Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mocsokdream

27 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre a mai napnak is vége van… Mit csináljak, nem is tudom, valami buliba kellene menni, hogy végre kikapcsolódjak, meg elmúlt a menzim is, tehát ez az egy hét pasi nélkü már nagyon kiidegelt. De előtte a fontos feladat, még az utcán vagyok, rágyújtok egy cigire, vagy kettőre,…..
  …- Akár ezt is mondhatnánk, de mire alapoznánk ezt? Lenne értelme? Jobb lett volna nekünk Koppánnyal? Hatalmas vitákat vált ki még ma is a több, mint ezer éve történt esemény. Komoly történészek is egymásnak esnek ebben a témában. Nézzük meg az akkori…..
mocsokdream 2007.08.07 16:46:05
Először is üdv kedves embereknek és kevésbé kedves embereknek!

Megint egy írás túl nagy nyílvánosságot kapott.
Az alapgondolatot egy neves történelemtanár adta, aki az ország 5 legjobb középiskolájának egyikében tanít. A történelmi tényeket ő mondta így egy előadáson. Az ő szájából el is hangzott "kurva anyádat Szent István".
Ezt nem is firtatnám tovább.

Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy valószínűleg sok olyan ember írt fikát, aki fontosnak tartja magyarságát. Ők azt fikázzák, Koppányt, aki meg akarta tartani az akkori magyarság magyarságát, tehát nekik no comment.

Stilisztika, nyelvtan: Ha már a stilisztikánál tartunk, akkor ez egy demitizáló profanizmus volt, ami egyik fontos magyar költőnek, Orbán Ottónak is, de nyílván, aki akar, ebbe is beleköthet....
Az meg nem nagyon tud érdekelni, hgy nincs meg az a képességem, hogy egy jókai stilisztikát utánozzak, ugyanis teljesen reálérdeklődésű vagyok, de szoktam gondolkozni.

Többen mondtátok, hogy inkább ne írjak... hát inkább ne olvassa el az, akinek nem tetszik. Amíg van olyan ember, akit ez érdekel, és együtt tud velem gondolkodni, addig írni fogok. És megsúgom, nincsenek kevesen. Azokat meg külön sajnálom, akik nem tudnak érzelmektől mentesen objektívan szemlélni egy gondolatsort. Egyébként én is nagyra tartom Szent Istvánt, de csak a mostani szemszögemből, ha 1000 évvel ezelőtt lettem volna, akkor nem. Sajnálom, ha ez nem derült ki.
Azt meg senkitől sem várom el, hogy megértse, hogy a mai magyarság-tudatban mi a paradoxon...

Sajnos nagy a nyílvánosság, pedig nem kellene. Az indexet nem én szerkesztem, tehát nem tehetek arról, hogy kiteszik közszemlére...

További szép napot!

mocsokdream
mocsokdream 2008.08.29 17:41:24
Negatív A modern skizofrénia 2008.02.14 22:04:00
„Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.” Az emberi kommunikáció hajdanán rendületlen volt. Minden szabadon áramlott a két fél között. Az emberi kommunikáció két ember között zajlott le. Éva nem tudott még…..
mocsokdream 2008.03.06 14:55:19
Szervusz Vinitor!

Nagy örömmel olvastalak téged, mert nem gondoltam volna, hogy a "kábelfektetés" mellett ennyire képes vagy gondolkodni.

A helyzet tulajdonképpen az, hogy a technikai fejlődés, illetve maga a technika, a tudomány az ember kezében egy eszköz, hogy bizonyos dolgokat meg tudjon csinálni. Mondjuk baktériumokba bele tudunk olyan géneket tenni, amik segítségével a baci nekünk humán inzulint termel. Tehát a technika önmagában hasznos, az ember dönti el, hogy jól vagy rosszul használja ki ezt. Ezt talán DaTa barátunk írta, most nem keresem vissza. De alapvetően baj az, hogy a nemes célok mellett az elszemélyesedés folyamata is félig szükségszerűen elindul.

Az emberek Én-rejtegetéséről alkotott véleményeddel nem értek teljesen egyet, ugyanis ez egy tendencia, egyre többen rejtőzködnek el. Nekem vagy neked, vagy másnak, aki olvassa ezt az oldalt, valóban jó, hogy tulajdonképpen ilyen módon tudatunkra adja, hogy bocs, én nem az vagyok, ami. De talán egy kicsit jobb kedvünk lenne, vagy legalábbis jobb lenne a világ, ha mindenki, vagy sokan az őszinte oldalukat mutatnák.

A reakció az őszinteségre egy elgondolkodtató dolog.

Kontra blogkritika:
Nyílván fennakadunk manapság már "természetes" dolgokon, de ezzel nem a világ megváltása a célunk, hanem egy kisebb személytelen:) közösség létrehozása,akik hasonlóan gondolkodnak, és azért tudjuk, hogy egy fát könnyen elsodor a szél, de egy erdő az ezer évig él...
A mindennapi élet egy más tészta, itt filozófia folyik főleg, a gyakorlati alkalmazást másodlagosnak tekintjük, mert nekünk inkább a gondolatok fontosak. Természetesen néhol lehet a kettő között hidakat találni, ha találunk leírjuk, ha nem, nem. Viszont a hidakat javasolni is lehet:)

Köszönöm a hozzászólásod!
üdv
mocsokdream
Szkeptikus blog Darwin-nap Szegeden 2008.02.07 10:00:00
A Darwin-nap az evolúció és az emberré válás elismerésének nemzetközi ünnepe. Ez a legjobb alkalom arra, hogy szélesebb körben, a biológiával hivatásszerűen foglalkozókon túl is a figyelem középpontjába kerüljön az a tudományos eredmény, amely Jared Diamond szavaival „az utóbbi két…..
Sajnos még nagyon sok negatív élményem és gondolatom van a mai magyar felsőoktatásról. Hangulataláfestésként nézzünk bele a következő videókba (elég hosszúak, ezért elég belőlük rövidebb szakaszt is megízlelni)     Igen! Már megint a hallgatókkal és a…..
mocsokdream 2008.01.26 10:00:37
Elsősorban Inkre reagálva!

Nekem az a véleményem a Hök munkásságáról, hogy egyrészt nagyon rossz, másrészt kicsit jó. Rossz azért, mert egyszerűen az ismerkedésre a bulizásra szánt alkalmakat tönkreteszi. De természetesen nem csak a HÖK a hibás, hanem az egyetemre felvett értéktelen, céltalan emberekkel is. A HÖK csak lehetőséget ad ezekre az igénytelen bebaszásokra.
Jó azért, mert valóban hasznos dolgokat is csinál. Ilyen az a tevékenység, amit Ink említett, ilyen nálunk is van. Csupán azzal van a baj, hogy az arány rossz. Amíg azt látom, hogy bemegyek a HÖKre és az elnök éppen pornót néz, valamint tölt még folyamatosan le, addig egy kicsit azt érzem, hogy ezek az emberek csak letölteni, önmagukat kielégíteni, az ösztöndíjpályázatokhoz plusszpontokat szerezni tudnak. Ha egy kicsit igényesebb dolgokat is csinálnának, akkor nem lenne baj. Nem akarok sznob lenni avgy mittomén, de mondjuk egy kollektív kedvezményes múzeumlátogatás, vagy akár egy kisebb-nagyobb közösséggel való kirándulás építőjellegű lehetne, még abban az esetben is, ha mondjuk az erdő közepén előkerül egy kis sör is. Tehát ez bizonyára közösségépítő lehet, de a pornótöltés, a brigádokádás a HÖK szervezésében a gólyatáborban szerintem pontosan egy összemosódott hányást eredményez, tehát nem közösséget, pont olyat amit ezek az emberek okádnak a WC-be, a padlóra, a szoba falára stb.

Egyet kell értenem DaTa kollégával ugyanis engem is egy kicsit felsőbbrendű érzés és mély undor tölt el, amikor a koliszoba ajtaján kilépve éppen elémokádik valaki, vagy esetleg az egyetemi előadásokon valaki csak a katalógus miatt mey be, és mindemellett tudom, hogy baromira nem érdekli, hogy mit fog majd csinálni, hogy mihez kezd az életével.

üdv
mocsokdream
  Képzeljünk el egy eltúlzott látomást egy gyárról, ahol a futószalagok mellett arctalan emberek milliói végzik megállás nélkül ugyanazt a monoton munkát. Nincs arcuk, csak egy széles mosoly (smile) a szájuk ősi helyén, amit az üzembe való belépésükkor pecsételték oda…..
Szeretnék felvázolni két folyamatot, amelyek alapjaiban teljesen ugyanazok, csak a környezet más. Az alapja az, hogy a szülők nem foglalkoznak a gyerekükkel, és így vagy úgy a gyerek kívánságai mind teljesülnek, bár azokat egyrészt nem is érdemelné meg, másrészt meg nem kell…..
Elmúlt a szilveszter! Gyors helyzetjelentés, amit ilyenkor mindenki akar tudni: Sok: - Mennyire basztál be? Én: - Semennyire. Sok: - Akkor nem is hánytál? Én: - Nem, sőt nem is ittam. Sok: - Akkor meg hogyan élvezted a bulit??? Én: - Anélkül is tudtam…..
Negatív ateizmus = teizmus? 2007.06.15 02:17:00
Napjainkban a sok szektás és kisegyházas hitbuzgóság mellett megtalálható az ateisták népes csoportja is. Kezdjük talán azzal, hogy mit is jelent ateistának lenni. A lényeg, hogy nem hisznek semmilyen természetfeletti erőben, istenségben, nevezzük bárhogyan. Vagy azért nem…..
mocsokdream 2008.01.22 10:04:14
Na jó reggelt!

Ez egy érdekes dolog. Az akarat az szerinted valamilyen korlát, amit le akar küzdeni. Véleményem szerint, ha ebből a szempontból nézzük a dolgot, akkor az akarat az inkább az, ami lehetőséget lát az akadály leküzdésében. Talán ebben van az akarat lényege. Emiatt ez az elégedetlenség nem feltétlenül negatív értelemben gondolandó.
Azt viszont nem nagyon értem, hogy ez a korlát miért éppen az idő lenne. Itt arra gondoltál, hogy az élet végessége, tehát ezzel együtt az idő múlása a korlát? Mert ezzel együtt egy verseny kialakulna, hogy gyakorlatilag minél több dolgot akarjunk, és mindig egyre több dolog akarása teljesüljön. Mi lehet azzal az emberrel, aki mondjuk csak egy dolgot akar az egész életben elérni. Mondjuk egy járni képtelen kisgyerek egész életben járni szeretne, és benne van az a hit, ami meglátja a lehetőséget, és ezért akar. Ki az a hülye, aki úgy akar valamit, amiben biztos, hogy nem fog létrejönni? (mondjuk én ilyen hülye vagyok több esetben is)

Sorsunk felő valő döntés: Ez természetesen egyénfüggő. De úgy gondolom, hogy akár feltételezünk egy előre megszabott sorsot, akár nem, annyi biztos, hogy az én ÉN-értelmezésem tükrében (
negativ.blog.hu/2008/01/01/szilveszter_2036)
ez egy képtelenség. Ebben az értelemben a szabad akarat változtatgatni tud csak, de alapjában változtatni nem. Hogy ezt értsd, olvasd el a linken szereplő írást.

Visszatérve a blog nevéhez, a negatívhoz. Ez ttulajdonképpen nem csak a pesszimizmus, realizmus szemszögéből érthető, hanem a fényképezőgép filmjének a negatívjára is értjük. Tehát egyfajta indirekt felvetéssel szeretnénk minél szélesebb körben egy gondolati struktúrát elterjeszteni, aminek alapján eljuthatunk pozitív eredményre is. Tehát egy másféle megközelítési mód.

üdv
mocsokdream
mocsokdream 2008.01.24 22:30:58
Hali Rézangyal!

Nos egy kicsit paradox helyzetbe kerültünk szerintem:)
Az idő korlátszerepét megértettem. Viszont az, hogy próbáljuk meg elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben kényszeresen akarnunk kell, azzal pont, hogy akarunk megint:). Érdekes dolog ez! Természetesen könnyebb így az élet, nyílvánvalóan én sem ezen morfondírozom áltaalában, mert akkor rövid úton becsavarodnék, hanem csak elméletileg érdekel a kérdés.

Egyébként azt mondom, hogy akarattal megtanulhat valaki járni, mert az akaratban talán benne foglaltatik, hogy bármilyen eszközzel, töürelemmel stb. felvesszük a harcot.

A sorsunkat lehet terelni, de attól az Én az Én marad:) Kicsit pofozgatjuk, változtatgatjuk, módosítgatjuk stb, de a gyökereiben nem tudjuk megváltoztatni, de legalább a cél adott, hogy minél jobban fejlesszük önmagunkat, változtatgassuk az általunk helyesnek vélt módon.

Természetesen, ha valaki összeomlik, akkor rettentően befordulhat saját magába, és éppen ezért két dolog lehetséges:
1) Nem hagyja, hogy kiszolgáltatottá váljon. És mindent megtesz azért, hogy begubózodjon, de elképzelhető, hogy egy idő után nyitottá válik.
2) Kiszolgáltatottá válik, és esetleg a környezete megpróbálja felépíteni a tornyot, bár kisebbet, de tartósabbat.

Nagyon érdekes kérdés jutott eszembe az írásod olvasása közben: Ki vágyik arra, hogy őrült legyen? (Talán majd megér egy posztot:)

A negatívra ismét visszatérve, arra akartam kilyukadni, hogy negatívan ábrázolunk bizonyos témákat, és ezáltal esetlegesen egy vita bontakozódik ki, aminek kapcsán sok véleményt megismerünk, és alakíthatjuk sajátunkat. A téma felvetésnek a célja, hogy vélemény formálódjon az emberekben, és hogy gondolkozzanak! Erre utal A gondolatok örvénye című rövid céljegyzet!

Jóéjt!
mocsokdream
mocsokdream 2008.01.26 10:09:43
Szervusz Rézangyal!

Szerintem nem igazán felesleges dolog, mert máris megismertük egymás véleményét, és ezzel együtt gazdagodott a személyiségünk, mivel beszélgettünk. Bár eltértek bizonyos értelemben a véleményeink, de mégis egy építőjellegű társalgás alakult ki, azaz egy pozitív dolog:-)

"...szerintem az a fontos, hogy képesek legyünk az életünket szabadnak megélni – és akkor nem is fog igazán izgatni minket, hogy van-e szabad akarat, vagy nincs. Élünk és virulunk, hirtelen belső értéke lesz a dolgoknak, látszólag mi tereljük az életünket és boldogulunk. Akkor meg egyáltalán miért foglalkoztatna, hogy van-e eleve elrendelés vagy nincs? Hiszen a helyén van minden. Miért olyan lényeges, hogy learatjuk-e érte a pálmát, vagy a sorsot, akár Istent magasztaljuk örömünkben? Ha biztonságban érezzük magunkat, és tényleg működőképes életet élünk, akkor tkp mindegy is."
Ezzel a gondolatsorral mélyen egyetértek, és szerintem elég jól összefoglalja a problémát. Hogy érdemes-e ezzel foglalkozni? Szerintem igen, mivel edzünk az agyunkat, gondolkodásra bírjuk, akár az unalmas előadáson, akár egy séta közben, akár csak fekve az ágyon. Természetesen az állandó használattól mellékhatások léphetnek fel, amit már beszéltünk, de úgy érzem, hogy aki valóban ismeri önmagát az meg tudja állapítani a gondolkodás-pihenés közti arányt.

Egyébként a fogalmi zavarral kapcsolatban ajánlom keksz* egy bejegyzését, ami pontosan erről a "kifejezőképteleenségről szól. A kommenteket is érdemes átolvasni.
negativ.blog.hu/2007/10/01/gyilkos_szavak

üdv
mocsokdream
Cognitio Bevezető 2008.01.03 23:28:00
Üdvözlet minden kedves olvasómnak!A blog célját már fent olvashatjátok, remélem hasznosan tudjuk eltölteni az időt. Magamról nem akarok sokat mondani, de néhány dolgot mégis szükségesnek tartok. Egyetemista hím nemű egyed vagyok, erős érdeklődéssel a történelem és filozófia…..
Szerintem mindenki számára ismeretes, hogy mi történt az elmúlt napokban a Blahán. Ha esetleg valaki nem emlékszik rá, akkor tudja meg: ezzel, ezzel, ezzel, ezzel és ezzel. Egy kis ízelítőnek pedig eme videót ajánlom. A tényálladék röviden és tömören annyi, hogy egy fiatal…..
Az embernek van egy csodálatos képessége: az élete során megszerzett információkból képes felépíteni egy új egységet (gondolatot, élményt, vizuális képet, történetet, figurát stb.). Ez a végtermék ebben az összefüggésében nem létezik a valóságban, azonban az egyén…..
Előző írásom közben/után felvetette egyik olvasónk (Mandula) a következő néhány kérdést: „Szerinted van szabad akarat? Vajon mennyire megszabott egy ember sorsa? És mennyi az a pici, amit változtathat rajta? És vajon ezt tudatosan teszi? Vagy öntudatlanul, ösztönösen…..
Negatív A gondolatok örvénye 2008.01.17 20:48:32
Keksz*-gal hosszasan beszélgettünk, hogy mi ennek az oldalnak az értelme. Elindultunk valahonnan és valahova tartunk. Úgy érezzük, hogy az oldal végleges gondolatvilága kialakult. Az oldal értelme pedig a gondolatébresztés, a gondolkodásra való sarkallás. Teljesen mindegy, hogy…..
en-vagyok Az ember 2008.01.16 11:40:43
Az ember meghatározása a wikipédián..."Az ember (latinul: Homo) társadalmi lény; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Rendszertani szempontból állatfaj, a főemlősök rendjébe, a h…..
 „Ne legyél már gyerek” – hallottam ezt az utóbbi napokban jó néhányszor, talán azért mert éjjel-nappal dragon ball-t néztem, ahelyett, hogy jelen esetben a tanulásra összpontosítottam volna. A lényeg, hogy folytattam azt, amit a sors elvet tőlem, ki tudja már…..
Rögtön két idézettel kezdeném: "2007. október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során Kovács Ágnes úszó 25 ml mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimum mennyiséget - 75 ml - nem érte el, és doppingellenőrzés céljából…..
Van ez az internet nevű izé. Jó dolog ám. Lehet rajta információk (most a szexképeket, -videókat, letöltéseket, stb. hanyagoljuk egy kicsit) után kutakodni, esetleg csereberélni azokat. Lehetőség van arra is, hogy elektronikus leveleket küldjön az ember, aminek az az előnye a postai…..