Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ElnkÚr

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megint a nap hőseit ünnepli az Együtt-PM. A hősök falat másznak, a félistenek gipszszobrot gyaláznak. Itt tartanak ma az erkölcsi önbíráskodók. Köztük egykori tanítványaim, akik ma már csaknem félistenek. A Jobb Sorsa Érdemes Noémi ma Venezuela-térképeken ábrándozik. A…..
SERTEPERTE Söröskocsi 2012.10.16 08:54:00
A felvétel a kosteleci sörgyár udvarán készült. Gyanítom, hogy az öreg teherautóval anno még klasszikus, fahordóba fejtett sört is szállítottak. Azt meg se kérdezem, hogy milyen típusú teherautóról van szó, hiszen azt nyilván mindenki tudja, hogy ez a híres Csepel! Igaz, nem a nagy klasszikus, a…..
SERTEPERTE Sör 380 forintért? 2014.02.08 22:35:29
A Quartz összeállított egy táblázatot, hogy melyik országban hány órát kell dolgozni egy minimálbéresnek egy üveg sörért. Ez az idő a táblázat szerint Magyarországon 40 perc.  A minimálbér 2014 január elseje óta százegyezer-ötszáz forint, havi 176 óra munkaidővel számolva, 577 forintos órabért…..
Ahogy errefele mondják: „Az orosz halászok gyakran több alkoholt adnak itt el, mint halat.”  A dolog 25-30 éve ez még fordítva működött.  Legalábbis az egykori Carlsberg reklám ezt sugallja. Hiába álltak a Skandináv országok a hidegháborús határok egyik oldalán, hiába cirkáltak az északi…..
Elkezdték kijelölni országszerte a polgári védelmi szolgálat tagjait. Az eddig önkéntesek által végzet folyamatokat mostantól a helyi önkormányzati vezetők által kijelölt emberek fogják végezni. 2010-ben az árvíz idején mi is szerveztünk önkénteseket homokzsákpakolásra, de…..
A Főzdefeszt idén sem hagyja kézműves sör nélkül a sörivó népet. A tavalyi fesztiválokon bebizonyosodott, hogy óriási az érdeklődés a magyar kézműves sör iránt, ezért a szerveuzők elhatározták, hogy a fővároson kívül is megmutatják, mit tudnak a sörfőzőink. A 2012-es…..
ElnkÚr 2012.03.26 14:22:45
@er.pé ser: Megkövetem Ludas Urat az elkövető helyett égő arccal, meg kell értenünk a döntését. Egész egyesületünk jó hírét rongálja az elkövető, s e mellett tönkre is teheti gondosan ápolt kapcsolatainkat az általunk oly annyira kedvelt hazai főzdékkel.Még egyszer elnézést kérünk.
ElnkÚr 2012.03.26 22:51:34
@szanisz: Igen, kivéve, ha - mint Ludas úr rávilágított élőszóban - a címkén nincs rábélyegzett dátum.Mert akkor bizony az főzdéből való,és nem leáztatott, mint az inkriminált esetben is.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Európai Unió egy olyan kormányt és országot büntet, amely mindent megtesz azért, hogy három százalék alatt tartsa a költségvetési hiányát és csökkentse államadósságát...
Kocsmablog Mr. söröző, borozó 2010.08.11 15:55:00
Helyszín: 1027 Bp., Fő u. 49. Látogatás: 2010. augusztus 7. 17:00-21:15 > Nálunk olcsóbb a sör, mint a benzin... Igyon! Adatlap Elérhetőség: - Web: -Facebook oldal: - Nyitva tartás: H, K, Sz, Cs, P: 7-22; Szo: 9-22; V: 10-17 Extrák: terasz, tévé,…..
Büszkék szoktunk lenni a magyar tudományosságra, de a házi sörfőzést se a szociológusok, se a gasztrotörténészek, sem a sörfőzés krónikásai nem méltatták soha különösebb figyelemre, így ma nagyon kevés emlék vagy tárgyi dokumentum áll a rendelkezésünkre ebben a…..
Többször írtunk már különböző ízesítésű gyümölcssörökről. Ezúttal egy amolyan toplistát, összesítést csináltunk az általunk legjobbnak, legkülönlegesebbeknek tartott ízesítésű sörökről. Kaktusz-lime, gránátalma-málna, toszkán- narancs-grapefruit és áfonya sör.…..
SERTEPERTE Gyűjteni mindhalálig 2011.11.15 21:10:00
A Dreher Sörgyárak jóvoltából idén a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Egyesület tagjai és más érdeklődők a 2011.év őszi csúcseseményén, sörüzemi körülmények között találkozhattak.A vendéglátók nemcsak négy különféle sörrel kedveskedtek, hanem bőségesen…..
ElnkÚr 2011.11.23 20:49:26
@Ogreface: Köszönjük, nekem legjobban a Hirtelen ennyi tetszik, el is kezdem önhatalmúlag átírni a bejegyzésünkhöz rég benyújtott huszonhét iraton a nevünket .
Kontár Komlókutató Borsodi Búza 2011.05.24 22:09:00
magyar szűretlen világos búzasör Blogunk ma újabb rendkívüli megtiszteltetésben részesítheti magát: mindenkit megelőzve írhatunk kritikát az ország első kukoricagrízes búzasöréről. Amikor egy bő héttel ezelőtt elsőként írta be tisztelt kommentelőnk, hogy a Borsodi…..
SERTEPERTE Érzékcsalódás 2011.06.22 10:06:00
A minap örömmel fedeztem fel a bolti hűtőben szép emlékű prágai sörözéseim egyik tárgyát a Branik Svetly-t. Dobozos kiszerelés, 4,1% alkoholtartalom 167 forintért – prágai sör Borsodból. Feltételes reflex: ez jó nem lehet. Aztán egy pillantás az összetevőkre: maláta, komló, víz, élesztő és felébredő…..
SERTEPERTE Bármit nem! 2010.10.11 21:21:00
 Hamvas Béla szerint „az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan”. Könnyen mondhatta – gondoltam magamban, hiszen nem ismerhette a hamis, a tőkét sohasem látott borokat. Aztán eszembe jutott, hogy nem kellett ismernie a tablettás, a műtrágyából, vagy a kőolajszármazékból készített…..
SERTEPERTE Komlókert 2010.09.30 17:47:00
 A mai Városház utca volt az egykori Gránátos utca, ahol ma a Fővárosi Önkormányzat hatalmas épülettömbje áll. Ezt eredetileg ispotályként, III. Károly király idejében építettek a török háborúk rokkantjai számára. Később Mária Terézia idejében gránátos ezrednek…..
handrismegmondja első megmondás 2010.09.23 00:02:00
Megmondom, hogy elindul a blog, de most sietek, hallgassátok reggelihez, ebédhez, vacsorához ezt: http://www.youtube.com/watch?v=nS2ylPAUxzA Még jövök majd, remélhetőleg. ..
SERTEPERTE Sörmagyar 2010.09.21 22:54:00
Ha van a magyar vállalkozói körnek igazán sorsüldözött és viharvert rétege, akkor az minden bizonnyal a kisüzemi sörfőzdék, jövedéki adótól és a VPOP állandó zaklatásától sújtott tulajdonosai azok. A rendszerváltozás környékén munkanélkülivé válva, tőke és…..
Folyékony Kenyér FŐZDEFESZT 2010.09.01 09:10:00
Első Hazai Kézműves Sörfesztivál Szept. 24-25 Nagymező-Király sarokEljött az ideje, hogy megnézzük, mivel is dolgozunk. Magyarországon mindenfelé főznek kisüzemi söröket, házi söröket, kézműves söröket, de igazából ezeket sosem látni együtt, nincsen köztük értékrend,…..
ElnkÚr 2010.09.08 23:13:32
Főzdefeszt-bevezetésre reflexiók

Mindenek előtt: elismerés az önkéntes munkáért, amellyel remélhetőleg hagyomány teremtődik.
Ami a Főzdefeszt sosem volt –jellegét illeti, megjegyzendő azonban, hogy akadt némi előzménye e seregszemlének: három nyáron szerveződött a Hamilcar által is említett Magyarok Nagyasztala nevű fesztivál, amelyen tucatnyi- másfél tucatnyi főzde vett részt.- ezen kívül a kisüzemi sörfőzdék kétévente megtartják sörversenyüket, immáron húsznál több résztvevővel..
„FK és Csakajósör, meg még egy páran, akiknek fontos a hazai sör,”.Azért ennél talán többen vannak.Közöttük találhatók azok, akik megteremtették a kisüzemi sörfőzdék egyesületét, meg azok, akik mint sörcikkgyűjtők credojukként támogatják ezt a méltatlanul támogatás nélküli ágazatot. Továbbá, megszállott egyetemi oktatók, különlegességeket kedvelők, lelkes firkászok, és még sokan(?) mások.
A közelegő esemény koncepcióját érdemes lenne újragondolni: egy sátras-kolbászos-élőzenés program nem sörverseny ugyebár, tehát nem feltétlen győztesek és vesztesek utcai bikaviadala, hanem népszerűsítő ünnep kéne legyen.Az úgynevezett közönség majd ítél, individuálisan.
Többször visszatérő motívum a beharangozóban és a kommentekben a kézműves sörök egyenetlen minősége – így, globálisan, mintegy elvetve e kétkedés magvát már a nyitás előtt midenkiben: jó lesz vigyázni, nem tudhatjátok, mit kaptok…Az interneten eluralkodott pocskondiázási fesztiválok, öntetszelgő szapulás-rohamok dacára, ezeknek a söröknek a háromnegyede kíváló.Talán arra a szemléletbeli változásra kéne felkészülni, melynek alapja, hogy a kis főzdékbe azért megy az ember, mert minden más ott, mint a hipermarketek csillogó polcain.Ahol bezzeg állandó a kvalitás – már ha valakinek az jelent élvezetet.
Társaimmal a sörcikkgyűjtő egyletben évek óta járjuk a lelőhelyeket Medgyesbodzástól Magyarhertelendig, s mondhatom, nemigen távoztunk egyből sem úgy, hogy ezért kár volt a benzinért.Viszont megtanultuk, hogy ezeket az erjesztményeket “cask tiszta forrásból”, a készítőtől és frissen kell az ízlelőbimbóra engedni, lehetőleg a sörmesterrel beszélgetve s mindjárt rátöltve egy kis szűretlent, amúgy a mintavevő csőből. Ott még ászok az ászok, és a termék összetétele nem egy gyógyszer-készítményére hasonlít.
Ebben a kategóriában épp a manuális és mikro-jelleg okán sokkal több szín és variáns található, mint…szóval sokféle: vagy talán az ún.piacvezetők bővelkednek gyömbéres, gesztenyés, almás, meggyes, ír vörös fajtákban ? Tudnak zöld sört, forralt sort,szűretlent, netán nyolc százalékosat felmutatni ?
Távolról sem mondhatjuk Madách szavaival, hogy cask hódolat illet meg, nem bírálat – de a sok beleölt munkának meg kell hoznia komlógyümölcsét. Ehhez kellenek az ilyen seregszemlék –főleg, ha nem pocsokondiázzuk már nyitás előtt a kirakatot.
SERTEPERTE A remény halt meg 2010.07.08 00:10:00
Amikor a prágai Staropramen sörgyárat a privatizáció során az angol Bass vette meg és megkezdték Kelt néven egy igazi stout gyártását feltámadt a remény, hogy az addig csak lagerekben gondolkozó cseh sörfőzés, végre bebizonyítja, hogy egy sörszerető nép támogatásával, igazi változatossággal fogja…..