Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kps

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Fidesz kevés konkrét választási ígéreteinek egyike volt, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. "A Fidesz egyik első lépése lesz, ha kormányra kerül, hogy újragondolja a nyugdíjrendszert. Mielőbb az új parlament elé terjesztik majd, hogy a nők 40…..
kps 2010.11.12 22:00:38
@Marcellusca: qurvára egyetértek. férfiként és családapaként én is csak azt várom hogy egyik hónapban majd nekem is megjön az asszonnyal együtt. (amúgy fura, de a hagyományos férfi munkák, mint fahordás, szemétkivitel, szerelés, elemcsere, fűnyírás, stb ezek továbbra is az enyémek, csak a pelenkázás, fürdetés, mosás, mosogatás stb, ezek lettek mindkét nem által végzendők itt nálunk :) bocsi az offért. Azt akartam mondani, hogy munkám során (családgondozó) általában a legaljával foglalkozom, igen, kisebbségiekkel meg a gyerekeikkel. Na ott azt tapasztalom, 90%ban, hogy anyuka aki otthon van az 5-6-7 gyerekkel, csinál mindent, de fullra mindent. Annyira, hogy a család ügyeiben az apuka nem is nyilatkozik, elő se mászik a barlangjából, ha otthon is van. Ha nincs böriben, nagy ritkán valamit dolgozgat alkalmi jelleggel, semmi komoly. A gyereknevelés, háztartás egyazegyben az asszonyé. Ha a barom ittasan vezet, az asszonyt küldi hogy irasson velem kérvényt stb. És a vicc, hogy ezt megtehetik, mert elnézik nekik a nők. Örülnek ha apa jókedvű azt nincs saller. Szoktam is mondani feleségemnek, hogy összeteheti a két kezét, hogy utána is én pakolok, de nem hiszi el. :)
Gálik András (http://www.koziranytu.hu)  Horváth Ádám legutóbbi írásának címe azt ígéri, hogy az nem az utolsó volt az iskoláztatási támogatással kapcsolatos gondolatok sorában.  Ezt magam is csak megerősíteni tudom, hiszen az eddigi elméleti fejtegetések után…..
kps 2010.10.14 09:19:43
@szocmunkas: e célra volna benne a gyermekjólét, hogy kérdezze már meg a szülőt, ugyan mérnem jár. az én véleményem szerint azért nem, mert az elmúlt évtizedekben abszolút hozzászoktak ahhoz, hogy járni ugyan kell - valamennyit - de nem egy olyan nagyon szigorú kérdés ez. Ha volt hiányzás, megjelent a gyermekjólét, feltette a nagy kérdést, volt sokféle kifogás, elaludtunk, késett, genyók a tanárok, beírják akkor is ha ott volt, beteg volt, csak későn adtuk be az igazolást, stb. A lényeg, hogy történt egy alapellátásba vétel, aztán ha sokáig folytatódott, lett védelembe vétel, ami kb uaz ebben az esetben, macerálás + magyarázkodás minden hiányzás után. A védelembe vétel ugye meghoszabbítható, korábban korlátlanul, most már nem annyira, de nagyon hosszú ideig és sokat kellett a gyereknek hiányozni, hogy eredménytelen védelembe vétel miatt mondjuk elvigyék átmeneti nevelésbe. (hát, jár is meg nem is, részben teljesült a terv blabla) Mindemellett mindenki tudja, hogy hiányzás miatt AT-be rakni a gyereket nem biztos hogy annyira az érdekét szolgálja, mert lehet hogy többet jár majd be (nem biztos) de kiszakad a családból, mégroszabb társaságba kerül stb.
Úgyhogy abban egyetértek a törvénnyel, hogy kellett valami, ami rövid távon "motiválja" a szülőket hogy figyeljenek oda. A szerencsétlenebb eset, amikor a szülő odafigyelne, de reggel mondjuk elmegy dolgozni, és nem tudja a gyereket kézenfogva az iskoláig vinni, pláne nem őrködni előtte, nehogy távozzon napközben. Ilyen esetben a gyejónak sincs sok lehetősége a segítségre, max fenyegetőzni lehet ezzelazzal, beszélni a gyerekkel, amit a szülők is megtesznek valószínűleg. Esetleg pszichológus, hátha az majd megjavítja..
Horváth Ádám Az iskolakezdési támogatás felfüggesztését még mindenki ízlelgeti, de kérek mindenkit, hogy az első egynéhány ilyen esetet osszuk meg egymással, csak hogy szokhassuk a folyamatot. Segítsük egymást ötleteinkkel is.Mint már korábban írtam, egyet értek…..
kps 2010.10.02 21:03:15
Nívó Tízmillió alatt a magyar 2010.08.26 06:14:00
A napokban több helyen hallható volt a médiában, hogy Magyarország népessége továbbra is csökken, heteken belül a lélektani tízmillió fő alá esik.Sokan nemzeti tragédiának, fenntarthatatlan állapotnak tekintik a népességszám csökkenését. De miért is olyan rossz ez nekünk?…..
KKBK Újabb mítosz kilőve! 2010.06.11 08:34:00
Az inkvizíció   Ha vitába, beszélgetésbe elegyedünk egy protestáns fundamentalistával, vagy egy antikatolikus érzelmű emberrel, akkor előbb vagy utóbb szóba kerül az inkvizíció mint a Katolikus Egyház súlyos bűn- és rémtette a történelemben. A nem-katolikusok ilyenkor…..
kps 2010.06.14 10:03:21
Drága, mérsékelten borissza barátaim, készüljünk a nyár fenyegtő kihívásaira! A hirtelen jött sok szabadidő, a bulik, a fesztiválok, a büfés néni a strandon, a horvát crno vino, a görög retsina, és persze a foci VB nem fog…..
Milyen leleményes a mi olvasótáborunk - ma ismét bebizonyítja, hogy bármilyen területen képes felvenni írásaival a szakblogokkal is a versenyt. A szerző, LMT egy kifejezetten csajos témáról írt nekünk:  A modoros hűtlenkedő férj mottója: "én nagyon szeretem a…..
kps 2010.03.25 10:57:21
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Ú, ezekből hatot én is szoktam mondogatni magamnak, félre is dugnék, csak nem jön össze még ez se.
kps 2010.03.25 11:02:51
Olyat már mi is hallottunk, hogy ha nem fizetünk, akkor nem jár a szolgáltatás, de olyat, hogy az ügyfél fizet, de nem használja elég gyakran és ezért kapcsolják ki, talán még senki nem hallott. Pedig milu éppen így járt a T-nél. Néhány hete tapasztaltam, hogy nem érem el…..
Ez a korábbi poszt (és olvasói levél) nem várt indulatokat kavart. Minket, szerzőket, már igen nehéz bármivel is meglepni, ez esetben a bejegyzés józanság mellett érvelő tartalma miatt mégis váratlan volt a gyűlölködő kommenthullám, amivel amúgy…..
kps 2010.02.04 13:39:56
@éjjeli_alkesz: jajám, tartottam tőle, hogy előbb utóbb ismétlésekbe kell bocsátkoznom, de hátha vannak új olvasók, aztán akkor van értelme így is. Grat amúgy a bloghoz, azt hittem viszonylag hamar kifogysz a témából, de egyre jobbak jönnek. hzizihez csatlakoznék annyiban, hogy az alkoholizmus társadalmi szinten azért is akkora probléma amekkora, mert nagy a tagadás vele kapcsolatban a betegekben is, a környezetben is. Még az orvosok se szívesen mondják a betegnek, hogy maga alkesz, ez van, legyen inkább magas vérnyomásos, depressziós, stb.
Annyian viszont ellenkeznék a poszttal, hogy az az 1 milla alkesz, vagy a 3 milla nagyivó, azért nem 3 elkülönített megyében él, amiért is a többieket a "vihar szélének a szele sem érinti". Mindegyiknek vannak szülei, rokonai, felesége, férje, gyerekei, szomszédai, stb. akiknek többé kevésbé kijut a problémából. A szerencsésebbek a falon át hallgatják amint a szomszéd úr lazul, a szomszédasszony meg mondjuk testközelből.
Mellesleg a tagadás is azért akkora, mert legtöbbünk valaki által érintve van.
Hamarosan újabb poszttal jelentkezünk, amint a munka frontjáról egy kis eltávot harcolunk ki. Szerencsére a levelesládánkban egyre több történet, félig vagy egészen megírt poszt landol, így ha megszorulunk, van honnan meríteni instant anyagot. Sőt, van aki annyira…..
Amikor a múlt héten megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy a híres iszákosok sorozat indítóbejegyzése gyermekkorom egyik kedvenc írójáról, Stephen Kingről fog szólni, még nem sejtettem, hogy - kingi fordulattal élve - mekkora fába vágom a fejszémet. Rémlett (ide is…..
Kicsit szektás, kicsit sok az ámerikás körítés, meg az ellentmondás, de mégsem találtak ki eddig hatékonyabbat. Ezért blogunk sem mehet el szó nélkül e mozgalom mellett. Lássuk tehát, a kívülálló szemével, mi is az az AA, illetve azt, hogy milyennek látszik…..
kps 2010.01.09 15:04:20
@hillaby: Jogos. Ugyanakkor az olvasók 98%-a nincs tisztában ezzel a külöbséggel, és egy kalap alá vesz mindent amikor valaki a szociális iváson többé kevésbé túlmutatva szűri az anyagot.
De! Amire csak most jöttem rá: én még ettől nyugodtan alszom. Szóval hajrá, ahogy érzitek, nem akarom itt folyton tépni a szám. Azért tuti hogy rendszeres olvasó maradok, kíváncsi lévén mi jöhet még. :)
kps 2010.01.09 17:04:28
@éjjeli_alkesz: Köszi, tudom hogy neméz megfelelni az igényeimnek. Az mondjuk tuti hogy minél hmmm... ellentmondásosabb egy poszt, annál többen fognak kiakadni rajta (lásd a családos poszt komment számát) és annál többen mondják el attól különböző véleményüket (is). Így a végén könnyen lehet, hogy csak a megfelelő irányba befolyásolja majd a közvéleményt.
Az ezzel a baj, hogy akármerre megyek arcomba tolnak egy kampányt arról, hogy szokjak le a cigiről, (jelentem 4 napja nem szívom, lehet ezért is vagyok feszült egy csöppet) de soha, sehol nem láttam olyan óriásplakátot, társ. célú hirdetést, ami az alkoholproblémával kapcsolatban akart a legkisebb mértékben is eligazítani. Nyugatabbra eső országokban ennek van állítólag kultúrája, igaz ott sincs kevesebb alkesz, szóval lehet tökmindegy.
Elöljáróban egy kérdés: kért már titeket a családból valaki arra, hogy ne igyatok többet? Mit tettetek? Lekevertetek neki egyet és tovább ittatok, vagy töltöttetek egy pohár ásványvizet és megpróbáltatok kijózanodni egy kicsit?A mai poszt egy nagyon érzékeny témát feszeget:…..
kps 2010.01.09 15:41:58
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: esetleg ha javaslhatok egy zárt levelezőlistát :)
Most, hogy így merő kalandvágyból, mintegy extrém sportként, a decembert az absztinencia hónapjává hetévé minősítettem, kicsit csalódott vagyok. Ahogy már volt itt erről szó, amikor próbáltam felidézni, hogy hány nap volt a leghosszabb teljesen…..
kps 2009.12.20 12:10:10
Sziasztok. Én írtam a korábbi posztban szereplő levelet, amit éjjeli_alkesz számomra egész meglepőmódon volt kedves publikálni (ezúton is köszi és bocs a nyegle fogalmazásért, abban se voltam biztos, hogy végigolvasod)
Csak attól szeretnék óvni mindenkit, hogy megpróbálkozzon az alkohollal kapcsolatos problémáját napokban meg decikben lemérni, mert úgy nem lehet. Lehet már elmondták előttem, de nagyon fontosnak tartom. Azt kell nézni, hogy milyen hatással van az életedre, és ebben benne van közérzet, munka, család, egészségi állapot, kapcsolatok minden. Ha nem okoz gondot, akkor lehet mondani, hogy abba tudnám hagyni, de minek, mert télleg, minek? Pl filmek nélkül is kibírnám egy évig, de mi a tökömér ne nézzem, ha egyszer szeretem. De ha másnaposan vagy piásan megyek be melózni, csökken a teljesítményem, ha a családban veszekedések vannak miatta, ha anyagilag nem engedhetem meg a mennyiséget amit megiszok, ha előfordul, hogy kínos helyzetbe hozom a társaságomat a piás viselkedésemmel, ha a problémáimat akarom piával kezelgetni, ami újabb problémákat okoz, stb, stb, na az probléma. Nem kell az összes egyszerre, de néhány azért együtt szokott járni. Tökmindegy, hogy ezt ki hány üveg és milyen fajta piával éri el. Hiába iszom csak 1 üveg bort naponta, ha attól berúgok és megy a balhé otthon, vagy másnap nem tudok bemenni dolgozni. Na, nem akarom osztani az észt, mert alig van belőle, de érdemes ilyen szempontból megvizsgálni, én aszondom, az alkohol tökjó dolog, annak akinek való, az én esetemben kiderült, hogy elég katasztrófális dolgok jönnek ki abból, ha iszom. Aki tud normálisan inni, annak egészségére, és boldog új évet. éjjeli alkesz, gratula a négy naphoz, ami azóta lehet hogy 9.
autózz! Beintettem egy rendőrnek 2009.11.11 08:08:00
Nem kell azért SzZ-t se félteni, amikor egy idióta mocskos szájú egyenruhással hozta össze az élet az utakon, felvette a ritmust és anyázták egymást oda-vissza rendesen. A Totalcaron megjelent egy cikk a rendőröknek beintőket sújtó németországi drákói szigorról. Én meg…..