Regisztráció Blogot indítok
Adatok
győzike2009

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A frissen megválasztott román elnök, Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester kapcsán a legtöbb hírben megemlítették azt, hogy szász felmenőkkel rendelkezik. Kik ezek a szászok? Annak ellenére, hogy az erdélyi szászokkal közel 800 évig éltünk egy hazában, valljuk…..
győzike2009 2015.04.03 22:08:45
@ZöldszemM: Amikor jó pénzért Ceauşescu eladta a francia majd az izraelita nemzetiségűek után a német anyanyelvűeket, azoknak a házaiba nyilván mutyis alapon kerültek a hegyeken túlról jött családok. Ezeknek csekély , csak formális házbérletet kellett fizetniük az elhagyott, kényszerrel a román államnak leadott lakásokért, házakért. Később a rendszerváltás után pedig szintén szarért-húgyért pedig megvásárolniuk. Természetesen ezeknek a civilizáció más fokáról jötteknek nem volt és ma sincs olyan hozzáállásuk a tulajdon karbatartáshoz mint azoknak akik egykoron építették. Meg is látszik . csak végig kell utazni ezeken a helyeken. Látszik.
A közös főzés a couchsurfereimmel eléggé alap tevékenység, mostanában arra gondoltam, jó lenne újdonságokkal is feldobni. Például azzal, hogy nem a helyi Sparban szerzem be a hozzávalókat a főzéshez, hanem megveszek mindent a lokális termelőktől. Szembe jött velem a 30km mobil…..
győzike2009 2014.10.07 21:29:35
@polyvinyl: A főnök szemétől és a ló hátsó felétől, minél távolabb....!
Előbb-utóbb minden magyar termékről kiderül, hogy az alapanyagok, a szakács, a varrónő, vagy a csomagolás mégiscsak inkább külföldi. Persze, ha ráírják a hátuljára, könnyen lebuknak, mint Asti fotóin látható: Csatolnék két fényképet, mely egy echte magyar termékről…..
győzike2009 2011.01.20 21:17:57
@KóserKároly: Uram , 20-25 évvel a mai előtt, Magyarországon rengeteg fűszerköményt, mákot,ánizst stb termesztettek. Ma nem, mert ......a köményt 30-50 Ft/kg-os felvásárlási áron vették, tessék kiszámolni a 20 g-os kiszerelésűből mennyi az a kiló?
Hát ezért, dögöljön meg aki a földet túrja!????????
győzike2009 2011.01.21 08:26:27
@phylloceras: A mostani sertésfelvásárlási ár, pofátlanul alacsony. Természetesen az emeleten élő embereknek mindegy mit evett az a sertés, csak hús legyen. Igy jó a holland, dán, német, stb életében kukoricát sem látott - élvezeti értékében is semmilyen, vizes- "akciós, takarékos" sertéshús. A mai takarmányárak mellett legalább 350 Ft kellene legyen a felvásárlási árnak. Ennyiért ehetnének a tisztelt "lengemagyart rázó zemberek" kitűnő minőségű húst. Ha nem fizetik meg hát mérgezzék magukat külföldi szarral, de minden falattal rövidül a levegővételi idejük.
győzike2009 2011.01.21 08:29:44
@hagyma: Postaköltség vállalása esetén 5 kilóig küldhetek tormát, van a kertemben!
54 éves vagyok, tele életkedvvel és tapasztalattal. 8 -azaz 8 db- államilag elismert iskolai végzettségem van, a legmagasabb OKJ-s felsőfokú, egyik sem diploma.....ja és nincs nyelvvizsgám. Annak idején mi az oroszt tanultuk, de....ugyan minek? Ezzel senki sem törődött, hogy ennek a…..
győzike2009 2011.01.17 20:17:03
@Cacau: egy idegennyelven tudok műszaki szinkrontolmácsolni, másikon középfokon ( bizonyítvánnyal is). De már 58 éves!
Alkalmaz?
Ideje újrakezdeni a nap kötött pályás képe sorozatot, mert az utóbbi időben háromszor is jártam Erdélyben, rengeteg érdekes vonatos, városi közlekedéses (meg persze általános turistás) megfigyelni valót láttam, fotóztam. A román vasút (nevezzük úgy, ahogy általában a…..