt anno.
Pont nemrég láttam: Carlos Saura: Dispara! (Lőj!, 1993), Francesca Neri, Antonio Banderas-al a főszerepben. tv-ben volt anno.

"Fly not yet 'tis just the hour when passion like the midnight flower that scorns the eye with vulgar light begins to bloom for sons of night and maids who love the moon." -- Thomas Moore: Fly Not YetFrancesco Dellamorte (kb. Halálfi Feri) egy hegyvidéki falucska csinos…..

POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 6. Az 50-es évek össznépi hidegháborús parája annyira sikeresen beleégette a világvége fenyegető rémét az emberiség kollektív tudatába, hogy azóta sem sikerült szabadulnunk tőle, és jó eséllyel nem is fogunk, amíg világ a világ (nyugi, most…..
RazorBlade
2010.01.13 22:36:51
@Dr. No: igaz, ezek nem az "újbarbáros filmbokor"-ból kinőttek, hanem egy komolyabb irányvonalat képviselnek - főleg a Halott ember levelei - a posztapokaliptikus filmek között. Arra utaltam, hogy volt itt most "újbarbáros", képregény, képregény-adaptáció, lehetne egy komolyabbról is írni. Igy lenne kerek a kép...

POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 3. Harmadik világháború? Már rég unalmas! Negyedik világháború? Na, az már valami! A műveivel egy egész rakás sci-fi díjat besöpört Harlan Ellison (többek közt az ő munkája minden idők egyik leghíresebb Star Trek epizódja, a The City on…..
RazorBlade
2010.01.06 23:26:39
angol felirat:
feliratok.na.tl/index.php?keres=boy+and+his+dog
(egyébként volt régen az atv-n szinkronnal is...)
feliratok.na.tl/index.php?keres=boy+and+his+dog
(egyébként volt régen az atv-n szinkronnal is...)

POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 1.Félőrült fickó üvölt a templomban, a krisztusszobor előtt, női ruhában, puskával a kezében: „Ha nem jössz elő, lelövöm a kölyköt!” Mindez a valaha volt legcsendesebb apokalipszis után: nem volt globális járvány, sem…..
RazorBlade
2010.01.03 23:03:10

Az Avatar nem csak a motion capture- és 3D-fejlesztőket állította kihívások elé, de a bootleggereket is, akiknek forradalmian új módszereket kellett kidolgozniuk ahhoz, hogy minél jobb minőségben tudják felvenni a filmet a moziban. Az ő epikus erőfeszítéseiket dokumentálja az…..
RazorBlade
2009.12.30 11:47:06
@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
A film egy dolog, de:
"Kamerás rippet nézni a szánalmas f*szkalapság biztos jele.
3D IMAX filmet kamrás phos-o-vision rippen nézni ultradegenerált szánalmas f*szkalapság."
Biztos budapesti vagy... van ám élet azon kívül is, van aki egy IMAX-hoz több száz kilométerre lakik és egy normál fapados mozi is messze van. Cseréljünk lakhelyet...
A film egy dolog, de:
"Kamerás rippet nézni a szánalmas f*szkalapság biztos jele.
3D IMAX filmet kamrás phos-o-vision rippen nézni ultradegenerált szánalmas f*szkalapság."
Biztos budapesti vagy... van ám élet azon kívül is, van aki egy IMAX-hoz több száz kilométerre lakik és egy normál fapados mozi is messze van. Cseréljünk lakhelyet...

Hónapok óta szól a tremoló, hogy most aztán fú de tyű lesz: három dimenzió, I és MAX, ráadásként meg Brand New Beginning is. Hogy ezt innovatíve nem is illendő a dagerrotípiához vagy a Lumiere bátyók eredményeihez mérni, ez most kérem akkora grádicsa lészen az emberi…..
RazorBlade
2009.12.24 11:09:59
@Wostry Ferenc: Sejtettem, hogy ez lesz a reakció... Mindenki EGY irányból lát mindent. Kár. A filmbeli dolgok (a hódítás) pont ezért történhetett meg.
A technikai meg forgatókönyvi szempontok, stb. csak az egyik oldal lenne.
Egyébként: Kellemes Karácsonyt!, ha már 24-e van.
A technikai meg forgatókönyvi szempontok, stb. csak az egyik oldal lenne.
Egyébként: Kellemes Karácsonyt!, ha már 24-e van.

Meg kell hagyni, Eduardo Sanchez filmje korántsem olyan gyér, mint amilyennek első körön feltételeznénk (vagy éppen amilyen lesújtó pontszámokat kapott attól a cirka 500 embertől az imdb-n). Való igaz, hogy tucathorror, tucatszerkezettel, és igazán hozzávághattak volna az…..
RazorBlade
2009.12.07 22:32:02
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz