b.z. 2015.03.17 18:00:49

T. J. T.,
"Jellemző, hogy a google egyetlen magyar forrást mutat erre a szóra, egy rejtvényfejtői segédletet."
Kérem, próbálkozzon a "pszephológia" formátum begépelésével.
Nem tudom, miért így használjuk, de ez van (lásd még: Szophoklész).
Balázs Zoltán

b.z. 2015.03.18 15:25:32

@jotunder: Szerény szakmánk iránt itt megnyilvánuló töretlen érdeklődés további ébrentartása és a fölöttünk való végső ítélethozatal meghozása előtt szabadjon néhány támponttal szolgálnom. Az első szöveg a román politikatudomány helyzetét foglalja össze (március 31-ig szabadon hozzáférhető, a folyóirat nem elsőosztályú, de sajátos a hivatása is): www.palgrave-journals.com/eps/journal/v13/n2/pdf/eps20143a.pdf
A portugál poltudkról: www.palgrave-journals.com/eps/journal/v13/n4/pdf/eps201418a.pdf (hasonló ország, ugyancsak későn kezdődő poltud-mal).
Az oroszról: www.palgrave-journals.com/eps/journal/v14/n1/pdf/eps201433a.pdf
Kifejezetten ilyen magyar nyelvű összefoglaló nincs, az International Pol. Anthropology-ban (C kat.) azonban tavaly közöltem egy esszét, amelyet csak egy nem egészen végleges, egy-két typing mistake-kel tarkított hibás formátumban innen tölthető le, s amely szintén ad néhány esetleg méltányolható információt a Tisztelt Ítélőszék bírái számára: real.mtak.hu/21829/1/2014_1_3_Balazs.pdf
Grácia szegény fejünknek. Azért olvasunk, tájékozódunk és igyekszünk.

b.z. 2010.12.02 20:12:12

Szinte minden szempont előjött már, egyetlen részlet(?)kérdéshez hadd szóljak hozzá, mégpedig azért, mert a konzervatorium blogon vagyunk éppen. Bármi is történt azóta, TGM megírta a "Vázlat a hagyományról"-t és "Az értékválság legendájá"-t, amelyekből többet tanultam annak idején (1988-ban) a konzervatizmusról, mint az azt követő tizenöt évben a témába illő eredeti magyar nyelvű publikációkból összesen. Ahogy Mezei Balázs utal rá, ő azok közé tartozik, akik legalábbis komolyan megpróbáltak NEM filozófiatörténetet csinálni filozofálás címén. Lehet, hogy az elmúlt tíz évben nem publikált filozófiát, de azelőtt igen, mégpedig nagyon is komolyat. Ráadásul Oakeshott, Williams, MacIntyre, Strauss nevét is talán nála olvastam először, de ismétlem, nem is ez a fontos. Ami az igazán fontos, az például a következő néhány sor tőle:
"Ha a hagyomány CSAK hagyomány, igaza van a Nagy Inkvizítornak: Krisztus, a megtestesült transzcendens bírálat pusztán akadályozza az intézményekben megtestesült krisztusi örökség folytonosságának fönntartását. Miért téved a Nagy Inkvizítor? Mert a KÁNON nem fér össze önnön esetlegességének tudatával. Ha megjelenik horizontján a transzcendens bírálat, el kell számolnia vele. A keresztyén tradíció folyamatos szubverzión megy keresztül. Ezért a Nagy Inkvizítor nem rossz keresztyén, hanem értetlen pogány - és ezért igazságtalan Dosztojevszkij az európai civilizációval szemben."
Hagyomány és igazság konzervatív szemléletű összeegyeztetését nemigen lehet ennél tömörebben és elegánsabban elvégezni.
Az ifjúkonzervatívoknak melegen ajánlom az egykori TGM-írások forgatását. Lehet, hogy ő kiábrándult egykori felfogásából; de erre filozófiai oka biztosan nem volt.

b.z. 2010.12.02 08:46:24

Egészen elképesztő, hogy a cikk valódi mondanivalójáról úgyszólván szó sem esik, tisztelet a kivételnek: mit jelent a kényszer(ítettség)?
Csak mellékesen, érdekes módon a morális dilemmák és kérdések valódi elemzése és vizsgálata ma leginkább a közgazdászokat érdekli (és nem a politológusokat, szociológusokat, sőt, filozófusokat). No meg a jogászokat, elvileg legalábbis, talán emiatt is lett boldogabb országokban akkora keletje a law and economics-nak. Ákos az egyik legelszántabb és legalaposabb képviselője ennek a megközelítésnek ebben a hazában; s attól még, hogy Nozickot idéz, bőven lehet konzervatív.
A kényszerről két szót: valóban aligha volt helyeselhető, hogy a mnyp-ba való belépés úgyszólván kötelező volt; ám ettől a jelenlegi helyzet kényszerítettsége nem kisebb, ráadásul meg van fejelve egy jó adag cinizmussal és egy olyan zsarolással, amelyet semmilyen közjó-hivatkozás nem tud eltüntetni. Sőt, a két helyzet alapjában különbözik a kényszer szempontjából. Gondoljunk egy másik példára. Annak idején a 1998-as koalíciós kormány a szintén kvázi-privatizált TB-alapokat egyszerűen államosította (még az akkori ellenzék sem igen tiltakozott!). Az államosítás vagy a magánnyp-ba való kötelező belépés ugyanis olyan lépés, amelyet a közjóra való hivatkozással meghozott törvény vagy rendelet előír, s amely semmiféle választást nem enged. Ezzel szemben a mai helyzet, amely úgy tesz, mintha választási lehetőséget kreálna, valójában azonban a 'pénzt vagy életet' szituációjára emlékeztet, sokkal közelebb áll a kényszerítéshez, amelynek - tetszik, nem tetszik - akkor van értelme, ha a kényszerített valamilyen szabadsággal mégis rendelkezik. A mostani kormányzati lépések ennélfogva igenis rombolják a közerkölcsöt, elhibázzák a "közjót" - a közjónak aligha vitathatóan része a közönséges erkölcsi elvek épsége és követettsége -, amelyet egy konzervatívnak nemcsak joga, hanem kötelessége is szóvá tenni.

b.z. 2010.09.20 21:13:28

Köszönöm az észrevételeket. Néhány reflexió:

1. "rendkívüli módon furcsállom a közjóról alkotott felfogásodat. Ha bármelyik polgár úgy gondolja, hogy ő nem szeretne engedelmeskedni a kormányzati utasításoknak (kvázi nem kíván a hatalom (~szuverén) adta korlátokon belül maradni) az automatikusan azt jelenti, hogy a hatalom félreértette a közjót?"

A szövegbeli példámra tudok visszautalni. Természetesen nem minden engedetlenség üzenet arról, hogy a kormány nem a közjót tartja szem előtt, de van egy elvileg nem meghatározható engedetlenségi szint, amely már igen.

2. "Nem képes a szerző felfogni, hogy a képviseleti demokrácia a többségi elv alapján működőképes."

De, képes vagyok felfogni. Csak különbséget tennék kormányzáshoz szükséges többség és alkotmányozó többség között, ami éppen lehet kétharmadhoz kötve, de - ahogy a szöveg többi része erről szól - nem CSAK ahhoz.

3. "A szerző a teljes konszenzuskényszert, az ellenzék teljes vétójogával tartja üdvözítőnek, ami viszont szembe megy a "felelős kormányzás" elvével."

A konszenzus szót le sem írtam, de még a szinonímáit sem. Kár, hogy a kiindulópontot nem veszik észre sokan: alkotmányozás kezdődött, ezért KELL beszélni a hatalommegosztás problémáiról. Egyúttal úgy érzékelem - lásd lentebb - hogy vannak kormányzástani megfontolások is a hatalommegosztás mellett.

4. "annyit azért helyből hozzáfűznék, hogy az abszolút szuverenitást nem Rousseau találta fel. "

Persze hogy nem, ezért idézem is XVI. Lajos fura helyzetét.

5. "Úgy tünteti fel, mintha ez egy demokráciában nem lenne lehetséges, hanem ehhez konszenzus kényszerre lenne szükség. Nem kell elfelejteni, hogy a Horn kormány alatt is voltak az alkotmányozást érintő (2/3-os) törvénykezések, mégsem idézték elő a demokrácia halálát."

Egyrészt nem volt túl sok ilyen megmozdulás, másrészt természetesen azokkal szemben is érvényes a mondandóm.

6. "Ebből az derül ki, hogy a hatalommegosztás nála konszenzuskényszert jelent. Vagyis szerinte a kormány akkor járna el helyesen, ha a parlamenti ellenzéknek minden kérdésben vétójogot biztosítana, vagy minden kérdésben alázatosan követné az ellenzék utasításait.

Overkilling. Ismétlem: sehol sem írtam konszenzuskényszerről, az idézett mentalitás inkább a különböző jobbos fórumok kommentelőik minősíti, s nem a kormányt jellemeztem vele, végül pedig a lényeg az alkotmányozási probléma.

7. "Majdnem kiszúrja a szemet, nem nehéz észrevenni: sokkal inkább az osztrák modell felé haladnak a dolgok, váltópártisággal, választás után a vesztes párt emberei csomagolnak iskolaigazgatótól felfelé minden beosztásban. Ettől volna vége a demokráciának?"

Ha valami, akkor az osztrák modell a konszenzuskényszer modellje. Legalábbis a legutóbbi időkig az volt, azóta valóban élesedett a pártküzdelem, de a teljes apparátuscsere pedig ma már jó ideje abszolút kiment a divatból Európában.

8. "Sajátos felfogása a "képviseleti demokráciának", amely lehetővé tenné, hogy azok akik nem nyerték meg a választásokat, továbbra is döntő befolyással rendelkezzenek."

A rájuk szavazók képviselete kötelességük és dolguk, ők is a törvényalkotás részesei és az egész demokrácia elvi és gyakorlati működőképessége rajtuk is múlik. Különben az az elv lenne az érvényes, hogy a többség a többség számára hozza a törvényeket, a kisebbség meg a kisebbség számára.

9. "A szerzőnek az idő szerepét negligáló, "konszenzuskényszeres" merev gondolatai is irracionálisak."

Szerintem a konszenzuskényszer kényszeres emlegetése a valódi kényszeresség.

10. "A hatalom megosztás fontosságával egyetértek, de az érveléssel nem."

Konkrétan?

11. "Szerintem a szerző lila ködökkel folytat küzdelmet elefántcsont tornyából." Ehhez lásd a különböző "filozófus" és "értelmiségi" megjegyzéseket (lekezelőeket).

Úgy gondolom, ha valaki vette a fáradságot és reflektált, maga is elkövette a lila köddel való küzdelem (filozofálás, stb.) ősbűnét. Mégis fontosnak érezte? Vajon miért?
Na ugye.

12. "Nekem se tetszik a Fidesz sok lépése (pl. Schmitt Pál kinevezése), de nagyon messze van a jakobinus demokráciafelfogástól.

Tessék visszaolvasni: nem annyira a kormány, mint inkább a hangadók, az újságírók és egyéb közvéleményformálók körében formálódó jakobinizmusról beszéltem.

13. "A közhatalom és közjó kérdésében pont az elmúlt ciklus mutatta, hogy a hatalommegosztás nem garancia a jozefinizmus meggátolására. Azt még nem látom, hogy a 2/3 birtokában mit és hogy akarnak lenyomni a nép torkán, de talán kezdjünk majd akkor hisztizni, amikor látjuk is a bajt."

Megírtam: a kisebb parlament virtuális, meg nem vitatott választási és képviseleti alkotmányos reform volt. Lenyomták a nép torkán? Igen. A nép még tapsolt is hozzá.

14. "A légüres tér hasonlatot és a kormány cselekvésképtelenségéről szóló érvet egyáltalán nem értem."

Ahogy ígértem, erre itt térek vissza: ez a hatalommegosztás melletti kormányzástechnikai (nem alkotmányossági) érv. A légüres térhez visszatérve: igen, persze hogy lehet mozogni benne, bizonyos értelemben szabadabban, mint a földön, mivel itt nincs gravitáció - ugyanakkor egy másik értelemben éppen ezért jóval kevésbé szabadon (tehát lassabban, bizonytalanabbul, stb. stb.).
Gondoljuk meg a következőt: van egy alkotmánybíróság, amely tényleges ellensúlya a kormánynak (és az általa dominált parlamentnek). Éspedig azért, mert hatalma van arra, hogy a törvényeket megsemmisítse, ha azokat alkotmányellenesnek találja. Ha mármost megszüntetjük vagy olyan emberekkel töltjük föl, akikről tudjuk, hogy a kormánnyal/parlamenttel nem fognak szembeszállni, természetesen szabadabbak leszünk mint kormány/parlament. Ámde kicsit hosszabb távon azt fogjuk látni, hogy minden alkotmányossági probléma a kormányon/parlamenten BELÜLRE került, zárt ajtók mögött és frakcióüléseken félig-meddig kimondva és ezernyi érdek hálójában torzuló módon merül föl, ami egyre irányíthatatlanabbá, egyre kiszámíthatatatlanabbá teszi a döntéshozatalt. A kétharmados többség azt fogja találni, hogy egyre kevésbé képes egységesen föllépni, a kormányzás java részét a többség egyben tartása teszi ki. Érdekes módon Orbán V. már utalt is erre a várható problémára (ő már csak tekintély, nem? ha az "értelmiségi" csak lila ködökkel küzd, akkor vajon mire gondolt OV?), csak nem így fogalmazta meg, illetve nem kötötte össze a hatalommegosztás gondolatával. Én azonban bátorkodtam megtenni.
Nincs ebben a gondolatban természetesen semmi falrengető újdonság, történelmi példák bőven akadnak.

Még egyszer köszönet azoknak, akik rámszánták az időt.

b.z. 2010.04.30 21:28:02

Megnéztem Seattle-t. Valóban kilenc tagú a tanács, ám mindegyik tagnak háromfős stábja van, azaz máris harminchat olyan személynél járunk, akik a politikai döntéshozatal közvetlen előkészítői és résztvevői. Ezenkívül a választók bírókat is választanak. A példa tehát pontosan azt illusztrálja, amiről az írásban is szóltam: lehet, hogy kevesebb választott képviselő kell, de csak akkor, ha munkájuk mellé professziánális segítséget kapnak - ami egyébként nem olcsó. Sajnos a reformtervekben erről szó sincs.

b.z. 2010.03.07 16:54:48

@aristo: Már elnézést, nem én kevertem ide úgy általában az uzsorásokat, zsibárusokat - arra igyekeztem rámutatni, hogy az ilyen általánosítások mennyire értelmetlenek. Sajnálom, hogy Ön nem érti a reductio ad absurdum technikáját.

A következő inkriminált mondatból egy "hogy" szó hiányzik, de pofátlanul szerénytelen véleményem szerint ettől még érthető. Az erkölcsi nevelésből pedig, nagyon sajnálom, ez egészen közönséges tapasztalati tény, nem hiányozhat a kényszer. Próbált már gyereket nevelni kényszer, büntetés nélkül??

Smith-hez: "A hasznosságnak a helyeslés érzületére kifejtett hatásairól" lásd Az erkölcsi érzelmek elmélete, in Brit moralisták a XVIII. században, Budapest: Gondolat, 1977, 520-27. oldal, hadd ne gépeljem be a hét oldalt, szó sincs itt Gondviselésről.

A társadalom haszontalan tagjairól: csupán arra hívtam föl a figyelmet, hogy arról, ki a haszontalan és ki nem, elég veszélyes lenne a politikusokra bízni a döntést. Más pedig nincs. Vagy Önnek van javaslata arra, hogy ki döntsön ilyen kérdésekben? Feyerabend szerint például az űrkutatás is kidobott pénz. A falanszterben Michelangelo tehetségére sincs szükség. De visszamászhatunk a fára is, a természetnek ez állítólag csak HASZNÁLNA.

Hogy a béljósokat honnan veszi, nem tudom. Azt viszont egészen jól értette, hogy igenis lehet, hogy egyik napról a másikra valamilyen teljesítmény leértékelődik. Nem a kínai termeli rosszabbul a rizst, de ha egy kínai föltalál egy olyan gabonafélét, amely olcsóbb és jobb, mint a rizs, s a kínaiak rákapnak, a kínai paraszt ugyanolyan munkája esetleg a felét sem fogja érni. Hiába van Önnek mondjuk egy húszmilliós lakása, ha a szomszéd házba hajléktalanok költöznek az éjszaka, s nem lehet őket kitelepíteni, nem fogja tudni eladni húsz millióért. Leértékelődött - szomorú, de ez van. Amíg nem lehet diktatúrát gyakorolni a szükségletek fölött (talán ismeri a Dictatorship Over Needs-et), addig nem Marxnak, hanem Jevonsnak, Edgeworth-nek, Mengernek lesz igaza.

b.z. 2010.03.07 12:23:39

Folyt.
A közgazdászok és a láthatatlan kéz "mítosza" - nem kell Smith-egzegézis ahhoz, hogy belássuk, Mandeville meséje önmagában nagyon kevés. Igazán ritkán találni olyan közgazdászt, aki ebben a naiv vagy parodisztikus formában képviseli a "magánbűnökből közjó" tételét, ezt így tipikusan bölcsészek képzelik a közgazdászokról. Két megfontolásra hívom föl a figyelmet. Az egyik: a magánérdek követése nem fér meg a csalással, megtévesztéssel, hazugsággal, mert az ilyen ember már rövidtávon is rosszul jár. Érvekhez lásd Thomas Hobbes, Leviathan, 15. fejezet (The Foole hath sayd in his heart, there is not such thing as Justice... kezdetű bekezdés), valamint Platón, Politeia, első könyv (Szókratész és Traszümakhosz vitája).
A másik: Smith és mások gondolatmenetének talán éppen az a fontosabb része, hogy a legtöbb ember számára morális ösztönzés, ha önérdekére kell tekintettel lennie, abban az értelemben, megélhetéséért KÉNYTELEN mások igényeit figyelni, azokat minél jobban kielégíteni, s így az emberi alaptermészetben bennerejlő lustaság, renyheség, közöny helyébe szorgalom, empátia, igyekezet lép. Ez persze egy lehetséges forgatókönyv, nem törvényszerű (ahogy az emberi kapcsolatok világában szinte semmi sem törvényszerű).
folyt. köv.

b.z. 2010.03.07 13:20:56

Végül, vissza a spekulációhoz.

Amikor a monitort bámuló alkuszok és brókerek iránti mély megvetésnek adunk hangot, két dolgot azért érdemes lenne meggondolnunk. Az egyik, hogy a szóbanforgó illetők jellegzetesen alkalmazottak, rájuk inkább a marxi kizsákmányolás- és elidegenedéselmélet kategóriái húzandók (mindazonáltal bár kétségtelen, hogy Marx az ipari munkásságot állatoknak látta - akiknek valódi utódai a mechanikus tevékenységformák körébe talán éppen a brókerek -, s így is kezelte, nem föltétlenül volt ebben igaza).

Tevékenységük "hasznossága" a bölcsész értelmiségi szemében persze vajmi csekély, de legalább nem kéne őket ilyen értelemben kiemelni: egy kozmetikai fejlesztésben érdekelt vegyész, egy Forma 1-autóversenyző, egy szállodai portás "társadalmi hasznossága" és közjótermelő képessége ugyan mitől nagyobb vagy jobb??

Tulajdonképpen nagyon is igazam volt akkor, amikor a spekuláció társadalmi (értelmiségvezérelt cselekvésként identifikálható) elítélését a "pénz" világával kapcsolatos mély bizalmatlansággal hoztam összefüggésbe. Bár többen is nagyon helyesen rámutattak, hogy a pénz(zel való foglalkozás) mekkora szerepet tölt be az értékteremtésben (ahol az érték ha nem is szubjektív, de kétségkívül absztrakt minőség), a "shortolásból'" és az "árfolyammozgásból" származó nyereség ill. az erre való törekvés azért mégis csak botránykő maradt.
Könnyű volna most a talentumokra vonatkozó evangéliumi példázatra hivatkoznom, ahol a pénzváltás egyfajta dicsérendő analógia, de ezt a várható egzegetikai ellenérvek miatt sem teszem. Helyette egy nehezebb, de a témával kongeniálisabb megfontolásra utalok.

Mindkét esetben azt javaslom, hogy ne a "pénzre", hanem az "árra" gondoljunk. A cselekvő - a spekuláns - bizonyos dolgok jövőbeli árát, azaz ezen keresztül vállalatok, országok teljesítményének értékét igyekszik megbecsülni. Akár sikerrel jár a saját szempontjából, akár nem, újabb információt hoz létre azzal kapcsolatban, hogy az adott, rendkívül komplex teljesítmény mennyit ér. Ezzel mások számára támpontot ad a további döntésekhez. Végső soron a spekulációs tevékenység információforrás egy vállalat, egy ország állapotáról/piaci értékéről. Szinte kísért az orvosi analógia arról, hogy fontos-e tudnunk egy beteg állapotával kapcsolatban azt, hogy lázas-e vagy sem, s valóban van olyan érvelés, amely ezt az analógiát ki is használja. Én most mégsem teszem, mert így az a benyomás keletkezhet, hogy a spekuláció szükséges, de rossz (mert a láz is intrinzikus "rossz"). Pontosabb, ha úgy gondoljuk, hogy a spekuláció szükséges, a közjó szempontjából hasznos - ha tetszik: jó -, hiszen fontos információforrás, amelyhez a spekuláns szubjektíve sokféleképpen viszonyulhat. Gondolhatja, hogy ezt az adott ország vagy vállalat döntéshozói számára szükséges teljesítményt nyújt, tehát közhasznot hajt, de gondolhatja azt is, hogy jól akar járni és kész. De vegyük észre, hogy ebben a tekintetben nem különbözik a plasztikai sebész, a kisállatorvos, a kertész vagy a szállodaportás gondolkodásától, aki valószínűleg szintén meg tudná magyarázni, hogy az általa kiszolgált személyes igények a közjólétet is növelik, de nagyobb részt egyszerűen megélhetési formának éli meg a munkáját.
Köszönöm az eddigi élvezetes vitát.

b.z. 2009.11.13 15:04:04

Válaszok:

1. Irak-ügyben nem vagyok szakértő, szerencsére az eddigi kommentek sem tanúskodnak túlzott hozzáértésről. Az föl sem tűnik senkinek, hogy a nemzetközi olajcégek másutt is termelnek rendesen, háború nélkül, s föl sem fogható, hogy mi a fenéért nem lobbiztak inkább az iraki olajexport korlátozásának azonnali feloldásáért, hiszen ezzel jártak volna a legjobban és legbiztosabban. Azaz a békével. A háború miatt konkrétan a termelés drasztikusan és tartósan visszaesett, vele a profit is.
Csodálom egyébként, hogy a materialista magyarázatok között miért nem a fegyverlobbit citálták először.
Egyébként pedig ki-ki találja meg a neki kedves magyarázatot. Nekem a következő tetszik leginkább. Egy ország irányítói rendszerint és többek között államokban és érdekekben is gondolkoznak, elég tehát rátekinteni a térképre, s mondjuk eltöprengeni azon, hogy Irán körbevétele Afganisztánnal és Irakkal vajon nem logikus-e, nem is beszélve arról, hogy a kurdokkal Törökország is sakkban tartható, plusz nyerünk az ügyön egy lelkes Amerika-barát népet (a kurdokat, akik ráadásul egyre jobban járnak a saját olajuk értékesítésével), továbbá egy országnyi támaszpontot abban arab világban, amelyből az eddigi legkeményebb amerikaellenes terrorcselekményt kezdeményezték, s amelynek ellenőrzése az USA elemi biztonsági érdekévé vált. Az olajügy innen nézve abszolút mellékes, ezért neveztem kuplénak. Demokratikus rendszerekben nem az olajlobbi buktat kormányt, hanem a nép, amelyet egy látványos terrorcselekménnyel rendesen meg lehet félemlíteni - lásd a spanyol kormány bukását. Ezért fontosabb egy politikusnak a biztonság.

2. A voltaképpeni témához: Lehet, hogy nem voltam világos, akkor megismétlem: a kapitalizmus valóban a jólét szempontjából vált be elsősorban (szerintem ez morálisan is fontos, hiszen a szegénység erkölcsi probléma is), a nemzeti eszméhez való viszonya ambivalens, de tendenciáját tekintve és történetileg inkább előmozdítja (sajnos), semmint gátolja.
Nem látok lényeges különbséget a korai és a mostani kapitalizmus között ebből a szempontból sem. Az, hogy Magyarországon az állam a dualizmus korában igyekezett támogatni az iparosodást, nem jelentette azt, hogy tőkéje is volt, az akkor is magántőke volt inkább - ma adóbevételek, újraelosztás révén tőkéje is van vagy lehet, amit vagy jól vagy rosszul fektet be. Ez a kérdés viszont már messzebb vezet, talán mégsem volt elvárható, hogy a szövegben részletesebben elemezzem, hogy konkrétan a magyar kapitalizmus és a magyar nemzeteszme valamint állami szuverenitás története hogyan alakult, mondjuk az elmúlt másfél évszázadban. Ez egy másik téma.
De nem muszáj szeretni azt, aki a profitját kiviszi. Ne szeresd. Döntsd el: kell-e így vagy nem. Jobban jársz, ha itt van és itt (is) termel, vagy nem. Szerintem igen. Ez a felelős és racionális, a nemzet érdekeit szem előtt tartó hozzáállás, amely számít és kalkulál, amikor a piacon van, s nem rábeszélni akarja az eladót, hogy viselkedjen másként, hanem igyekszik minél több pénzzel a piacra menni. Ebből a szempontból vizsgálandó, hogy külföldi befektető nélkül is jobban jár-e a költségvetés, a magyar munkavállaló, a magyar fogyasztó, a magyar beszállító vagy sem. (Egyébként nem hiszem, hogy Magyarország valami éktelen hátrányban volna más fejlődő országokhoz képest, ahogy Márton sugallja.) Azt meg végképp nem fogadom el, hogy absztrakt, elvont, ideologikus (fuj) megközelítést alkalmaznék, éppen ellenkezőleg: egy igazi konzervatív szívét a számok és a higgadt, okos érvek legalább annyira lelkesítik, mint a színek, illatok és melódiák. A konzervatív nem hisz a racionalizmusban, de mélyen hisz az értelemben.

b.z. 2009.11.13 21:51:40

1. Profit-kamat: a kettő ugyanaz és mégsem ugyanaz, attól függően, hogy honnan nézzük. Az árból valóban nem látszik a különbség, a könyvelésből már inkább. A kamat is díj, valamilyen szolgáltatás díja, ki-ki találgassa, vajon melyiké. Legközelebb megírom.

2. Autós példa: absztrakt példákkal semmire sem megyünk. Nem értek az autóiparhoz, de a számok minimum gyanúsak. Eleve nem értem, hogy a profitot öt évre számolta ki, a többit pedig egyetlen évre, vagy legalábbis így tűnik - az arányok totálisan torznak tűnnek. De azért van gazdaságstatisztika és ökonometria, hogy segítsen dönteni. Különben a fiz.mérleg önmagában nem sokat mond egy gazdaság és főleg a lakosság jólétéről, maradnék a jól bevált gdp-nál, reáljövedelemnél meg a hasonlóknál. A Corvinus pedig már régen nem Marx Károly.

3. Irak: továbbra is fenntartom, hogy realpolitische Grundjai voltak a döntésnek; természetesen az arab világ közvetlen biztonsági monitorozása nem elsősorban egy katonai támaszpontról lehetséges, hanem egy komplett országból, ahonnan a titkosszolgálati, kommunikációs, szociológiai stb. eszközök teljes skálája rendelkezésre áll. Azt az érzésem, hogy az amerikaiaknak ez a fontos, még a "hótbuta" elnöknek is. Ahogy a mostaninak is. S ez így meg is éri nekik, bőven, bár nem ismerem a CIA költségvetési tervezési folyamatát.

4. Kedves Márton, túl sokat olvasol bele az írásomba. Ugyan hol és hogyan tiltottam le kérdéseket? hol és hogyan zártam ki a kritikát? hol és mikor utaltam rá, hogy a multikkal kapcsolatos bármilyen kritika szocializmus vagy egalitarizmus? Az ég szerelmére, tartsuk a paranoiát pórázon, ha kérhetem. Lehet, hogy élesen fogalmaztam, de ezzel csak azt akartam mondani, hogy itt végtelenül praktikus megközelítésre van szükség, pontosan arra, amivel a boltba vagy a piacra megy az ember. Ilyenkor Voegelint, az angol-német-francia-latin-görög mitológiát, Fichtét és Schmittet otthon hagyja, viszont gyorsan végiggondolja, hogy mit, mennyiért, minek és miből vegyen meg. Ettől még lehet csúnyákat gondolni az eladóról, a termelőről, bele lehet szeretni a pénztárosba, lehet ismerkedni is a piacon, meg amit csak akarsz, de mindez nem helyettesíti azt, amiért elmentél vásárolni. Az, hogy ehhez képest mondjuk én csodálom is azt a bonyolult rendszert, amelyet nem tervezett senki, mégis remekül működik, s arra tanít, hogy ésszerűen gondolkodjam, miközben állandóan alkalmazkodnom kell mások hülyeségeihez, az a magánügyem, s erről nem is írtam.
Mellesleg kár, hogy nagyon kevés franciát és németet érdekelt filozófiai szinten a kapitalizmus. A németek - Weber, Simmel, Tönnies, Habermas - szociológiát csináltak belőle, ami érdekes meg fontos, de nem magától értetődő, hogy mi benne a filozófiai kritikai potenciál. A legfilozófusabb kísérlet Habermasé, sajnos, elég gyönge. Illetve apropó: az angolszászok mellett a legnagyobb közgazdászok osztrákok (voltak): Mises, Hayek, Böhm-Bawerk, Menger, akik pontosan azt az empirista-pragmatikus, objektivista-realista iskolát követték, amely naggyá tette az angol (brit: azaz angol és skót) filozófiát is, éppen azért, mert viszonylag a legtöbbet őrizte meg a klasszikus arisztotelészi-skolasztikus hagyományból, azaz az európai filozófiából.

5. Modellek: empirikus kérdés, hogy az ázsiai "kapitalizmusok" mennyire azok vagy mennyire nem. Abszolút el tudom fogadni, hogy itt számtalan átmenet van, nem véletlenül gondoltuk szükségesnek, hogy MAgyarországon is szükség volna egy kapitalista löketet adni annak, amit piacgazdaságnak nevezünk.

6. Az is igaz, hogy az állami beavatkozás ma már olyan fokú még a legerősebb gazdaságokban is, hogy a profit mint kockáztatás egyre kevésbé igaz (de azért még eléggé az). Itt is állandó mozgásban van a front.

7. Hogy "globális kapitalizmus mindenütt fenyegeti az embereket egybetartó tradíciókat" és hogy "lényegi ideológiája a liberalizmus", azt bizonyítani is kéne.

8. "A piaci fundamentalizmus totalitást konstruál, ontológiai alappá emelve a kamatlábakat" - ez már inkább önkéntelen önparódia. Sit venia verbo.

9. Egy helyen viszont tényleg hülyeséget írtam: az áfa-bevétel konkrétan nem csökken attól, hogy a drágább (hazai) terméket kell megvenni. A többit fenntartom.

b.z. 2009.11.14 11:17:46

1. Kamat: először is, van betéti kamat, amelyet a megtakarítás után, azaz a pénz /jövedelem/ azonnal elköltéséről való lemondás mint áldozat fejében kap a betételhelyező. A bank ezt hitelezi tovább, végsőkig leegyszerűsítve, rátéve saját hasznát (más kérdés, hogy mára a kamatmarzs helyett az egyéb banki díjak lettek jelentősebbek, de a lényegen ez mit sem változtat). Aki beruházni akar, s nincs elég tőkéje, az a bankhoz fordul, igénybe veszi mások megtakarítását, ígéretet tesz a visszafizetésre, a kompenzálásra - ez a kamat, amelyhez, ahogy mondtam, a bank ráteszi saját kockázatát (mindig többet helyez ki, mint amennyi betétje van), amelynek szintén van díja. A kamat valódi szolgáltatás, érték ellentételezése.

2. A fizetési mérleg önmagában értelmezhetetlen mint jóléti indikátor. A bejövő és ittmaradó (tehát nem külföldi alkatrészek, stb. vásárlására fordított) tőkét, hitelt is lehet kamatoztatni, ez pl. nincs is a képletben, mint devizatartalék biztonságot ad; a belföldön eladott termék - tendenciáját tekintve - olcsóbb és jobb minőségű, ami szintén életszínvonal-emelő tényező, s még folytathatnám. Ezek figyelembe vétele nélkül nincs értelme általános következtetéseket levonni. Erre való az ökonometria, amihez viszont alig értek, már igen-igen régen tanultam.