Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zef

1901 bejegyzést írt és 284 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gastro Loggia Sütőben sült csili 2024.01.29 08:51:35
Te jó ég, 2017-óta nem írtam egyetlen betűt sem. Pedig történt közben ez meg az. Na csak dióhéjban pár dolog, Vettem gömbgrillt, kamadot, belekezdtem a BBQ világának megismerésébe. Satöbbi satöbbi satöbbi... Na de akkor csili! Eredetileg DutcOvent akartam venni, amit jól körbe lehet rakni…..
Ha már az utóbbi időben ezen a területen bóklásztam, írok még róla kicsit. Említettem, hogy egy elmélet szerint a ma ismert nyugati műveltség a Kárpát és a Tarim medencék közötti folyamatos információáramlás következtében jött létre. A kettő között mintegy ötezer…..
Zef 2011.03.12 14:44:49
@Adora: Azt nem tudom mit találnak majd utánunk, de félő, hogy majd valahogy másként magyarázzák, mint ahogy mi használtuk (feltételezve, hogy az tárgy) Ma minden háztartásban megtalálható egy furcsa szekrény, ami mivel minden lakóhelyen, annak is központi részén fellelhető, így valószínű, hogy a vallásos élet része lehet. Mi persze csak televíziónak hívjuk és gyakran szídjuk, milyen pocsék a műsor, de ott van és nézzük és körülüljük és ha belegondolok, a jövő régészei nem is biztosan tévednek, amikor vallásos áhitatot tételeznek fel a furcsa tárgy láttán.

Hol kezdődik a pusztítás? Nem tudom lehet-e határozott vonalat húzni. De abban bizonyos vagyok, hogy amikor a nyelvünk leépül és mi hagyjuk elsorvadni, amikor szokásainkat elveszítjük és helyettük tartalom nélküli, idegen szokásokat veszünk fel, az pusztulás.
Gastro Loggia Miszó leves 2017.11.01 13:40:21
Rá vagyok kattanva a keleti ízekre, és már ezer éve nem készült ilyesmi... Most sem fog, csak beszélek róla... illetve hoztam két Gordon Ramsay videót inspirációnak. A miszó paszta sós erjesztett szójapüré, rengeteg változata van. Ha rövidebb ideig erjesztik, kevesebb sóval készül és világosabb a…..
Gastro Loggia Bazsalikomszüret 2017.09.07 12:27:14
Szeretem a friss fűszereket. A városi hobbiszakács bemegy a gazdaságosba, vesz egy palántát, levágja a leveleket, a tövet meg jobb híján kidobja. De nem én, ugyanis legjobban azt a fűszert szeretem, amit magunk termesztettünk. Alaposan megcsonkított palántát is ültettem már el, ami aztán a konyha…..
Fokhagyma, fokhagyma és fokhagyma, meg egy kis hagyma, vaj, csipet szerecsendió, két tojás sárgája... rántás - na az nem lesz benne!..
Az Élet Kövei 2017.07.19 12:34:31
Összekeveredtek a dolgok... Mondom, mik (nem lesz rövid...) Vagyis először mutatom képeken: egy őskori ember egy őskori írés egy őskori kocsi ábrázolás..
Gastro Loggia Magvas gondolat 2017.07.16 14:02:54
  Repüljünk vissza az őskor végére, mítoszaink korába. Fehér ló fia? Vasgyúró, Fanyűvő, Kőmorzsoló? A három koma mind elbukott, amikor a koponyányi monyok meglátogatta. A hasukról ette meg a, na mit? Na? OKé, közelítsük meg máshonnan. Mindenféle új magvak (quinoa, chia) vannak a köztudatban,…..
Így nyáron egy rakás kaját frissítő savanyúval tolunk. Márpedig, ha nyár és savanyú, akkor kovászos uborka!..
Jók a szárított fűszerek, de sokkal jobban szeretem használni a frissen szedett zöld fűszereket...
nyár van nyár, röpke kolbász száll vidáman, rácsra szálldogál... ...mert ugye egy kicsi grill a főzinek is jó! Borsófőzelékhez készült a házi csupasz grillkolbi...
Az Élet Kövei gizgaz? 2017.05.13 21:20:28
Nyakunkon a BBQ szezon, lehet elővenni a régi recepteket és újakat keresni. Itt egy fűszerkeverék és egy szósz, illatos, füstös -parazsat izzítani, husik felkészülnek!..
Lehet, hogy macerás a csirkét kicsontozni, de azt hiszem megéri. A hátán vágtam fel a bőrt, hogy a sértetlen melle legyen majd felül...
A wok működik gáztűzhelyen, szabad lángon, bárhol a világon :) - we will wok you :)..
Gastro Loggia Samosa 2017.04.07 19:56:00
A samosa (szamósza) egy indiai, olajban sült, vegán tésztabatyu. Nem a leggyorsabb előétel, kell hozzá kis előkészület is, de megéri egy kicsit pepecselni vele. A végeredmény elrepít a mesés, fűszerillatú keletre!..
Drágám azzal állított haza a boltból, hogy vett egy kiló csirkemájat, kellene kezdeni vele valamit, de ne legyen resztelt máj... Rendben csillagom, megoldjuk! Pont van két receptem. A máj fele bundában és bő olajban fog sülni, a másik meg csak úgy szárazon ismeri meg a pokol tüzét. Fűszeres…..
Észak Afrika konyhája pont olyan kevert, mint a lakosság eredete. Spanyol, Mór, Arab, Afrikai. Fűszeres, illatos, színes és itthon sem kivitelezhetetlen egy-egy fogás elkészítése. Ma egy csirke tajine készül, jobb híján római tálban. A tajine (tazsin) egy cseréptál, amire egy cserép süveget tesznek,…..
finom, gyors, egyszerű - kell ennél több ok a banángolyókhoz?..
Az úgy kezdődött, hogy nyírségi krumpligombóc levest főztünk, de túl sok lett a gombóc. Ki kellett találni valamit. Ez lett belőle. Ha most nagyzolni akarnék, akkor azt mondanám gnocchi, de jó lesz az krumplinudlinak is...
Gastro Loggia KV / french press 2017.02.23 20:41:11
Nem fogod elhinni, de ezzel a trükkel a te kávéd lesz a legjobb, amit valaha is ittál! Ó, hogy gyűlölöm az ilyen felütéseket és általában el sem olvasom, de most tényleg egy pofonegyszerű titkot osztok meg a kávéról...
Zef 2017.02.24 14:56:00
@Ráérek: én durvábbra őröltet használok.
Ha már így benne vagyok az indiai konyhában, akkor jöjjön most egy desszert. A gulab jamun India édesebbik oldaláról való. Tejpor, vagy egy MAWA nevű valami az alapja, "imádni való és/vagy undorítóan édes, fűszeres szirupban úszó kis golyók. Most találtam egy receptet, ami fehér szendvicskenyérből…..
Gyors, finom, nem a megszokott magyaros ízvilág, mégsem teljesen idegen. Tojás, vagy zöldség curry. A legtöbb alapanyag előfordul a konyhánkban, a többi beszerzése sem lehetetlen küldetés. ..
Hemingway szerint a dohányzásról a legegyszerűbb leszokni, hiszen neki is 56-szor sikerült. Hát én pedig fél év munka után és másfél év kihagyással, kezdhetem az egészet elölről.  ..
Zef 2016.11.20 08:04:11
A magyar szent koronát jobbára mindenki ismeri. Legalább is van egy tárgy, amit Szent koronaként ismerünk. Érdekes, hogy például a képes krónika egy egészen más koronával ábrázolja királyainkat.  Az eltérés jelentős, az ismert forma helyett következetesen nyitott korona jelenik meg a krónika…..
Tortilla, lepirított csirkehús, kis zöldség, gondolatnyi tejföl - Kész!..