Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tothridovicsmáté

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2009.11.14. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Subba Subba Kampány: Budapest, mi van veled? 2014.10.02 09:50:37
Továbbra is hányok a politikától, de ez az önkormányzati választásos felhomályosító videó elég omegára sikerült.   ..
tothridovicsmáté 2014.10.03 13:17:35
tothridovicsmáté 2014.10.03 12:39:02
Kedves Subba olvasók,

a lapátolás megúszása érdekében tovább folytattuk a buzulást, itt a második adás:
www.youtube.com/watch?v=5KIGPFxfDFc&feature=youtu.be
Illegális drón-röptetést nem tudok ígérni, de nyálas köcsögöt, fospermetet és hadarást dögivel. Nézzétek!

Minden jót!
Krétakörblog Új Néző - Tóth R. Máté fotói 2010.09.13 11:31:00
A mai naptól blogunkon elérhetőek az Új Néző projekt egy hónapja alatt - Tóth Ridovics Máté által - készített fotók. ..
tothridovicsmáté 2010.09.14 10:52:30
Iras Land ...And finish with a grand finale (Part II) 2010.08.28 15:09:00
S íme a folytatása az előző postnak, aki nem olvasta volna el annak ajánlom, ugyanis most a két post összekapcsolódik, nem pedig két-két történetet mesél el egy laza kapoccsal, hanem most folytatásos alapon írtam, ugyanis egyben túlságosan is hosszú lett volna, ezért inkább…..
tothridovicsmáté 2010.08.30 14:07:21
Krétakörblog A feltámadás reményében 2010.04.09 23:25:00
Húsvétkor jött föl ez a pár sor, a kollégák meg azt mondták, rakjam ki. Hát, íme. Állítólag úgy 2000 éve keresztre feszítettek egy embert, akinek valakik lejegyezték az üzeneteit. Állítólag ezekre az üzenetekre alapozva jött létre egy világvallás. Állítólag a vallásra…..
tothridovicsmáté 2010.04.15 13:55:19
Kedves Alfőmérnök,

a verbális agresszió és a szólásszabadság hívének lenni szerintem nem ugyanaz. Minden megnyilatkozásnak megvan a maga következménye, a kérdés csak az, hogy megpróbálod-e fellépésed eredeti céljához egyeztetni azt a formát, amiben megszólalsz. Azaz elérni, hogy a következmény minnél inkább arra hasonlítson, amit te el szerettél volna érni. Egy olyan helyzetben, ahol párbeszédet szeretnénk generálni a verbális agresszió jobb egyenesként hat, ami elől kurva nehéz elhajolni, viszont marhára fáj, ha a képünkbe kapjuk. Azaz eleve megnehezíted az információid átáramlását a másikhoz, mert vagy saját sebeit nyalogatva arrébb vonul vagy megpróbál visszaütni, esetleg hosszas visszakérdezésekkel próbálja kihámozni, hogy vajon mit is szerettél volna. Vajon szimpla provokátor vagy érvelni lusta ember áll előtte?
Amennyiben fontosnak gondolom a magam üzenetét, a verbális agresszió egyszerűen a saját kötőfékemként funkcionál, mert megnehezíti a másiknak a megértésemet. Természetesen más helyzet, hogyha nem egy partneri viszony a cél, hanem, hogy megnyilatkozásunkkal kizárólag a másik önmagához fűződő viszonyának reflektálatlanságát bizonyítsuk. Ez, azonkívül, hogy szerintem kimeríti az általad -ha jól értem - nem túlságosan kedvelt legszélsőségesebb individualizmus fogalmát, hasonló kategóriába tartozik, mint az előző helyzet. A szimpla anyázásból kihámozni a hasznosítható kritikát hosszadalmas és nagyon fárasztó, ahhoz képest, hogy ugyanez mennyire olajozottan is működhetne. De nem akarok képmutató lenni, a jelenlegi helyzetet is élvezem, bár ez lehet, hogy csak a virtualitásnak és viszonylagosan hazai pályának köszönhető.

Abban biztos vagyok, hogy nem vagy provokátor /hacsak nem a Krétakör kommentgyarapításra felesküdött önkéntese/. Ahhoz túl sok energiát fektettél már a hozzászólásokba. Hogy beszélgetni, vitázni is szeretnél azt a legutóbbi kommentedig nem hittem, most éledezik bennem a remény. Viszont tényleg megfontolandó, hogy eredeti célodat valóban ezen az úton érted-e, éred-e el a leggyorsabban /ez fontos, hiszen Te írtad, hogy meglehetősen elfoglalt vagy/? Mivel én nem tudom mi az, erre nem válaszolhatok. Annyi viszont biztos, hogy hozzászólások tömkelege ment el arra, hogy megpróbálja kinyerni belőled mit is szeretnél.

MIndez azért fontos szerintem, mert a cigánykérdés is valami hasonló ellentmondáson alapszik. A verbális agresszió művelőjének mindig igaza van. Ugyanis anyázására válaszként vagy ugyanez érkezik vissza vagy egyszerűen kerülni kezdik. Aláfekszenek vagy dominálni igyekeznek. És így rohamtempóban bizonyíthatja azt, hogy a másik egy partneri viszonyra, kommunikációra képtelen fasz.

Ugyanígy a cigánybűnözés hangoztatóinak is mindig igaza lesz. Mindig lesznek olyan cigányok, akik visszaütnek, akik kötekedni fognak stb. És ez csak az első réteg. Emögött ott vannak mondjuk azok a gyerekek, akikről pusztán a bőrszínük alapján az ország egy nagy részének az jut eszébe, hogy bűnözők, és úgy futnak neki az életnek, hogy azt kell bizonyítaniuk, márpedig nem azok. Micsoda baszott nagy pszichés teher ez, micsoda melegágya az agressziónak, a kiábrándulásnak, a hazátlanság, gyökértelenség érzésének, a "szemet szemért" elv generációkon keresztül öröklődésének, a közösségtől való elfordulásnak. Ha erre felhorkansz, kérlek magadra gondolj, Alfőmérnök! Magadra, aki magad frusztrációival berobbantál ide. Arra az agresszivitásra, amivel Árpádnak támadtál. Arra, hogy kapásból magyarfóbiát vízionáltál egy olyan szövegbe, amiben mégcsak célzás sem volt hasonlóra, s azóta egyetlen kommentben sem nyert állításod igazolást.

Cigányügy leginkább sajnos azok miatt lett, akik leginkább kardoskodtak a létezése mellett, akik váltig hangoztatják, hangoztatták, hogy létezik cigánybűnözés. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy ha ezt megszüntetnénk minden megoldódna. De az is biztos, hogy amíg országos szinten lesznek olyan szervezetek, akik a cigánybűnözés elleni harcot tűzik a zászlajukra, a helyzet nem fog változni. Ugyanis amivel saját szerveződésüket indokolják, nagy százalékban saját tetteik következménye. Ha valakit folyton baszogatsz, és orba vág, könnyű róla azt mondani, hogy agresszív. Hiszen láthattuk, amint neked támadt. De azért én a piszkálódó felelősségét sem vetném el, még akkor sem, ha az akit psizkált, esetleg rászolgált.

De természetesen nem akarok egyoldalú lenni. Szörnyű bűncselekmények történtek az országban az elmúlt években, amit cigány emberek követtek el. De ezek a közkeletű "vérükben van" indoklás helyett a hátrányos helyzetben létezés következményei. Ez pedig valóban -ahogy írod- nem csak a szociális helyzetből, hanema szociális helyzet és a pszichés terhelés kettősségéből áll össze. Ez a két problémás tényező egymás súlyosbítja, a szociális helyzet nehezíti a pszichés teher alól való felszabadulást, a pszichés terhelés pedig a mélyszegénységből való feljebblépést. Származásától függetlenül, ha valakit a gyerekkorában a közösségből való bármilyen kirekesztettségnek teszel ki, vagy letargikus, ambícionálatlan vagy a távolságot hihetetlen agresszióval befogni vágyó attítüdöt fogsz tapasztalni nála. Ez akár közösségi szinten is megfigyelhető, a széthulló, hagyományaik szerveződerejének lanyhulását tapsztaló közép-európai falvak legtöbbjében cigányok nélkül is megtalálod ezeket a viselkedésiformákat, csak kevésbé nyilvánvalóak.

A cigányoknak nincs országa, sehol sincsenek otthon. Arról nem is beszélve, hogy legnagyobb részük mélyszegénységben él. Ha van valami, ami egy közösségben létező élőlényre nézve a legdurvább hatással van, akkor az az otthontalanság. A szociális helyzetre való hivatkozás pedig nem feltétlenül anyagiakra vonatkozik, hanem egy szellemi közegre és annak lehetőségeire is. Ami igenis nehezítő tényező ilyen komoly lelki megterhelés lekűzdésénél.

Amikor fél évet egy erdélyi faluban laktam egészen szélsőséges helyzetben találkoztam ezzel a problémával. Ijesztő volt, hogy egy aprócska, alig 500 fős közösségben nem érzékelik az emberek, hogy micsoda megnyomorító játszmába kényszerítik egymást. Ijesztő volt figyelni, hogy a cigányok a magyarokra, a magyarok a cigányokra mutogatnak. És a szomorú az, hogy mindkettőnek igaza van, de megnyilatkozásaik egyoldalúsága miatt képtelenek saját igazságukat megértetni a másikkal.
Ha egy magyar gyerek mellé cigány gyereket ültetnek az iskolában, a szülő még aznap bemegy, hogy megkérdezze, mit csinált a gyereke, hogy ilyen súlyosan kell büntetni. A körjátékokban a magyar gyerekek nem hajlandóak megfogni a cigányok kezét. Az iskolában az évzáró ünnepségen minden magyar gyereket kitüntettetek és megjutalmaztak, a cigánygyerekeket külön kiemelték minden osztályból és a közösség előtt mondták el, hogy ők bizony nem voltak szorgalmasak, nem érdemelnek jutalmat. Pedig voltam náluk bent még egy évvel előtte az óvodában ugyanezen gyerekekkel, és a cigányok épp ugyanolyan szorgalmasak és figyelmesek voltak. Milyen szar lehet gyerekként ilyen felfoghatatlan akadályba ütközni a szülök, a tanárok ostobasága miatt? Bár még nincs gyerekem, de remélem ha lesz, nem fog ilyen helyzetbe kerülni soha.
Persze a cigány szülők se jobbak. A falu szélén lévő veteményeseket éjjel kifosztják, ősszel körbejárják az egyedül élő öregeket, hogy kikuncsorogjanak tőlük annyi nagy nehezen összegyűjtött gabonát, amiért még nem szégyen, nem fizetni. Az öregek persze nem merik megtenni, hogy nem adnak vagy épp régvolt dicsőség emléke nem hagyja őket nyugodni, amikor még annyit termeltek, hogy a szegényeknek is adhattak belőle. Előfordult, hogy a csordából elkódorgott tehenet egy cigány család találta meg, és ahelyett, hogy visszaadta volna a tulajdonosának, bezárta a saját pajtátjába, úgy kellett aztán onnan visszakönyörögni. És persze kommunikálni is nehéz velük, mert egyrészük borzasztóan mézes-mázos, már-már szolgai hangnemben beszél hozzád, amire eleve baromi nehéz reagálni, a másik meg követel: add ide a cipődet, neked úgyis annyi lehet otthon!
A magyar férfiak ilyen-olyan komplexusaikat a faluba integrálódni kívánó, azaz a falu közepén élő, nap,mint nap napszámosként náluk munkát vállaló cigányokon igyekeznek kompenzálni. Együtt mennek a kocsmába, és ha kell mindenkinek elmondják milyen nagyszerű cigányuk van, de ha vitára kerül a sor, gyakoriak a "te ne szólj bele, mert cigány vagy" vagy a "micsoda feketeség van itt" érvek.
Egyszer az egyik temetésen, amikor utána a férfiak elmentek sörözni, az egyik cigány irtó részeg volt és mindenkinek oda-oda ordított valamit. Hárman kapták el, leszorították a földre és körberúgdosták. A lenti kocsmába már úgy jöttek le a legények, hogy véres volt a nadrágjuk, szóval nem kímélhették. A megrúgdosott fazon nemsokára visszatért és kést döfött az egyik verekedő mellébe, ami a szíve felé az egyik bordában akadt el. A kiérkező rendőrök mai napig sem csináltak semmit, azonkívül, hogy felvették a jegyzőkönyvet.
A falu emlékezete is meglehetősen relatívan viszonyul saját történetéhez. Ha a mostani cigányokat kell összehasonlítani a régiekkel, a falu "hőskorában" éltekkel, akkor a természetesen a régiek tisztességes, dolgos cigányok voltak. Ha viszont nem a jelennel való összehasonlítás van a fókuszban, az akkori cigányok is csak "rosszvérű" megtűrtek voltak.
A falu papja néhány éve megpróbált változtatni a helyzeten. Az egyház ottani földjeiből és gabonájából felajánlott egy nagy részt a cigányoknak, hogyha megművelik, fizettségképpen övék a fele. Az ügy nem lett sikeres.
Ha az egyik székely kezd bele valami üzleti ügyeskedésbe, vagy verekszik össze egy másikkal, azt mondják rá, hogy na most ő magyar cigány. Tehát a cigány nem egy népet, hanem egy sunyi, törvényt nem ismerő életformát jelöl, ami lássuk be, elég ordenáré. Márcsak azért is, mert valakinek cigány identitása van, és nem a törvények megkerülését érti alatta.

Remélem, hogy ez a fogalmaid szerint kellőképpen nem PC leírás volt. És nem is tagadom, én bizony féltem az ottani cigányoktól, bár az is igaz, hogy nekem valójában sosem adtak rá okot. De kérlek, tegyél igazságot, ha már nekem nem megy! Mit javasolnál megoldásképpen ennek a falunak, amelyik egyébként ott a környéken az egyik legbékésebb? Hogyan lehet kikerülni ebből az évszázados feszültségspirálból? Küldjük rájuk az erdélyi Magyar Gárdát? Vagy mondogassuk, hogy márpedig Ti nem vagytok jó magyarok, vagy székelyek vagy románok? Ne feledkezzünk már meg arról, hogy a cigánybűnözés hangoztatása, sőt akár politikai programmá emelése is hozzátartozik a cigányok szociálisan hátrányos helyzetének mélyítéséhez. Sőt etnikumtól függetlenül bárki megbélyegzése nem az illető beilleszkedését, hanem elszakadását garantálja. Nem röhejes azt vágni valakinek a pofájába, hogy nem képes beilleszkedni az általam kínált közösségi rendbe, miközben én magam lehetetlenítem el folyamatosan az integrációját? Nem fájdalmas az, hogy embereket arra kényszerítünk, hogy pusztán származásuk vagy szüleik hibái miatt azzal a tudattal kelljen belenőniük a világba, hogy bizonyítanom kell nem vagyok semmirekellő bűnöző? Hogy azok a cigány emberek, akik tanulnak vagy dolgoznak, folyton azt hallgassák a médiából, hogy létezik olyan, hogy cigánybűnözés?

A fent említett helyzet ráadásul Magyarországon még sokkal árnyaltabb, a kulturális különbségek sokkal kisebbre redukálódtak, már ahol egyáltalán vannak. Én pedig személy szerint egyébként nagyon felháborodnék azon, ha valaki a képembe mondaná, hogy van olyan, hogy magyarbűnözés. És Kádár hagyományaira hivatkozna, meg arra, hogy hát ti itt épp a Balkán fölött, meg hasonlók. Amikor az unokatestvéreim hazajönnek Londonból és végig kell hallgatnom, hogy Magyarország milyen szar hely, hasonlóan felmegy a pumpa bennem, mint a Te hozzászólásaidnál.

De csak az elmélet kedvéért tegyük fel azért, hogy a magyar vagy a cigány -ez esetben édesmindegy- fos-szar-ganéj nép, egymást hergelik a gyilkolásra, meg a lopásra. És ez minket nagyon zavar, szeretnénk -hamár itt élnek és el nem küldhetjük őket- ha beilleszkednének, ha a haza részeként és nem valami külső kényszer miatt itt ragadt fölösleges elemként tekintenének magukra. Erre tényleg az a jó megoldás, hogy rájuk sütjük, hogy ők már pedig származásuk miatt bűnözők, és ezáltal méginkább leválasztjuk őket magunkról? Hogy erőszakszervezeteket vonultatunk a házaik előtt? Nem ordító ellentmondás ez? Most alig tartalommal foglalkozva, célkitűzésünkhöz képest nincs itt komoly gebasz a formával?

És itt vissza is érkeztünk a számomra Árpád írásában legfontosabb kérdéshez: a tartalom és a forma közti koherencia szükségességéhez. Amit mind Orbánnal, mind Gyurcsánnyal, mind a keresztény egyházzal kapcsolatban pedzegetett. Amit kutat most a Krétakör is. Amivel /mielőtt az a vád érne, hogy csak másokra mutogatok/ nap mint nap - mint mindenki - kísérletezgetek az életemben és amit gyakran kegyetlenül elbaszok.
tothridovicsmáté 2010.04.15 14:33:18
Azt hiszem, hogy ez a része félreérthető lett: nem azt mondom, hogy nincs helye a romaintegrációnak a mai Magyarországon, vagy, hogy ez egy kreált ügy. Csak azt, hogy nem a büntetőtörvények szintjén. A roma identitás erősítése, az ország közösségébe való beilleszkedés, a bűnesetek elbírálásánál akár pozitív, akár negatív kettős mérce megszüntetése kiemelt fontosságú kérdés.

Ha Alfőmérnök visszacsapó íjjal nyilazta volna le Árpádot, mert a cikkébe hülyemagyarozást sejtett, nem mondanám, hogy a magyar bűnözés esete forog fenn, azért mert a magyar identitáskérdés frusztrációja és egy ősi magyar fegyver is megjelent az ügyben. Akkor se mondanám, ha mindez százszor, ezerszer is előfordulna. Azt viszont roppant fontosnak tartanám, hogy ez a kérdés nyíltan előkerüljön, kibeszélődjön, hogy megvitatása nemzeti üggyé válljon, és hogy az elkövetőket származásuktól függetlenül szembesítsék tetteikkel. És ez a kettő kurvára nem ugyanaz...
tothridovicsmáté 2010.04.19 17:08:46
No,

köszönöm a választ.

/"Először is szeretném megköszönni, hogy elláttál....biztos hasznát fogom venni." Na, legalább most már tudom, hogy nem éltem hiába :)./

Tudom, hogy nem írtad le a cigánybűnözés szót, és sejtettem, hogy ezt viszonylag jogosan számon is fogod kérni rajtam. Tettél néhány megjegyezést a cigányok és magyarok viszonyára, és mivel én úgy éreztem, hogy ennek méllyén lévő alaprobléma megjelenik Árpád írásában, sőt a blogon most kialakult izgalmas kommunikációs helyzetben is, gondoltam megosztom Veled az én idevonatkozó tapasztalataimat, tanácstalanságomat, félelmeimet. De sehol sem utaltam olyasmire, hogy Te bősz hangoztatója lennél a cigánybűnözés elleni harcnak, azt meg végképp nem, hogy maga a szó az oka mindennek, ami történik, csak -ismétlem magam- felvázoltam egy általam tapasztalt problémát, ami pont a saját magam tapasztalásából fakadóan nem lehet teljesen objektív soha /és meg fogsz lepődni: épp ezért igyekszem beszélgetni Veled/.

"Az eszedbe sem jut, hogy előbb volt a jelenség, és utána a megnevezés? (Mint ahogy általában történni szokott....De arról hallattál-e, te szerencsétlen, agymosott balfasz, hogy az előítélek a tapasztalatokból alakulnak ki? Olvastál-e Gadamert? Tudod-e, hogy az előítélet a megismerés eszköze? "

Nem olvastam Gadamert, sőt szégyenkezve bevallom, azt sem tudom, hogy kicsoda. Azért írtam azt, hogy mennyire nehéz lehet kikerülni egy ilyen feszültségspirálból, mert pontosan azt gondolom, hogy a különböző tényezők folytonosan hatnak egymásra, és így tulajdonképpen megszűnik a színtisztán ok-okozati viszony, az "előtteség" vagy "utániság", mindenki a maga szemszögéből fordíthatja ki, értelmezheti az események láncolatát. Így mindig lesz a saját hibámra feloldási lehetőség, hisz a másik addig elkövetett bűnei alapján már rászolgált a büntetésre. Ezt a gyakorlatot mindenki bőszen alkalmazza, és pillanatok alatt alakítható bárkinek kénye-kedvére.

Bár műveltségem valóban erősen hiányos, "a jelenség lenne előbb és utána a megnevezés" állítás, Kant óta tudjuk, hogy nem feltétlenül igaz. Míg a génjeinkkel biológiai tudást öröklünk, szocializációnkkal, neveleltetésünkkel olyan szellemi, érzelmi kereteket szívunk magunkba, amelyek örökre meghatároznak minket, s amelyek bizonyos fokú lebontása is - ha úgy ítéljük meg vagy épp az a megérzésünk, hogy kárunkra vállnak-, iszonyatos energiába kerülnek. Így tehát pont, hogy az a gyakoribb, hogy egy bizonyos szituációról már eleve van elképzelésünk, amikor először találkozunk vele, és a tapasztalásainkat a magunkkal hozott keretben értelmezzük. Ez rád éppúgy igaz, mint rám, néha nagyon praktikus, néha hihetetlenül megnyomorító.

Az előítélet nem a megismerés, hanem a túlélés eszköze. Nem az előítéleten keresztül jutunk valamihez közel, hanem annak segítségével szelektálunk. Én például hihetetlen előítélettel viseltetem a forró levesek iránt, mert már többször leforráztam a nyelvemet velük. És arról senki nem fog tudni meggyőzni, hogy éppen a tűzhelyen forró lébe dugdossam bármelyik testrészemet is. De egy olyan dinamikusan változó viszonyba, mint ember és ember kapcsolata, ugyanazok az előítéletek akár percről-percre teljesen más előjelet kaphatnak. Ha azt tanulom, tapasztalom meg, hogy az ember, ha a kezét lendíti, ütni fog, természetes, hogy minden esetben az arcom elé kapom a kezem, vagy inkább reflexből leütöm. Ez túlélésem szempontjából egyrészt nyilván nagyon hasznos, másrészt elképesztően hátráltató is, mert minden más hasonlóan induló mozdulatsort, a megosztás, az ölelés, a kézfogás gesztusát is kivédem vele. Ez egy titkon közösségre vágyó élőlénynél a lassú öngyilkossággal ér föl.

Én megértem azokat, akik nem tudják saját rossz élményeiket feldolgozni vagy nem tudnak más szemszögből rátekinteni problémáikra. Így vagy úgy, de mindnyájan ezt az ügyet gyúrjuk. De a saját szubjektív élményeinkből, frusztrációinkból reflektálatlanul és kommunikációképtelenül közügyet kreálni, minimum veszélyes. /Mielőtt rákérdezel, a kommunikációképtelenségen például azt értem, hogy valaki a másik vitában való részvételének jogát próbálja meg kétségbevonni azzal, hogy "nemvagymagyar"-ozik, agymosott libsizik, nácizik, komcsizik, hülyézik stb, ahelyett, hogy a saját gondolatmenetére és a másik eszmefuttatásának megértésére koncentrálna kizárólagosan...és mielőtt felhorkansz, Te már bizonyítottad, hogy nem -kizárólagosan- ezt képviseled, hiszen itt vagy és érvelsz./ És mint följebb már írtam, a nagy nyilvánossághoz eljutó elgondolások következménye, hogy sokan már ebben a keretben értelmezik az általuk tapasztaltakat, rá sem ismerve, hogy valahol elcsúszott a gondolatmenet /ismételten leírom: én sem ismerek rá gyakran, ezért beszélgetünk/.

"Azért csak viszonylag korrekten, mert szépítgetsz, kozmetikázol. Leírod, hogy hogyan próbált segíteni egy falu papja a helyzeten, és nem sikerült, de azt nem írod le, hogy miért nem. Utána rögtön elkezded ekézni a székelyeket, amiért a „cigány” szót pejoratív értelemben használják. Ezzel azt sugallod, mivel az indoklás elmaradt, hogy az ügy sikeressége az előítéletek miatt bukott el."

Nem szépítgettem, a tapasztalataimat írtam le, úgy, ahogyan én megéltem őket, mindenfajta következtetgetés nélkül. Legkevésbé sem az előítéletekre akartam felhúzni a papos történetet, az utána következő sorok egy következő élmény leírását szolgálták, nem pedig az előző magyarázatát. Azért nem írtam erről az ügyről bővebben, mert csak a pap elmesélése alapján ismerem, nem voltam ott, amikor zajlottak az események. Halvány fogalmam sincs, hogy mi történt pontosan, hogyan volt felkínálva az ajánlat, egyáltalán ez egy jó ajánlat-e, át volt-e gondolva az akció egésze, következményei. Azt se tudom, hogy a cigányok, hogy fogadták, lusták voltak-e vagy rosszul esett-e nekik. Semmit sem tudok. Csak azt, hogy volt egy próbálkozás egy nagyon szar helyzet megoldására a pap részéről, amit szerintem nagyon tiszteletreméltó. Magáról a próbálkozásról viszont nem sokat tudok.

"Arról tudsz-e, te agymosott barom, hogy a szó KRIMINILISZTIKA TANKÖNYVEKBŐL származik, és jogi egyetemeken VIZSGATÉTEL volt?"

Jó, ennek előkerülésében is biztos voltam. Akkor egy életszerűbb példa: ha Magyarországon több adócsaló van, mint Angliában joggal mondhatjuk, hogy hazánkra inkább jellemző az adócsalás problémája. Sőt olyan elbaszott következtetéseket is levonhatunk, hogy a magyar kultúrában eleve benne van az, hogy csaljon. Azaz Európa egészét nézve kimondhatjuk, hogy létezik olyan, hogy magyar-, vagy közép-európaibűnözés, hiszen ezt a bűncselekményt jellemzően közép-európaiak követik el /bár természetesen vannak köztük rendes emberek is :)/, igaz, hogy mondjuk Angliában is biztos sokan, de azért nem olyan rendszerességgel, mint itt. Még ebből a mélységesen szellemes példából is kitűnik, mekkora baromság ez az egész "származásialapon"bűnözés vagy kutykurutty. És itt nem a szóról van szó, mintahogy a tízezer karakteres fejtegetésemben sem kizárólag a cigánybűnözés szó ellen igyekeztem érvelni. Nem azt az állítást tagadom, hogy a cigányság egy nagy része illegális üzletekben vesz részt /azaz jogi értelemben bűnöző/, mintahogy azt sem tagadom, hogy Magyarország lakosságának egy nagy része adót csal /azaz jogi értelemben bűnöző/, csak azt állítom, hogy bár ebből nagyon egyszerű egy mondatos következtetéseket levonni, attól még nem biztos, hogy helytálló lesz az állításunk. Történelmünk, azaz nemzeti szocializációnk nyilvánvalóan hagyományoz ránk sajátságokat mind jó, mint rossz értelemben, de mivel nem egy homogén massza vagyunk, hanem individuumok összessége, ehhez egyénenként más-más kapcsolat fűz minket. Az adócsalás vagy a "feketézés" /és ismét szeretném jelezni, hogy nem akarok úgy tenni, mintha ebből a szempontból is patyolattiszta lenne az életem/ a lustaságból, a tudatlanságból, a puszta számításból, rossz adótörvényekből, az elmúlt évszázadok hagyományaiból tevődik össze /és még nyilván ezer más okból/. Szánalmas lenne az EU nyugati vezetői részéről, ha olyan kriminalisztikai fogalmakat léptetnének életbe, mint közép-európai-, vagy magyarbűnözés, azaz azt sugallnák, nemzeti hagyományainkból, származásunkból szükségszerűen következik a csalásra való hajlam, s "rendes" állampolgáraink is ezen belső késztetésüket leküzdve, "rossz vérük" hívószavának ellenszegülve iszonyatos energiák mozgósításával lettek becsületessé. De annak a ténynek az elleplezése is szánalmas, hogy ez a kérdés itthon kiemelt fontosságú, azaz megakadályozására nagyobb energiákat kell mozgósítani itt, mint mondjuk Angliában. De azt már csak nem gondolja senki, hogy a megoldáshoz vezető út a nemzet kollektív bűnbakká tétele, és az EU többi országához képest szigorúbb büntetések elrendelése ugyanabban a kategóriában.

A cigányoknak nincs országuk valóban szerencsétlen "elfogalmazás" volt. Természetesen nem úgy értettem, hogy itt ne lennének otthon, ha szeretnének, hanem, hogy nincs anyaországuk, amely állami szinten segítené a nemzetként létezésüket. És ezt nehéz feldolgozni egy olyan közegben, ahol a többségi társadalomnak viszont van.

"Tudod-e, hogy azért fajult eddig a helyzet, mert képtelen voltak dogmatikus megközelítésük miatt egy működőképes cigánypolitikai program elméleti hátterét kidogozni?"

Ez valószínűleg így van, bár őszintén szólva nekem nincsenek kielégítő információim, ezért is igyekszem a saját tapasztalataim segítségével érvelni.

"Miért tekinted axiómának, hogy a „roma identitás erősítése kiemelten fontos kérdés”? Nem lehet, hogy az asszimiláció szerencsésebb megoldás lenne nekik is és a magyaroknak is?

Szerintem paradox módon az asszimiláció kulcsa az identitás erősítésében rejlik. Közösségét másokkal az tudja felelősségteljesen felvállalni, aki minnél inkább tisztában van saját mibenlétével. Az identitás demonstratív megnyilvánulásai /akár cigányok, akár magyarok, akár heterók, akár melegek részéről/ mindig saját maguk sarokbaszorítottságának, frusztráltságának, bizonytalanságának kinyilatkoztatására jönnek létre. Ezek nem zavaróak akkor, hogyha önmaguk erősítésére és más identitásúak befogadására képesen, valamint nem valami ellen fogalmazódnak meg. De igazad van, a roma identitás erősítésénél sokkal fontosabbnak tartom a közösségi lény, a női, férfi identitás erősítését, mert ezek nagyobb halmazokat képeznek. A roma identitás erősítése mellett pedig ugyanilyen fontosnak tartom a magyar identitás erősítését is, és üdvözlendőnek tartom, hogyha valaki mindakettőt fel tudja vállalni.

"Különben is, mit kell erősíteni az identitásukon, elég büszkék ők az identitásukra, NEKIK nincsenek identitásproblémáik. Szemben a magyarokkal."

Jaj, ez viszont kurva béna, valami olcsó szórólapra való csúsztatás!

"Az emberek a gyakorlatban ritkán használják az „érted haragszom nem ellened”- etikát. Általában akire haragszanak és haragukat a nyilvánosság elé tárják, azt tényleg utálják. Árpád szereti a feleségét. Akkor miért nem ír minden nap egy bejegyzést, hogy éppen milyen hibát követett el? Miért nem írja le, hogy tegnapelőtt elsózta a levest, tegnap meg csak kétszer volt orgazmusa? Mert nem fontos számára, hanem az a fontos, hogy szereti."

Először is, én nem akartam ebben az ügyben hangot adni a haragomnak, inkább csak a kérdéseimnek, és az érdeklődésemnek. Nem is írtam semmilyen személyről, sőt igazából csoportról se, akire haragudnék. Inkább ijeszt az, amit tapasztaltam, főleg azért mert közben nagyon erős érzelmi szálak fűznek például ahhoz a faluhoz. Nem is értem igazán, hogy itt mi mellett érvelsz.
A második részét végképp nem értem. Hogy jön ide Árpád felesége? Ha róla beszélgetnénk nyilván megosztana olyan dolgokat is, amik nehezek kettejük között, de nem hiszem, hogy ezek a leves elsózása és az orgazmusok számának témakörében fogalmazódnának meg. De azért, mert valakiről nehéz vagy negatív dolgokat mesélne, még nem feltételezném, hogy nem szereti. Sőt...

"Milyen „magyar identitáskérdés frusztrációjá”-ról hablatyolsz? Nem nekem vannak identitásproblémáim, hanem nektek. Én büszke magyar érzelmű ember vagyok, nem olyan kiherélt, szélsőurbánus, multikulti, bűntudattól-megtört-identitású, öngyűlölő magyar, mint ti."

Jhaj, oké. Semmiképp sem szeretném megkérdőjelezni az identitásodat. Örülök neki, hogy büszke magyar vagy! Én valóban nehezen definiálom magam, így hát mondhatjuk vannak identitásproblémáim. Ez ugyan nem igazán az általad említett jelzők mentén merül fel bennem, de nem tagadom, fáj a stílusod. Talán röhejesen gyerekes túlérzékenységemből fakad, nem tudom. Pedig számtalan jelző van, amit sokkal nehezebben viselek, mint azt, hogy szélsőurbánus. Gyerekkoromban nagyon durván elálló füleim voltak, és annyira szégyelltem őket, hogy éjszakára szorító pánttal aludtam, hátha visszalapulnak, mint a többieknek. Persze semmit sem használt, de az évek során a növekedés miatt változtak valamennyit, így ma már nemigen zavar. Azonban emlékszem még azokra az időkre, amikor a fül szó említésébe is beleborzongtam. Másik rettenetes gyerekkori parám, hogy egészen talán általános iskola közepéig, rendszeresen bepisiltem éjszakánként. A várva várt iskolai táborok éjjelei már előre gyomorgörcsöt okoztak, lefekvés előtt akkurátusan megpróbáltam az összes cseppet kifacsarni magamból. Mára a külcsínnel kevésbé lehet zavarba hozni, bár roppantul megijeszt, hogy úgy néz ki lassan, de biztosan kopaszodom és hízom is. Pedig csak 23 éves vagyok. Esetleg koszlott rasztáimat lehet még megemlíteni, amiket havi rendszerességgel horgolni kellene, de annyi szervezéssel jár, hogy most szétbomlóak és nem túl csinik. Bepisilni már nem pisilek be, zavarba hozni esetleg a kakálás vagy a maszturbálás témakörrel lehet. Ezekre ma is összerezzenek, talán Édesanyám egyébként bájos prűdsége miatt. Egyszer általános iskola alatt találtam egy könyvet, amiben arról értekezett valaki, hogy az önkielégítés betegség. Szörnyű szégyen és rettegés tartott a markában miatta hosszú hetekig. Ma már kevésbé reccsent be a téma, de van, amikor még most is összerezzenek e szavak hallatán.
Anyai ágon Nagypapám Szombathelyről származik, és mivel két éves korában meghaltak a szülei, egy rokonánál nőtt föl. Pénzük nem volt sok, így mezítláb járt iskolába, a helyi árvaházból kapott már kinőtt ruhákat. 17 évesen, a szobafestő szakma elvégzése után jött fel Budapestre, azzal, hogy festőművész lesz belőle. Éjjeli mosogatásból tudta eltartani magát, míg napközben tanult, és 19 évesen mestere mellett hamis papírokat szállított deportálásra váró zsidóknak. Mikor be akarták sorozni Szálasi ideje alatt, megszökött, mikor az oroszok akarták elvinni, onnan is megszökött, napokat kóborolt a pusztában. Szülei által kitagadott, szintén festő Nagymamámmal már a fővárosban találkozott. Később a kommunista rendszer alatt elismert és támogatott festő lett, vannak akik merész, mindenkivel szemben konzekvens kiállásáról, vannak akik kompromisszum-képtelenségéről ismerték.
Apai ágon nagyszüleim Zalaegerszeg környéki szegény parasztok leszármazottai.
Édesapámék szegények voltak, s Nagyapám kemény katonameberként, rendszeres veréssel igyekezett jól nevelni a fiát. Édesapám azzal a szilárd elképzeléssel nőtt bele a világba, hogy bármilyen lehet, csak ilyen nem. A nagyon jól fizető informatikai iparban helyezkedett el, az elmúlt években már sokszorosan a magyar átlag fölött keresve. Engem életében egyszer ütött meg: a fenekemre paskolt egyet, már nem emlékszem miért.
Mélységesen tisztelem mind a két generációt, amiért hihetetlen energiákkal szabadították fel magukat abból, amiben bebetonozva érezték az életüket. Tiszteletem azonban sokáig béklyóként is funkcionált. Szégyelltem, hogy egy könnyű, gazdag életbe csöppentem bele, hogy felmenőimnek, barátaimnak és osztálytársaimnak mind nálam szerényebb anyagi körülmények jutottak. Azt is szégyelltem, hogy elmondhatatlanul boldog vagyok a szüleimmel, hogy hihetetlenül hálás lehetek nekik. Még olykor ma is felbuggyan bennem az érzés, hogy az én teljesítményem sosem lehet annyira jelentős, mint másoké, mert eleve előnnyel indultam. Régebben titkon néha azt kívántam bárcsak meghalna valakim, bárcsak kidobnának a szüleim, hogy ne kelljen a hátamon hordanom az elviselhetetlen könnyebbség terhét.
Édesapám racionalizmusa, kizárólag a család eltartására irányuló munkafelfogása és Édesanyám finom, intuitív viszonya a világgal, szakmai elhivatottsága és fanatizmusa valódi otthont és ugródeszkát jelentett nekem. Imádtam rajzolni, alkotni, bármilyen formában papírra vetni a bennem kavargó érzéseket, s Édesanyám művészettörténészi szakmájából következően rengeteg referenciát is kínált ezügyben. Ugyanakkor festő Nagyapám elképzelése a művészetről láttam mennyire frusztrálja Édesapámat. A világ melyben a művész váteszként van jelen, megmutatja az embereknek, amit ők nem láthatnak, neki zavaróan szűkreszabott volt, kimaradt belőle. Családi beszélgetésekben, vitákban, a művészet szó meglebegtetése egyfajta mindent legitimáló tényezőként volt jelen, s ezáltal zavaró alsóbbrendűségi érzése támadt az embernek. Ennek hatására a művész szó hallatán évekig libabőrözni kezdtem. Titkon arra vágytam, hogy Apám racionális világképét, melyben a munkának kézzel fogható, gyakorlati következménye van, egyesítsem Nagyapám fantáziavilágával, anélkül, hogy emiatt bárkinél is feljebb pozicionáljam magam.

Nagy kihívást jelentett első komoly kapcsolatom végetérte is, amivel darabokra robbant az a legbelül kitörölhetetlen érzés, hogy képes leszek valakivel egy testként létezni, mint egykor Anyámmal. A folyamat kétirányú volt, egyszerre felfedeztem magamnak a Nőt, élő bizonyítékát annak, hogy léteznek tőlem különböző dolgok is, és hogy milyen fantasztikus ez a különbözőség, mindeközben mindenerőmmel szerettem volna elhinni, hogy csak én létezem a világon. Minden az enyém, azaz semmim sincs.
És borzasztóan nehéz volt a következő kapcsolatba való megérkezés is.

Igazad van, tényleg nehezen találom az identitásomat, igyekszem érteni, tapasztalni mit jelent magyarnak lenni, mit jelent férfinak lenni, mit jelent másokhoz viszonyulni, közösségben létezni. Megküzdeni azzal, hogy gyakran figyelmetlen vagyok, és főleg arrogáns azokkal, akik közel állnak hozzám, hogy képtelen vagyok felszabadultan röhögni magamon. Hogy vannak helyzetek, amik egyszerűen leblokkolnak. Hogy úgy gyötrök másokat, hogy észre sem veszem, vagy mert képtelen vagyok megálljt parancsolni a félelmeimnek. Hogy titkon, amikor nem hallja senki elmormolok egy imát, vagy önkielégítek, vagy formát adok valaminek, ami csak a fejemben létezik, azt kívánom, bárcsak én lennék az egész világ. Azaz inkább bárcsak ne lenne VAGYOK, csak VAN. Ne lenne idő, tér, se mozgás. Ezzel nyugtatom magam, ha egyedül vagyok. Hogy én vagyok a nő, akit dugok, én vagyok minden tágasság és szélesség, fa, fű, virág, jelen és múlt, az egész történelem. Valódi álompor a képzelet. Magamból teremtem Istent, és magamhoz imádkozom a sötétben. S ha megnyugvást találtam akár egy pillanatra is, ezzel az erővel mozdulok újra a kiszámíthatatlanba, s a többiek tükrében ismerek saját fájdalmas létezésemre. Ami mindemellett egészen fantasztikus, de sajnos nem csinálom mindig jól.

Tőled, pedig azt kérem, hogyha sértegetni szeretnél, az itt leírtakból válogass, és én garantálom neked, hogy méllyebbre fog menni, mint holmi szélsőurbánus, vagy THC-t egyébként a füsttől való undorodás okán sajnos nem fogasztó ballibsizés.

Lényeg a lényeg, bármit is írunk egymásnak, anyádpicsájázunk vagy akármi, egy biztos: problémák, kihívások, fontos, de nehezen felfejthető folyamatok, viszonyok garmadája vesz minket körül. Ez tagadhatatlan. Az is, hogy kommunikálni igyekszünk a magunk bejáratott módszereivel, nehezen értve a másikat. Azaz ha akarod, ha nem: egy csónakban evezünk. Billegünk Árpád kiegyezése és megegyezése között.

Köszönöm a választ! Szép napot!
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása